Perlekedők 125.

Befejezés...

A hatalmas ház nappalijában pattogott a tűz, az óriási karácsonyfa ágain szikráztak a törékeny héjú üveggömbök, ahogy a vöröses fény rájuk vetődött. A házat körülvevő gondozott pázsit vizesen csillogott az óriási ablakokból ráeső fényben. A zongora hangjai már elhaltak, mindenki az ajándékokkal volt elfoglalva, nem is gondolva rá, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy itt lehetnek mindannyian egészségesen és boldogan. Egy nagy család, amely hosszú évekig szerteszét szóródott a nagyvilágban, de mostanra szinte kivétel nélkül itt élhettek egymás közelében. Senkit nem zavart, hogy az ünnepet eső és nem fehér hótakaró köszöntötte.

Az eltelt években Robert minden próbálkozása ellenére nem sokat fejlődött abban a tekintetben, hogy ne akart volna bárkit felkenni a falra, aki egy rendezvényen belelesett az asszony dekoltázsába; a dolog legfeljebb annyiban változott, hogy most már a lányai okán is volt lehetősége időnként meggondolatlan kijelentésekre. Dr.Lawrence lemondóan (és némiképp vigyorogva) törődött bele, hogy az eltelt évek alatt a beszélgetésekkel töltött órákon leginkább csak Robert gyónásait hallgathatta, amiket aztán a páciense rendre meg is magyarázott, és egyre ritkábban talált fogást ezeken a magyarázatokon; míg végül a terápia szinte baráti eszmecserévé változott, ahol a jó doki is megosztotta a férfival a későn született lánya miatti aggodalmait. A végén ezek az ülések egyre többször zajlottak hangulatos kis sörözőkben, míg végül mindketten megállapították, hogy nincs baj egyikőjükkel sem, csak túlfejlett bennük a családjuk nőtagjaiért érzett aggodalom a farkasokkal teli világban. 

Egy igazán különleges évet tudhatnak maguk mögött – nézett szét a társaságon Robert, ahogy a kandalló mellett melegedve egy konyakot kortyolgatott. A Nate vezényletével felállított karácsonyfa ugyan a nappali egy jelentős részét elfoglalta, de azért a népes család  minden tagja kényelmesen elfért a hatalmas szobában. Pedig amikor megvették ezt a házat, morgott, hogy felesleges fényűzés egy ilyen nagy kaszárnya, de ma kifejezetten örült, hogy a Pattinson klán minden tagját vendégül láthatja. Anna nyilván ugyanilyen boldog volt a tudattól, mert elhalmozta a családot mindenféle földi jóval, csak úgy roskadozott az ünnepi asztal a finomságok alatt. Igaz, Anna nővére is a segítségére volt a majd két napos sütés-főzésben, és most mindketten örömmel fogadták a család többi tagjának elismerését a különleges és ínycsiklandó fogások élvezete után.

Ötvenhat évesen nemsokára nagypapa lesz, de ettől egy kicsit sem esett depresszióba, mint oly sokan a kollégái... a valamikori kollégái közül, akik nehezen birkóztak meg az idő rohanásával. Nem érezte az évek súlyát, és bár azt a bizonyos szimpátia-úszógumit nem sikerült leadnia a kisebbik lánya születése után, de még mindig jól tartotta magát, ahogy azt a felesége volt olyan édes tegnap este is megjegyezni a zuhany alatt. Londonban a vízzel spórolni kell! – ez gyakran jutott eszükbe, de talán csak a különleges épített zuhany inspirálta őket, mindenesetre házaséletük sok meghitt pillanatát élvezték a gyönyörű fürdőszobában. 

Mondjuk, a szótól – nagypapa - még megcsikordultak a fogai, de ez elsősorban annak szólt, hogy kicsit korainak tartotta Lana részéről a döntést. Lana... márciusban költöztek be ebbe a házba London Barnes és Richmond negyedeinek határán, közel a nagyszülőkhöz, stílusosan a Book streeten. A hatalmas telek már igazi ritkaságnak számított a környéken, és a zölddel dúsan befuttatott masszív kőépület terméskő falai valami időtlen eleganciát és kitartást sugalltak. Aztán alig tologatták a helyükre a bútorokat és rakták fel az utolsó képeket, amikor az ő pici lánya és Jeremy Galloway kéz a kézben eléjük álltak és bejelentették, hogy a nyár elején össze akarnak házasodni. 

