Az ALKONYATON innen és túl - *frissítve

Most mondják okosok, hogy lehet programozni is a feltöltést... na mindegy, most már így jártam, jártatok...

***  

Vége! Ez volt az első gondolata, ahogy az utolsó díszbemutatót követő party után végre a berlini hotelszobájába ért. Kristen durcásan csapta be a saját ajtaját, amiért már a liftben kiszakadt belőle a megkönnyebbülés. Személyes sértésnek vette. Tay csak vigyorgott, mert neki szinte hiányozni fog a forgatás; és ezért csak sajnálni tudta.A madridi press konferencia volt a mélypont, addig a napig Kris csak csendben ölte a lelkét, de ott teljesen kifordult önmagából, hisztis volt és beszólogató. Az idegei pattanásig feszültek,mire leülhettek a mikrofonok elé. Ha nem lett volna utána a tv-show, valószínűleg ott hagyja az egész bandát, és egyedül előre ment volna a következő állomásra. De addigra a kisasszony is magába szállt, a bemutatón pedig már hozni tudták a boldog pár-elvárást is. Igaz, nem volt könnyű. Majd öt év, és mától vége! De minek is lett vége ma este?

Élete nagy kalandjának, amire bár gyerekkora óta vágyott, de igazából sosem hitt benne, hogy egyszer valóra válik. A filmvilág fővárosában karriert csinálni, minden színészpalánta vágyálma. Hiába volt már a háta mögött néhány filmes próbálkozás, elégedetlen volt. Mit tud felmutatni? Egy kivágott jelenetet, meg néhány kisebb szerepet? És egy angol tv-filmet, amit talán az anyján kívül senki sem nézett meg? Már éppen ott tartott, hogy még idejében feladja a hiábavaló várakozást a nagy kiugrási lehetőségre és inkább a zenével foglalkozik. De akkor jött Steph telefonja, hogy azonnal induljon LA-be.

Amikor leheveredett az ügynöke kanapéjára, hogy egy kicsit kialudja magát a meghallgatás előtt, még nem is sejtette, hogy az egész életére hatással lesz az a néhány perc. A Sagába bekerülni olyan felfoghatatlan dolog volt. Amikor megtudta, hogy előtte már hányan próbálkoztak, legszívesebben fel sem kelt volna, mindennél többet ért akkor egy jó alvás. De Steph a kezébe nyomott egy nagy bögre kávét, kilökdöste a fürdőszobába, a kezébe nyomott egy inget, amit talán nem is ő hagyott nála, de tiszta volt és konszolidáltabb, mint a Sztolicsnaja vodkás pólója. Aztán megcsóválta a fejét, amikor rájött, hogy a szövegkönyvet még ki sem nyitotta, de két nagy sóhaj között beültette a kocsiba és meg sem állt egy kertvárosi ház kapujáig. A rendezőnő lakott itt, akinél a meghallgatás volt. 

Már utálta előre az egész hercehurcát, mert biztos volt benne, hogy csak egy újabb fiaskó lesz ebből is, de sok vesztenivalója már nem volt, így aztán becsámpázott az ügynöke után. Steph lenyomta egy székre, felmutatta a hüvelykujját, aztán kilibbent az ajtón, magára hagyva ebben az egész ijesztő szituációban. Aztán megjelent Catherine és egy pillanatra rajta felejtette a szemét, mielőtt behívta az előtte lévő srácot. Nem volt túl jó előjel, hogy az illető pár percen belül újra a küszöbön kívül került. Még megkérdezni sem volt ideje, hogy mi volt odabent, amikor kinyílt az ajtó és Catherine rámutatott, aztán megfordult és elindult a ház belseje felé. A hálószoba ajtóban megállt és feléje nézve csak annyit mondott: -Bella odabent vár, és azt akarom, hogy az első csók jelenetet adjátok elő. 

