Az álmok néha valóra válnak 2.

A következő napok egyszerre voltak álom- és rémálomszerűek Emily számára.  Beköltözött, összeismerkedett Mrs. Comptonnal, a házvezetőnővel, aki aztán beavatta a házirendbe. Angie lelkesen ecsetelte neki a vele kapcsolatos feladatait, a ház ura pedig hűvös távolságtartással és udvariassággal keresgélte a gyenge pontjait. Leginkább az autóvezetésben. A férfi tényleg elment vele egy körre, hogy a vezetési tudományát felmérje. Emily jól vezetett. Legalábbis a régi kis Volkswagenjét, aminek a tetejét nyáron le is engedhette, és aminek az ajtajaira egy barátnőjével tarka virágokat festettek. De Robert egy komoly, sötétszürke, hatalmas terepjáró kulcsait nyomta a kezébe.  Egy tankét. Az ismeretlen automata funkciók kezelése, a böhöm karosszéria méreteinek felmérése első nekifutásra nehezen ment, így aztán a férfi elkönyvelte, mint gyakorlatlan vezetőt. Nem vitatkozott. Angie társasága nélkül a férfi mellett ülni amúgy is szürreális élmény volt. Ha becsukta a szemét, úgy érezte, tinikori álmai váltak valóra. 

Igen ám, de tiniként a fiút viccesnek, végtelenül lazának látta, úgy hitte, hogy mellette az élet csak kalandokból állhat és szerelemből. Most emellett a hallgatag férfi mellett ülni, érezni a belőle áradó tényleges vonzerőt, figyelni az időnként elmélázó tekintetet, ez sokkal nagyobb kihívásnak tűnt. Aztán megegyeztek, egyelőre marad a taxi és a férfi egy ismerősének segítségével a barátkozás a nagy böhömmel.  

Angie elég nagy és önálló volt már, hogy a közeli iskolába egyedül menjen, de egy ismert ember gyerekeként valós lehetett a veszély, hogy zaklatahtják, ezért mindenképpen kísérőre volt szüksége. Így aztán reggelenként felkeltek, készülődtek, reggeliztek, aztán szép időben elsétáltak az iskolához, esőben pedig taxit hívtak. Az órák végére Emily érte ment és vagy taxiztak, vagy sétáltak. Jók voltak ezek a kis séták, mert a kislánynak érezhetően több hétre visszamenően voltak élményei, amiket még nem volt alkalma megosztani senkivel, ezért aztán Emily kezébe kapaszkodva szinte egész úton be nem állt a szája. Hazaérve megebédeltek, elvégeztek a házifeladatokat, aztán játszottak a vacsoráig. a fürdés, lefekvés, és egy kis közös tévézés szintén nem okozott gondot. Szinte már-már idilli volt a hangulat, amikor az első felhők gyülekezni kezdtek az égen.

Amikor már egy hete hozta-vitte a kislányt, akaratlanul is híre ment, hogy egy csinos,  fiatal nő állandó kísérője lett Angienek. Találgatások kaptak szárnyra, hogy ki lehet ő, és úgy tűnt, az igazgatónő megkörnyékezhetetlen volt egy kis információért, így aztán az egyre gyakrabban felbukkanó fotósok Emilyt kezdték faggatni. Emily hősiesen ellenállt a mindenfelől odakiabáló fényképeszeknek. Munkaadója az első tudnivalók között figyelmeztette, hogy egy idő után óhatatlanul ki lesz téve ilyen helyzeteknek, és az ő feladata csak annyi, hogy hallgasson. Nem erősít meg, nem cáfol semmit, amit kiabálnak feléje. Ha kell, segítséget kér, de nem oszt meg információkat senkivel. 

