Julie izzadtan dőlt neki a női öltöző zuhanyozójának
falának. Lehet, hogy egy kicsit elszámolta magát ezzel a tornával. Álmában sem
gondolta volna, hogy az erőnléte ennyire a béka feneke alatt kuksol, de amióta
visszatért az életébe a testi szerelem, meg kellett állapítsa, hogy egyszerűen
nem bírja szusszal Robert rohamát; és amikor nevetve panaszkodott, a férje
megfűzte, hogy járjanak el együtt az edzőterembe. Már az első alkalom
zavarbaejtő volt, mert Kevin Nesbo első látásra egy filmcsillagra hajazott és
hát elég kínos volt a jóképű pasi előtt ennyire lekvárnak mutatkozni. Még az
sem sokat segített, hogy Robert ugyanúgy szenvedett, mint ő. Aztán hazamentek
és apró lázadásként palacsintát sütöttek. A kicsit híg sárgabarcklekvár, amit ő
maga főzött be pár nappal korábban, kifolyt az összetekert tésztából és ahogy
mohón faltak, állva a pult mellett, az édes ragacs a mellére csöpögött. A
vékony blúzon szinte vonzotta Robert tekintetét, aztán a nyelvét is. A végén a
pulton ülve már nem érdekelte semmi más, mint az egész testét elárasztó
remegés. Még soha életében nem volt ennyire finom egyetlen palacsintája sem.
Nevetgélve takarították el a heves szerelmeskedés
következtében eluralkodott káoszt, aztán Julie kicsit magába roskadva újra
visszatért az edzőtermi fiaskóhoz.
Amikor egy fél mondattal még Kevin előtti égésére is utalt, Robert
vállvonogatva jegyezte meg.
-Kevin felől nyugodt vagyok, nem fog rád hajtani,
ugyanis meleg. Úgyhogy akár el is felejtheted, hogy mint férfi előtt
szégyenlősködj előtte, őt kizárólag az emberi test harmóniája érdekli, hogy
egészséges legyél és jól érezd magad a bőrödben. Soha nem fog zavarbaejtő
megjegyzéseket tenni, megalázó beszólásokkal nagyobb erőkifejtésre sarkallni.
Hihetetlen rendes fickó, ha őszinte vagy vele, az egyik legjobb barátod lehet.
Julie nézte a férfit, ahogy a pult törölgetése közben nagy
komolyan mondja a magáét, aztán szája sarkába mosoly kúszott és oldalba bökte.
-Akkor most én kezdjek nyugtalankodni, édes? Azt
hiszem, innentől más szemmel fogom nézni, amikor Kevin a te testeddel
kapcsolatban ad tanácsokat. Amikor vállon vereget, amikor végigsimít a karodon.
Hm?
Robert úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének.
-Te most lebuziztad a gyermekeid apját? Asszony! …
aztán kicsit elgondolkodott…
-Szerinted túlzásba vitte? Nekem fel sem tűnt, hogy …
de most komolyan… Julie! Ne már! Most hogy menjek vissza hozzá? Gonosz bestia,
teljesen meghülyíted az embert… - morgott játékosan és Julie derekát elkapva testével
újra a pultnak szorította.
-Igazán nem kell bizonyítanod, hiszek neked! –
suttogta nevető szemekkel a felesége. Aztán mind a ketten felkapták a fejüket,
ahogy a gyerekszoba felől visítás hallatszott.
-Chloé – sóhajtott Julie és értetlenül nézte Robert
elkerekedő szemét. A baba sírásától az asszony teje elindult és átáztatta a
pólót, amit Robert éhes tekintettel figyelt.
-Na menj! – csapott játékosan Julie fenekére… -mielőtt
megkívánom a gyerekeim ebédjét. És morogva figyelte Julie formás fenekét, ahogy
kiszalad a konyhából.
