Az álmok néha valóra válnak 9.

Kedves Névtelen!
Hogy szólíthatlak, mert így olyan körülményes? Bááár, egyszer egy Tyler nevű fazon nagyon édesen ejtette ki, hogy Anonymus... úgyhogy azt is megértem, ha maradsz ennél XD

***  

Ha gyomron találják, az sem szorította volna ki hatásosabban Robertből a levegőt. Letette a kislányt és kicsit eltolta magától.

-Angie! Honnan szedted ezt a képtelenséget?

-Jodie mondta. hogy az anyukája a nagyijának mondta, hogy mindenki arról beszél, hogy már éppen eleget szenvedtél… vagy szenvelegtél… már nem is tudom, de valami ilyesmi… és itt az ideje, hogy anyát keríts nekem, és mi Jodieval egészen biztosan jó testvérek lennénk. Apu! Akkor Kristen néni lenne az új anyukám? 

Robert nagy levegőt vett, hogy legalább a lányának ne válaszoljon vulgárisan, s közben a tekintete az ajtóban megjelenő Emily-re esett. A lány megfejthetetlen tekintettel méregette.

-Nem bogaram, Kristen néni nem lesz az új anyukád; és így Jodie sem lehet a testvéred. Mondd kincsem, ennyire szeretnél egy anyukát? Vagy egy testvért?

-Szeretnék – sóhajtotta a kislány. -Olyan rossz nézni, amikor Clo és Amanda, meg a többiek anyák napjára készülnek, és hozzám csak a nagyi jön olyankor a suliba. És te tényleg sokszor vagy távol otthonról és olyankor mindig annyira egyedül érzem magam. De ha otthon vagy, te akkor sem vagy az anyukám. Mi kell ahhoz, hogy valaki az anyukám lehessen?

-Hát, tudod … hogy szeressen téged és szeressen engem is.

-Apu! De hiszen akkor Emily lehetne az új anyukám, mert ő mind a kettőnket szeret. – kiáltott fel a lehetőségtől boldogan Angie és Emily zavarában azt sem tudta, menjen vagy maradjon.

Robert kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta… némi tátogás után megperdítette Angiet és elindult Emily felé, akinek hirtelen nagyon sürgős lett, hogy megkeressen valamit a szobájában. Angie pedig megtette azt a szívességet, hogy egyelőre nem feszegette tovább a témát, mert igen jó beleérző képességgel megérezte, hogy az apja a felvetéssel kapcsolatban most nem tud, nem akar még semmi konkrétumot mondani. 

Persze, a férfi agya járt megállás nélkül. Kristen és az a nagy szája. De miért kellett ezt a gyerek előtt kitárgyalni? Mostanra lehet, hogy nemcsak Angie, de a média is értesült a nagy házassági terveiről, amiket tekintet nélkül mindenkire, tervezgetni kezdett. Most már értette azt is, miért volt az ujján újra az a hülye kis gyűrű, amit még az Alkonyat forgatása után vett neki egyszer. Amikor terhes lett Jodieval, nem tudott ékszereket hordani, meg hát Sean is alighanem rossz néven vette volna a nosztalgiázást, aztán azóta se került elő a vékony kis aranykarika. Ma pedig újra ott villogott az ujján a parti napsütésben. De a férfi egy dologban biztos volt. Kristen és a vele való házasság gondolata már örökre a múlté. Soha többé nem tudna megbízni benne, és számára a bizalom egy kapcsolat szilárd alapja volt. 

Cara mellett soha nem kellett azon agyaljon, vajon mire megy haza, régi barát, új lovag ólálkodik-e körülöttük. És amit legvégső esetben Kristen szemébe lesz kénytelen vágni, ha titokban szervezkedik, hogy egy nagyon fontos dolog hiányzik még a bizalmon kívül a kapcsolatukból. Elmúltak már azok az idők, amikor vonzónak, izgatónak tartotta. Csinos nő, a szüléstől kicsit teltebb lett és ez határozottan nőiesebbé tette, de az őt már nem vonzotta úgy, mint valamikor régen, amikor legszívesebben ki sem engedte volna a hálószobából. Mert a számára a szexuális vonzalom együtt járt a lelki vonzódással. Nem. Kristen sok-sok évvel ezelőtt elvesztette őt, amikor játéknak vette a szerelmét. 

