Az álmok néha valóra válnak 3.

Késő éjjel volt már, a hatalmas ablaktáblákat csendesen verte az eső, és Robert hanyatt fekve a plafonon játszó árnyakat figyelte. Már az idejére sem emlékezett, amikor egy nő miatt álmatlanul vergődött volna az ágyában. Cara volt az utolsó, aki ébren tudta tartani és megdolgoztatta az agyát, ha már másra nem volt lehetősége. Cara! …

Nem is kellett, hogy az ágya melletti fotóra nézzen, pontosan tudta, hogy hogyan mosolygott rá az asszony, amikor Velencében jártak Angie születése után két évvel, amíg a kicsi a nagyszülőkkel a Menedékben  volt. Második nászút volt ez, de pontosan olyan izgalmas és  élvezetes, mint az első. Vagy talán még annál is jobb, hiszen egész héten hétágra sütött a nap, mégis alig mozdultak ki a szobából, csak szeretkeztek álló nap. Esténként nyakukba vették a várost, a langyos alkonyatban eldugott kis ristorantékben vacsoráztak, gondoláztak, aztán visszabújtak a szerelemillatú ágyba és egymást átölelve szenderegtek a sós tengeri párában, ami a nyitott ablakokon át borította be őket. 

Öt éve már, hogy nincs, de még néhány héttel ezelőtt is képes volt álmában utána nyúlni. A csalódás pedig, amiért csupán a hideg lepedőt markolta, minden alkalommal összetörte. Aztán egy esős délutánon betoppant ez a lány, és azóta egyre ritkábban bukkant fel a felesége az álmaiban. Az első napokban az érdeklődése csak a lánya leendő bébiszitterének szólt. Huh, mekkorát kapna a fejére, ha csak egyszer is így nevezné Angie előtt, méghogy bébi... – mosolyodott el a gondolatra, ahogy szinte látta maga előtt a lányát, ahogy kis kezeit a csípőjére téve morcosan néz rá. Aztán teltek a napok és jól eső érzéssel állapította meg, hogy Emily már nem néz úgy rá, mint akinek három feje van, hanem teljesen normálisan tudnak beszélgetni bármiről, a feszengés körülbelül az első nap elején eltűnt kettőjük közül. Tagadhatatlan, hogy van a lányban valami, ami rég eltemetett érzéseket kezdett életre kelteni benne, csak még egyelőre maga előtt sem volt egészen tiszta, hogy mit is kezdjen ezekkel.

Az ajtó felől neszt hallott és elmosolyodott. Angie! Már csodálkozott, hogy az előbbi égzengés nem ébresztette fel, mert ilyen időben mindig megjelent az ágyánál és befészkelte magát az ölelésébe, hogy az apja óvó karjai között aludjon tovább, amíg odakint tombolnak az elemek.  Miatta szokott rá, hogy boxerben feküdjön le aludni, mert soha nem tudhatta mikor jelenik meg a kicsi.

A lépések puha talpakon közeledtek, és a férfi direkt úgy tett, mintha mélyen aludna, aztán amikor már úgy gondolta, hogy a kislány az ágy mellett állhat, hirtelen érte nyúlt, hogy berántsa maga mellé. De aztán ijedten engedte el a hálóinges testet. Nem Angie volt, nagyon nem!

A halk sikkantás, ami az áldozat torkából előtört, kellemesen borzongatta végig az érzékeit, aztán felhúzta magát az ágyban és felkapcsolta az éjjeliszekrényen a villanyt. Ez két okból sem volt jó ötlet. Egyrészt a lányt hozta zavarba, amikor az a kidolgozott mezítelen férfifelsőtestre nézett, másrészt ő nyelt majdnem mellé, ahogy az olvasó lámpa erős fényében kissé áttetsző hálóingre nézett. Emily valószínűleg nem volt tudatában, de a könnyű anyag mindent megmutatott, amit eredetileg elfedni volt hivatott.

-Bocsánat, azt hittem, Angie az, ilyen időben mindig bebújik mellém – mondta a férfi kicsit zavartan.

-Angie most az én ágyamba bújt, és azért jöttem, mert lázas, amennyire meg tudom ítélni, nagyon lázas. – dadogta még mindig az előbbiektől sokkolva a lány. 

