"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 1., péntek

Édesek és mostohák



Jack Cameron állt a sír mellett, és próbált gyászoló férjhez illő képet vágni. Szomorú volt persze, mert senki sem érdemli, hogy ilyen értelmetlenül távozzon a világból, egy részeg sofőr megzavarodott érzékei miatt. Még egy ilyen boszorkány sem, mint Sharon. Ennek ellenére, ha egészen őszinte akar lenni, akkor az első érzés a döbbenettel vegyes megkönnyebbülés volt, amit érzett, amikor a rendőr a sapkáját forgatva részvétét fejezte ki a felesége halála miatt.

Hónapok óta örlődött a csapdában, ami a bátyjának és a sógornőjének a halálával úgy tűnt, végleg magába zárta. Már a válást fontolgatta, örülve, hogy semmi sem köti Sharonhoz, sem gyerek, se vállalkozás, amikor James és Wanda Dominicában balesetet szenvedtek. A házassági évfordulójukat ünnepelték ezzel a nyaralással, de egyikőjük sem sejtette, hogy a mélytengeri búvárkodás az életükbe kerül majd. Kisfiúk, Daniel Wanda unokatestvérével voltez alatt az idő alatt. Még jó, hogy a szüleik már nem éltek, mert ez a veszteség biztosan túl sok lett volna a számukra. Wanda édesapját mindenesetre majdnem elvitte a szívroham, amikor imádott lányuk haláláról értesült. 

Ő is gyászolta a bátyját és ebben az állapotban érte a hír, hogy James és Wanda közös végrendeletet készíttetett minden eshetőségre felkészülve, aminek az értelmében ő egy másfél éves kisfiú, Daniel apja lett. Képtelenség lett volna erre nemet mondani. A gyerek napokon belül meg is érkezett, és ők az egyik pillanatról a másikra szülőkké váltak. Sharon eleinte eljátszotta a mama-szerepet, aztán végül rádöbbent, hogy még saját gyereket sem akar, nemhogy a másét pátyolgatni, és onnantól olyan közömbösen kezelte a csöppséget, aminél még egy kutya is több figyelmet kap. 

Veszekedtek persze, mert Jack imádta az unokaöccsét, aki James kiköpött mása volt Wanda szeretetre méltó természetével megáldva. Ez a szeretet ugyanakkor teljesen gúzsba kötötte, mert elváltként Wanda szülei biztosan megtámadták volna a végrendeletet, hogy magukhoz vehessék a kicsit. És most, Sharon halálával egészen biztosan újra eszükbe jutott ez a lehetőség. Ezért is jöttek el a temetésre. Nem mintha az egészségi állapotuk nagy reményekre jogosítaná fel őket – nézett a sír túloldalára, ahol a két idős ember komor, szinte ideges arccal őt figyelte. Egy bájos barna lány támogatta Wanda édesapját, Serena az unokatestvér, az alkalmi bébicsősz. 

A lány éppen felnézett és a barna szemekben fájdalmas együttérzés jelent meg. Naív kislány – grimaszolt magában Jack – azt hiszi, hogy a papnak egyetlen szava is igazság volt? A szeretett asszony, a tökéletes anya… na persze… Sharon teljesen alkalmatlan volt az anyaságra és kebelbarátnőjén, valamint a néhány bensőséges barátján kívül senki más nem tartotta volna szeretetreméltó asszonynak. Már nem is emlékezett rá, mivel fogta meg annak idején ez a nő? A külsőségek elvakították, sekélyesen választott és az a boszorkány sekélyessé tette a közös életüket is. Dekoratív volt, ez tény, és akkoriban úgy tűnt,szereti őt és ideális feleség válik belőle, akivel jól lehet reprezentálni a számtalan üzleti vacsorán. Sharon imádta ezt az életet. Aztán megunta, ahogy a férjét is. 

A sírt bezárták és Jack a kicsivel a karján megindult a kocsija felé. Nem lett volna képes rá, hogy gyászoló özvegyként ott búslakodjon és fogadja a részvétnyilvánításokat, amikor most csak egy gondolat dübörgött az agyában. Szabad vagyok!

Ahogy bekötötte a kicsit a gyerekülésbe és felegyenesedett, váratlanul egy női kéz jelent meg a látószögében, és a kecses kézben egy pirosfülü kutyus, Dan kedvenc plüssállata fityegett.
-Elejtette. - magyarázta a lány, aztán megköszörülte a torkát. –Még nem ismerjük egymást, Serena Hawkins, Wanda unokahuga vagyok, velem volt a kicsi, amikor a balesetük történt. Részvétem a bátyja halála miatt. És hát persze most a felesége… igazán sajnálom.

-Köszönöm. – nyúlt a kutyáért a férfi és miután leporolgatta, Dan kezébe nyomta. –Igen, tudom, ki maga. Wandáék nál volt egy nagy családi fotó, és azon a képen is a maga kezében van a kicsi. Nem sokkal az elutazásuk előtt kérdeztem rá Wandánál, hogy ki az a képen, szóval… onnan.
Azt már nem tette hozzá, hogy szinte megigézte az a kép. Az egész társaság egy gyönyörű tarka virágokkal borított kertben ünnepelt és a csoportképet szinte körbevették az illatos sárgaszínű virágoktól roskadozó bokrok. Olyan vidámság, boldogság, öröm áradt a képről, amilyenben akkoriban  már nagyon régen nem volt része. Az a barna lány meg Dannel, mintha csak a saját babáját ölelné. Sütött róla a gyengédség és a szeretet, ami egy bébi mellett óhatatlanul is kijön az emberekből. A francba, Sharonból miért hiányzott ez az ösztön? 

