Perlekedők 121.

Anna kimerülten szedegette fel a földről a kis puffancsokat, amiknek a zacskóját éppen most tépte szét Lana, mert képtelen volt kivárni, hogy az anyja kivegyen neki egyet. Bear és Bernie hálásak lehetnek ennek a kis átoknak, mert így már csak nekik viheti haza a friss péksüteményeket.

-Laza, fejezd már be! Soha többet nem hozlak el magammal, ha ilyen rossz vagy! – csattant a hangja, ahogy a dzsip csomagtartójába készült átemelni a súlyos papírzacskókat, amikben a bevásárlás zsákmánya dudorodott. Mindig így járt… elindult néhány apróságért, aztán megtöltötte a csomagtartót. A kicsi a lábait kalimpálva rágcsálta az egyetlen megmentett süteményt. Amikor Anna végre mindent bepakolt, a bevásárló kocsit is visszatolta a helyére, aztán kiemelte Lanát, hogy kézenfogva visszasétáljanak a kocsihoz. Megtehette volna, hogy a gyereket előbb beköti a gyerekülésbe, de a közelmúltban a város egyik bevásárló központjában úgy raboltak el egy gépkocsit, hogy a gyerek már benne ült, ezért nem merte megkockáztatni. Lana már egész magabiztosan totyogott mellette.

Ez amúgy nem kevés bonyodalmat okozott otthon, ahol a medence körüli építkezés mindennél jobban érdekelte a kislányt, és amióta mobilizálta magát, pillanatok alatt totyogott oda, hogy veszélyesebbnél veszélyesebb szerszámok keltsék fel az érdeklődését. Anna néha már úgy érezte, hogy a hátán is szeme nőtt, de még így is sokszor tudta a kicsi az őrület közelébe sodorni. Robert ilyenkor kaján vigyorgással, csendes szörnyülködéssel hallgatta az élménybeszámolóit, aztán megölelte a pici lányát és elismerése jeléül igazi apás puszit nyomott a kerek arcocskára. Számára a gyerek hajmeresztő ötletei annak az ékes bizonyítékai voltak, hogy igazi életrevaló kölyök, és szívesen dicsekedett vele a barátaik előtt. 

Most azonban viszonylag simán elérték a kocsit, a közelben egyetlen gyanús alak sem ólálkodott, így nyugodtan beköthette a gyereket a bébiülésbe, aztán beült és indított. A motor egy erőtlen nyekkenéssel megadta magát. A francba! A világítás rajta maradt és hát Lanával a vásárlás sosem villámlátogatás. A nyomorult akkumulátornak volt ideje kipurcannia – csapott ingerülten a kormányra. Robertet hiába is hívná, a stúdióban van – kotorászott a táskájában a telefonja után. Aztán eszébe jutott, hogy odabent Lana kezében volt, mert türelmetlenkedni kezdett, amíg a húsos pultnál a sorukra vártak. Amikor elvette tőle, csak a blézere zsebébe dugta. Előkapta a készüléket és miközben próbálta eldönteni, kitől kérjen segítséget, a sötét kijelzőre nézett. Na ne! Azt nem lehet, hogy ez a vacak is lemerült! 

Tanácstalanul nézett a kicsire, aki úgy döntött, unja már az egy helyben ácsorgást és tornázni kezdett a gyerekülésben. Anna nagyot sóhajtva döntésre jutott. Visszamegy az üzletbe, megkéri, hogy hívjanak egy taxit és majd kitalálja, hogy kerüljön haza a kocsi is, de nem ücsöröghetnek itt a lassan kiürülő parkoló közepén. Kiszállt a kocsiból, és Lana biztonsági övét kezdte kicsatolni, amikor egy csodálkozó hang harsant fel mögötte:

-mrs. Pattinson?                                                     

Megperdült és Dennis Helmsworth vidáman mosolygó szemébe nézett.

-Ó, Dennis, az ég küldte erre! – sóhajtott megkönnyebbülten. Aztán maga sem tudta miért egy könnycsepp gördült le az arcán. A férfi a meglepettségtől zavartan önkéntelen mozdulattal törölte le a selymes arcról a kis árulkodó nedvességet.