A vacsora elég feszült hangulatban zajlott. Emily készített szendvicseket, egy gyümölcssalátát, Robert pedig, aki igyekezett a keze alá dolgozni, némi hezitálás után kinyitott egy üveg  fehérbort. Kiültek az óceánra néző teraszra és néma csöndben falatoztak. Később Emily felvitte Angiet lefektetni. Mesélt neki és megígérte, hogy másnap elmennek a mama sírjához; aztán már nem tudta mivel húzni az időt, ezért megacélozta a gerincét és kiballagott a teraszra. A férfi ott ült, ahol hagyták, a borból sem fogyott, csak ült felrakott lábakkal és a végtelen vizet pásztázta az alkonyatban. Lent a parton fiatalok egy csoportja tüzet rakott és a szellő idáig hozta a vidám mulatság hangjait. Most szívesebben lett volna ott velük, mint itt ezzel a hallgatag emberrel, meg az órák óta csak növekvő feszültséggel közöttük. Leült és a kezébe fogta a poharát. Aztán már éppen meg akart szólalni, amikor Robert halkan belekezdett a mondandójába.

(Pixietől)

-Azért a gyerekszájnál kevés izgalmasabb dolog van, nem?

-Nem biztos, hogy ezt a szót használtam volna, de azt hiszem, így igaz. – mormolta a lány, aztán a poharában levő utolsó kortyot lehajtotta.

-Tölthetek még? – emelte felé az üveget a férfi.

-Nem is tudom, az utazás, most a bor, reggel meg majd nem térek magamhoz.

-Nem szokott inni?

-Hát, ritkán. Társaságban. Buliban. És ünnepnapokon a családi ebédnél.

-Ez a mai nap olyan volt, hogy lehet, hogy kinyitok még egy üveggel. – sóhajtott fel a férfi, aztán mégis öntött mind a két pohárba. –A lányom anyát akar,  a volt barátnőmnek megint eszébe jutottam, pedig őszintén reméltem, hogy ezt a gittet nem kell többé újra rágnunk, a rendezőm meg pornószínészt akar csinálni belőlem. Ha most férfitársaságban lennék, jól esne vulgárisabban kifejezni magam, de tekintettel vagyok az érzékeny lelkére, ezért csak annyit mondok, tele a hócipőm.

-A lánya reménye teljesen természetes, kicsi még és szüksége van egy női példaképre. Az exbarátnőjéhez nem tudok hozzászólni, vagy inkább nem akarok. A rendezője meg… végül is nem köteles ilyesmit elvállalni, nem? Vagy akkor elveszti a szerepet is? Ez még a maga szakmai múltjával is előfordulhat? Amúgy meg, ne higgye, hogy olyan mimóza vagyok. Nem vagyok rá büszke, de lehet, hogy megbotránkozna a szókincsemen, ha elkapná egy ideges pillanatomat.

Robert halkan felnevetett és a poharát a lány felé emelve ivott egy kortyot.

-Látja, ezért olyan jó magával beszélgetni. Egész nap majd szétvetett az ideg, maga meg mond három mondatot és mosolyra tudja húzni a számat. Persze ezzel nem azt akartam mondani, hogy nevetséges, amit mond. Nem. És igaza van benne, hogy Angie álma egy anyáról teljesen jogos, csak hát… maga nem ismerte a feleségemet. Nem volt egy könnyű eset, ezzel még holtában sem vádolnám meg, de egész szívével szeretett engem és a gyerekünket. Becsületes volt a végtelenségig, és amilyen éveken én túl voltam, számomra ez szinte mindennél többet jelentett. Persze megvolt köztünk az összhang minden másban is, ahogy egy fiatal szerelmespár között az normális. Boldog voltam. Aztán megtapasztaltam, hogyan lehet egyik napról a másikra a pokolba kerülni. Nem kívánom ezt az érzést az ellenségemnek sem. És azt hiszem, egész egyszerűen gyáva vagyok, nem bírnám ki, ha újra közel.engednék magamhoz valakit, és aztán még egyszer ezt a borzalmat át kellene élnem.

-Nem törvényszerű, hogy újra tragédia érje.

-Nem. Persze, hogy nem, de nincs garancia a sírig tartó boldogságra sem. Ezt viszont éppen Kristen mellett volt alkalmam megtanulni. Aztán kaptam az élettől egy második esélyt, megragadtam, és megint elvesztettem a talajt a lábam alól. És nem hiszem, hogy lenne harmadik esély.