-Kocsival vannak? – biccentett Wanda szülei irányába Jack. –Ha nem, szálljanak be hozzám!
-Nem, köszönöm. Kocsival jöttünk. Majd a háznál találkozunk. De azt hiszem, jobb lenne, ha Mary és John nem is mennének ma oda. Biztosan tudja, hogy meg akarják szerezni Dant. Pedig még saját magukat sem tudják megfelelően ellátni, nemhogy egy ilyen picit. Annyira szomorú, amikor a józan ítélőképesség felett átveszi a dacos akarnokság a hatalmat. Próbáltam velük beszélni a dologról, de valami ügyvéddel tárgyaltak, aki megnyugtatta őket, hogy maga, mint özvegy, elvesztheti a felügyeleti jogot.
-Hozza csak őket, nem fogok botrányt csinálni, akkor sem, ha felhozzák a témát! Isten látja lelkemet, ennyit megtehetek cserébe azért, hogy félig-meddig rendbe jött az életem. Holnap pedig kerítek én is egy ügyvédet, aki kézbe veszi ezt az ügyet, ha Maryék nem akarnak elállni a pereskedéstől. De most megyek, mert le kell fektetnem Dant, hosszú volt neki ez a nap, szinte végig kézben volt, csodálom, hogy nem ordít éppen az elégedetlenségtől. Nekem nagy kedvem lenne hozzá. – vágott egy grimaszt a férfi és beült a volán mögé. –Akkor a háznál találkozunk!

Serena felhúzott szemöldökkel nézett utána. Rendbe jött az élete? Könyörgöm, hiszen egy temetőben vagyunk, ahol éppen most helyezik el az utolsó csokrokat a halott felesége sírján. Ennyire érzéketlen lenne ez az ember? Egy kicsit elbizonytalanodott, hogy kijátszotta Maryék kártyáit a férfi előtt. Ha csak a szabadságra vágyott, lehet, hogy egy kisgyerek nem a legjobb helyen lenne nála. Legszívesebben ő maga fogadta volna örökbe a kicsit, de tisztában volt vele, hogy hajadonként és egy másként rendelkező végrendelettel erre semmi esélye nincs. Megrázta a fejét és visszaindult az idős házaspárhoz, akik lassú léptekkel éppen most érték el a kocsiját.
*

Jack Cameron kinézett a gyerekszoba ablakán és ingerült arccal figyelte a népes sokaságot, akik a kertben és az alsó szinten ittak, ettek, beszélgettek, ahogy egy halotti toron illik. Akik itt voltak, többnyire az ő ismerősei, kollégái voltak, Sharon részéről szinte senki nem volt itt. Akárcsak az esküvőjükön. Ennek a nőnek nem volt családja, és amikor végre lett neki egy, akkor megrémült még a gondolatától is.
A kiságyban alvó kisfiúra nézett, aztán nagyot sóhajtva visszavette a zakóját és elindult le a lépcsőn, hogy jó házigazda módjára fogadja a részvétnyilvánításokat. A nappaliban Wanda szülei beszélgettek egy feltűnően jóképű pasassal, akiben Jack az első pillanatra felismerte Sharon egyik „barátját”. Na, a jó öreg Henry csak ide merte tolni a képét! – gondolta gúnyosan. 

-Szia, Henry! – szólt oda neki, mire a férfi zavartan fordult felé és válasz képpen csak egy aprót biccentett. –Nézd, megértem, hogy el akartál búcsúzni tőle, de a házamba eljönni talán már felesleges udvariassági kör volt, nem gondolod? – gúnyolódott Jack könyörtelenül, és a másik férfi aprókat bólogatva felállt és elköszönt Maryéktől. Aztán az ajtóból még fátyolos hangon visszaszólt:
-Nem érdemelted meg, hogy téged választott! Mert soha nem is értetted, mire van szüksége. Bezártad ide ebbe az aranykalitkába, pedig neki a szárnyalás volt az élete.
Jack mára már tisztában volt vele, hogy a felesége nem őt választotta, hanem a pénzét. A szívét ennek a szerencsétlennek adta, de a kozmetikust, műkörmöst, fodrászt, fitnessedzőt és méretre csináltatott ruhákat Henry nem tudta volna finanszírozni, ezért keresett magának egy gazdag lúzert. Jack szerencsétlenségére, éppen ő volt kéznél. Eleinte fogalma sem volt róla, mi zajlik. Szerelmes volt és vak. Amikor rájött, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, már késő volt. De ő legalább érzelmileg és most már ténylegesen is szabaddá vált az eltelt évek alatt. Ez a szerencsétlen azonban úgy tűnik, még mindig a Sharon szőtte hálónak a fogja. Csak szánni tudta, ezért aztán csak annyit mondott:
-Igazad van Henry, de most már nem tehetünk semmit. Próbáld elfogadni, hogy most már egyikünké sem lehet! – azzal kiment a többi vendég közé. 

-Menjetek már haza! Menjetek már haza! - mantrázta magában, ahogy a vendégeket nézte, akik újabb és újabb kis falatokat raktak a papírtányérokra, fogyókúrákról társalogva falták a süteményeket, töltögették az italokat, mint egy sikeres kertipartin, és közben viccelődve beszélgettek mindenről, csak éppen az elhunytról nem. Olyan álságos volt az egész, hogy szinte émelyegni kezdett.  Persze ő az utolsó, aki emiatt szót emelhetne, hiszen a gyász helyett legszívesebben ünnepelt volna. Aztán eszébe jutott, hogy Dan mostanra talán felébredt és eltűnt a házban, hogy megnézze. A gyerekszobába lépve szinte a földbe gyökerezett a lába. Serena ült Dan ágya mellett és Jack gyerekkori kedvenc mesekönyvéből olvasott fel a kisfiúnak, miközben a kicsi az egyik kezébe kapaszkodott. 

A kép szinte beégett a retinájába. Így kellett volna lennie Sharonnal is, és boldogok lehettek volna, hiszen tényleg megvan mindenük. Az önkéntelen sóhajra Serena feléje fordult és becsukta a mesekönyvet.
-Jól van Dan, most elég a meséből, gyere, kimegyünk pisilni! Kivette a kicsit a kiságyból és a csípőjére ültetve bement vele a fürdőbe. Jack elgondolkodva nézett utána. Igazán mutatós nő, az pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy ért a gyerekekhez, Danhez legalábbis egészen biztosan. Egy gondolat vert fészket a fejében. Eddig szabadságon volt, de ha dolgozni kezd, valaki kell Daniel mellé. Már feladott egy hirdetést, néhány jelentkezővel találkozott is, de szíve szerint egyiket sem akarta a gyerek közelébe és a házába engedni. Annyi szörnyűséget hall az ember, nem bízhatja az életüket egy vadidegenre. De Serena... nos, egy kérdést mindenesetre megér – döntötte el magában, aztán rámosolygott a lányra, ahogy a kicsivel kézenfogva kiléptek a fürdőszobából.