Köpni nyelni nem tudott, mert ez nem olyan volt, mint amikor a jóképű fiú bálba vitte a lányát, hanem most valami végleges és egyszerre szörnyű, de ugyanakkor csodálatos változást jelentett az életükben, az idő törvényszerű, de kíméletlen múlását, amivel addig nem is próbáltak szembenézni. Lana felnőtt, elvégezte a testnevelési egyetemet és minden idegszálával egy férfit akart, aki már nem ő volt. Még a száját se húzhatta el, mert a srác minden előzetes balsejtelme ellenére nem ejtette idő előtt teherbe a lányát, az együtt töltött majd tíz év ellenére se sokszor ríkatta meg, és amikor mégis sikerült, abban Lanának ugyanúgy megvolt a maga szerepe, úgyhogy nem hibáztathatta érte csak a fiút. De azért belegondolni, hogy a kis fruska feleség lesz, ez nehezen emészthető hír volt a számára.

Azért öröm is volt ebben a hírben, mert a fiatalok Londonban készültek megkezdeni közös életüket, mivel Jeremy az angol vízilabda válogatott mellett kapott állást, Lana pedig úszóedzőként dolgozott a lakásukhoz közeli uszodában. A szolíd családi körben lebonyolított esküvőn így is vagy nyolcvan vendég volt jelen, köszönhetően Jeremy népes családjának, akik a tengerentúlról érkeztek, és egész idő alatt nem győzték szóvá tenni a csodálkozásukat, amiért a fiatalok a napfényes Kaliforniát képesek voltak London éghajlatára elcserélni. A nagy napra megérkezett a friss diplomás mérnök Nathan is Los Angelesből, aki a vizsgái és a diplomája védéséig még ott maradt, de már úgy érkezett, hogy a jövőjét ő is Londonban képzelte el. És magával hozta Elisa Stuartot, aki angol cserediákként éppen hazatért volna és volt annyira fontos a fiuknak, hogy már csak miatta is London mellett döntsön.

És ott volt Emma Rose Pattinson, aki ebben a nagy kavarodásban kicsit későn, de mégiscsak megérkezett ebbe a családba, és most nyolc évesen egy művészeti iskolába járt, néha pedig a West End-en lépett fel gyerekszínészként szülei féltő támogatása mellett. Az ő születése maga volt a csoda, mert már nem is gondoltak rá, hogy valaha gyereksírástól zengjen a házuk, amikor Anna egy reggelen potyogó könnyekkel apró cipőcske formájú sütiket szaggatott ki édes linzertésztából, mire a család tagjai előkeveredtek a szobáikból. Értetlenül nézték, amíg a reggeliző asztalra nem tett ki még egy tányért... és minden tányér mellé egy-egy ültető kártyát. A látszólag felesleges tányérka mellett ez állt: Emma Rose. A család értetlen csodálkozásától kísérve Robertre nézett és szeme csillogásából a férje csalhatatlanul ráérzett a nagy hírre. Magához ölelte és a gyerekei szeme láttára olyan forrón csókolta meg, hogy a kamaszok egészen zavarba jöttek a szüleik szerelmének ilyen látványos megnyilvánulásától. 

Robert még az előző karácsony előtt befejezte az utolsó filmjét és bejelentette a visszavonulását. Nem zárkózott el ugyan attól, hogy kisebb szerepekkel megkeressék, de egyelőre teljes erőbedobással az írásnak szentelte magát.
Ahogy berendezkedtek, feneketlen dokumentumtárának mélyéről előbogarászta a már korábban megkezdett életrajzi ihletésű regényét és a napjait hónapokon át ennek szentelte. Amikor a történet végére odagépelte a Vége feliratot, mielőtt még meggondolhatta volna magát és hagyta volna érvényesülni könnyen elbizonytalanodó angol énjét, álnéven elküldte néhány kiadónak. Ő lepődött meg a legjobban, amikor a postafiók címre, amit megadott, két komoly ajánlat is érkezett. Mostanra pedig a karácsonyfa alatt ott lapultak a név szerint dedikált példányok, és ha hinni lehet a könyvesbolti statisztikáknak, akkor a karácsony előtti forgalomban jól szerepelt  a könyve. A siker további ötletekre ihlette és lankadatlan lelkesedéssel írta az újabb történetét. 

Anna pedig végül csak elérte, hogy zenepedagógiai végzettséget szerezzen és Emma iskolájában gitározni taníthassa az érdeklődő gyerekeket. Robert szeretettel nézte, ahogy a három nagy gyerek mellett úgy forgolódik, mintha nem is az anyjuk, hanem a nővérük lenne, és az érzései alighanem kiültek az arcára, mert a felesége odalépett hozzá, kivette a kezéből az időközben kiürült poharat és szájon csókolta.

-Csak óvatosan mr. Pattinson azokkal a bűnös, de bizsergető gondolatokkal, mert túl sokan vagyunk most a házban ahhoz, hogy feledve háziasszonyi teendőimet, felráncigáljam az emeletre – súgta a fülébe és Robert felnevetett. A boszorkány! Mint mindig, most is tökéletesen ráérzett a hangulatára, és játékossága a tanuság rá, hogy benne is lett volna egy kis csintalankodásban, ha valahogy el tudták volna terelni a többiek figyelmét  magukról. De ez most esélytelennek tűnt. 

