Vigyázok rád 29.

Feküdtek az ágy két oldalára szorulva, ami tekintve a fekvő alkalmatosság méreteit, meglehetős távolságot jelentett. De sokkal nagyobb távolság lesz közöttük, ha nem tudnak közös nevezőre jutni, ezzel mindketten tisztában voltak. Kate még nem érezte meggyőzve magát, miközben tudta, hogy az ügy szószólója saját maga kellene, hogy legyen. Robert elmondta, amit el tudott mondani… nem ígérhetett olyasmit, amit nem tudott volna úgysem betartani. Neki kell döntenie, hogy szereti-e annyira ezt a fickót itt maga mellett, hogy megbékéljen egy olyan világgal, amire egyébként sosem vágyott. Most, hogy közelről is megismerte, még kevésbé. 

A hátukon fekve meredten néztek bele az éjszaka sötétjébe, de tágra nyílt szemeik pupillája most semmit nem fogadott be, sem az árnyék játékát a falon, sem az idővel kirajzolódó kontúrokat. Olyan képeket láttak, amit az elméjük vetített ki eléjük… egy magányos jövőt, összetört szívet, bánatot és kétségbeesést. Kate lehunyta a szemét. Hogyan is engedhetné el, miután megérintette a napot? Ha félt is, hogy elég a közelségében, tudta, hogy már képtelen lenne élni az éltető forrósága nélkül. Kinyújtotta a kezét és a hűvös ágyneműn a férfi keze után tapogatózott. Érezte, ahogy összerezzen, amikor megérintette, és majdnem elsírta magát az örömtől, amiért nem húzódott el. Istenem, hogy tudott olyan őrült lenni, hogy önként lemondjon ennek a férfinak a szerelméről!

Robert szíve akkorát dobbant, ahogy megérezte a lány kezét, hogy azt hitte, kirobban a mellkasából. Hát megértette! Megértette, hogy nekik egész egyszerűen nem létezik külön út. Ujjaikat hagyta, hogy összefonódjanak, aztán szinte egyszerre mozdultak, hogy szembe forduljanak egymással. Még mindig megvolt köztük a fizikai távolság, de már mindketten érezték, ahogy közelednek egymáshoz. Hirtelen annyi mindent akartak volna elmondani a másiknak, de végül mindketten a némaságot választották. A csend beszélt helyettük, ahogy egymásba kapaszkodva igyekeztek kivenni a másik testének körvonalait a csillagtalan, sötét éjszakában. Talán a galaxis fénytelensége hozta magával ma éjjel ezt az összecsapást, de akkor ott volt benne a remény is, hogy a hajnal ébredésével visszatér a fény az életükbe is. Ha elég erősen kapaszkodnak egymásba… 

Néhány röpke órával később bebizonyosodott, hogy igazuk volt. Valamikor az álom mélyére merülve, Kate elengedte a férfit, de az utána kapott és magához húzta, aztán az ölelésének melegében megtartotta egészen a reggeli ébredésig. Ez volt az az állapot, amikor a testük éhségét nem is érezték. Most csak a lelkük volt éhes és vágyta ugyan a másik test közelségét, de nem a szenvedélyét, csak a gyengédségét. Az előző este zaklatottsága pedig ködpáraként illant el a napfelkeltével, ahogy egymáshoz simuló testüket végig cirógatta meleg fényével.

*

Kate szeme kipattant. Nem tudta, mi ébresztette fel. Talán egy rossz álom, bár már azt sem tudta volna felidézni, talán a forróság, ami a hátát melegítette, talán a nehéz kéz, amely a melle alatt kitárt tenyérrel szorította magához. Nem tudta, de nem is volt fontos. Már jó néhányszor aludtak így összetapadva, szinte egyszerre véve a levegőt, egy testként lélegezve. De még sosem érezte, hogy erre ilyen nagy szüksége van. Az elmúlt este minden pillanata gyorsvonatként robogott át meggyötört elméjén és képtelen volt elhinni, hogy majdnem eldobta magától a férfi jelentette boldogságot. Amiért Robert nem engedte, hogy elkövesse ezt az őrültséget, csak még jobban szerette.

Fészkelődött kicsit és meglepve tapasztalta, hogy a máskor csábos ölbetánc most semmilyen hatással nincs a férfira. Csak álmosan dünnyögve még szorosabbra fonta az ölelését és a nyakába szuszogva  halkan megszólalt.

-A tűzzel játszol kislány, de addig ne is számíts folytatásra, amíg nem döntesz. Ha itt maradsz, a tiéd a testem. Ha még mindig el akarsz menni, akkor engedd kiélvezni az utolsó békés perceket. Nem foglak  szex-szel maradásra bírni, meg sem próbálom, mert az már tényleg megalázó végső beismerése lenne annak, hogy képtelen vagyok elengedni téged.

-Nem akarlak elhagyni! – suttogta Kate és sírás fojtogatta még a gondolatra is. A szorítás a teste körül már nem is lehetett volna erősebb. Aztán hirtelen kiszabadult, de nem vágyott a szabadságra. Szerencsére csak annyi ideje volt erre a gondolatra, amíg Robert maga felé fordította. Lábával széttolta a lány combjait és már ott is volt…harcra készen egy bársonyosan acélos fegyverrel.

-De hát ez… hogyan… az előbb még … - dadogott Kate, ahogy az öröm végigsöpört rajta, de aztán elakadt a hangja, ahogy a férfi máris a bejáratot kereste a testébe.