-Beszélhetnénk, ha ezek odalent végre elhúzzák a csíkot? – biccentett a folyosó irányába. –Vagy Wanda szüleit neked kell elvinned?- a tegezés szinte észrevétlenül jött a szájára, aztán úgy döntött, nem szabadkozik, hiszen a lány sem javította ki.
-Nem, Joel jön értük, a szomszédjuk. Talán már itt is van - nézett az órájára. –Én itt maradok még a városban. Én én is szeretnék veled beszélni valamiről, amire talán nem is gondoltál. De most menj nyugodtan, foglalkozz a vendégeiddel, én itt maradok Dannel és játszunk egy kicsit. – válaszolt neki hasonló közvetlenséggel Serena.

Jack bólintott, aztán hangtalanul elhagyta a szobát. Vajon miről akar vele beszélni a lány? Odalent javában folyt a parti. Néhol már nevetés is harsant, aztán a házigazdát meglátva mindenki akaratlanul is visszavett a hangulatból. Mary és John merev arccal üldögéltek a hangzavar közepén, a kandalló közelében és egy középkorú férfival beszélgettek.
-Joel Hartmann  - nyújtott kezet a férfi Jacknek. –Akkor indulhatunk Mary? – nézett a szomszédasszonyára, aki hideg kék tekintetével Jackre nézett és energikusan felállt.
-Nem volt időnk megbeszélni a dolgokat Jack, de bízom benne, hogy tisztában vagy vele, Daniel felügyeleti jogáért mindent meg fogunk tenni. Egyedülálló férfi vagy, aki dolgozik, így nem marad időd arra, hogy egy kisgyerekkel megfelelően foglalkozz. Hidd el nekem, még mi teszünk szívességet, ha megszabadítunk tőle és élheted a független férfiak aranyéletét. Majd az ügyvédünk értesít a továbbiakról.
Jack visszanyelte a kikívánkozó sértést, aztán egy kesernyés mosollyal a sarkában csak annyit mondott:
-Biztos vagyok benne, Mary. Vigyázzatok hazafelé! Szervusztok! – mondta egy elmeorvos türelmével, azzal hátat fordított és ott hagyta őket. Most álljon le vitatkozni két idős emberrel, akiket a gyász megfosztott a józan gondolkodás képességétől? De azért a biztonság kedvéért holnap felkeresi a vállalati jogászt, ajánljon neki valakit, aki kézben tudja tartani a dolgokat, és megfelelően fogja majd képviselni az érdekeit. 

Még másfél óra telt el, mire az utolsó vendég után becsukhatta az ajtót. Az egész lakás egy szemétdombra hasonlított, minden létező felületet papírtányérok és poharak, üres üvegek borítottak. Remek! – sóhajtott magában, aztán a mosogató alól kibányászott egy nagy műanyag zsákot és neki kezdett a takarításnak. A megtelt zsákot kivitte a kuka mellé, és mire visszaért, Serena már a mosogatógépbe pakolta be a poharakat és kávéscsészéket. Elindította a programot, aztán könnyed mozdulatokkal letörölgette a maszatos felületeket.
-Kész is! – nézett körül elégedetten, mire Jack elnevette magát.
-Nem akarlak elkeseríteni, de a nagyja kint van a kertben. Megyek, összeszedem ott is a szemetet.
Serena fogott egy nagy füles kosarat és utána indult. Összegyüjtötte a poharakat és bevitte a házba. Közben Jack egymásba pakolta a műanyag kerti székeket. Mire az egészet a garázs falához pakolta, Serena már egy zsákba gyűjtögette a szemetet a fűről és az asztalokról.

-Még szerencse, hogy senki nem dohányzott bent a házban. – fintorgott, ahogy a hamutartók tartalmát öntögette a zsákba.
-Még az első próbálkozónak kitettem a szűrét, a többiek már nem akarták megkockáztatni a kínos rendreutasítást. – grimaszolt a férfi. –Miről akartál velem beszélgetni? – kérdezte közömbösnek ható hangon, bár némi izgalommal próbálta kitalálni, miről lehet szó. Közben észre sem vette, hogy a temetőbeli magázódást rég feledve ismét simán letegezte a lányt.

-Tudom, hogy ilyenkor mindenki megszabadul az eltávozott földi dolgaitól, és ha gondolod, ebben segíthetek. – felelt Serena, és ő sem erőltette az amúgy is nehézkes magázódást.
-Ah, Sharon göncei, tényleg… erre valóban nem gondoltam. Ha nem lenne totális hülyeség, legegyszerűbb lenne a szobájára ráfordítani a kulcsot, és ott hagyni örökre. – morogta félhangosan a férfi. -De tényleg jó lenne megszabadulni tőlük. Majd szerzek dobozokat, aztán elviszem az egészet valami jótékonysági szervezetnek, bár fogalmam sincs, egy külvárosi háziasszony hol tudna ezekben a rongyokban megjelenni. De előtte nézd csak át, ha valami tetszik, a tied!

-Kösz, de nem azért mondtam. Egyébként sem hiszem, hogy egyezne az ízlésünk. – fintorgott a lány, ahogy a férfi nyilvánvalóan félreértette a segítő szándékát.
-Nem, tényleg nem. – vetett rá egy talányos pillantást a férfi. Serena egy egyszerű sötétszürke szoknyában és egy világosszürke selyemblúzban volt. Sharon még a koporsóban sem viselte volna ezeket az egyszerű darabokat. – gondolta némi iróniával. –Komolyan mondtam, hálás lennék a segítségért, és te talán még rendszert is tudnál vinni bele, mert én tuti válogatás nélkül dobálnék mindent egy dobozba. … Miért maradtál a városban? – váltott témát egy kis szünet után.
Serena letette maga mellé a megtelt zsákot és leült a kerti garnitúra asztala mellé, aztán megpaskolta a mellette levő széket.
-Jobb is túl esnünk rajta! Mint mondtam, beszélni akartam veled. 

