A szerelem 4 keréken érkezik 72.

Julie izzadtan dőlt neki a női öltöző zuhanyozójának falának. Lehet, hogy egy kicsit elszámolta magát ezzel a tornával. Álmában sem gondolta volna, hogy az erőnléte ennyire a béka feneke alatt kuksol, de amióta visszatért az életébe a testi szerelem, meg kellett állapítsa, hogy egyszerűen nem bírja szusszal Robert rohamát; és amikor nevetve panaszkodott, a férje megfűzte, hogy járjanak el együtt az edzőterembe. Már az első alkalom zavarbaejtő volt, mert Kevin Nesbo első látásra egy filmcsillagra hajazott és hát elég kínos volt a jóképű pasi előtt ennyire lekvárnak mutatkozni. Még az sem sokat segített, hogy Robert ugyanúgy szenvedett, mint ő. Aztán hazamentek és apró lázadásként palacsintát sütöttek. A kicsit híg sárgabarcklekvár, amit ő maga főzött be pár nappal korábban, kifolyt az összetekert tésztából és ahogy mohón faltak, állva a pult mellett, az édes ragacs a mellére csöpögött. A vékony blúzon szinte vonzotta Robert tekintetét, aztán a nyelvét is. A végén a pulton ülve már nem érdekelte semmi más, mint az egész testét elárasztó remegés. Még soha életében nem volt ennyire finom egyetlen palacsintája sem.

Nevetgélve takarították el a heves szerelmeskedés következtében eluralkodott káoszt, aztán Julie kicsit magába roskadva újra visszatért  az edzőtermi fiaskóhoz. Amikor egy fél mondattal még Kevin előtti égésére is utalt, Robert vállvonogatva jegyezte meg.

-Kevin felől nyugodt vagyok, nem fog rád hajtani, ugyanis meleg. Úgyhogy akár el is felejtheted, hogy mint férfi előtt szégyenlősködj előtte, őt kizárólag az emberi test harmóniája érdekli, hogy egészséges legyél és jól érezd magad a bőrödben. Soha nem fog zavarbaejtő megjegyzéseket tenni, megalázó beszólásokkal nagyobb erőkifejtésre sarkallni. Hihetetlen rendes fickó, ha őszinte vagy vele, az egyik legjobb barátod lehet.

Julie nézte a férfit, ahogy a pult törölgetése közben nagy komolyan mondja a magáét, aztán szája sarkába mosoly kúszott és oldalba bökte.

-Akkor most én kezdjek nyugtalankodni, édes? Azt hiszem, innentől más szemmel fogom nézni, amikor Kevin a te testeddel kapcsolatban ad tanácsokat. Amikor vállon vereget, amikor végigsimít a karodon. Hm?

Robert úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének.

-Te most lebuziztad a gyermekeid apját? Asszony! … aztán kicsit elgondolkodott…

-Szerinted túlzásba vitte? Nekem fel sem tűnt, hogy … de most komolyan… Julie! Ne már! Most hogy menjek vissza hozzá? Gonosz bestia, teljesen meghülyíted az embert… - morgott játékosan és Julie derekát elkapva testével újra a pultnak szorította.

-Igazán nem kell bizonyítanod, hiszek neked! – suttogta nevető szemekkel a felesége. Aztán mind a ketten felkapták a fejüket, ahogy a gyerekszoba felől visítás hallatszott.

-Chloé – sóhajtott Julie és értetlenül nézte Robert elkerekedő szemét. A baba sírásától az asszony teje elindult és átáztatta a pólót, amit Robert éhes tekintettel figyelt.

-Na menj! – csapott játékosan Julie fenekére… -mielőtt megkívánom a gyerekeim ebédjét. És morogva figyelte Julie formás fenekét, ahogy kiszalad a konyhából.

Robert az ágyban a háttámlának dőlve merengve nézte a bal tenyerét. Tegnap este Gregoryval rajzoltak és egy hirtelen ötlettől indíttatva a tenyerére fektette Julie kezét és egy filctollal körberajzolta. Utána a kicsi tenyerét is ugyanúgy. Jobb kezével végigsimította a kéznyomokat, majd ökölbe szorította a kezét. Soha nem szerette a tetoválásokat, de ezt el tudta volna képzelni örökre odavarrva. A nyíló ajtóra felkapta a fejét. Julie az újonnan beszerzett egyik pizsama felsőjében pompázott. A nadrágot ő hordta. Legalább így, ha már a család életét a felesége irányítja – vigyorgott a gondolatra.