Bella? Ki a franc az a Bella? Ja, hogy Bella? Persze! – kapcsolt, ahogy eszébe jutott a kissé idétlen történet az emberlányról, aki egy vámpírba lesz szerelmes. Hiszen emiatt van itt. Ezek szerint akkor most Edwardot kéne alakítanom? De hiszen James szerepére számítottam – rágta a száját szélét bizonytalanul Rob, miközben az ajtó kitárult és a franciaágy közepén ott térdelt egy kislány. Hosszú barna haja a vállaira omlott, zöld szemeivel fürkészően vizsgálgatta. Milyen helyes! – futott át az agyán, aztán az ágy végéhez állt, ahova a rendezőnő mutatott. 

-Na gyerekek, Bella telefonált, Edward éppen megérkezett az ablakon keresztül. És most elhatározza, hogy kipróbálja, meg tudja-e csókolni az emberlányt anélkül, hogy a vére túl nagy kísértést jelentsen. Ezt szeretném látni, ezt a vívódást. Nos, akkor kezdhetitek. 

A lány belekezdett, ő pedig csak nézte. Vajon mennyi lehet? Tizenhat-tizenhét éves? Aztán rájött, hogy valahol egy végszó is elhangzott, amiről ő azonban totálisan lemaradt. Így aztán maradt a néma vívódás, ahogy egyre közelebb hajolt hozzá. Végül szinte remegő hangon kibökte, hogy meg akarja csókolni a lányt, de jó lenne, ha óvatosságból inkább mozdulatlanul várná ezt a csókot, nehogy túl sok legyen mindkettőjüknek az érzés. És valahol mélyen őszintén így is érezte. A szövegkönyvhöz valószínűleg nem sok köze volt az elmondottaknak, de a rendezőnő nem szólt közbe, csak  ott kuporgott mellettük kis kézikamerájával és levegővétel nélkül filmezte őket. Aztán amikor az ajkuk összeért, és a Bellát alakító lány megelevenedett, hirtelen megszólalt: -Ennyi!

Az a puszinak is kevés csók szinte megrengette. Zavartan nézett maga elé, amikor a lány váratlanul felé nyújtotta a kezét: -Kristen Stewart vagyok, szia!

-Szia! Robert Pattinson – mormolta vissza, aztán villámgyorsan felpattant az ágyról, és úgy állt mellettük, mint aki csak véletlenül tévedt ebbe a szobába.

-Köszönjük Robert! Ennyi volt! Majd értesítünk. – mosolygott rá a rendezőnő, ő pedig meghajtotta a fejét és kilépett az ajtón. Mielőtt becsukódott volna, még hallotta a lány lelkes hangját, ahogy Catherinehez szól: -Ő az!

Fogalma sem volt róla, hogy az a történet ennyire népszerű a tengerentúlon, de aztán hamar rájött, amikor megkapta a szerepet és a produkciós céget elözönlötték a tiltakozó levelek. Kapott ő azokban mindent, ami egy srác egóját a béka segge alá képes gyalázni. Zavartan toporgott, amikor az írónő elé citálták, min t egy lovat, hogy jóváhagyását adja a fizimiskájára. Még ma is a fülében cseng az a bizonytalan  beleegyezés. Mint ahogy az egyik producernek a kérdése is: -Cath, és te őszintén hiszel benne, hogy ebből a kölyökből jóképű srácot tudtok varázsolni? 

De igazából nem foglalkozott vele, mert Catherine és Kris mellette álltak és bíztatták, hogy szarja le az egész felhajtást, csak tegye a dolgát, aztán ha bemutatják a filmet, majd úgyis elül ez az őrület. És tényleg így történt. Más kérdés, hogy az első trailer bemutatása után egy egészen másfajta őrület vette kezdetét, ami nem csillapodott a mai napig sem. 

Az első film bemutatójával világméretű hisztéria vette kezdetét, és bármennyire szerette volna azt hinni, hogy ez tőle független dolog, de a milliónyi sikítozó rajongólány tett róla, hogy lassan elhiggye, ezzel a sápatag figurával új szexszimbólum született, akit pillanatnyilag vele azonosítanak. 

Tisztában volt vele, hogy a színészi eszköztára még sok kívánnivalót hagy maga után, de ezzel a szereppel annyira a minimumon kellett dolgoznia, hogy már már fájdalmasan vágyott rá, hogy más szerepekben is megmérethesse magát. Pont kapóra jött a katalán szürrealista festőművésznek, Dalinak az életrajzi  filmje. Az a két hónap Spanyolországban, szinte elzárva mindenkitől, aki a hisztériához kötötte, a teljes magára utaltság,  jó iskola volt, és ugyanakkor jó feltöltődés a széria folytatásához is. 