-Hűha, ez érdekesen kezdődik! – vonta fel játékosan a szemöldökét a férfi. Aztán látva, hogy a lány nehezen találja a szavakat, bátorítóan rámosolygott.
-Na, annyira rossz azért nem lehet! Kezdj bele bátran!
-Jack, tisztában vagyok vele, hogy egy ideje kénytelen vagy hanyagolni a munkádat. Szerencsés vagy, amiért a magad ura vagy, de egyszer mégis csak vissza kell menned dolgozni. És Daniellel akkor mi lesz?
-Már meghirdettem egy állást, néhány jelölttel beszéltem is, csak még nem kopogott be az igazi. – válaszolt csendesen a férfi, érezve, hogy a lány a lényeget még nem mondta el.
-Akkor vedd úgy, hogy én is az állásra jelentkezem. – suttogta Serena, kerülve a férfi tekintetét.

A felszabadult, jóízű nevetésre nem volt felkészülve. Felkapta a fejét és a vidáman csillogó szürke szemekbe nézett. A megdöbbenés helyét lassan átvette a bosszúság, amiért a férfi egyenesen nevetségesnek találta az ötletét. Jack összeszedte magát és elkomolyodott, aztán a sportpályákról kölcsönvett mozdulattal időt kért és besprintelt a konyhába. Nemsokára két pohár pezsgővel a kezében tért vissza. Leült a meglepett lány mellé és óvatosan elé tolta az egyik poharat.

-Serena Hawkins, te gondolatolvasó vagy! Amikor odafönt olvastál Dannak, éppen arra gondoltam, hogy ezt a képet hosszú távon is meg tudnám szokni. Azon törtem a fejem, milyen mézesmadzaggal próbáljalak becsábítani a városba, hogy elfogadd ezt az állást. Csak attól féltem, te fogsz így hahotázni, ha előállok az ötlettel. Nálad alkalmasabb jelölt ugyanis még nem lépte át ennek a háznak a küszöbét.

A lány megkönnyebbülten elmosolyodott. –Oké, akkor keresek valami szállást, berendezkedem, de ezt már akár Danra vigyázva is meg tudom szervezni.
-Hééé! – emelte fel a hangját a férfi. –Milyen szállást? Az természetes, hogy itt laksz majd, ezt egy vadidegentől is elvárnám, bár annak korántsem örülnék ennyire. És csak hogy tisztázzuk, nem házvezetőnőt keresek, hanem pótmamát Danielnek. Mrs. Formann gondoskodik a házról és ennivalóról, neked csak a kicsivel kell foglalkoznod.  És tisztáznunk kell a fizetésed is. …- és ezek után megnevezett egy összeget, amitől Serenának tátva maradt a szája. -Nyugi! – tette hozzá kacsintva  a férfi – a legjobbat választottam és tisztában vagyok a piaci árakkal. – emelte fel a poharát, aztán egy hajtásra ki is itta. Serena kábultan követte a mozdulatot.

Serena még nem egészen tért magához. Amikor reggel elindult otthonról, még kétségek gyötörték. Félt, hogy a férfi erőszakos nyomulásnak tartja majd az ötletét, vagy egyenesen Mary néni előretolt helyőrségét látja majd a személyében. Igazából nem is mert bízni benne, hogy Jack végighallgatja, az pedig, hogy alkalmazza, már csak az álmaiban szerepelt. Megértette, hogy az együttlakást szorgalmazza a férfi, hiszen a munkája miatt néha biztosan későn ér haza, de ez azért felvetett benne egy újabb aggodalmat. 

Sosem titkolta önmaga előtt, hogy utálta Sharont. Még kislány volt, amikor látta a férfit James és Wanda esküvőjén, és az a boszorkány már akkor rajta lógott. Amikor megtudta, hogy elvette feleségül, a lelke belehalt a gondolatba, mert megértette, hogy az a hajszálnyi kis esélye is elszállt a szélbe, amiben bízott, hogy előbb utóbb kijárja az iskoláit, és újra találkozva a férfi talán nőszámba veszi majd. Az élet azonban kivételesen a kezére játszott. Sharon kikerült a képből, és abból a néhány elejtett megjegyzésből ítélve Jack nem szándékozott hosszasan gyászolni. Csak még az nem volt előtte egészen világos, hogy ez a férfi állhatatlanságának bizonyítéka, vagy annak, hogy a kapcsolatuk nem volt olyan idilli, mint amilyennek sokan képzelték. Mindenesetre ez az összezártság épp úgy hozhatja meg az álmai valóra válását, mint egy újabb rémálmot, amikor majd a partvonalról nézheti, hogy Jack pótanyukát keres Dannek. 

Közben Jack felállt és a bokrok alól kiráncigált néhány papírtányért, amit a szél hordhatott oda. Serena megbűvölve nézte a hosszú lábakon megfeszülő elegáns nadrágot, ahogy leguggol, és a karcsúsított fehér inget, ami a vállain feszült meg, ahogy az ágak alá nyúlt. Divatosra vágott haját már összeturkálta, nadrágzsebéből pedig összegyűrve lógott ki elegáns selyem nyakkendőjének a vége. A mindig elegáns Jack Cameron… úgy tűnik a valóságban szívesebben öltözne valami kényelmesebbe. A férfi hirtelen felé fordult és már nem volt ideje elkapni róla a tekintetét. Jack elmosolyodott, mint aki megértett valami titkot, amit ő maga még sem fogalmazott, aztán azon a zsongító, balzsamos hangján megszólalt.
-Én meg tudnék inni ebből még egyet. És a mai napon először úgy érzem, végre tudnék enni pár falatot is. Menjünk, nézzük meg, hogy ez a sáskahad hagyott-e valami ehetőt, aztán nézzünk rá Danre is, nehogy a fiatalember kitaláljon valamit, amire mi gondolni sem mertünk!
*

Néhány óra múlva mindketten a szobájukba húzódtak. A ház hatalmas volt, népes gyerekseregnek adhatott volna otthont, de vacsora közben Jack szinte szégyellve néhai felesége önzését, bevallotta, hogy valószínűleg Danielnél több gyerek ebben a házban nem nőtt volna fel, ha Sharonnal nem történik a baleset. Serenának lettek volna kérdései, de inkább nem tette fel őket, érezte, hogy ez a téma a férfinak még mindig fájó gondolatokat idéz fel. Amikor Jack felment a szobájába, ő még körbejárt a házban. Nézte a mindent elborító fényképrengeteget és csodálkozva állapította meg, hogy egyetlen közös fotó nincs a házaspárról. Szinte valamennyin Sharon volt látható, aki napközben nyilvánvalóan szeretett szembesülni az elkapott jobb pillanataival. 
A férfi íróasztalán Daniel és Jack közös képe kapott helyet, ami még a testvérééknél készült a kisfiú első születésnapján. A kicsi egy kenguruban volt a férfi hasára kötve, és mindketten olyan ijedten nézték egymást, mint akik megsejtettek valamit a közelgő tragédiából, és egymásra utaltságukból. A lány elmosolyodott, ahogy a markáns profilt nézte, aztán mindenféle gondolat futott át a fején, amiktől egyrészt elpirult, másrészt úgy tette le a képet a helyére, mintha parázsba nyúlt volna. Felszaladt a szobájába, remélve, hogy egy zuhany és az esti készülődés majd eltereli a figyelmét a felzaklató gondolatokról.

