Perlekedők 105.

-Ez jó! …Te, ez nagyon jó! – olvasta el az utolsó lapokat is Stephanie, aztán a paksamétát összerázva Annára nézett. –Rob már olvasta?

-Nem, csak elmeséltem neki a rövid összefoglalót és annyira megtetszett neki az alapsztori, hogy megkért, fordítsam le. Mivel az eltelt hetekben egyedül voltam és nem tudtam, mihez kezdjek, hát nekiálltam. De én neki is megmondtam, én nem vagyok műfordító, lehet, sokszor nem is tudtam visszaadni, amit az írónő olyan érzékletesen fogalmazott meg, szóval… - vont vállat Anna, miközben azért nagyon jól estek neki az asszony elismerő szavai. Szerette ezt a könyvet és örült, hogy a segítségével talán a világ is megismerheti kedvenc írónője legújabb regényét.

-Hidd el nekem, ez nagyon jó! Abszolút átadja a hangulatot, az érzelmeket; az ember önkéntelenül is azt próbálja eldönteni, melyik nő helyébe képzelje magát. Bár, ha Adam Franciest választja, akkor nyilván mindenki vele szeretne azonosulni – sóhajtott. –Te, ez a Georgette Pandas nem ismeri véletlenül Robot? Mert nem kellett nagy képzelőerő hozzá, hogy őt lássam a karakterben.

-Hát, személyesen aligha, de a filmjein keresztül nyilván nem ismeretlen előtte. Nekem is feltűnt, mintha helyenként a férjem köszönne le a lapokról. Talán azért ment a fordítás is. – mosolyodott el Anna. –Nem hallottál róla mostanában? – tette fel a bizonytalan kérdést, mire Stephanie a kezéért nyúlt és megpaskolta.

-Drágám, ha jelentkezhetne onnan a világ végéről, akkor Te lennél az első, akit felhívna. Azt mondják, semmi térerő nincs, ami nyilván így nem igaz, de a műholdas kapcsolatot úgy tűnik nem engedik használni még neki sem. De már csak napok kérdése és befejezik, aztán mire kettőt pislantasz, már itthon is lesz. Örülj neki, hogy eddig nem lábatlankodott körülötted, így legalább nyugodtan tudtál dolgozni.

-Hát, szerintem akkor is tudtam volna, ha legalább éjszakánként itt van. Nagyon üres a ház nélküle. – motyogta Anna az ablakon túl elé táruló pompás panorámát csodálva az asszony irodájából.

-Ha aggódsz amiatt, hogy egyedül vagy …

-Nem, nem, hiszen ott vannak a kutyák… velem alszik mind a kettő, Rob szerintem idegbajt fog kapni, hogy beszoktattam őket a házba, de jobban alszom, ha hallom őket, ha már Rob nem szuszog ott mellettem. 

-Nocsak, egy új információ a srácról… szóval szuszog? – vigyorodott el az asszony.

-Szerintem orrsövényferdülése van, de ő úgyis letagadná, ha másért nem, akkor azért, mert rettegne megcsináltatni. Azt hiszem, az orvosokból erre az évtizedre elege van.

 

-És, beszéltetek már róla, hogy a nagy napon azért ott lesz-e veled? Nem árt idejekorán elkezdened a győzködését. – nézett rá kíváncsian a szőke nő. Anna bizonytalanul megvonta a vállát. Nem, még nem beszéltek róla, sőt… amióta kiderült, hogy terhes, és a maguk módján megünnepelték az életnek ezt a nagy ajándékát, Robert a jól végzett munka örömével tulajdonképpen meglepően hanyagnak mutatkozott a hálószobában. Persze, össze-összebújtak… néha… de a korábbi játékosság és vadság a hazatérésük napjával kikopott a repertoárjukból.  Anna hiányolta is, egyszer még szóvá is tette, de Robert arra hivatkozott, hogy még véletlenül sem akarja, hogy a kicsinek valami baja legyen. És onnantól a szexuális életük úgyszólván unalmasan egysíkú lett. Pedig még igazából el sem kezdett formátlanodni, csupán egy kis domborulat jelezte az ifjabb Pattinson jelenlétét. Kicsit félve gondolt rá, hogy mire könnyebb lesz átugorni, mint megkerülni, a férje majd biztosan teljesen elveszti az érdeklődését.

