Vigyázok rád 9.

A közös vacsora a kissé kínos felvezetés után egészen jó hangulatban zajlott. Kate elmismásolta a magyarázatot a szűzkurvával kapcsolatban, és most kivételesen Dean sem ragaszkodott a feltétlen őszinteséghez. Az egy dolog, hogy mi a véleménye a srácról, de felesleges lenne megsértenie, végül is a munkaadója, és a szakmában sem tenne jót a hírének, ha elterjedne, hogy miként szokása aposztrofálni a védenceit. Robert meg gyanútlanul hitt benne, hogy Kate valamelyik barátnőjéről esett szó, ezért aztán nem is erőltette a témát.

Amikor már végeztek a főétellel és lepakolták előttük az asztalt, a terem hirtelen elsötétedett és a konyha felől tűzijátékkal díszített méretes tortát toltak az asztalukhoz. A vendégek rázendítettek a Happy Birthday-re, és amikor kialudt a tűzijáték utolsó szikrája is, a pincérek fürgén kiosztották a szeleteket az összes jelenlévő között. Nemsokára egy üveg Moet érkezett az egyik asztaltól és a távolból köszöntötték az ünnepeltet, aztán lassan elcsitultak a kedélyek, és csak a mindenfelől odahallatszó izgatott duruzsolás árulkodott a korábbi ünnepélyes pillanatokról. 

-Borzasztó lehet mindig ennyire a középpontban állni. – sóhajtott Kate, miközben a pezsgőt kortyolva érezte a rá irányuló kíváncsi pillantásokat.

-Néha ingyen-pezsgővel jár. – kacsintott rá Robert, mire mindannyian elnevették magukat. Deanre nézett, aki komolyan ült, láthatóan agyalt valamin.

Hát, igen. A hírnévnek és a rivaldafénynek megvannak a maga árnyoldalai, mint ahogy az előbbi vidám pillanatoknak is lesznek majd… Hamarosan a net különböző fórumain találgatások indulnak a résztvevőkről, az ünneplés mibenlétéről. Lesznek lelkes gratulációk és lesznek bántó, gyalázkodó megjegyzések is. Robert már megszokta, már amennyire ezt meg lehet szokni, de Kate-nek valószínűleg okoz majd nehéz pillanatokat, amikor szembejönnek vele a legváratlanabb helyeken. Ez sajnos úgyszólván elkerülhetetlen volt. Jelen esetben pedig a gardedám személye is felvet majd kérdéseket, legalábbis, ha kiderítik a közte és Kate közötti kapcsolatot.

*

A két férfi felkísérte Kate-et a szobájához, aztán Robert zavartan búcsút vett, amikor leesett neki, hogy apa és lánya kettesben szeretnének maradni. Később, az első pillanatban, amikor meghallotta a szomszéd szobából Dean motoszkálását, halkan kiosont a saját szobájából és Kate-é felé vette az irányt. Halk kopogására szinte azonnal feltárult az ajtó.

-Óvatosabbnak kéne lenned, ki tudja, ki állhatna az ajtód előtt! – rótta meg finoman a lányt, mire az elhúzta a száját.

-Mintha csak az apámat hallanám, bár ő otthon, a jól őrzött lakóparkban figyelmeztet állandóan. Ha valaki ártani akar, az fog, és én nem tehetek ellene semmit; vagy olyan paranoiás leszek, hogy akkor már semmi értelme az egész élet-nek nevezett cirkuszhoz. – sóhajtott boldogtalanul. –Mi járatban vagy? Azt hittem, már elbúcsúztunk.

-Nem akartam apád előtt szívóskodni, de gondoltam beszélhetnénk pár dologról, mielőtt pár ezer mérföldre utazol.

-Miről? – kérdezte Kate és a szemében őszinte kíváncsiság tükröződött. Mit nem mondtak még el egymásnak szóval és tettel? 

-Az a cikk, a Sunban… örülök, hogy téged nem kevertek bele. – mondta halkan Robert.

-Kibírtam volna.