Emily szorosan kapaszkodott Angie kis kezébe és egymást védelmezve siettek a taxi felé. A fotós szinte a semmiből tűnt fel és pillanatok alatt képet tucatjait készítette kettőjükről, aztán mint aki dolgát jól végezte, már ott sem volt. Megkönnyebbülten ültek be a kocsiba, nem is sejtve, hogy a fickó követni fogja őket. Amikor a ház előtt megálltak, már a kapuhoz közel várta őket, és újabb sorozatokat lőtt el arról, ahogy egymásba kapaszkodva besietnek a házba. A másnap reggeli újságok persze már szalagcímben közölték a „tényt”, hogy a színésznek új kapcsolata van, aki remekül kijön az első házasságából származó kislánnyal. Találgattak, összehasonlították az elődjével, és Emily minden sornál úgy érezte, szinte erőszakot követtek el rajta. Elképzelni sem tudta, hogy élhet valaki nyugodt életet ilyen felhajtás mellett. Szégyenkezve gondolt a sok évvel ezelőtti lelkesedésére, amikor naponta ő is a neten vadászott friss hírekre és fotókra. Az ő telhetetlen kíváncsisága is létjogosultságot szavazott ezeknek a hiénáknak.

A kislány édesapja néhány napja Amerikába utazott, csak a házvezetőnő, a szigorú Helen Compton nyitotta rájuk az ajtót naponta és a kertész járt itt tegnap délután. A férfi édesanyja még az első napon átjött, hogy megismerje a nőt, aki az unokájára vigyáz. Kellemesen  elbeszélgettek néhány csésze tea mellett, az asszony kérdezgette Emilyt, aztán látva, hogy Angie milyen jól kijön vele,  megnyugodva elbúcsúzott és hazament. Emily most éppen az étkezőben üldögélt és az asztal túloldalán a feladatát író kislányt figyelte. 

Milyen kiegyensúlyozott, pedig mennyi mindennel kellett már megbirkóznia apró gyermek létére. A lakásban két helyen látott csak Cara Pattinsonról képet. A gyerek és a férfi hálószobájában. Angienál egy családi felvétel volt, ahogy a negyedik születésnapján fújja el a születésnapi tortán a gyertyákat, és a szülei két oldalról mosolyogva nézik. A férfi szobájában akkor járt, amikor Mrs. Compton megkérte, hogy húzza le az ágyneműt, Ott egy sokkal bensőségesebb kép állt az éjjeliszekrényen. Cara kócosan, nevetősen, egyetlen szál lepedőbe burkolva egy műemléknek is beillő ágy közepén térdelve.  Szép nő volt! – állapította meg sóhajtva. Angie leginkább az ő vonásait örökölte és az apja szemét. 

Szabad óráiban az internetet bújta, hogy választ kapjon olyan kérdésekre, amit se a kislánynak, az apjának meg még annyira sem akart, nem mert feltenni. És sok mindent megtudott róluk. Az aspeni tragédia képei fölött elbőgte magát, mintha érintettje lett volna a családi tragédiának. Annyi boldog közös fotót talált a párosról a neten, hogy fogalma sem volt, ezek után hogy lehetett túlélni a tragédiát. Nem kérdés, hogy csak Angie miatt. 

A gondolatait megzavarta, amikor Angie hirtelen felkapta a fejét és boldog mosollyal a bejárathoz szaladt. Nemsokára egy szakállas, napszemüveges férfi ölében tért vissza. Emily elámulva nézte a korábbi simára borotvált arc után ezt a vadembert, de reszkető gyomorral kellett beismernie, hogy a látvány nincs ellenére.

-Jó estét!  - mosolygott rá a férfi, miközben Angiet meg sem próbálta lerakni, csak hurcolászta magával, ahogy a küszöbnél leszórt csomagokon átlépve a hűtő felé vette az irányt.

-Muszáj innom egy sört, meg a gépen megmérgeztek. Olyan sós volt a kaja, hogy egyszerűen nem tudok eleget inni azóta sem. – magyarázta közvetlenül. Ahogy kivette a sört, a kislányra nézett: -Te mit kérsz? Egy narancslé?

Angie csak megrázta a fürtjeit és a nyakába bújva ölelte szorosan az apját. A férfi a lány felé nézett: -Magának...?

-Nem, köszönöm, mi is nemrég teáztunk. 

Robert leült az egyik székre és a lányát eligazgatta az ölében. Emily meghatottan nézte, ahogy a kicsi kis pókmajomként kapaszkodik rajta. Aztán a kislány egyszer csak egy hangos cuppanós puszit nyomott az apja arcára, aztán lemászott az öléből.

