Perlekedők 109.

Sziasztok!

Csak köszönök. Meg kicsit rinyálok is, mert ha nem lennének csez, zsó és Gabó, nagyjából fogalmam sem lenne róla, hogy érdemes-e még vernem a billentyűket. Oké, a pipákat látom, köszönöm is, de néha egy-egy jó szó sem ártana, ha már az elment és nem tetszett-re nem jött magyarázat. Oké, rinya off...  következzen a mai fejezet...

Puszik! PaSa

***  

-Lesz este egy stábbuli. El is feledkeztem volna róla, ha Helm nem telefonál rám. – dünnyögte Robert, ahogy az édes dinnyelé maradványait nyalogatta le a lány bőréről. Az ágy körülöttük kisebbfajta csatatérre hasonlított, ahol bőven folyt a harc hevében a vér. Anna a ragacsos, lucskos ágyneművel nem törődve a hasára fordult.

-Huh, hogy fogok aludni, ha majd nem tudok már hasra fordulni? – tette fel a költői kérdést, mire a férje fölé hajolt és gerince mentén adott apró puszikkal haladt a feneke kerek íve felé.

-Volt valami film JLo-val, amiben egy olyan hosszú hülye párnát ölelgetett. Azt mondják, az pont erre való – mormolta, ahogy a fogaival óvatos kis harapásokkal csippentette fel a lány fenekén a bőrt.

-Tényleg, azt én is láttam. Majd szerzek egyet – nyögött az élvezettől Anna, de benne akadt a hang, ahogy a férje váratlanul a fenekére paskolt.

-Naaaa! Az előbbi sokkal finomabb volt! – reklamált nyűgösen, mire Robert hanyatt feküdt, és ráfektette a fejét a lány derekára.

-Nem válaszoltál még…

-Mire? – kérdezett vissza Anna álmos hangon.

-Hogy mi legyen az esti bulival. Nekem el kell mennem, de szeretném, ha velem jönnél. Legfeljebb, ha fáradt vagy, korábban eljövünk, de a pofavizit, az pofavizit.

-Jó, menjünk! Mennyire kell kiöltözni, mert ahogy elnéztem a szekrényem, felmerült bennem az örök női fájdalom, nincs egy rongyom se, amit felvehetnék, ha nem kutyázok, vagy boltba megyek? Kéne vennem pár új darabot, hogy meg ne szóljanak téged a feleséged topisságáért.

-Na, mert én  arról vagyok híres, hogy naprakészen követem a divatot… - morrant fel a férfi. –Egyébként meg semmi extra, vegyél fel bármit, amiben jól érzed magad! Én is farmerben, pólóban megyek, max. egy zakót veszek magamra, mert este már eléggé lehűl az idő és a party a szabadban lesz.

-Oké, nagyfiú, akkor zuhanyozzunk le, mert minket ismerve, az sem lesz egy pár perces program. Aztán még ezt a disznóólat is rendbe kell hozzam, hogy legyen hova lefeküdnünk, ha hazajövünk. És valakinek még kutyakajáért is el kellene ugrania, mert én szóltam tegnap, de aztán mind a ketten elfeledkeztünk róla.

-Miért érzem úgy, hogy most Valakivé lépek elő? – morgott a férfi, de azért felült. Anna a fenekét kitolva próbált négykézláb állni és átmászni mellette az ágyon, de az utolsó pillanatban Robert utána nyúlt és az ölébe húzta.

-Ne haragudj rám, ha néha hülyeségeket beszélek! Szeretlek Anna, ez lebegjen mindig a szemed előtt. És oké, féltékeny is vagyok, de ez csak amolyan pasis baromság, mert a szívem mélyén jobban bízom benned, mint bárki másban.

-Tudom. És mivel én is szeretlek, egyelőre szemet hunyok efölött a hibád fölött, de dolgoznunk kell rajta, mert idővel ez több, mint fárasztóvá tud válni. De a mai este jó lesz arra is, hogy gyakorolj… ha valaki szóba találna állni velem, akkor az önuralom erényét csillogtatva, remélem, nem fogod azonnal a medencébe vágni – nyomott egy puszit a férfi orrára és felállt, hogy a fürdőszobába menjen. Robert a fenekére csapott, mire villogó szemekkel fordult hátra, de a férje angyali ártatlan tekintettel tárta szét a kezeit:

-Csak egy dinnyemag volt, esküszöm, csak egy dinnyemag.

*

-Helló, Mike Letters vagyok! – nyomott egy pezsgős poharat Anna kezébe a fickó, aki egy ideje már a svédasztal mellől vizslatta őt. –Én is a filmen dolgozom, csak a kamerák mögött.

-Hello, Anna vagyok, Rob felesége – mosolygott rá a lány, mire a férfinak kis csalódott grimasz ült ki a szája szélére.

-Sejthettem volna. De nem láttam, amikor megjöttek és azt hittem, végre egy facér nő, aki nemcsak szép, de egészen biztosan értékelni tudná a humoromat is. De ez az én formám.

-Hát, mindenesetre köszönöm, ha szépnek tart. Hízelgő.

-Szerintem magának nem lehet hízelegni. Olyan nőnek nézem, aki néhány szép szótól nem ájul el.

-Tényleg nem. - mosolygott rá Anna. –De azért jól esik.

-Robert szerencsés fickó. – állapította meg a férfi és a hangjában nem volt benne az a gunyoros felhang, ami a legtöbb ilyen kijelentést kísérni szokta. Mike láthatóan komolyan gondolta ezt a már-már banális megállapítást.