Adél és Josh már vagy tizenöt éve Londonban éltek, itt születtek meg az ikerfiaik, de a mai napig nem házasodtak össze. Nem a papír tart össze bennünket – mondta egyszer Adél egy kacsintás kíséretében, arra utalva, hogy ők bezzeg hamar hivatalossá tették a kapcsolatukat, és Robert volt olyan udvarias, hogy nem mutatott rá, hogy annak a papírnak a megléte vagy nemléte abszolút nem befolyásolta volna a szerelmüket. Ő egyszerűen boldogabb volt tőle, hogy Annát a feleségeként mutathatta be,  mindenféle körmondatok és magyarázkodások nélkül. Lehet, hogy vaskalapos és régimódi, de ez így volt kerek a számára. 

Anna apja túl a nyolcvanon még mindig fess öregúr volt, már rég felhagyva a diplomácia világával. Londonban élt egy kis lakásban a belvárosban és legkedvesebb szórakozásainak egyike volt óraszám a Hyde parkban üldögélni kedves kutyájával Pixellel, a koromfekete labradorral. A karácsonyi ajándéka is Pixelhez kötődött, aki nemrégiben apa lett, és az egyik csokoládébarna kölyke Emma ajándéka lett, aki el sem engedte a bájos kis kutyabébit, amióta csak a díszes dobozból kibontotta. Robert is örült az új családtagnak, mert Bear és Bernie elvesztése óta nem verte fel kutyaugatás a ház körüli, néha szinte nyomasztó csendet, és már eldöntötte, hogy szerez egy menhelyről egy vagy két kutyát. Pixel  érkezése félig-meddig el is döntötte a kérdést, hogy a kis apróság mellé kevésbé szerencsés sorstárssaI közül is válasszanak majd barátot.

Robert szülei is velük voltak még, bár Richardot nem kímélte az idő, két infarktus után nehezen mozgott és Claire minden percben aggódva leste, hogy a hosszúra nyúlt ünneplés nehogy sok legyen a számára. Amikor eldöntötték, hogy hazaköltöznek, nem is volt náluk boldogabb ember a városban. Oly sok éven át hiába reménykedtek benne, hogy Robert meggondolja magát és mégiscsak visszatér a szülőföldjére, és amikor már feladták ezt az álmot, akkor egy nap bejelentették, hogy néhány héten belül költöznek. Így legalább a három gyerek közül egy a közelükben volt öregségükre, mert Lizzy és Victoria is az Államokban telepedett le családjaikkal. Victoria New Yorkban, Lizzy pedig Chicagóban. Victoria férje belsőépítész volt, aki most Nathannel összehajolva vitatkozott valami tervrajz felett, amely a fiú felújításra szoruló lakásának rajza volt Michael extravagáns ötleteivel. A fiú a lelke mélyén igazi merev angolsággal hagyománytisztelő megoldásokat képzelt el, de Mike érvelésének hála, egyre inkább kezdte megérezni a tervekben rejlő lehetőségeket. Lizzy férje jazz-zenész volt, és pillanatnyilag ő volt az egyetlen, aki nem volt jelen. Lemaradt a gyertyagyújtásról, mert egy hóvihar miatt törölték a járatát, de a család Lizzyvel izgult, hogy hamarosan ő is csatlakozhasson az ünneplőkhöz.

A Pattinson klán, ha összeült, hangos volt és vidám. A szeretet csak úgy sugárzott belőlük és beburkolt mindenkit, aki a családhoz tartozott valamilyen módon, legyen az rokon, barát vagy akár kolléga. Aki csak ismerte őket, elismerte, hogy ez a legerősebb fegyverük a világgal szemben és ennek köszönhetik a sikereiket is. És ez a szeretet csak egyre nőtt, ahogy a család bővült, és ez a tudat izgatott várakozássá tette azt a napot, amikor Robert az elsőszülött unokáját a kezébe veheti majd. Mert már régen elmúlt belőle a bizonytalanság. Most minden sejtjével érezte, hogy rengetegen szeretik és annak a kis jövevénynek az érkezése csak újabb szeretetet és sok új kalandot jelent majd. Amelyekben a társa, mint már annyi éve, Anna lesz, aki egy napon megállt a szállodai szobája ajtaja előtt és a félreértésre reagálva felháborodott hangon javította ki: mr. Pattinson, én nem a masszőze vagyok!  Hogy időközben mégis az lett? Ezért csak hálát adhatnak mindketten a Sorsnak – húzta magához a feleségét újra, és nem törődve a körülöttük duruzsoló családdal, végigsimított a boldogságtól kipirult arcon és megcsókolta. A csókjában ígéret volt és tudta, hogy a felesége be is fogja hajtani ezt az ígéretet.

VÉGE