-Jó, hogy itthon vagy! – mondta neki, aztán visszaült a helyére és elmélyülten rajzolta tovább, amit az előbb olyan hirtelen abbahagyott. Az apja rámosolygott, aztán húzott egy nagyot az üvegből. A tekintete egy kész tanulmány volt, amely a feltétel nélküli szeretetről mesélt.

-És mi minden történt, amíg nem voltam itthon? Anyám telefonált, hogy megismerkedtek. Remélem nem volt túlságosan ... kinyilatkoztató. Hajlamos rá, hogy azt higgye, csakis nála lehet a Bölcsek köve, és ez csak azért kínos, mert a legritkább esetben igaz.

-Nem, aranyos volt és érdeklődő. Kérdezgetett a családomról, az előző munkámról, és leginkább Angieről. – mosolyodott el a lány, ahogy visszaemlékezett Claire Pattinson valóban kicsit leckéztető stílusára.

Az üveg közben kifogyott és a férfi fáradtan felállt, fogta az üveget és a mosogató alatti gyűjtőbe dobta, aztán felmarkolta a csomagjait és bocsánatkérően nézett a lányra.

-Kicsit összekaparom magam; ha esetleg már nem bukkannék elő, Angiet nyugodtan engedje be hozzám, ő sosem zavar.  Mi meg holnap beszélgethetnénk, mi történt, amíg nem voltam itthon.Most egy ideig nem kell mennem sehová, úgyhogy sokat fogunk találkozni.  Jó éjszakát! – azzal egy puszit nyomott a kicsi feje búbjára és egy szívdöglesztő mosolyt követően eltűnt.

Emily zakatoló szívvel ült tovább és a rajzoló kislányt nézte.  A férfi érkezése, Angie üdvözlése, valamint az a néhány perc, amit megosztottak, újabb csapást mért a lelki békéjére. Az elmúlt napokban azt hitte, hogy könnyedén menni fog ez a dolog. Az apa dolgozik, utazik, szinte soha nincs itthon, a kislánnyal pedig jól elvannak. A forgatókönyvében nem szerepelt az a verzió, hogy esetleg naphosszat egymás közelében legyenek. Az apa, a férfi… próbált így gondolni rá, de valahányszor eszébe jutott, a szíve mélyén néma sóhajjal Robertet rebegett volna legszívesebben. 

A valaha volt kamaszszerelem újult erővel lobbant lángra, mint ami ki sem aludt, csak parázslott a hamu alatt, arra várva, hogy egy szikrától újra lángra kapjon. 

Annak idején úgy elmélyült a körülötte zajló felhajtásban, hogy naponta órákat töltött a fényképeinek, videóinak nézegetésével és az álmodozással. Böngészte az internetet, elolvasott mindent, amit írtak róla és a partneréről. Ő maga is abba a csoportba tartozott, akik drukkoltak a szerep szőtte szerelemnek. Úgy érezte, ha ő maga esélytelen is a közelébe férkőzni, akkor legalább legyen úgy, ahogy a férfinak jó. De aztán robbant a bomba, és kiderült, hogy Robertnek nem volt jó, nagyon nem volt jó. Hónapokra eltűnt, és amikor előkerült egy új nő bukkant fel egyre gyakrabban a közelében. Ő volt Cara, egy hétköznapi arc, távol a filmvilágtól, és akkor összeszorult szívvel gondolt rá, hogy lám, korán adta fel, mert akár még vele is összesodorhatta volna a szeszélyes élet. De a cikkek alapján a férfi végre boldogan élt, ő pedig beletörődően megpróbált örülni ennek a boldogságnak. 

Jöttek, mentek fiúk az életében, de végül mind elakadtak a Rob-szűrőn, ahogy ő nevezte. Pedig nem volt maximalista, elég volt bármelyik jellemzőnek megfelelniük, csak hogy egy kicsit hasonlítsanak, de végül mindig bebizonyosodott, hogy ez csak pótlék, nem az igazi. Aztán jött George, és akkor úgy tűnt, a sztár iránti rajongást végre aprópénzre váltotta és maradt az elérhető, hétköznapi férfiaknál. De most George itt hagyta őt, a tengerentúlra ment, ő pedig azzal a férfival él egy fedél alatt, aki miatt valaha a fél karját odaadta volna. Kicsit tartott tőle, hogy ebben a helyzetben még többet veszíthet.