A Dali film ugyan nem lett kasszasiker, de legalább egy egészen más oldalát mutathatta meg a világnak. Kicsit belehalt a lelke, amikor rájött, hogy a világot ez a másik oldal momentán egyáltalán nem érdekli. Ez volt az a pillanat, amikor elbizonytalanodott, hogy szabad-e folytatnia Edward és Bella történetét, mert esetleg a szerep olyan dobozba zárja, amiből majd egész életében nem tud kitörni. De Steph mellette állt és biztatta, hogy csinálja végig, mert ha ügyesen válogat a majd menetrendszerűen érkező ajánlatok közül, akkor idővel kitörhet Edward szerepéből. Addig viszont megalapozhatja vele legalább az anyagi biztonságát. 

És igaza volt. A neve jó pénzt jelentett, ha másért nem, legalább reklám szempontból, és az ajánlatok is csörgedezni kezdtek. Az angol tévések is megkeresték, három filmet is készíthetett, miközben a Saga részei forogtak tovább. Aztán eljött a nagy lehetőség, amiről ő máris a nagy áttörés lehetőségét várta, az Emlékezz rám! Még producerként is beszállt, és aktívan beledolgozott a forgatókönyvbe. Jó iskola volt, és végre igazi, filmszagú szerep. A karakterével olyan könnyen azonosult, hogy aztán később ezt rótták fel a hibájának, hogy nem is kellett játszania, csak önmagát adta. Pedig ennyire elborulva még a legnehezebb időkben sem volt.

Aztán ahogy folytatódott a Saga, mellette mindig akadt egy-egy film, amiben valami mást próbált megmutatni magából. A Vizet az elefántnak megint egy Amerika szerte sikeres regény adaptációja volt, a Bel Ami-val pedig egy egész századot léphetett vissza, de hiába tette oda magát száztíz százalékosan, a kritikusok még mindig Edwardot látták benne. Kezdte elveszteni a talajt maga alól, amikor rádöbbent, hogy talán az életben nem szabadul meg a hóka vámpír árnyékától. És egy napon megcsörrent a telefonja. Először azt hitte, valami rossz ízű tréfa, de nem, maga David Cronenberg kereste, személyesen.  Felajánlott egy szerepet, egy főszerepet, ő pedig egész egyszerűen összeszarta magát.  Nem tudta elhinni, hogy a folyamatosan lehúzó kritikák mellett egy ilyen kaliberű rendező bizalmat szavazhat neki. Aztán leültek, átbeszélték az összes félelmeit, szinte le akarta beszélni magáról a rendezőt, de ő kitartott és több önbizalmat vert belé, mint az elmúlt évek rendezői összesen. Leforgatták a Cosmopolist, amivel aztán eljutott Cannesba, és ott akkor úgy érezte, hogy az élete végre sínre került. 

A kritikusok között úgy tűnt, most már nemcsak a szapulása divatos irányvonal, hanem egyre több dicséret jelent meg fontos fórumokon, fontos ítészek tollából. Szakmailag révbe ért, a magánélete meg eközben szinte törvényszerűen széthullani készült. 

Kristennel az első perctől jól kijöttek. Őt egész egyszerűen elvarázsolta a lány, aki gyerekszínészként  kezdte, s így sokkal több mindent fel tudott már mutatni, mint ő. Furcsa, magánakvaló személyisége vonzotta, mint a mágnes, annál is inkább, mert úgy tűnt, az őket körülvevő őrületet csak szoros véd- és dacszövetséget kötve képesek elviselni. Bár Catherine az első pillanatban figyelmeztette, ne is próbáljon a lány közelébe kerülni, lévén még a törvény előtt kiskorú, azért a mélyben, csendben izzani kezdett köztük valami, amit erőnek erejével is titkolni próbáltak. Soha, senki nem tudta igazából, mi van közöttük. Olyan tökélyre fejlesztették a bujkálást, hogy a királynő titkosügynöke is megirigyelhette volna a konspirációjukat. Aztán ahogy teltek az évek, egyre nyilvánvalóbb jeleket sugároztak, mígnem egy bulvárújság megszellőztette egy állítólagos nyilatkozatát, miszerint együtt vannak. 