-Mi a baj? Lana? – nézett be a kocsiba, de ott csak a kis rosszaság huncut tekintetével találta szembe magát, amint valami pépes gusztustalanságot kotort ki éppen a szájából.

-Lemerült a telefonom, és lemerült a kocsi aksija is, én olyan szerencsétlen vagyok. Itt ülünk a napon egy ideje és megromlik a tej a csomagtartóban. Nekem meg fogalmam sem volt róla, hogy keveredjünk haza, mert Robert is dolgozik … ömlött a szó összefüggéstelenül az asszonyból, mire a szőke óriás felemelte a kezét és ujját gyengéden az asszony szájára nyomta.

-Nyugalom! Itt a felmentő sereg. Mindjárt ide állok a kocsija mellé és bebikázzuk, már csak egy picit legyen türelemmel. – mondta neki megnyugtatónak szánt mély hangon, mire Anna elpirult, mert végre eljutott a tudatáig a meglepően bizalmas mozdulat ténye is. Önkéntelenül is elfordult.

A férfi az orra alatt mosolyogva ment a kocsijához, beült, aztán egy lendületes mozdulattal úgy kanyarodott Anna mellé, hogy a két akkumulátor a legközelebb lehessen egymáshoz. Az áruházi kínálatot megszégyenítő tartalmú csomagtartóból rövid keresgélés után két kábelt húzott elő, egy vöröset és egy feketét. A hatalmas csipeszekkel megállt a nyitott motortér fölött, aztán miután a saját kocsijára rácsíptette, Annához fordult.

-Üljön be és ha szólok, próbálja beindítani. De előtte kapcsoljon ki mindent, ami korábban bekapcsolva maradhatott, világítás, rádió, légkondi…

Anna hevesen bólogatva beült és a hatalmas műszerfalat vizsgálta, ami most sötéten ásított vissza rá. Hát, ebből nem fogja kideríteni, mi volt bekapcsolva. Talán a rádió igen – nyomta meg a kérdéses gombot, és a világítás is, kapcsolta ki azt is, a légkondit pedig ha nem volt muszáj, már a gyerek miatt sem használta, így ahhoz nem nyúlt. Biccentett Dennisnek, aki várakozóan figyelte, aztán látta, hogy a férfi a motortérben tesz-vesz, végül a hangját hallotta: -Most!

Elfordította az indító kulcsot és a motor halk duruzsolással életre kelt. Hálás mosollyal szállt ki a kocsiból és várta meg, hogy a férfi a kábeleket felcsavarja és elpakolja.

-Nagyon köszönöm, hogy segített! – nyújtotta a kezét a férfinak. –Nem is kérdeztem, hogy került ide, de a legjobbkor jött.

-Vacsorának valót akartam venni, mert mára végeztünk a kertben.

-Ó, akkor jöjjön vissza velem! Az a legkevesebb, hogy meghívjam vacsorára. És ígérem, nem kell túlórában a kerítéssel foglalkoznia – mosolygott rá Anna őszinte megkönnyebbüléssel, aztán amikor a fickó tétovázni kezdett, játékos kis mozdulattal mellbe lökte: -Ne kéresse már magát! Minden megmentőnek jár jutalom.

-Oké, akkor kanyarodjunk vissza mind a ketten! Legalább szemmel tarthatom, hogy épségben hazaérnek. – vigyorgott rá a férfi, aztán egy játékos összepacsizás után beültek az autókba és Anna vezetésével hazafelé vették az irányt. A cigaretta szünetét töltő fiatal lány kárörvendő grimasszal nézte a felvételeket, amiket az elmúlt percekben készített a telefonjával. Ha elég gyors lesz, ezért egészen biztosan jó pénzt fizet egy újság. Persze gondosan kell válogatni, mert egy autós segítségnyújtásban semmi érdekes nem lenne.

*

Manuela Ortega számára nem volt elég a búsás összeg, amit a magazin ígért a képekért, amikor az egyik képet mutatóba elküldte nekik. Mire a válasz és a többi kép iránti kérésük megérkezett, ő már megosztotta a nőci férjének  egyik rajongói oldalán a képeket. Innentől pedig pillanatok kérdése volt, hogy az egész világban láthatóak legyenek a fotók. Annáék még haza sem értek, amikor a világhálón már ott elemezték a nyilvánvalóan beszédes jeleneteket, amelyeken játékosan „flörtöl” a férfival.