Jézusom, semmi nem változott, még mindig szerelmes a férfiba! Ahogy az előbb nézte a könnyű ingbe és rövidnadrágba bújtatott izmos testet és akaratlanul is végigsimogatta a szemével a hosszú napbarnította lábakat és karokat. A napszemüvege a feje tetejére tolva és kitágult pupillákkal figyeli a kisfiút, aki szinte ugyanilyen tekintettel néz vissza rá. Aki nem ismeri őket, azt hihetné, hogy apja és fia. Mindenesetre a kép és az egész napos viselkedése a kicsivel elég árulkodó volt, hogy bármikor apjaként is tekintene rá. Mary néniék sem gondolhatták komolyan, hogy majd ők nevelik fel Wanda kisfiát. Idősek, John állapota is aggasztó, el nem tudta képzelni, miért nem elégedtek meg a szerető nagyszülő irigylésreméltó helyzetével, hiszen Jack egészen biztosan nem akadályozta volna a kicsivel a kapcsolattartást. Ha megtudják, hogy ő itt maradt, sőt, egyenesen beköltözött a férfihoz, biztosan nem lesznek vele sem szívélyesek többé. 

Hallotta, ahogy odakint csapódik egy ajtó és összerezzent, mintha a gondolatait bárki megleshette volna. Oké, talán nem lesz könnyű ez az együttélés, de majd igyekszik nem Jackre, hanem a kicsire koncentrálni. Aztán még akármi is történhet – idézte Julia nagyi szavajárását, és benyitott a fürdőszobába.
A szíve itt szűnt meg dobogni.... Jack állt a mosdó előtt egy szál törülközőt csavarva a csípője köré, és fogat mosott éppen. A váratlan belépőre felnézett, és a tükörben összeakadt a pillantásuk. Ő is zavarba jött, ezért aztán Serena nem is feltételezte róla, hogy neki köszönhető ez a zavarbaejtően váratlan találkozás.

-Ó, jaj, elfelejtettem... – prüszkölt  a férfi habos szájjal. -Ne haragudj! Eredetileg a te szobád és az enyém lenne a szülői szoba, azért van közös fürdőszobájuk. Bár szerintem ez úgy hülyeség, ahogy van, de amikor ez a ház épült, még így képzelték a házasságot  a jobb körökben. Sharonnak külön fürdőszoba kellett, így a szemközti oldalon volt az ő szobája. Hát, akkor nincs más hátra, holnap kipucoljuk a szobáját... de addig is, egy perc és végzek, aztán akár magadra is csukhatod az ajtót, majd megkeresem a kulcsot. Sietek.

Serena szótlanul bólintott és visszalépett a szobájába, aztán leroskadt az ágyra és csak nézett maga elé. Már eddig is fantáziált éppen eleget Jackről, bár ilyen messzire még ő sem merészkedett el, mint amit a valóság nyújtott neki ezüsttálcán. Ha száz évig fog élni, akkor sem érti meg Sharont soha a büdös életben. Hogy volt képes csak a pénzéért hozzámenni? Vak volt? Vagy teljesen érzéketlen?  És vajon mennyit rombolt a férfi eredendően barátságos és tiszteletteljes viselkedésén? Vagy elérték már azt a pontot, amikor már Jack sem törődik vele, hogy kit és mennyire bánt meg? Ezt valahogy nem tudta elképzelni. Ahogy a kicsivel bánt, ahogy az előbb előtte szabadkozott, ...nem, Jack még képes a boldog családi életre, és ha rajta múlik, akkor erre rá is fogja vezetni. 

Eközben a fal túloldalán Jack úgy kapaszkodott a mosdó szélébe, mintha a támasza nélkül meg sem tudna állni a lábán. Váratlan volt a lány felbukkanása és a frász jött rá, mert mintha a gondolatai keltek volna életre ... éppen rá gondolt, és szinte hívásra nyitotta rá az ajtót. Sharon mellett már azt hitte, megutálta az egész női nemet, de aztán az első sértettség és fájó felismerés után újra látni kezdett. Látni a sok boldog, fiatal párt, akik babakocsit tologatva csókolóztak a parkban, és ha álmodozni próbált, akkor remélte, hogy egyszer az életben még neki is megadatik ez a boldogság.  Valami mélyen gyökerező reménnyel egyre inkább hinni kezdett benne, hogy talán éppen ez a barna hajú, fiatal nő az ajtó túloldalán hozhatná el neki a megváltást a korábbi földi pokolból. Bármit hajlandó lett volna megtenni azért, hogy a váratlanul adódó esélyt ne puskázza el.
*

Másnap Serena neki is állt, hogy Sharon szobájában összepakoljon. A férfi saját kezűleg pakolta ki a felesége fürdőszobáját, egy hatalmas zsákba szórva a milliónyi, nehéz parfümöktől terhes illatszert. Összeszedte a házban az összes fényképet, amin Sharon pózolt gyönyörű, de mégsem természetes mosolyával és ezeket is a zsákba szórta. Az esküvőjükről készült egyetlen normális fotót némi hezitálás után szintén beledobta. Mindezek már a múlt, ráadásul egy felejtésre ítélt múlt relikviái voltak.