Az évek óta köréjük szőtt Robsten sztori fellángolt és lassan maguk is hinni kezdték, hogy  a jelek, melyeket akaratlanul is sugároznak, egy mély kapcsolatról árulkodnak. Ő a maga részéről szívesen hitt volna benne, bár Kris időnként olyan megfejtethetetlenül elutasító tudott lenni, amivel újra és újra elbizonytalanította. És abban a pillanatban, amikor a szakma a keblére ölelte, Kris is felvállalta az összetartozásukat. Talán éppen ez tette Cannest olyan felejthetetlenné. És amit elképzelni sem tudott, ezt a szárnyalást heteken belül a legnagyobb pofon és zuhanás követte, amit csak kaphatott. 

Amikor az ügynöke felhívta, hogy a másnapi újságokban kellemetlen dolgokkal fog szembesülni, gonosz manipulációnak tartotta az egészet. Nem! Ilyet Kris nem tehetett!  Most, amikor végre rendben mentek köztük a dolgok, és hamarosan mindketten szabadulhatnak a Saga fogságából, most nem húzhatja ki alóla a talajt egyetlen laza kézmozdulattal. Főleg nem egy családos emberrel! És próbált is ebben hinni egészen addig a percig, amikor Kris, az örök elzárkózó, a médiában tette nyilvánossá a bocsánatkérését. Ez jobban összetörte, mint az első képkockák. A történtek fényében hazugsággá silányult minden, amiről azt hitte, élete legszebb napjai.  

A tüskét még fájdalmasabbá tette, hogy közben promózni indult, látszólag mosolyogva túllépve a történteken. Hogy ismét elbizonytalanítsák a világot, volt-e köztük bármi is, aminek az elvesztése most földre vihetné. Kemény szorításba került, hiszen a befejező részt nem promótálhatták végig durcásan hátat fordítva egymásnak. De főleg azért, mert hinni akart! Hinni akart ennek a némbernek, hogy tényleg csak egy pillanatnyi elmebaj volt, valami , ami nem teheti tönkre a köztük  kialakult évek szövetségét. De igazából a szíve mélyén már tudta, hogy ha megbocsát is, valami végérvényesen elveszett. Nevezzük bizalomnak akár! És ettől értelmét veszni látszott minden erőfeszítés, amivel a kapcsolat megmentéséért küzdhettek volna. 

Az első reakciója még a maga számára is meglepő volt. Egy töltögetésben gazdag este után a helyes kis barnával a szállodaszobájába vonult és gondoskodott róla, hogy ha csak egyetlen ember is, de tudjon róla, hogy nem egy szerencsétlen csődtömeg, akit le kell cserélni. A leányzó boldog volt, ő maga pedig, ha kissé borgőzösen is, de elégedett. Sikerült a szavát venni, hogy az első útja nem az újságokhoz vezet majd, és ez majdnem így is alakult. Aztán hónapokkal később, amikor már mindenki csak egészséges férfias visszavágásként vélekedett a dologról, megjelent néhány sor erről az éjszakáról. A lány elég elővigyázatos volt hozzá, hogy ne szabadítsa magára a sajtót, a firkászok pedig csámcsoghattak a túlértékelt potenciáján.  Kitartó és figyelmes szeretőként írtak róla, ami szinte túlzóan  dicsérő volt, de azért az egóját kellemesen simogatta. Ha Krisnek nem is ez volt a véleménye, volt annyira korrekt, hogy nem adott ki azonnal cáfolatot. Persze, ez a nyilatkozat elég kétélű dolog lett volna, nyilván ezt ismerte fel időben. 