Erről mit se tudva, Dennis végül mégiscsak a medence mellett dolgozott, miután behordta a konyhába a papírzsákokat, amíg Anna a konyhában a vacsorát készítette. Néha kinézett a kertre, kicsit elmélázott a kidolgozott izmokkal tevékenykedő szőke férfin, aztán a fejét megrázva Lanára nézett, aki mellett ült a földön és lassan az egész szekrényt kipakolta.

-Szerencsénk volt, kicsim! Dennis bácsi nélkül még mindig ott ülhetnénk a pusztaságban és egy autómentőre várhatnánk.

*

Robert ezalatt egészen más jelzőkkel illette Dennis bácsit. A kurva életbe! Sejtette már abban a pillanatban, amikor kimászott a hülye kocsijából, hogy ez a szőke Adonisz még zűrt okoz majd. Természetesen alig végzett, máris volt valaki, aki finoman az értésére adta, hogy érdemes lenne megnéznie egy pletykaoldalt. Először azt hitte, róla írkálnak megint valami baromságot, de a fotókat látva azonnal elkapta a harci ideg. Ez a pasas még nincs egy hete a házában és már rá meri tenni a koszos mancsát a feleségére… és ami még meglepőbb, Anna is őrá. Mi a fasz ez? Beült a kocsiba, hogy hazaszáguldjon és magyarázatot követeljen, aztán egy hirtelen ötlettel mégis a másik irányba fordult ki a parkolóból. Megállt az első bár előtt, ami ezen a korai órán is már fogadta a vendégeket, és a slusszkulcsot zsebrevágva belökte az ajtót. Odabent rajta kívül csak egy jó ötvenes fószer támasztotta a pultot, nyilvánvalóan jóval korábban érkezve, mert már az is nehezére esett, hogy a csaposra koncentrálja a tekintetét.

Kért egy vodkát és újra megnyitotta a telefonján az előbbi oldalt. A képet nézve lehúzta a pohár tartalmát, aztán intett a pultosnak, hogy kitöltheti a következőt.

*

Anna bocsánatkérően nézett a férfira, aki már kezet mosott és az asztalnál ült.

-Ne haragudjon, hogy egyedül kell ennie, de én megvárnám a férjemet. Talán hamarosan itt lesz már. Próbáltam hívni, de nem vette fel, úgyhogy biztos vezet. Igen, mindjárt itthon kell legyen!

Még ő maga is érezte, hogy ez a kínos habogás és mentegetőzés csakis azt a célt szolgálja, hogy önmagát megnyugtassa. Robertnek már jóval korábban meg kellett volna érkeznie. És a mai napig soha nem mulasztotta el felhívni, ha valami közbejött és késett. 

Dennis kedvetlenül turkálta az ételt. Nem az ízével volt baja, hanem a körülményekkel. Azt hitte, egy kedélyes vacsorára számíthat, de az asszony olyan ideges volt, mint egy felhúzott íj és ha a tény, hogy neki egyedül kell ennie, nem vette volna el az étvágyát, az a feszültség, ami sugárzott a nőből, az az ő gyomrát is megfeküdte. Nem tudta, mi a baj, hiszen a parkolóban történt váratlan gyengédség nyilván nem oka ennek az egésznek, hiszen amióta hazaértek, egészen jó hangulatban kapott egy citromos sört odakint, munka közben. Hazaértek? – merengett el a megfogalmazáson. Az asszony meg a gyerek, ők igen, de ő? Ez nem az ő háza, nem az ő asszonya, úgyhogy jobb, ha nem képzel ebbe a kedélyes konyhai jelenetbe többet, mint ami.  A nő gyengéd mozdulata nyilván a megkönnyebbülésnek szólt, hogy nem kell a gyerekkel kiszolgáltatottan valami megoldást találnia, mert megérkezett ő, a megmentő lovag. Aki bárki más is lehetett volna. Ennyi.