A férfi már emelte is a takaró szélét, hogy felkeljen, ezért aztán Emily gyorsan megfordult és kifelé indult. Éppen elég sokkoló volt a kellemesen szőrös mellkas látványa, nem kockáztatta meg, hogy valami másra is fény derüljön hamarjában. Tulajdonképpen már itt toporgott tétován az ajtó előtt egy ideje, lelkierőt gyűjtve a kopogtatáshoz, aztán győzött a kislány iránti aggodalom és bekopogott. Mivel válasz nem érkezett, nagy levegőt véve úgy döntött, bemegy és felébreszti a férfit. De amikor az hozzáért, nem sok hiányzott hozzá, hogy infarktust kapjon. Hirtelenjében el nem tudta volna dönteni… a férfi keze, vagy a kislány homloka volt-e forróbb. Esetleg a saját szíve környéke.

Leült az ágya szélére és megsimogatta a nyugtalanul mocorgó Angie tüzelő homlokát, aztán felnézett, ahogy a férfi megjelent az ajtókeretben. Hosszú ujjaival óvatosan végigsimított a lángoló kis arcocskán, aztán halkan megszólalt.

-Beviszem az ügyeletre, így hamarabb látja orvos, mintha most kihívnék valakit. Máris felöltözök, őt meg majd beletekerem a takaróba. Eljönne velem, hogy legyen két szabad kezem?

Emily bólintott és a következő pillanatban a férfi már ott sem volt. A lány villámgyorsan belebújt egy nadrágba és pulóverbe, aztán felrántotta rövid szárú kis csizmáját, miközben elhúzta a száját. A finom anyagot egészen biztosan nem ilyen időre tervezték, de mindegy. Robert jelent meg az ajtóban talpig feketében, a farmer és a kötött pulóver kifejezetten rosszfiús külsőt kölcsönzött neki; a kocsikulcsot a lány kezébe nyomta, aztán óvatosan beletekerte a kislányt a takaróba, felemelte és magához szorítva a garázs felé indult. Emily kinyitotta a kocsit, beült, hogy a férfi az ölebe fektethesse a kislányt, aztán ő is beült és csikorgó kerekekkel kilőtt a garázsból. A kapu éppen kinyílt, mire odaértek, aztán mire gyorsítani kezdett, már be is csukódott mögöttük. 

A kórház parkolójában Robert kiszállt és kiemelte a nyöszörgő gyereket, Emily pedig intett neki, hogy vigye csak, majd ő elviszi a kocsit a parkolóig. Aztán ő is sietett utánuk. A kislány már az egyik vizsgálóban feküdt, amikor végre átküzdötte magát a sürgősségi osztály betegei között. Egy fiatal doktornő hajolt éppen föléje és figyelmesen hallgatta a szívverését. Robert éppen beszélt.

-Este, a vacsoránál még semmi baja nem volt, vidáman mesélt. Aztán éjjel, a nagy égzengés alatt átjött a szobánkba és akkor már ilyen lázas volt. Nem köhögött, nem tüsszentett, csak hirtelen ez a magas láz… fogalmam sincs, mi lehet ez. 

A doktornő felnézett, ahogy Emily belépett és bátorítóan rámosolygott. Nyilvánvaló tévedésben van, gondolta a lány, és Robert még rá is erősített, amikor úgy adta elő a történteket, mintha a közös szobájukba jött volna a kislány. Pillanatnyilag még fogalma sem volt róla, hogy örüljön ennek az apró kis füllentésnek vagy kikérje magának. De most nem is volt lényeges. 

-A vizsgálatok hamarosan választ adnak, de azt hiszem, ez az új agresszív influenza vírus lehet a ludas. Sokan panaszkodnak, hogy még sosem voltak ilyen lázasak, mint most, és szinte kezelhetetlen a dolog, a lázcsillapítók alig hatnak. Aztán néhány nap múlva kezdődik a köhögés, az orrfújás. És persze alaposan legyengül a szervezet a magas láz miatt. Most adok neki egy injekciót, de lényeges, hogy azért próbálkozzanak folyamatosan a lázcsillapítással, sokat feküdjön, és bőven fogyasszon folyadékot. A láz hasznos, mert a szervezet küzdelmét mutatja a vírussal szemben, ugyanakkor a tartós és magas láz legyengíti a szervezetet és szabad utat adhat a szövődményeknek. Mást nem nagyon tehetünk, mint türelmesek várjuk, hogy javuljon a helyzet. Ha gondolják, bekötök neki egy infúziót, és itt tartom reggelig. 