-Nem, még nem került szóba – motyogta halkan. –De nem hiszem, hogy hajlandó lenne bejönni, mert legalább olyan rosszul tűri másnak a fájdalmait, mint a sajátját. Viszont megígérte, hogy eljár majd velem terhes tornára, de hát köztünk legyen szólva, szerintem azt sem gondolta komolyan. Nem baj, nem én leszek az első nő, aki egyedül csinálja végig – mondta lemondóan. Stephanie összevont szemöldökkel nézte. Jézusom, ez ugyanaz a nő lenne, aki nemrég még az életkedvtől majd kicsattant? Most meg… csupa bizonytalanság és magába fojtott keserűség. Robert, mi a jó francot műveltél ezzel a szerencsétlennel? Végül bizakodóan rámosolygott a lányra:

-Hát, még rengeteg idő van előttetek. Rá fog jönni, hogy egy ilyen csodát egyszerűen nem hagyhat ki. Egész életében bánná. – és én erre figyelmeztetni is fogom, tette hozzá magában.

*

Bojana vágyakozó arccal figyelte az angol színészt. Már harmadik hete forgattak itt a Balkán fennsík egyik csodás szegletében, ő pedig nap mint nap hordta neki az ebédet, a frissítőt és bármi mást, amit a férfi csak kívánt. Mostanra úgy érezte, hogy lassan beérik a készségessége és eléri a célját, amit az első nap óta reménykedve táplált… remélte, hogy a kívánságlistán előbb-utóbb az ő ruganyos teste is felbukkan majd. A többiek ugyan azt beszélték, hogy a férfit otthon feleség várja, egy terhes feleség, de úgy döntött, egy terhes feleség elnehezülő teste nem tud vetélkedni  az ő első udvarhölgyi idomaival. 

Két éve már, hogy a szerbiai szépségverseny első három helyezettje los angelesi kirándulást kapott a szervezőktől.  Dasa és Mirka már az érkezés napján eltűntek és a nap huszonnégy órájában gazdag férjre vadásztak, ő meg a várost járta. Egy nap a bérelt kocsijával egy los felizi utcán hajtott lépésben és a turisztikai útmutató szerint ismert színészek házait kereste, amikor egy vadszőlővel befuttatott kapun egy ütött-kopott pickup hajtott ki. A kormánynál egy fiatal férfi ült baseball sapkában. Mire beazonosította, hogy ki lehetett az, sajnos már el is tűnt a sarkon. Végiggondolta, hogy miket olvasott addig a jóképű színészről, és úgy döntött, ha a barna hajú szépség, aki a csúcsra repítő filmjében a partnere volt, nem tart rá igényt,  mert mostanában a végleges szakításuktól volt hangos a sajtó, akkor ő lesz az, aki vigaszt nyújt majd a férfinak a magányos estéken. Ehhez azért megvolt az egészséges önbizalma. Napokig követte a színészt. Ott volt a Chateau Marmont-ban, amikor a férfi a barátaival lazított, de hasztalan próbálta felhívni magára a figyelmét. Aznap határozta el, hogy akkor majd más úton kerül a közelébe. És amikor már majdnem lemondott róla, hogy valaha is sikerülhet, akkor Arábiai Lawrence szerepével a férfi megérkezett az ő szülőhazájába, hogy a forgatáson szinte tálcán kínálja neki a lehetőséget. Bojana ugyanis egy jó évvel ezelőtt elhelyezkedett a filmgyárban és asszisztensként dolgozott, jól hasznosítva kiváló nyelvtudását és szolgálatkész, simulékony természetét. 

Robert az első napon a csinos nőnek kijáró udvariassággal üdvözölte, de különösebb érdeklődést nem tanusított iránta. A lány pedig nem rámenősködött. Volt ideje. Aztán teltek a napok, Bojana jó humorérzéke kellemessé tette a két jelenet közti várakozások máskor unalmasan hosszúra nyúló perceit, és Robert a forgatás vége felé közeledve el-eljátszott a gondolattal, hogy elutazása előtt köszönetképpen meghívja egy kellemes vacsorára a sötét hajú szépséget, aki délies vonásaival, színeivel Annára emlékeztette.

*

Anna eközben odahaza, végezve a fordítás néha felpörgető, néha elbizonytalanító időszakával, unatkozva napozott a medence szélén. Nézte a medencetisztítót, aki ügyes mozdulatokkal végezte a dolgát, a kertészt, aki energikusan mozogva valószínűtlenül rövid idő alatt végzett a bokrok nyírásával és a rendrakással, miközben odabent a takarítók tették a dolgukat. Egy lusta herének érezte magát. A kutyák mellette hevertek egyetlen rezdülésére várva, amiből játék, vagy valami kis mozgás lehet, de a nő a gondolataival volt elfoglalva.