Robert az ágyban a háttámlának dőlve merengve nézte a bal
tenyerét. Tegnap este Gregoryval rajzoltak és egy hirtelen ötlettől indíttatva
a tenyerére fektette Julie kezét és egy filctollal körberajzolta. Utána a kicsi
tenyerét is ugyanúgy. Jobb kezével végigsimította a kéznyomokat, majd
ökölbe szorította a kezét. Soha nem szerette a tetoválásokat, de ezt el tudta volna
képzelni örökre odavarrva. A nyíló ajtóra felkapta a fejét. Julie az újonnan
beszerzett egyik pizsama felsőjében pompázott. A nadrágot ő hordta. Legalább
így, ha már a család életét a felesége irányítja – vigyorgott a gondolatra.
Korán reggel volt még, Julie megszoptatta az ikreket,
így aztán még csend borult a házra. Ma nagy napjuk lesz. Felavatják az
alkonyatos kollégák ajándékát, az ikerbabakocsit, és megpróbálnak egy családi
sétát lent az óceán partján. Biztos, ami biztos, Beart is magukkal viszik,
hátha tőle tartva nem merészkednek hozzájuk túl közel. Igaza van Julienek, nem
élhetnek falak közé zárva, talán ha többet látják őket kint a városban, akkor
az érdeklődés is elhalványul egy idő után.
Két napja voltak itt, Kristen, Ashley és Kellan. A többiek
nem tudtak eljönni, de Kristen kihangsúlyozta, hogy a kocsi az egész Cullen
család ajándéka és persze Tayloré, de hát mint a veje, ő is a családhoz
tartozott. Kristen nem volt a legjobb formájában, aztán amikor Julieval
félrevonult, ki is derült az oka. A szülei végül kirúgták mellőle Petert és nem
tudott ellene tenni semmit. Hiába érvelt, rimánkodott, az anyja vasszigorral
mondott nemet. Nem örült annak sem, hogy a lánya gyengéd érzelmeket táplál a
testőr iránt, de igazából az volt a baja, hogy Peter sincs sokszor a helyzet
magaslatán, mert Kristen úgy elvarázsolja, hogy az elemi biztonságról is
elfeledkezik. Kristen teljesen magán kívül volt és azt várta tőlük, hogy az
egyetértésükkel támogatják a nagy ötletet, miszerint titokban hozzámegy a férfihez.
De mit lehet ilyenkor mondani. Peter rendes srác. Nyilvánvaló, hogy nem vágyik
a lány mellett őt is elérő rivaldafényre, de a szülőkkel szembeszállni… Robert
arra gondolt, hogy ő sem biztos, hogy meg mert volna lépni egy olyan lépést,
ahol elveszíti a támogatásukat.
Ezen persze összevesztek. Kristennel és Julieval is.
Férfiatlannak nevezték. Aztán egyik szó követte a másikat és máris megint ott
tartottak, hogy nem volt véletlen az a sok találgatás, ami a nemi identitását
firtatta néhány évvel ezelőtt. Kristen még azt is odavágta neki, hogy csak ne
bízza el magát, mert a mai napig vannak olyan hangok, amik szerint Julie csak
egy megjátszott hátország a gyerekekkel. Szíve szerint kirakta volna az egész
bandát, annyira felhúzta magát. Kit kell megkeféljen azért, hogy végre
elhiggyék neki, férfi, teljesen hétköznapi és egészségesnek nevezett vágyakkal?
És miért baj az, ha ennek ellenére még lelke is van? Végül Kellan is beszállt a
baszogatásba, hogy tulajdonképpen minden erőszak hiányzik belőle, béna a férfias
sportokban, nem rajong az autókért, és még a nőkkel is esetlen, szégyenlős. Na,
itt csapta rájuk az ajtót. Aztán Julie utána jött és amikor hátulról átölelte,
először majdnem lerázta magáról a kezét, ne vigasztalgassa, de aztán inkább
belekapaszkodott az ölelő karokba.
-Te is ezt gondolod rólam? – nézett a szemébe.