Persze a Summit vezetői sem hagyták élni. Aggódtak a befejező rész bemutatója miatt. Nagyot akartak durrantani ezzel az epizóddal, és az örök hűség és szerelem megtestesítői nem balhézhattak a vörös szőnyegen. Szép lassan megpróbálták őket összeereszteni, aztán amikor látták, hogy kultúrember módjára képesek viselkedni, beindult körülöttük a gépezet, hogy újra összeboronálják őket. Ő a maga részéről megpróbálta, isten látja lelkét, tényleg megpróbálta. Még a családjával is összeveszett, amikor kategórikusan kijelentették, hogy a lány a továbbiakban nemkívánatos vendég a családi ünnepeken. De igazából képtelen volt szabadulni az első néhány nap mellbeverő képeinek emlékétől, a gusztustalanul csámcsogó cikkektől. 

Kristen a bizalmát, a feltétlen és vak bizalmát törte össze, ezt pedig nem lehetett néhány, a fotósok előtt eljátszott csókkal, érintéssel semmissé tenni. Külön töltötték a karácsonyt, együtt a szilvesztert, bár abban sem volt sok köszönet. Aztán visszatértek az Államokba, jöttek a meghívások, amiknek mosolyogva kellett eleget tennie. Színész volt, hát eljátszotta, de nem véletlenül kellett rászólniuk a fotósoknak, amikor már a vörösszőnyegen is úgy botorkált végig, mint egy zombi. A lelke nem gyógyult, és úgy érezte, hogy minden nappal csak rosszabb lesz a helyzet. 

Egyetlen szerencséje volt, hogy a munka a legjobbkor sietett a segítségére. Néhány kínos hónap után végre fellélegezhetett, amikor a repülő elindult vele Ausztrália távoli tájai felé, hogy két hónapra időn és téren kívül helyezze magát. Mivel úgy érezte becsületesnek, ha nem áltatja a lányt, még előtte közölte vele, hogy talán jobb lenne, ha mostantól mindketten a karrierjükre koncentrálnának és a jövőben csak mint jó barátok  találkoznának. Tisztában volt vele, hogy a döntése talán váratlan és sokak szemében gyáva, mert még a lehetőséget sem adja meg a lánynak a próbálkozásra, de az utolsó bemutató estéjén tulajdonképpen eldöntötte magában a kérdést. Minden további nappal csak a kínlódást hosszabbítanák meg. Távol kell kerüljenek egymástól, aztán majd az idő eldönti, hogy rátalálnak-e újra az egymáshoz vezető útra vagy sem.

Számára nagyon fontos volt a bizalom, és Kristen éppen ezt törte össze benne. Most képtelen lett volna jó képet vágni a dologhoz és úgy tekinteni az elmúlt hónapokra, mintha mi sem történt volna. Bár sokan figyelmeztették rá, hogy nem feltétlenül dönthet szíve szerint, de képtelen volt elhinni, hogy a Saga olyan erős kapcsot kovácsolt volna köréjük, amiből lehetetlen lenne a kitörés. Ha szakmailag meg tudta tenni, akkor a magánéletében is sikerülni fog! Ebben határozottan hitt. Mára már volt annyi egészséges önbizalma a munkásságát hűen követő rajongók jóvoltából is, hogy bízhasson benne, Kristen nélkül is megáll majd a lábán ebben a bolondokházában. Sokan éppen ezért még őt vádolták hűtlenséggel, hálátlansággal, de hát a többség tudta, hogy nem rajta múlt, amiért a dolgok így alakultak. 

Ausztráliában az volt a jó, hogy a kemény munka, a forróság egyszerűen nem hagyott teret egyetlen oda nem illő gondolatnak sem. Ha akadt néhány üres órája, amikor agya már képtelen volt több értelmes gondolatra a filmmel vagy aktuális olvasmányával kapcsolatban, akkor a srácokkal igazi pasis módon könnyű volt a kikapcsolódás néhány üveg sör mellett. A rajongók persze megtalálták, de mivel eddig még néhány fotóval és  aláírással beérték,  így ő is adakozóbb lett és jó képet vágott ahhoz a néhány közös fotóhoz. Kerülte a világháló spekulatív híreit Kristennel kapcsolatban, de mindig akadt valaki, aki kötelességének érezte megosztani vele azt a sok sületlenséget. Próbált keményen elzárkózni a lány hívásai, üzenetei elől, de újra és újra szembesülnie kellett vele, hogy Kris még nem adta fel. 