Meg fog bolondulni, ha ezentúl csak erről fog szólni az élet! – morgolódott magában. Nyilván nem akarta átvenni a kerti munkákat vagy a benti takarítást. Ennek az életnek az az előnye mégiscsak megvolt, hogy nem neki kellett a porszívót átrángatni a házon, vagy a mindig is gyűlölt vasalással bajlódnia, de amikor látta, hogy az ágyneműt húzza le az asszony odabent, akkor azért erős ingerenciája támadt, hogy maga csinálja meg helyette. Ettől, hogy nem ő volt az, aki a maguk intim terét rendben tartja, úgy érezte, mintha egy szállodában élne.  Az otthonteremtés mégis csak több annál, mint hogy egy váza virágot tegyen az étkező asztalára.

Legalább Rob itthon lenne, de ő persze dolgozik, új élményeket gyűjt, és egészen biztosan jobban viseli, hogy képtelenség volt vele már napok óta beszélni. A legutóbbiban sem volt sok köszönet, mert valaki állandóan ordítozott a háttérben, mÍg végül a férje visszaordított neki, ami azt a másikat nyilván nem nagyon érdekelte, de neki két napig csengett utána a füle, mert Rob elfelejtette a kezét közben a telefon és a szája közé tenni.  …El kellett volna kísérnie, de nem akart láb alatt  lenni. Mihez kezdhetett volna ott a szerbiai semmi közepén, amíg a többiek dolgoznak? Mit? Pontosan ugyanazt, amit itthon. Fordíthatott volna. És legalább a férjével lehetett volna. Fejbe tudta volna verni magát a rossz döntésért, de most már nem tehetett mást, minthogy türelmetlenül várja, hogy a férfi hazaérjen.

Egy hirtelen ötlettel bement a házba a kulcsokért és a pórázokért, aztán egyetlen intésére a két kutya máris beugrott a pickupbe, hogy lemenjenek a strandra egy kicsit rohangálni. Ha már ilyen semmittevésre kárhoztatta magát, akkor legalább ezek a kajlák érezzék jól magukat.

*

Egy jó órával később a meleg homokban üldögélve a két kutyát nézte, akik egy tízéves forma kisfiúval apportíroztak a bokáig érő vízben. A gyerek egy frizbít dobált be a vízbe, a két jószág meg versenyt úszott érte, aztán boldogan rohanva vitték a zsákmányt újdonsült játszótársuknak. A gyerek apja egy ideig tétován toporogva nézte a játékot, aztán láthatóan eltökélte magát és odaballagott hozzá, megállt felette és ráköszönt.

-Úgy látszik, a fiam jobban élvezi a négylábúakkal a játékot, mint velem. Az is igaz, ha nekem kéne a vízbe berohangálni azért a vacakért, azt hiszem, inkább hagynám, hogy a hullámok a partra sodorják. Jó napot! A nevem Doug Corbet.

Anna a szemét árnyékolva nézett fel a magas, fekete hajú férfira.

-Anna Stein, …aranyos fia van. Őket szinte lehetetlen lefárasztani, de a fiának talán sikerül – nevette el magát, ahogy Bear a nyelvét lógatva lerogyott a víz szélén, és még az sem zavarta, hogy a homokot nyaldosó hullámok időnként átcsapnak rajta.

A férfi lehuppant mellé a homokba és pár pillanatig a szemét összehúzva nézte.

-Ne haragudjon, hogy így bámulom, csak valahogy olyan ismerős. … Tudom, minden pasi ilyen rossz dumával kezd ismerkedni, de én komolyan is gondolom. Valahol már biztosan láttam magát, bár ha már korábban is beszéltünk volna, azt egészen biztosan nem felejtettem volna el. Bosszant, hogy nem jövök rá… netán modell?

-Egy ilyen kis dugó? – nevette el magát Anna. –Nem, nem vagyok modell, bár kedves, hogy egyáltalán feltételezte rólam. Énekeltem régebben, és …

-Ez az! – kiáltott fel a férfi. Anna! Hát persze! A Crazy Cats-ban hallottam magát.

-Igen, az lehet, néhány hónapig valóban felléptem ott.