Korán reggel volt még, Julie megszoptatta az ikreket, így aztán még csend borult a házra. Ma nagy napjuk lesz. Felavatják az alkonyatos kollégák ajándékát, az ikerbabakocsit, és megpróbálnak egy családi sétát lent az óceán partján. Biztos, ami biztos, Beart is magukkal viszik, hátha tőle tartva nem merészkednek hozzájuk túl közel. Igaza van Julienek, nem élhetnek falak közé zárva, talán ha többet látják őket kint a városban, akkor az érdeklődés is elhalványul egy idő után.

Két napja voltak itt, Kristen, Ashley és Kellan. A többiek nem tudtak eljönni, de Kristen kihangsúlyozta, hogy a kocsi az egész Cullen család ajándéka és persze Tayloré, de hát mint a veje, ő is a családhoz tartozott. Kristen nem volt a legjobb formájában, aztán amikor Julieval félrevonult, ki is derült az oka. A szülei végül kirúgták mellőle Petert és nem tudott ellene tenni semmit. Hiába érvelt, rimánkodott, az anyja vasszigorral mondott nemet. Nem örült annak sem, hogy a lánya gyengéd érzelmeket táplál a testőr iránt, de igazából az volt a baja, hogy Peter sincs sokszor a helyzet magaslatán, mert Kristen úgy elvarázsolja, hogy az elemi biztonságról is elfeledkezik. Kristen teljesen magán kívül volt és azt várta tőlük, hogy az egyetértésükkel támogatják a nagy ötletet, miszerint titokban hozzámegy a férfihez. De mit lehet ilyenkor mondani. Peter rendes srác. Nyilvánvaló, hogy nem vágyik a lány mellett őt is elérő rivaldafényre, de a szülőkkel szembeszállni… Robert arra gondolt, hogy ő sem biztos, hogy meg mert volna lépni egy olyan lépést, ahol elveszíti a támogatásukat.

Ezen persze összevesztek. Kristennel és Julieval is. Férfiatlannak nevezték. Aztán egyik szó követte a másikat és máris megint ott tartottak, hogy nem volt véletlen az a sok találgatás, ami a nemi identitását firtatta néhány évvel ezelőtt. Kristen még azt is odavágta neki, hogy csak ne bízza el magát, mert a mai napig vannak olyan hangok, amik szerint Julie csak egy megjátszott hátország a gyerekekkel. Szíve szerint kirakta volna az egész bandát, annyira felhúzta magát. Kit kell megkeféljen azért, hogy végre elhiggyék neki, férfi, teljesen hétköznapi és egészségesnek nevezett vágyakkal? És miért baj az, ha ennek ellenére még lelke is van? Végül Kellan is beszállt a baszogatásba, hogy tulajdonképpen minden erőszak hiányzik belőle, béna a férfias sportokban, nem rajong az autókért, és még a nőkkel is esetlen, szégyenlős. Na, itt csapta rájuk az ajtót. Aztán Julie utána jött és amikor hátulról átölelte, először majdnem lerázta magáról a kezét, ne vigasztalgassa, de aztán inkább belekapaszkodott az ölelő karokba.

-Te is ezt gondolod rólam? – nézett a szemébe.

-Robert, szerinted? De komolyan nem értem sokszor, miért nem véded meg magad. Kellan hülyeségeivel se foglalkozz! Orrba verted az egyik legjobb barátodat, imádsz bringázni, kipróbálsz ezernyi más dolgot is és ha parkolni nem is fogsz sose normálisan, de én igazán biztonságban érzem magam melletted, amikor vezetsz.  Ami meg a csajokkal való szégyenlősséged illeti, ezt erősen javasolnám, hogy a jövőben se változtass rajta, mert akkor velem gyűlik meg a bajod. Bár, néha nem egészen vagyok biztos benne, hogy nem éppen a csábítás érdekében játszod-e el. De ami igazán férfiassá tesz, hogy tudod vállalni a gyengeségeidet. Olyankor szeretlek a legjobban, amikor még véletlenül sem a macsót alakítod, hanem az érző férfit. Na, gyere, menjünk vissza, és ha gondolod, moss be nyugodtan Kellannak, akkor ő is megnyugszik majd! – vigyorgott rá.

Robert nézte a feleségét, aztán hozzáhajolt és egy hosszú, mély csókban szótlanul mondott köszönetet a szavaiért. Amikor kinyílt mögöttük az ajtó, Kellan gúnyolódó hangja csattant fel:

-Nyugi, megvannak, Robert pont most bizonyít az asszonynál, hogy igenis talpig férfi. De srácok, most már jó lesz abbahagyni, mert odabent a Pattinson csemeték átvették az uralmat, jöhetnétek minimalizálni a károkat.

Robert a Kristentől sűrűn látott kézmozdulattal csekkolta az újabb beszólást, miközben továbbra sem engedte levegőhöz jutni a feleségét.