-Maga alapvetően ilyen pesszimista vagy csak az évek tették azzá? – nézett rá halvány ingerültséggel a tekintetében a lány. –Mi az, hogy elvesztett mindent? Itt van Angie. A legnagyobb kincs, ami embernek megadatik. Maga meg… egészséges, sikeres és … jóképű – nyelt nagyot - … honnan a fenéből szedi, hogy nem lesz harmadik esély? Legfeljebb csak elmegy mellette, mert nem akar tudomást venni róla, de hogy lesz, abban biztos vagyok.

Robert vidáman nézett rá a pohara pereme fölött. –Emily Hastings, mitől ilyen határozott és tapasztalt? Tulajdonképpen nem is tudok magáról szinte semmit. Oké, tudom, hogy van két huga, hogy a szülei még Oxfordban élnek és nem igazán örülnek, amiért bébiszitternek állt a jónevű ügyvédi iroda titkárnőjének hangzatos titulusa helyett. Mit csinált Emily Hastings, amíg be nem kopogott az ajtómon? És csak a félreértések elkerülése végett, most nem a szakmai önéletrajzára vagyok kíváncsi.

Emily önkéntelenül is elmosolyodott a kissé gunyoros, de kedvesen évődő kérdés hallatán, és úgy döntött őszintén válaszol.

-Volt egy barátom, akivel együtt éltem már egy ideje. Aztán egy este elhívott vacsorázni, mert mondani akart valami fontosat. Kiöltöztünk, elegáns helyre mentünk. Azt hittem, megkéri a kezem, erre bejelentette, hogy hamarosan New Yorkba költözik. Fel sem merült, hogy menjek vele, csak szólni akart, hogy mikortól mondta fel a lakást. És a vacsora arra szolgált volna, hogy fájdalommentesen elbúcsúzzunk. Akkor fájt. Nagyon. Aztán bementem az első templomba és adtam Szent Antalnak egy tizest, amiért megvédett ettől az önző seggfejtől. Mondjuk, szólhatott volna korábban is. George-nak hívták, George Lassiternek. 

-Nos, akkor igyunk Mr. Lassiter egészségére, mert balfasz lépésének hála, ami neki veszteség, az nekünk nyereség, én a részemről legalábbis áldom azt a napot, amikor becsöngetett az állás miatt. – emelte rá a poharát a férfi. Emily elpirult az alig burkolt bók hallatán, látszólag ivott egy kortyot, aztán visszatette a poharat az asztalra. Nem akarta, hogy az alkohol és a fáradtság közösen elvegyék az eszét, és a végén valami olyasmire ragadtassa magát, amit aztán másnap reggelre megbánna. Már éppen elég volt az az elszólás, a férfi jóképűségéről. De ha egyszer tényleg az! Az ujjai szinte bizseregtek, ahogy a férfi kócos haját nézte, mert Robert fáradhatatlanul túrta a haját, néha ujjaival masszírozva a fejbőrét. Ha feszült volt, mindig ezt csinálta – ennyit már a lány is észrevett, amióta velük lakott. Aztán Emily magáról elfeledkezve, ásított egy kicsit. A férfi azonnal lekapta a lábait a szemközti székről és felállt.

-Csak feltartom itt, pedig biztosan nagyon fáradt. Igazából én is, talán ezért is vagyok ilyen szentimentális hangulatban. Holnap mindenki kedvére lustálkodhat, aztán felkelünk, reggelizünk, és ha van kedve, elkísérhet minket a temetőbe. Igazából, szeretném, ha ott lenne. Angie miatt. – tette hozzá bizonytalanul.

Emily beleegyezően biccentett, aztán felkapta a poharakat.

-Rendben, jobb lesz, ha lefekszünk, de ezeket még elöblögetem előtte. Jó éjszakát!

Robert tűnődve nézett utána. Jobb lesz, ha lefekszünk. Miért kapott ez a mondat egyszeriben egész más értelmet, mint amennyit ténylegesen jelentett? Lehet, hogy ez lenne a megoldás a nagy rejtvényre? Eltölteni Emilyvel egy éjszakát, aztán az vagy megoldja a dilemmáját, vagy nem, de egy kérdésre mindenképpen választ kapna. Komolyan mondta-e a lány a lázálmában elsuttogott nagy vallomást?