-Azért jobb így, hidd el! Éhes hiénák gyülekezete és ha rád vetik magukat, akkor esélyed sincs. Hiába tudod, hogy minden szavuk hazugság, úgyis azt állítanak rólad, ami a lapeladásnak használ. Ha cáfolsz, az azt jelenti, hogy igazuk van, ha beismered, akkor pláne. Nem nyerhetsz. Azért is hagyom szó nélkül, bármit írnak rólam… pedig lehet, néha tényleg nem kéne, de így hamarabb ülnek el a hullámok, mintha a kezükre játszva még én is gerjeszteném őket. De … lehet, hogy ennek az előbbi tortázásnak is lesz még a lapokban vagy a neten folytatása. Valamilyen oknál fogva az emberek kényszert éreznek, hogy az ilyen pillanatokat megörökítsék és megosszák, mintha csak a sajátjaik lennének. Azt mondják, ha erre a pályára adtam a fejem, akkor nekik ehhez joguk van, én meg nyilván kellőképpen exhibicionista vagyok, azért nem mentem könyvelőnek. Van benne némi igazság, de mint mindig ennek az igazságnak is két oldala van. Szeretek játszani, szerepekbe bújni, és bár rettegve várom a közönség reakcióit, de azért nyilván kíváncsian is, hiszen nekik, értük játszom. Csak éppen én soha nem gondoltam úgy, hogy a mozijeggyel belépőt vettek a magánéletem pillanataiba is. Ők meg úgy hiszik. …Soha a büdös életben nem fogom megérteni, mi olyan érdekes abban, ha például veszek 5 pár zoknit.  Persze, ez a ma este más, ezt érdekessé teszi, hogy ott ültünk közös asztalnál, Te, Dean és én. És kíváncsiak lesznek, hogy miért. Szóval, csak oda akarok kilyukadni, hogy ne haragudj rám, ha egy ideig mindenféle sületlenséget olvasol majd …

-Ezért egészen biztosan nem rád fogok haragudni. – mosolyodott el Kate, bár a gyomra összeszűkült, ahogy elképzelte, amint végigmegy az egyetem folyosóján, a könyvtárban, vagy akár a lakásához közeli szupermarketben és összesúgnak majd a háta mögött, hogy ott megy az a csaj, akivel Rob Pattinsont lefotózták Londonban egy étteremben. Vajon a nője? Szerette volna hinni, hogy büszkén viseli majd a találgatások kereszttüzét, de igazából majdnem biztos volt benne, hogy senki fel sem fogja ismerni, és ha mégis, akkor teljesen valószínűtlennek hiszik majd a dolgot.

Miközben a gondolataival volt elfoglalva, észre sem vette, hogy Robert szorosan mögötte áll. Már csak az érintését érezte, ahogy a könyökénél fogva szinte kényszeríti, hogy feléje forduljon és hozzá hajolva halkan suttog:

-Remélem ezért sem fogsz megharagudni rám! – azzal már a szájára is tapadt és finoman, ismerkedve és bízva benne, hogy a lány nem löki el, megcsókolta.

Oh, édes Jézus, mennyire más csók volt ez, mint amit Jörg adott! – ez zakatolt Kate agyában, már amíg voltak gondolatai, ahogy ellazult a férfi ölelésében és megnyílt neki, mint aki teljesen rendjén valónak érzi, hogy szenvedélyesen ölelkeznek. Pedig nem kéne így éreznie! Ezt igyekezett a fejében tartani, de lehetetlen vállalkozás volt, amikor annyira gyengéden csókolták, hogy az szinte már fájt. Amikor a férfi ölelése szorosabb lett, a csókja mélyebb és erőszakosabb, ő már majdnem megadta magát. A térde már éppen megroggyanni készült, amikor a férfi hirtelen elszakította magát az ajkáról és egy mély sóhajtással csak tartotta magához szorítva. Néhány néma percig  így álltak, aztán Robert hátralépett, levegőhöz és térhez juttatva a lányt és önmagát is.

-Huh, ezt lehet, hogy nem kellett volna! Bocsáss meg! 

Kate már válaszra nyitotta a száját, bár a válasza még nem volt igazán kiforrott, hogy tiltakozzon vagy egyetértsen, amikor az ajtón kopogtak. A férfi szemforgatására elkuncogta magát, aztán ellépett mellőle, még időben, mielőtt az ajtó kinyílt volna. Természetesen az apja állt a küszöbön.

-Robert, beszélhetnénk? – szólalt meg a férfi. A hangja természetes volt, semmi baljóslatú hangzás nem volt benne, mire Robert bólintott és feléje indult.