Egy hónapja volt már távol, de a dacos elzárkózás még mindig olyan elevenen élt benne, mint az elutazása előtti napokban. Csak ez az egyetlen fegyvere volt a lány ellen és rettegve várta Valentin napját, hogy esetleg élnie is kelljen vele. A hírek szerint ugyanis hűtlen kedvese a szerelmesek napján utána akar jönni, hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant. Szegény Dean! Szigorúan meghagyta neki, hogy senkit, de tényleg senkit ne engedjen a közelébe. Miközben tisztában volt vele, hogy hűséges testőrének ez ugyanolyan kellemetlen feladat, mint ő magának a kiadott utasítás. Aztán ahogy közeledett a nap, mégis csak megnyitotta a híroldalakat, és bár tisztában volt vele, hogy minden leírt sor igazságából nyugodtan gyököt vonhat, mégis megerősítették az elhatározásban.  Ha Taylor partiján flörtölni volt kedve azzal a kis nyikhajjal, aki apuci kapcsolatain tör előre, ha pont egy tizenkilenc évessel van kedve címlapra kerülni, ha koncertre járkál a barátaival, akik világ életükben fúrták a kapcsolatukat, akkor nyugodtan ébredhet február 14-én, Kristen nem fog utána repülni. 

Aztán elérkezett az Oscar díjátadója. A Golden Globe után kézhez kapta a meghívót, de sajnálkozva visszautasította, mert egy estényi villogásért nem szándékozott oda-vissza átrepülni a világot, megszakítani a koncentrációt, amivel a Roverre fókuszált. Kristen díjat adott át, és bár nem akarta megnézni, mégis az orra alá toltak egy laptopot, hogy elolvashassa, néhány hollywoodi firkász milyen hülyeségeket képes kikombinálni. Krist valami baleset érte, a jól értesültek szerint üvegbe lépett, sántikált, aztán szinte a semmiből előkerült két mankó és csipke nagyestélyijében ugrálva igyekezett le a vörösszőnyegről. Az első reakciója a röhögés volt, aztán a szánakozás. Ha ezzel akarta felkelteni a kíváncsiságát, az együttérzését, akkor nagyon rossz lóra tett. A cikkekben nem győzték kihangsúlyozni, hogy mekkora tapló, amiért ridegen, nemtörődöm módon lazul, mialatt a barátnője egész este a telefonját szorongatva várja a hívását, hogy legalább szóban támogassa, ha már személyesen nem rohant hozzá. 

Az ingerültség ostorként csapott végig rajta. Mit tudnak ezek a hiénák az érzéseiről, a gondolatairól? Kit érdekel, hogy ő hogyan érez, amikor ilyen sületlenségeket olvas? Krisből kinézte, hogy még rá is játszott a dologra, bár az indokait képtelen volt elfogadni. Ő becsületesen eléállt és megmondta, hogy teljes elszigeteltségben akarja tölteni ezeket a heteket, hónapokat. Kris pedig dönthetett, elfogadja vagy beletörődik. Oké, nem volt igazi választási lehetősége, mint ahogy őneki sem, amikor az az egész gusztustalan botrány napvilágot látott.

Nyugodt volt. Ha a magánélete nincs is toppon, de vannak barátai, szerető családja, ha elege van a magányból, van kihez fordulnia. De most még a magányra sem lesz ideje, mert a munkák hál istennek egymást érik, még akkor is, ha egyik-másik csúszik is valamilyen okból. Ez az év mindent eldönthet a jövőjével kapcsolatban. Ha csak egyetlen szerepével is sikerül kivívnia a kritikusok elismerését, az bocsánatos bűnné szelidítheti a népszerűséget hozó Alkonyatot. Soha senkinek nem vallaná be, de ő maga képtelen volt fanyalgással tekinteni Edward szerepére, hiszen mindent, ami az eltelt évek alatt osztályrészérül jutott, annak a kócos, haloványképű vérszívónak köszönhetett. Megdolgozott a sikerért, és nagyon remélte, hogy a kemény munka most más, talán a közönség által kevésbé szerethető, de hálás színészi  szerepek formájában hozza meg a gyümölcsét.

Egy biztos, a vég mindig valaminek a kezdete is, és ő türelmesen kivárja, mit hoz a jövő.