-Robert, szerinted? De komolyan nem értem sokszor,
miért nem véded meg magad. Kellan hülyeségeivel se foglalkozz! Orrba verted az
egyik legjobb barátodat, imádsz bringázni, kipróbálsz ezernyi más dolgot is és
ha parkolni nem is fogsz sose normálisan, de én igazán biztonságban érzem magam
melletted, amikor vezetsz. Ami meg a
csajokkal való szégyenlősséged illeti, ezt erősen javasolnám, hogy a jövőben se
változtass rajta, mert akkor velem gyűlik meg a bajod. Bár, néha nem egészen
vagyok biztos benne, hogy nem éppen a csábítás érdekében játszod-e el. De ami
igazán férfiassá tesz, hogy tudod vállalni a gyengeségeidet. Olyankor szeretlek
a legjobban, amikor még véletlenül sem a macsót alakítod, hanem az érző férfit.
Na, gyere, menjünk vissza, és ha gondolod, moss be nyugodtan Kellannak, akkor ő
is megnyugszik majd! – vigyorgott rá.
Robert nézte a feleségét, aztán hozzáhajolt és egy
hosszú, mély csókban szótlanul mondott köszönetet a szavaiért. Amikor kinyílt
mögöttük az ajtó, Kellan gúnyolódó hangja csattant fel:
-Nyugi, megvannak, Robert pont most bizonyít az
asszonynál, hogy igenis talpig férfi. De srácok, most már jó lesz abbahagyni,
mert odabent a Pattinson csemeték átvették az uralmat, jöhetnétek minimalizálni
a károkat.
Robert a Kristentől sűrűn látott kézmozdulattal
csekkolta az újabb beszólást, miközben továbbra sem engedte levegőhöz jutni a
feleségét.
Ültek a parti sétány melletti parkolóban és a Volvo
sötétített üvegén keresztül a kinti sokadalmat figyelték. Biciglisek,
deszkások, futók, gyerekkocsit tologatók népesítették be a sétányt. Egymásra
néztek.
-Na, megpróbáljuk? – kérdezte Robert és nem lehetett
nem észrevenni a hangjában az aggódást. Megkésve gondolt rá, hogy legalább
Dean-nek szólhattak volna, így aztán most itt ültek egyedül.
-Nézzünk ki magunknak valami célt! És ha azt nyugiban
elértük, akkor visszafordulunk és mára
annyi lesz a séta. Hm? – nézett Julie végig a partmenti üzletsoron.
-Oké, és mi legyen a cél? Már azon túl, hogy épségben
megússzuk a kalandot. vágott egy grimaszt a férfi és már sokadszor gondolt rá,
hogy talán mégsem kéne belevágni ebbe a kirándulásba.
-Már látom, gyere csak nyugodtan utánam! – vigyorodott
el Julie és kiszállt a kocsiból.
Robert kicsit nyugtalanul követte, miközben a
bézbólsapkát a szemébe húzta. Kiemelte a babakocsit, egy mozdulattal
kinyitotta és Julie már pakolta is be az
ikreket. Greget hagyták utoljára, akit némi tétovázás után Robert a nyakába
kapott. Nagy levegőt vettek és elindultak.
Julie óvatosan tolta a széles kocsit, miközben a
napernyővel a kicsiket védte a délutáni nap erejétől. Gregory az ebéd utáni
alvástól pihenten kíváncsian nézelődött, miközben a plázsról ideszűrődő zene
ütemére az apja fején dobolt. Robert a szemüveg mögül figyelte a szembejövőket.