-Apa, beszélgettünk éppen! – morgott Kate durcásan, mire az apja tekintete elidőzött a lánya ajkán, amely a legutóbbi csóktól még fényes volt és duzzadt. Odalépett hozzá és halkan, csak az ő fülének szánva annyit mondott:

-Visszaadom a lovagodat, nyugi, de muszáj tisztáznom vele a játékszabályokat. - Aztán kicsit merev tartással kimasírozott a szobából és becsukta az ajtót. Nem láthatta, hogy a lánya álmodozva öleli át saját magát, de most igazából a fiúra volt kíváncsi. Robert egykedvűen ácsorgott a folyosó közepén a lány apjára várva. Bármi is történt odabent, mielőtt ő megérkezett, az a srácot láthatóan nem érintette meg, úgyhogy jól tette, hogy utána nézett, hova tartott olyan lábujjhegyen.

Robert pedig még az előbbi gyengédségtől szelíden várta, hogy a testőre szemrehányást tegyen neki, amiért kilopózott a szobájából, nyilvánvaló szándékkal, amit apaként kívánt megtorolni. Basszus, nem létezik, hogy kamerát szerelt a saját lánya szobájába!? – reménykedett magában, bár tisztában volt vele, hogy Dean talán még erre is képes lenne, ha úgy gondolná, hogy bárki – beleértve őt is – veszélyezteti a hercegnője lelki üdvét. A liftben némán nézték a kijelző ritmikus villanásait, ahogy az emeleteket sorra maguk után hagyták, aztán még mindig némán követte a testőrét annak szobájába. Ajaj, ha saját terepen akar vele beszélni, akkor egészen biztosan magánjellegű a mondandója – fintorgott csendben a háta mögött, aztán beletörődően várta, hogy Dean felvilágosítsa, mi az a határ, amit még tolerálni tud. Azért van ebben némi vicc, gondolta kicsit vidorabban és egy cseppnyit gőgösen, ahogy arra gondolt, hogy milyen súlyos pénzeket fizet ennek az embernek a „társaságáért”, miközben az úgy viselkedik vele, mint egy apa, aki rosszalkodáson kapta a kamaszfiát. Kíváncsian várta, hogy Dean meddig hajlandó elmenni a rendreutasításban.

Dean kivett a hűtőből két ásványvizet és az egyiket Robert felé kínálta, aki meg sem próbált szellemeskedni. Köszönetképpen biccentett és meghúzta a tartalmát, aztán várta a kioktatást, de úgy tűnt egyelőre Dean-nek is problémát okoz a kezdés. Robert nem tudott és nem is akart segíteni neki, bökje ki ő, ami a csőrét piszkálja. Dean egy nagy levegővétel után leült vele szembe és a szemébe nézve megszólalt:

-Ha az állásomba is kerül, ha soha többé senki nem alkalmaz majd, akkor is figyelmeztetlek… bárkivel, csak Kate-tel ne!

Robert értékelte az egyenes beszédet és a férfi tekintetét állva hallgatott, mert nyilvánvaló volt, hogy Deannek van még mondanivalója.

-Imádja a szakmáját, jó is benne, szép jövő áll előtte, … ne mutass neki más utat! Ő nem olyan, aki beérné azzal, hogy csak téged kísérget, vagy otthon várja, hogy két forgatás között hazaugorj néhány napra, hétre. Ne vedd el tőle a normális élet lehetőségét!

Pfff… ez rosszabb volt, mint amit várt. Ha csak tiltotta volna, arra még válasza is lett volna, talán kicsit pimasz, de mindenképpen igaz válasza, hiszen ez nem Dean dolga, ez Kate döntése kell legyen. De amit az apa mondott, azzal nehéz volt vitába szállni. Hirtelen az a nyomorult Twilight jutott eszébe, ami egyszerre volt az élete megalapozója és megrontója… csóró Edward ugyanezzel a dilemmával szembesült. Ne vedd el tőle a normális élet lehetőségét! Bassza meg, még egy vámpírnak is járt a boldogság! Vagy ilyen csak a mesében van? Dean válaszra várt, és ő – ha nehéz szívvel is – de megadta neki a választ:

-Értékelem az őszinte aggodalmadat Dean! De nincs miért aggódnod,a lányod okosabb annál, hogy velem kezdjen, csak barátok vagyunk, és mint a barátja, most visszamegyek hozzá és jó utat kívánok neki, de hallani fogod, hogy hamarosan visszajövök. Békén hagyom a lányod, mert fontos nekem a barátságod és az ő barátsága is. – letette a vizet és kiment a szobából. Végül le sem ment Kate-hez, csak felhívta a szobájából. Sajnálkozott, hogy valami közbejött, aztán jó utat kívánt és letette a telefont. Akkor ennyi volt, pedig talán… á… sose szabad a talán-nal kezdődő mondatokat befejezni. Semmi értelmük!