Jack a garázsban talált összehajtogatott papírdobozokat és jónéhány erős zsákot, így aztán a nap végére a néhai Mrs. Cameron minden holmija felcimkézve, bedobozolva, zsákolva foglalta el a garázst, ahonnan Jack a Mercedesszel kiállt az udvarra. Serena alapos munkát végzett, mert még a nehéz bársony függönyöket is leszedte, hogy a helyükre könnyű, a nyárvégi szellőben libbenő fehér anyagokat akasszon. Amikor elkészült, Jack jelent meg az ajtóban, kezében egy a kertben szedett tarka virágcsokorral. Zavartan toporogtak, végül a lány pirulva átvette a csokrot. A férfi egy pillanatra megtorpant, és körülnézett. Jé, hiszen ez Sharon szobája! Mennyivel másabb lett a hangulata, ahogy a lány átrendezte és kirakott belőle egy csomó felesleges kacatot. A vidám színek már korántsem emlékeztettek egy fülledt budoárra, sokkal inkább egy romantikus lelkű fiatal lány szobájára. Határozottan kellemes helynek tűnt. Végül csak biccentett és már indult is vissza a kertbe, ahol Daniel a homokozóban lapátolta a fejére a homokot. Serena nézte őket egy ideig az ablakból, aztán egy meghatott, boldog könnycsepp csurgott le az arcán. Kézfejével gyorsan letörölte, aztán látva, hogy egy középkorú nő lép a kertbe, Jacket megölelve és a gyerek fejére egy puszit nyomva, ő is lesietett a földszintre.

-Carole Formann, a házvezetőnő – nyújtotta felé a kezét a nő, miközben alaposan szemügyre vette.
-Serena Hawkins, a bébiszitter – rázta meg a nő kezét a lány.
-Jól van kislány, akkor szólítson csak Carole-nek! – szorította meg a kezét a nő, aztán máris a konyha felé vette az irányt. Az ajtóból még visszafordult:
-Van valami, amit nem szeret, Serena?
A lány tétován rázta meg a fejét. Igazából mindenevő volt. A nő barátságosan elmosolyodott.
-Helyes! Akkor tegyék csak a dolgukat, egy óra múlva asztalon lesz az ebéd.

Jack elhűlve figyelte a két nő közti párbeszédet. Amikor az asszony mögött becsukódott az ajtó, Serenához fordult.
-Az előbb egy kisebb fajta csodának lehettünk szemtanui. Mrs. Formann még nekem sem ajánlotta fel eddig, hogy Carole-nak szólítsam. Sharonnal szemben mindig három lépés távolságot tartott és ragaszkodott hozzá, hogy Mrs. Cameronnak szólítsa, valamint a saját asszonynevéhez. Ilyen barátságosnak nem láttam még, amióta csak ismerem.
Serena megvonta a vállát: -Én mindig ezt hozom ki az emberekből. Akaratlanul is a gyerekükként kezelnek a nálam idősebbek.
Jack elvigyorodott, de aztán inkább nem szólalt meg. Végül is azt mégsem mondhatta, hogy neki egyáltalán nem gyerekes gondolatai támadnak a közelében. Aztán hirtelen a lány felé nyúlt és két ujja közé fogta az állát, hogy maga felé fordítsa a bájos és meglehetősen poros arcot. 

-Miért sírtál?
-Én nem sírtam! – tiltakozott azonnal a lány.
-Hát, ahogy gondolod, de a piszkos arcodon ez a két kis tiszta víz áztatta vonal a szemed és az állad között valahogy mintha erről árulkodna.
Serena elpirult. Akkor hát felesleges tagadni a nyilvánvalót. –Oké, elmorzsoltam egy meghatott könnycseppet, ahogy az előbb elnéztelek titeket. Danielnek tökéletes pótpapája van. Ha az édesapja lennél, se lehetnél vele gyengédebb, szeretet-teljesebb.
Jack meglepve tapasztalta, hogy a füle hegye égni kezd. Basszus, kamaszkora óta nem pirult e! Miket hoz ki belőle ez a lány?
-Nos, - dörmögte zavartan – Dan egy aranyos srác, a rokonom is, ráadásul most már a fiam, szóval azt hiszem, ez természetes…
Serena a ház felé indult, aztán megtorpant és halkan megszólalt.
-Nem az, egyáltalán nem természetes, de piszkosul jól csinálod. – mondta, aztán gyorsan visszasietett az emeletre, hogy befejezze a szoba takarítását.

A napok gördülékenyen folytak egymás után. Jack dolgozni ment, nyugodt volt, hogy Daniel jó kezekben van, Mrs. Formann jól megértette magát Serenával, aki időnként besegített neki a házimunkába, így az asszonynak is maradt ideje a kicsivel játszani. Egy kicsit olyan volt, mint egy pótnagymama. Esténként a férfi egy nyugodt, békés légkörű házba tért haza, és örömmel állapította meg, hogy talán még sosem volt ilyen jó hazajönni, mint mostanában. Ha jó idő volt, kint játszottak a kertben Daniellel, a férfi lenyírta a füvet, vagy hintát barkácsolt, aztán összeszokott párosként vacsoráztak és fürdették a kicsit. A bajok az esti mese után kezdődtek, amikor mindketten tudatára ébredtek a köztük szikrázó feszültségnek.

Serena álldogált a frissen kitakarított és átrendezett szoba közepén, aztán nagyot sóhajtva bekopogott a férfihez, aki a dolgozószobában a laptopja előtt üldögélt, de tekintetével az ablakon túli sötétséget figyelte.
-Mi baj? – nézett fel összerezzenve, ahogy a lányt meglátta. Éppen rá gondolt. Ez kísérteties, hogy mindig felbukkan, ha erősen rá gondol. Vagy állandóan a lányon járna az esze, és ezért nem meglepő, ha időnként meg is jelenik?
-Probléma lenne, ha mégsem költöznék át a másik szobába? – kérdezte meg Serena, miközben úgy ácsorgott a férfi előtt, mint egy kis diáklány, aki felmentést kér az osztályfőnökétől valami kellemetlen feladat elől. Már megszoktam a szobámat, és ha zavarja, hogy osztoznunk kéne a fürdőszobán, akkor én szívesen átjárok a másikba. Ráadásul Daniel szobája is ott van mellettem és meghallom, ha sirdogál.
-Nem, persze, válaszd, amelyikben jobban érzed magad! A fürdőszobára meg kitalálhatunk valami jelzést, hogy ne nyissunk véletlenül a másikra. Példának okáért akár kopoghatunk is – mosolyodott el a férfi, bár ez a mosoly most a vadászó farkas mosolya is lehetett volna.
-Akkor köszönöm, jó éjszakát! – mormolta a lány és sietve kiment a szobából. Jack tűnődve nézett utána. Vajon sejti ez a lány, hogy milyen sokat gondol rá? 