Rengetegen mosolyogtak rájuk barátságosan, persze elsősorban az ikrekre, de
egyébként nem nagyon foglalkozott velük senki. Julie már látta maga előtt a
célt és arrafelé vette az irányt. Az olasz fagylaltozó előtti terasz tele volt,
ezért a kocsit Robertre bírta és a pulthoz ment. Kért két tölcsérrel, Gregnek
pedig egy üres tölcsért, amit kicsit körbeforgatott az egyik fagylalton, aztán
békésen visszafelé ballagtak a kocsi felé. Robert el tudta képzelni, a sapkáját
mennyire csúffá teszi majd a fia, akinek mostanában szinte mindentől patakokban
folyt a nyála, de teljesen belefeledkezett ő is az édes nyalánkságba és főleg
Julie nyelvének játékába, ahogy a melegben lecsorgó fagylaltot nyalogatja. Mire a kocsihoz értek,
a fagylalt elfogyott és Robert lassan Juliehoz hajolva lenyalta a szája
sarkáról az utolsó epercseppet. Közben halkan suttogta oda neki:
-Köszönöm!
Aztán szép komótosan bepakolta az egész családot, majd
utolsónak beülve, indított és lassan kihajtott a parkolóból.
Hazáig ez az élmény járt a fejében. Meg mindaz, amit
Julie a nyilvánosságról mondott neki. Ha többet mutatkoznak, talán lassan
megszűnik körülöttük az őrület. Lehet, hogy tényleg igaza lesz? Mindenesetre ez
a nap tényleg jól sikerült. Jártak egyet a friss levegőn, fagyiztak, mint annyi más ember körülöttük, és senki nem
tolt a képükbe kamerát, hogy felfújja ezt a hétköznapi eseményt. Persze, nem
volt annyira naív, gondolta, hogy biztosan készült róluk néhány kép, ami perceken
belül megjelenik az interneten, de senki nem háborgatta őket és ezért nem
győzött elég hálás lenni. Szíve mélyén mindig erre az élményre várt, mert
bármennyire fantasztikus a rivaldafényben
szerepelni, de a nyugodt hétköznapokra talán még annál is nagyobb szüksége volt.
Greg a szőnyegen játszott, Julie a kicsiket szoptatta,
ő pedig letelepedett a zongora mellé és könnyed mozdulatokkal, végig futtatta
az ujjait a billentyűkön, majdl játszani kezdett. Már elég régen volt erre
itthon lehetősége, mert amikor kedvet kapott volna hozzá, a kicsik végre
elaludtak, és nem akarta, hogy a zene hangjára újult erővel kezdjenek a
visításba. De a Band forgatásán elég jól
formába jött megint és hiányzott, hogy időnként egy kicsit belemerüljön ebbe a
vattapuhaságú világba. Az első hangoknál Greg felkapta a fejét, de aztán újra
belemerült a játékba. A kicsik sem zavartatták magukat, Julie pedig… nos, az ő
tekintete egy regény volt. Ült a kanapén karjában Williammel, miközben lábával
Chloé kis kosarát ringatta és elvarázsoltan
figyelte a játékát. Robert pedig a családját nézve folytatta a zenébe oltott
vallomást.
5 megjegyzés:
Jaj Jutka!
Olvadoztam mint fagyi a napon! Annyira szeretem olvasni ezeket a családi történéseket, ahogy egymással és a gyerekekkel bánnak! Nagyon tetszik! Asszem én le is teszem a pennát végleg, mert sehol nem vagyok ehhez képest!
Puszi!
Heni
Ma is megadtad a kegyelemdöfést azért Barátosném ! /tenyértetoválás,séta Willel a nyakában, zongorázás...
Most mondom Jutka utoljára ,egy pillanatig se habozz,névváltoztatás ,aztán ,már csinálom is a megbeszélteket ,mert nagyon ott van !!
nem én töröltem a bejegyzést... más is tud ilyet? *teljesen hülye hozzá - pirul*
Heniiiiii: nemááááár!!!
A tenyér tetkót tuti megszívná a csávó XDDD
De hogy mentek el ezek együtt kondizni?!?! :o Hamarabb kellett volna találkoznunk jutka, hogy megadhasd a receptet ;)
Remélem, egyszer tényleg tud így sétálni, és tényleg ennyire fog örülni neki!
Közben szól itt a zongora: kezdek andalodni, de még nem végeztem a házi feladatommal ;)
Köszönöm, jutka!!!
Megjegyzés küldése