-Nem merem megkérdezni, hogy miért gondolja így, mert akkor azt hiszi, udvaroltatni akarok magamnak. – kacarászott Anna, miközben a szinte érintetlen poharat egy arra haladó pincér tálcájára tette.

-Nem ízlik? – biccentett a fickó a pohár után, bár nyilván tisztában volt vele, hogy némiképp udvariatlan dolog volt megjegyzést tenni arra, hogy Anna nem itta meg az általa hozott italt.

-De, biztosan finom, csak tudja… egy ideje inkább nem iszom alkoholt. – harapta el a lány a „terhes vagyok”-szerű egyértelmű kijelentést.

Oh, akkor igaz a híresztelés, babát várnak? – nézett fel rá lapos pillantással a férfi, és Anna hirtelen úgy érezte, végül is, nincs miért titkolja ezt az egészet.

-Hát, igen, igaz… úgyhogy bocsánat, előbb kellett volna visszautasítanom azt a pezsgőt, csak tudja a szemem még kívánja.

-Hát akkor még nyilvánvalóbb, hogy Bojana miért nem hatott a férjére, pedig még szépségkirálynő is volt. – dünnyögte Mike, mire Anna szemöldöke összeszaladt. Bojana???

-Ő is itt van? Szívesen megismerném. – nézett körül, mire Mike megcsóválta a fejét.

-Nem, nincs… sajnos, mert igazán üdítő jelenség volt. Gyönyörű nő és esze is volt… de hát neki is a maga férje kellett volna, nem az ilyen kis halandók, mint én.

-És nyilván ő volt olyan okos terhességi kérdésekben is – motyogta a fogai között, mire a férfi zavartan ránézett: - Tessék?

-Semmi, nem érdekes, csak eszembe jutott valami – mosolygott rá Anna, aztán a feléjük közeledő Robertre villantott egy ezer wattos mosolyt, aki egy pohár narancslével egyensúlyozott néhány elmélyülten beszélgető kolléga között.

-Láttam, hogy leraktad a pezsgőt, gondoltam, ez jól esne… - nyújtotta a felesége felé a párás poharat és az asszony hálásan kortyolt bele. –Kösz!

-Á, biztos ez a vonzereje – dünnyögte Mike, mire a házaspár meglepetten nézett rá: -Micsoda?

-Hát, hogy még a távolból is tudja, mi kell az asszonynak. Hol egy erős férfi, aki ellent tud állni egy bűbájos kísértésnek, hol egy pohár narancslé... Na, megyek is, keresek valakit, aki bennem is felébreszti a gondoskodni vágyó pasit… még ha csak egy éjszakára is … - intett búcsút a fickó, és Robert összehúzott szemekkel nézett utána.

-Mi a szarról dumált ez itt neked?

-Bojanáról – vont vállat Anna, mintha az egésznek semmi jelentősége nem lett volna, holott az agyában kérdések tucatjai keltek életre már csak ennek az egzotikusan hangzó névnek az említésére is.

-Ja, róla? – nyelt egyet a férje, és a lány egészen biztos volt benne, hogy ha nagyon erőszakoskodna, akkor biztosan lenne mit mesélnie a férjének, de abban azért nem volt egészen biztos, hogy hallani is akarja ezeket a történeteket. –Nézd, Bojana volt az asszisztensem Szerbiában, aranyos lány volt, segítőkész és utolsó este együtt vacsoráztunk. Ennyi. Nem tudom, milyen regényt tudott Mike e köré szőni, mert már aznap este is rá volt kattanva a lányra… de miért kell nekem Mike szerelmi életéről beszélgetnem a feleségemmel? – húzta fel a vállait, aztán a táncolók felé nézett. –Nincs kedved keringeni egy kicsit?

-Robert Thomas Pattinson! Te sumákolsz! Életedben nem akartál még magadtól táncolni, úgyhogy most tettél igazán kíváncsivá – kacsintott rá a feleségre, de azért a táncolók felé indult, és Robert a fejét vakarva indult utána.

-Nem sumákolok, tényleg nem volt semmi. – dünnyögte Anna hajába, ahogy magához szorítva ringatóztak a medence mellett. Anna a víztükörben a tükörképüket nézte. Nem, persze, hogy nem. Bízott benne, hogy megérezné, ha a férje elcsábult volna. -Azért elég nagy kihívás lehetett. Egy szépségkirálynő?

Kicsit késve ébredt rá, hogy az utolsó gondolatát, hangosan mondta ki. Robert megtorpant és a lány fejét a két keze közé fogta, hogy ne is nézhessen félre, amíg beszél hozzá.

-Anna! Gyönyörű nő volt, nem tagadom, de találkoztam már ilyen szép nőkkel és egyik sem landolt az ágyamban. Feleségem van, akit szeretek, aki ráadásul a gyerekemet várja, úgyhogy nem vagyok hülye mindezt veszélybe sodorni egy kósza numeráért, remélem, ezt te sem gondoltad rólam.

-Nem igazán, de nekem az a dolgom, hogy higgyek benned, …de azért gyenge pillanataimban kicsit félek… ahogy te is mondtad, túl sok az ordas farkas… és a szukák legalább olyan veszélyesek, mint a hímek.

-Jézus, hagyjuk ezt az állatkerti analógiát! – mosolygott a lány hajába Robert és szorosan magához ölelve újra toporogni kezdtek a következő szám dallamára.