Másnap a férfi jóval korábban jött haza a cégtől. Villámgyorsan átöltözött, aztán a kicsit a babakocsiba ültették és elindultak a partra. Tologatták a fák árnyékában, végül megálltak egy fagyizó előtt. A lány egy gyümölcsökkel teli kelyhet választott, Jack néhány gombóc sztracsatellát, Dannek meg egy gombóc tejszínhabot kértek. Békésen nyalogatták az édességet, amikor a férfi hirtelen az órájára nézett, és úgy ugrott fel, mint akit méhecske csípett meg.
-Jesszusom, teljesen kiment a fejemből, hogy valami nő bejelentkezett a gyermekvédelmisektől, hogy szeretne minket meglátogatni. Tulajdonképpen miatta jöttem haza korábban. Talán megvár minket, ha most azonnal visszaindulunk. 

Serena vágyakozva nézte a még félig tele kelyhet, de aztán felpattant.
-Vedd a karodba és siessetek haza, én majd hazatolom a kocsit. – mondta a férfinak, aki egy pillanatnyi gondolkodás után kiemelte a kisfiút és a lány felé villantva egy hálás mosolyt, gyors léptekkel elindult.
Serena újra a kehelyre nézett, aztán erőt vett magán és elindult ő is. A férfit már nem is látta a sétányon.
Jack szinte futott hazáig, Dan göcögve nevetett az újfajta tempón, miközben a hajába kapaszkodott.  A kertkapun belépve Mrs. Formannt látta a hatalmas napernyő árnyékában kávézni egy korabeli másik nővel. A férfi hálás mosollyal nyugtázta a segítséget és odasietett. 

-Elnézést, hogy megvárakoztattam Mrs…
-Johnson – biccentett feléje hűvösen a nő, aztán egy pillantással felmérte a jóképű férfi nyakába kapaszkodó mosolygós kisgyereket. Mint két tojás, futott át a fején, aztán egy barátságosabb mosollyal megszólalt.
-Végül is, nem volt kárba veszett idő, mert Mrs. Formannal jól elbeszélgettünk, és ma már nem megyek más családokhoz. Örülök, hogy látom, ilyen jól megértik egymást – cirógatta meg a kicsi lábát. –Biztosan értesült róla, hogy a kisfiú anyai nagyszülei gyermekelhelyezési pert kívántak indítani.  Nos, én azért vagyok itt, hogy a gyerek körülményeiről készítsek tanulmányt. Tudom, hogy ezt az örökbefogadáskor már megtették, de ugye beszédes lehet az azóta eltelt idő is. Mindenesetre szerencsés helyzet, hogy a gyerek napközbeni felügyelőjével is sikerült találkoznom – mosolygott a házvezetőnőre.
-Oh nem, én csak a háztartással foglalkozom. Jó, időnként persze a kicsivel is játszom, de azt csak a magam örömére – nevette el magát az asszony.

-Akkor nem értem, kivel van a kicsi, amíg maga dolgozik? – nézett Jackre az asszony értetlenül.
-Vele! – mutatott a férfi a kertkapu felé, ahol éppen Serena gurította be a babakocsit. A két asszony figyelmesen, elgondolkodva vizsgálódott. A gyermekvédelmis Serenát figyelte, aki egyenesen feléjük tartott, a házvezetőnő azonban Jacket, akinek az arcán éppen egy beszédes arckifejezés ült. Ohó, barátocskám, neked tetszik ez a lány! – vigyorodott el a gondolatra. Végre, megjött az eszed, és észreveszed a normális nőket magad körül! – sóhajtott nagyot, ahogy azokra a hónapokra gondolt, amikor értetlenül figyelte, hogy a férfi annak a boszorkánynak a hálójában vergődik.
Serena az asztalhoz érve köszönt, bemutatkozott, majd a kezét a gyerekért nyújtotta. A kicsi engedékenyen hagyta, hogy átvegye.
-Gondolom, sok megbeszélnivalójuk van, addig én felviszem Dant, úgyis itt az uzsonna ideje. – simogatta meg a kicsi fejét, majd megfordult és a ház felé indult. Jack büszke mosollyal nézett utána, majd a két nő felé fordult, akik mindent értően somolyogtak a szemüvegük mögött.
*

-A gyermekvédelmis szerint úgy néztünk ki tegnap Dannel, mintha mi lennénk a valódi szülei. – szólalt meg Jack a reggelinél, miközben az újságból fel sem nézve kortyolta a kávéját. Aztán fél szemmel felsandított, Serenát vajon hogyan érintette ez a bejelentés. A látvány nevetésre ingerelte, a lány ugyanis még a száját is tátva felejtette. Aztán úgy döntött, folytatja a korán reggeli sokkolást.
-Azt is mondta, hogy ha nem tudná, hogy nem én vagyok az apja, akkor is elhinné, mert annyira hasonlít rám a kicsi. … és beléd meg pontosan úgy kapaszkodik, ahogy az édesanyjával tenné.
A lány már csuklott.
-Azt is kifejtette – folytatta a férfi mindenre elszántan, közömbösnek szánt hangon -, hogy nagyon reméli, a mi kettősünk végig kíséri majd a kicsit, amíg felnő. …Konkrétan arra célzott, hogy akár össze is házasodhatnánk, hogy egy teljes családban nőhessen fel.
Serena lecsapta a csészét.
-Mondtam neki, hogy szándékomban áll megkérni a kezed, csak a kedvező időpontra várok. Mire megjegyezte, hogy sok boldogságot kíván és reméli, sok kistestvérrel lepjük majd meg Danielt.
Serena felpattant és csípőre tett kézzel Jack elé állt. 