-Kimondtad a varázsszót. – suttogott a férfi, aztán már nem beszéltek, csak a testük nyelvén mondták el egymásnak, hogy milyen sokat jelent számukra a másik.

*

Egyikük sem törődött a kitartóan pityegő készülékkel, ahogy fáradtan, az éjszakát bepótolva aludtak, de a hívó kitartó volt, úgyhogy egy idő után Robert kénytelen volt tudomásul venni, hogy az ő telefonja nem hagyja őket pihenni. Felkelt, előkotorta a türelmetlen szerkezetet és a fürdőszobába ment, hogy Kate-et ne zavarja a beszélgetés.

Stephanie a folyamatos próbálkozástól ingerülten kiabált bele.

-Mégis mi a francot képzeltek? Felrobbantottátok a bombát, az éjszakám azzal telt, hogy Nicket próbáltam megnyugtatni, de még arra sem érdemesítesz, hogy felvedd ezt az átkozott telefont.

-Easy, Steph, easy! – motyogta Robert a készülékbe és összeszorította a szemét, hátha akkor kiáll a kalapálás a halántékából, ami Steph hangjára csak erősebbé vált. Nem is ivott az este, de nyilván az idegfeszültség, és az álmatlanul töltött órák most jöttek ki belőle hasogató fejfájás kíséretében. 

-Te engem ne nyugtass, hallod! – kiabált a máskor oly békés asszony a telefonba. –Nem tudom, mi történt köztetek az este, de hogy egy hétre elegendő pletykatémát szolgáltattatok a médiának, az biztos. Vagy te drágám minden, csak éppen úrifiú nem, és a kis barátnődről is lehúzzák a keresztvizet rendesen. Mit mondjak, Dean Hollins lányától azért többet vártam volna.

-Steph! Hallgass már el egy pillanatra! – sóhajtotta a férfi, mire a túloldalon végre csend lett. –Nem tudom, mi a fenéért kapjátok fel a vizet. Minden pár életében adódik hullámvölgy, nálunk tegnap este jött el. De már túl vagyunk rajta, dolgozunk a megoldáson, úgyhogy mindenki megnyugodhat. 

-Robert, engem nem érdekel, hogy más pároknál milyen hullámvölgyek adódnak, mert azok a páron, ha a nyílt utcán pofozzák fel egymást, az sem érdekel senkit, de ti az Oscar partyján voltatok olyan kedvesek verekedni.

-Na, álljunk meg egy szóra! Az nem verekedés volt. Én mondtam valamit, ami kiverte Kate-nél a biztosítékot és adott egy pofont. Nem is adtam vissza, csak kézenfogtam és leléptünk, hogy ne ott ordibáljunk egymással. És mindenki megnyugtatására közlöm, a taxiban sem, és itthon sem ordibáltunk a továbbiakban, hanem megbeszéltük a dolgot két felnőtt ember módjára. – szépített egy hangyányit a történteken a férfi.

-Drága fiam, én hiszek neked, még talán Dean is hisz neked és nem fog kinyírni még a reggeli … vagy inkább már az ebéd előtt -, de aki csak a fotókat látja… azoknak meglesz a véleményük rólad elsősorban. Mert Kate – már meg ne haragudj az őszinteségemért – ebben a kérdésben csak annyira érdekes, hogy veled volt. Bár, már legalább három helyen olvastam a nagy felfedezésről, hogy ő Dean lánya és eszement találgatások folynak kettőtök kapcsolatának mibenlétéről. Van aki azt hiszi, hogy női testőröd van, van aki arra esküszik, hogy csak Deant akarod megalázni azzal, hogy a lányát lefekteted… szegény ember, nem is tudom, miket gondol, amikor ezt a sok sületlenséget olvassa. 

-Steph, értékelem, hogy aggódtál miattunk, de hidd el, minden a legnagyobb rendben, és ha Dean megkeres, őt is meg fogom nyugtatni. De a jövőben lehet, hogy nem ráncigálom magammal Kate-et, mert ez az este nem fog a legszebb emlékei közé tartozni. Nem érezte túl jól magát és megértettem, hogy nem kényszeríthetem az oldalamra, csak azért, mert én attól jobban érzem magam. Nem volt még ilyen helyzetben, őszintén szólva én sem, úgyhogy most keressük az arany középutat. De nehezen fogunk rátalálni, ha én itt osztozkodom veled valami olyasmin, amit úgyis csak az idő dönthet el. Ha bárkinek szúrja a szemét a tegnap este, állok elébe, mondja a szemembe, mindenki más elmehet a fenébe! És most álmos vagyok, úgyhogy visszafekszem, szia! – zárta rövidre Robert a beszélgetést. De nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy vajon mi az a sok sületlenség, ami miatt a jó öreg béketűrő Stephanie így felkapta a vizet, azért a laptopjához lépett és bekapcsolta. Nem kellett sokat keresgélnie… sejtette, hogy a Hollywoodlife lesz az első oldal, ahol épületes baromságokat hordanak majd össze a történtekről. Nem kellett csalódnia. Úgyhogy fogta is a telefont, és felhívta Deant. Ha már számítania kell rá, hogy a lány apja számonkéri rajta a történteket, akkor talán a legjobb, ha elébemegy a tetemrehívásnak. Talán Dean ad egy jópontot, ha nem akarja elsumákolni a magyarázatot.