-Feltétlen szükség van erre? – nézett fel ijedten az apa.

-Nem, nem igazán. Adok néhány lázcsillapító kúpot, mert előfordulhat, hogy a láztól hányingere lesz. Ha meg tudják oldani, hogy valaki állandóan vele maradjon, akkor biztosan neki is jobb, ha a saját szobájában lábadozik.

-Persze, ez nem probléma – szólalt meg Emily és a kislány kezéért nyúlt, aki biztonságot keresően kapaszkodott bele. Robert valami halvány féltékenységgel figyelte a jelenetet, aztán megköszönte a doktornő segítségét és újra becsomagolta a lányát a takaróba. Angie a nyakát átölelve bújt meg a vállán, és a férfi még a pulóveren át is érezte a forró arcocska érintését. 

Hazaérve Emily vizet eresztett a kádba. Robert felhúzott szemöldökkel figyelte, miközben a kislányt vetkőztette.

-Biztos, hogy jó ötlet most egy fürdés?

-Biztos. – szögezte le a lány. Egyrészt lemossuk magunkról a kórházi bacikat, másrészt, majd szép óvatosan lehűtöm a vizet, ha Angie már benne ül. Úgy nem lesz annyira sokkoló, de talán egy kicsit lejjebb viszi a lázát. És hogy érezze, mennyire vele érzek, együtt fogunk fürödni, úgyhogy ha megkérhetem… - mutatott az ajtó felé a lány. Robert elvigyorodott.

-Én is nagyon szívesen szolidarítanék, csak attól tartok annyi hely már végképp nincs a kádban. Úgyhogy addig hasznossá teszem magam és főzök teát.

-Helyes – pirult el a lány, ahogy arra gondolt, a férfi hosszú lábai között ő éppen elférne, és talán még Angie is, bár abban a helyzetben talán jobb lenne, ha a kislány nemhogy a kádban, de még a házban sem tartózkodna. 

Negyed óra elteltével Robert benyitott a gyerekszobába és a lánya lehunyt szempilláira esett a puha fényben a pillantása. Angie aludt. Odalépett hozzá és óvatosan végig simított a válla ívén. Mintha kicsit hűvösebbnek érezte volna, mint korábban. Emily egy vastag fürdőköpenybe burkolózva éppen kilépett a fürdőszobából.

-Lejjebb ment a láza. – suttogott a férfi.

-Igen, egy kicsit, de sajnos nem fog sokáig tartani. Mindenesetre majd teszek a bokáira és a csuklóira kis vizes törülközőket, az is jó lesz a hűtőfürdő helyett. Egy kúpot is beadtam neki, bár efölött volt egy kis vitánk. Angie ugyanis úgy érzi, ő már sokkal nagyobb annál, hogy ilyen … idézem: megalázó procedúráknak tegyük ki. De aztán győzött az elesettsége, és hagyta, hogy … szóval túl vagyunk rajta. És most nagyon remélem, hogy tényleg segíteni fog, mert különben az életben még egyszer nem fogom tudni rábeszélni. – mosolyodott el halványan a lány. 

-Jöjjön, igyunk egy teát, már hajnalodik, lassan úgyis fel kéne kelni. Legfeljebb majd napközben szundikálunk.

Emily beleegyezően bólintott, aztán követte a férfit a konyhába, ahol feltelepedett egy székre a pult mellé. Robert otthonos lazasággal készítette el a teát, aztán magának is töltött egyet és némi  nemtörődömséggel a lánnyal szemben a pultra könyökölt. Hirtelen az eddig biztonságos távolság alig husz centire csökkent kettőjük között és Emily zsibbadtan várta, hogy mi történik majd. De a férfi leginkább a bögréje mélyén vélte megtalálni a válaszokat az el sem hangzott kérdésekre. A lány nézte maga előtt a lesütött pillákat és egy pillanatra el is feledkezett a köztük tátongó mindenféle szakadékról. Most csak egy férfi és egy nő voltak, és ez az érzés fájdalmasan jó volt ahhoz, hogy hamarosan bekövetkezzék az ébredés.