*

Kate már beszállt a taxijába, amely beszorult a bejáratot ellepő fotósok miatt. A sofőr türelmetlenül rájuk dudált, de a lány megnyugtatta, hogy még rengeteg idejük van kiérni a reptérre, ne idegeskedjen. Kíváncsian figyelte a nyüzsgést, biztos volt benne, hogy Roberttel lehet összefüggésben. Talán még látni is fogja, mielőtt elhagyja Londont – reménykedett. Hirtelen megpillantotta az apja széles vállát és mögötte Robertet, …és egy fiatal, fekete hajú, napszemüveges nőt. Ki ez? – szorult össze a szíve.  A férfi kezét látva a nő derekán, ahogy a kocsihoz kíséri, szinte védelmezőn, … nem egy személytelen, futó kapcsolatra utalt. Összeszorult a szíve, ahogy a tegnap este a telefonba zavartan elhabogott búcsúzásra gondolt: Valami közbejött… minden világos… Valaki közbejött… Közben felszabadult a kocsi előtt a kijárat és a taxis nekilódult, hogy az elvesztegetett perceket behozza. Kate csak bambult kifelé egész úton, nézte az elsuhanó tájat, és arra gondolt, ha ma reggel csak tíz perccel korábban elindul, akkor most reménykedve gondolna Robertre. Ha végzett a forgatással, visszatér majd Los Angelesbe. Néha találkozhatnának, és még akármi is történhetne kettőjük között…. De ez a fekete hajú nő a példa rá, hogy teljesen hamis álomvilágba ringatta magát. 

Ma különleges világnap volt, London és a reptérhez vezető út minden fennakadás és dugó nélkül búcsúzott. Tengernyi ideje volt még a beszállás előtt, úgyhogy bekapcsolta a laptopját. Kemény elszántsággal olvasni kezdte a konferencia anyagát, ami most úgy tűnt, mintha évekkel korábban hallgatta volna, ahogy Catherine Fowle csengő, magabiztos hangon beszél a mikrofonba a konferenciaterem pódiumán. Tulajdonképpen rohadtul nem érdekelte, hogy sok új ötlettel feltöltekezve, hazaérve minden tisztelete és elismerése mellett Jonas Maxwell kiállítását kellene eladnia a Modern Művészetek Házában. Jonas kedves fiú volt a maga módján, tehetséges is, de nem annyira, mint amennyire az egoja gondolta. Mrs. Padalokuis, az igazgatónő nem véletlenül pakolta az ő nyakába a nehéz természetű macsót.

Erről a gondolatról egy kis játék jutott az eszébe, kezdte összehasonlítani a férfit Roberttel. Hasonló a magasságuk, az alakjuk, Budapesten a borostás képük is az volt. Mindketten művészek, az önkifejezésük mások értékítéletének fogja, ez irányítja az életüket. És mindketten imádják a nőket. Robert esetében ez már nem volt kérdés, Jonas pedig képes lett volna nyílt színen szeretkezni bárkivel, ha az közelebb viszi egy önálló kiállítás lehetőségéhez…még akár Mrs.Padalokuis-szal is – vigyorodott el a tiszteletlen, már-már obszcén gondolatra, ahogy a hatvanhoz közelítő testes asszonyra gondolt, amint vágytól vonaglik Jonas bronzbarna izmos teste alatt a Modern Művészetek Háza előtti téren.

Megunva a szakmai zsargonnal teleszőtt előadás szövegét, elindított egy kereső programot, aztán a neten barangolva némi tétovázás után Robertre keresett. Egy oldal jött fel, ahol döbbenten meredt a képernyőre. Ott volt a válasz a kérdésére, hogy ki volt az a sötét hajú lány a szálloda előtt, akivel olyan meghitten összekapaszkodva ültek be a kocsiba.