Ültek a parti sétány melletti parkolóban és a Volvo sötétített üvegén keresztül a kinti sokadalmat figyelték. Biciglisek, deszkások, futók, gyerekkocsit tologatók népesítették be a sétányt. Egymásra néztek.

-Na, megpróbáljuk? – kérdezte Robert és nem lehetett nem észrevenni a hangjában az aggódást. Megkésve gondolt rá, hogy legalább Dean-nek szólhattak volna, így aztán most itt ültek egyedül.

-Nézzünk ki magunknak valami célt! És ha azt nyugiban elértük, akkor visszafordulunk és mára  annyi lesz a séta. Hm? – nézett Julie végig a partmenti üzletsoron.

-Oké, és mi legyen a cél? Már azon túl, hogy épségben megússzuk a kalandot. vágott egy grimaszt a férfi és már sokadszor gondolt rá, hogy talán mégsem kéne belevágni ebbe a kirándulásba.

-Már látom, gyere csak nyugodtan utánam! – vigyorodott el Julie és kiszállt a kocsiból.

Robert kicsit nyugtalanul követte, miközben a bézbólsapkát a szemébe húzta. Kiemelte a babakocsit, egy mozdulattal kinyitotta  és Julie már pakolta is be az ikreket. Greget hagyták utoljára, akit némi tétovázás után Robert a nyakába kapott. Nagy levegőt vettek és elindultak.

Julie óvatosan tolta a széles kocsit, miközben a napernyővel a kicsiket védte a délutáni nap erejétől. Gregory az ebéd utáni alvástól pihenten kíváncsian nézelődött, miközben a plázsról ideszűrődő zene ütemére az apja fején dobolt. Robert a szemüveg mögül figyelte a szembejövőket. Rengetegen mosolyogtak rájuk barátságosan, persze elsősorban az ikrekre, de egyébként nem nagyon foglalkozott velük senki. Julie már látta maga előtt a célt és arrafelé vette az irányt. Az olasz fagylaltozó előtti terasz tele volt, ezért a kocsit Robertre bírta és a pulthoz ment. Kért két tölcsérrel, Gregnek pedig egy üres tölcsért, amit kicsit körbeforgatott az egyik fagylalton, aztán békésen visszafelé ballagtak a kocsi felé. Robert el tudta képzelni, a sapkáját mennyire csúffá teszi majd a fia, akinek mostanában szinte mindentől patakokban folyt a nyála, de teljesen belefeledkezett ő is az édes nyalánkságba és főleg Julie nyelvének játékába, ahogy a melegben lecsorgó  fagylaltot nyalogatja. Mire a kocsihoz értek, a fagylalt elfogyott és Robert lassan Juliehoz hajolva lenyalta a szája sarkáról az utolsó epercseppet. Közben halkan suttogta oda neki:

-Köszönöm!

Aztán szép komótosan bepakolta az egész családot, majd utolsónak beülve, indított és lassan kihajtott a parkolóból.

Hazáig ez az élmény járt a fejében. Meg mindaz, amit Julie a nyilvánosságról mondott neki. Ha többet mutatkoznak, talán lassan megszűnik körülöttük az őrület. Lehet, hogy tényleg igaza lesz? Mindenesetre ez a nap tényleg jól sikerült. Jártak egyet a friss levegőn, fagyiztak,  mint annyi más ember körülöttük, és senki nem tolt a képükbe kamerát, hogy felfújja ezt a hétköznapi eseményt. Persze, nem volt annyira naív, gondolta, hogy biztosan készült róluk néhány kép, ami perceken belül megjelenik az interneten, de senki nem háborgatta őket és ezért nem győzött elég hálás lenni. Szíve mélyén mindig erre az élményre várt, mert bármennyire  fantasztikus a rivaldafényben szerepelni, de a nyugodt hétköznapokra talán még annál is nagyobb szüksége volt.

Greg a szőnyegen játszott, Julie a kicsiket szoptatta, ő pedig letelepedett a zongora mellé és könnyed mozdulatokkal, végig futtatta az ujjait a billentyűkön, majdl játszani kezdett. Már elég régen volt erre itthon lehetősége, mert amikor kedvet kapott volna hozzá, a kicsik végre elaludtak, és nem akarta, hogy a zene hangjára újult erővel kezdjenek a visításba.  De a Band forgatásán elég jól formába jött megint és hiányzott, hogy időnként egy kicsit belemerüljön ebbe a vattapuhaságú világba. Az első hangoknál Greg felkapta a fejét, de aztán újra belemerült a játékba. A kicsik sem zavartatták magukat, Julie pedig… nos, az ő tekintete egy regény volt. Ült a kanapén karjában Williammel, miközben lábával Chloé kis kosarát ringatta  és elvarázsoltan figyelte a játékát. Robert pedig a családját nézve folytatta a zenébe oltott vallomást.