-Oké, kiszórakoztad magad? Csak, hogy tudd, ez korántsem olyan vicces, mint amilyennek hiszed.
Mrs. Formann tüntetőleg hátat fordított nekik és nagyon somolygott az orra alatt. Megértette Serenát is, amiért felkapta a vizet, és még csak nem is sejti, hogy Jack most kivételesen nem viccelt, mert a dolgok szóról szóra pontosan így hangzottak el, amikor tegnap a lány bevitte a kicsit és ők odakint magukra maradtak. Akkor is jól szórakozott, mert akkor Jackben állt meg a levegő, és zavartan dadogott, hogy ez az egész helyzet nem az, aminek látszik. Azóta azonban úgy látszik, aludt a dologra egyet és rájött, hogy micsoda lehetőséget kínál neki tálcán a sors. Kíváncsian figyelte, hogy hova fognak kifutni a dolgok, addig pedig kitűnően szórakozott a fiatalokon. Örömmel állapította meg, hogy az élet ebben a házban végre olyan vidám és izgalmas, amilyennek remélte, amikor megpályázta az állást.

Jack letette az újságot a kezéből és felállt. Serena harciassága abban a pillanatban vált köddé, ahogy a férfi föléje magasodott. Eleinte még próbált mérges tekintettel nézni rá, de ahogy a szürke szemek őt vizslatták, elkapta a tekintetét és lejjebb fókuszált. Rá kellett jöjjön azonban, hogy ezzel egy pillanatra sem könnyítette meg a saját helyzetét, ugyanis a nyakkendő alatt észrevett egy gombot, amit a férfi elfelejtett begombolni. Ujjai szinte bizseregtek, hogy odanyúljon és helyrehozza ezt az apró tökéletlenséget, miközben énjének egy része, egy igen felhevült része attól tartott, hogy a rést megragadva letépi róla azt a francos méretre szabott remekművet.  Torkát köszörülve hátralépett, hogy megforduljon és elmeneküljön. El a férfi vonzása és a maga elvarázsoltsága elől, de Jack az utolsó pillanatban elkapta a csuklóját.

-Serena! Szeretnék veled őszintén és komolyan beszélni.
Mrs. Formann csendben letette, ami a kezében volt és látványosan felkapta Danielt, majd kisietett a konyhából.
-Szóval, - nézett utána a férfi – napok óta itt kerülgetjük egymást. Hol csak Daniel körül, hol odafönt sokkan intimebb közegben. És én nem tudom, nem is akarom letagadni, hogy teljesen összezavarodom a közeledben. Olyan dolgokra emlékeztetsz, amiket örökre el akartam temetni magamban, olyan érzéseket hívsz elő belőlem, amikre nem is emlékszem, hogy valaha is éreztem volna. Olyan gondolatokra buzdítasz akaratlanul is, amik megijesztenek. És mindezek után  is csak azt akarom, hogy lássam a szemedben, hogy én sem vagyok közömbös neked.  Nem akarok olyan kis semmiségeken elakadni, hogy még alig ismerjük egymást. Többet tudunk a másikről, mint sokan néhány év ismeretség után.  Ráadásul máris van valami, ami ezeken túl is összeköt bennünket. Ennél sokkal kevesebb is jó indok egy házassághoz, de elfogadom, ha azt mondod, még korai. Oké... én tudok várni ... remélem. Egy valamivel nem tudok, nem is akarok tovább várni... – azzal a karjai közé húzta a sokkoltan álldogáló lányt és megcsókolta. 

Serena abban a pillanatban kelt életre, ahogy a lágy és mégis feszes száj az övére simult és a forró lélegzet keveredett a saját kétségbeesett sóhajtásával. Ő csak annyit akart, hogy valamilyen módon ennek a kisfiúnak az életéhez kapcsolódjon a továbbiakban is. Jack Sharon halála után is elérhetetlen álomnak tűnt, és most, hogy ez az álom kezdett valóságossá válni, szinte megrémült, hogy mikor és milyen formában jön az ébredés. De aztán úgy döntött, megragadja a lehetőséget és a férfi nyakát átkarolva visszacsókolta. Mrs. Formann belesett az ajtón, aztán egy cédulát tett a legközelebbi pultra: Elmentünk sétálni; és mosolyogva behúzta maga mögött az ajtót.

Jack a világrengető csók után kicsit kifulladva eltolta magától a lányt és úgy nézte, mint aki valami titok megfejtésére bukkant. Minden sejtjével remélte, hogy Serena sem közömbös iránta, de ez a szenvedély, aminek a szikrái még itt pattogtak közöttük láthatatlanul, mégis meglepte, és egyúttal lángra lobbantotta a bensejét. Tisztában volt vele, hogy már régen el kellett volna indulnia, hogy bent a cégnél várnak rá, talán még egy tárgyalása is lenne ma délelőtt, de aztán úgy döntött, minek önálló az ember, ha nem élvezheti ennek időnként minden előnyét? Úgy érezte, belehal, ha estig kell várnia arra, hogy Serena minden kérdésére megadja a választ. Hirtelen eszébe jutott a házvezetőnő és Daniel, aztán észrevette a papírlapot a pult tetején. Ennek az asszonynak valami igazán szívhez szóló ajándékkal kell kedveskednie, mert lassan már a gondolatait is kitalálja. Egy pillanatra még nézte a lassan bíborszínbe piruló arcot, aztán felkapta Serenát és hosszú léptekkel a lépcső felé iramodott, hogy meg se álljon vele a hálószobájáig. 

A folyosón a becsukott ajtónak dőlt és Serenát magához szorítva megszólalt:
-Tudok ám várni, csak odalent úgy éreztem, hogy ez egy igazán jó pillanat lehetne, de ha te nem...
Serena elmosolyodott és hóna alatt előrenyúlva lenyomta a kilincset. Szinte beestek a szobába, de Jack még a lábával becsapta az együttműködésre hajlamos ajtót. Aztán elvesztek a szenvedélyben, amely a boldog jövő ígéretét hozta el mindkettőjüknek.

2 megjegyzés:

csez írta...

Úgy nézem, az igaz szerelem előtt tényleg nincs akadály XDDDDD
Nyílván teljesen lenyűgöztél ;) XDDDD
A sztori könnyed, lényegretörő ( o.O ) és mégis megvolt a sok apró hátérinformáció, amikkel minden a helyére került ;) Jack-aput meg inkább ne firtassuk :O ;)
Köszi-puszi

Kitty írta...

Szia!
Imádtam.Tetszett az első betűtől az utolsóig.
Ne hagy fel az írással.Fel dobtad a napomat ezzel.
Puszika