-Kár, hogy most már nem, mert a barátaimmal rendszeresen odajárunk. … De ha elárulja, hol énekel mostanában, lehet, hogy sikerülne rábeszélni őket, hogy változtassunk törzshelyet.

-Hát, mostanában már csak a fürdőszobában – nevette el magát Anna.

-Azt hiszem, oda is szívesen követném – vigyorgott rá a férfi. –Bocsánat… szóval, érti… csak a vicc kedvéért… - szabadkozott a férfi.

-Hát, ezzel kapcsolatban lehet, hogy a férjemnek  lennének kifogásai – kacsintott rá a lány, mire Doug grimaszt vágott.

-Gondolhattam volna. Egy ilyen csinos nő egészen biztosan nem egyedül tengeti a napjait. … Netán most is itt van, mert nem akarnám kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy itt beszélget egy idegen pasival? – nézett körül. 

-Nem, nincs. Külföldön van… Európában – motyogta Anna olyan sóvárgással a hangjában, ami még a férfinak is feltűnt.  –Hogy hívják a fiát? – villantotta a tekintetét egy kis kényszeredett félmosollyal a férfira, aki egy büszke pillantással nézett a Bernie mellett épp térdre eső és a kutyát simogató gyerekre.

-Matthew

-És hol van Matthew mamája?

-Nem fogja elhinni, de ő is Európában. A feleségem ugyanis angol. Két éve elváltunk, és mivel ő időközben átvette az apja jól menő ügyvédi irodáját, hosszas csatározások után úgy döntöttünk, hogy a srácnak jobb lesz itt velem, mint egy bentlakásos iskolában. Így ha az anyja tényleg vele akar tölteni időt, akkor kénytelen kiszakadni a napi taposómalomból és eljönni idáig. Melanie szerencsére elismerte, hogy munkamániás és belátta, hogy Matthewnak is jobb így. Így egy évben háromszor-négyszer átjön és akkor egy hétig, tíz napig tényleg csak a fiára koncentrál. A dolog bevált, bár elismerem, még így sem hangzik túl jól. 

-Én nem tudnám a munkám a gyerek elé helyezni! – merengett el Anna a vizet fürkészve, miközben arra gondolt, vajon Robert hogy fog megbirkózni ezzel a dologgal. Mennyi időt tud majd velük tölteni érdemben, mint apa, és hányszor fognak összeveszni azon, hogy egy újabb kihívás fontosabb lesz, mint egy születésnap, egy gyerekzsúr vagy akár egy ballagás. Megrázta a fejét, hogy szabaduljon a gondolatoktól, hiszen talán felesleges előre temetni a családi életüket, amikor a gyerek még akkora sincs, hogy a külvilág megsejthesse a létezését. –Persze, nyilván más helyzet, ha valakit a családi üzlet kényszerhelyzetbe hoz – tette hozzá mentegetőzve, amiért szinte pálcát tört egy ismeretlen asszony felett. 

-Nem volt az akkora kényszer… - sóhajtott Doug. –Mel mindig is ambíciózus volt, kislány kora óta arra készült, hogy átvegye az irodát… Matt inkább csak egy baleset volt a tervei között. Én meg voltam olyan naív, amikor megkértem a kezét, hogy azt higgyem, vonzóbbá tudom tenni neki a családi életet, mint a tárgyaló termi sikereit. … De ne is beszéljünk erről, ez a lapot osztotta az élet, megtanultam elfogadni.

-Matt-nek biztosan nagyon hiányzik. – mondta Anna, mire a férfi keserűen felnevetett.

-Hát, vannak nehéz napjaink emiatt, nem tagadom. A mai is úgy indult, de aztán szerencsére összeakadtunk magukkal és innentől azt hiszem, meg is mentette nekünk a napot. Mi a véleménye, ha hálából meghívjuk ebédelni? Nem nagy ügy, csak ide a pizzázóba, ott a teraszon még a kutyák is leheveredhetnek. – mutatott a plázs népszerű találkozó helyére.

Anna elbizonytalanodva rágta a szája szélét. Ha mást nem is, annyit megtanult Robert mellett, hogy az ilyen ártatlan találkozásokból szokott valami zűr lenni, de aztán úgy döntött, hogy senki nem gyanusíthatja meg, hogy két kutyával indult volna pasifogó hadműveletre, ezért aztán az időközben talpra álló férfi felé nyújtotta a kezét.

-Rendben. Egy pizza… tulajdonképpen halálosan elegem van már a salátákból, amiket mostanában magányosan rágcsálok.