Szia mindenkinek!

Szia mindenkinek ezen a hűvös, esős reggelen! Már sosem lesz tavasz, kérdem én? Tegnap már azt hittem, hogy na végre, erre a hírekben most azt mondják, hogy még hó is jön, meg szél és hideg. Brrrr...

Ennél a történetnél nem reagálok részenként a komikra, de ha már annyit rinyáltam értük, akkor azért illik legalább időnként megtennem, nem igaz? Szóval, csez, Gabó, Heni, zsó, ma27, Soma, Zsuzsa, Pixie, Anna, Évi, csibe, An, huncut kis Névtelen, aki nem akarja megmondani, hogy ki is az a lelkes követelődző, aki mééééééééég kér az olvasnivalóból XD, és mindenki más, akit esetleg nem említettem, pedig korábban írt! És persze, Ti is mindannyian, akik pörgetitek a számlálót, csak még nem ismerünk Titeket!

Nagyon köszönöm, hogy érdeklődéssel követitek Rob és Emily, meg persze Angie történetét. Rossz szokásomhoz híven még fogalmam sincs, hova futnak ki majd az események és milyen buktatókon keresztül vezet odáig az út, de bízom benne, hogy mindig eszembe jut majd egy s más, amivel az érdeklődéseteket ébren tudom tartani. Sokat segítene, ha ez a szélhámos többet lenne képernyőn, akár friss fotókkal is, bár a legutóbbi kicsit kiverte nálam a biztosítékot, de ha neki így jó, akkor végül is áldásom rá, ő tudja, mit és miért tesz. Meg persze a következményeket is neki kell viselnie. Mondjuk, ettől még nem felhőtlen az örömöm, hogy így alakulnak a magánéleti dolgai, de ahogy csez is mondta, végül is, én is adtam neki a Menedékben még pár évet Kristen mellett, mire rátalált az igazi szerelem XD 

Nos, igazából csak köszönetet akartam mondani azért, hogy naponta jöttök, és a kíváncsiságotokkal újabb ötletekhez segítetek engem. Hálás vagyok érte, mert szeretem írni ezt a kis szösszenetet és inspirál, hogy nem csak a fióknak verem a billentyűket. 

A következőkben talán nem mindenki megelégedésére alakulnak majd a dolgok, de hát nálam már megszokhattátok, hogy időnként nyakatekert úton juttatom el a hősöket a jól megérdemelt boldogsághoz. Mert a boldog végkifejletet azért – azt hiszem – garantálhatom nektek, hiszen én magam is happy end párti vagyok. Oké, néha keserédesre sikerül a vég, de hát onnan is van tovább…

Szóval, ha úgy is érzitek majd, hogy valami logikai bukfenc keveredett a sorok közé, akkor is csak nyugi, majd bogozgatom én a szálakat addig, amíg minden és mindenki a helyére nem kerül…

Na, csak ennyit akartam, most pedig kimegyek ebbe a szuttyos tavaszba az ebbel, aki viszont felhőtlenül örül annak, hogy megint sáros lehet. Puszik!