"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 30., szombat

Az álmok néha valóra válnak 26.




Claire első útja természetesen hozzájuk vezetett. Elvileg Angie néhány holmiját hozta vissza, de még ő is beismerte volna bárkinek, Robert pedig világosan látta, hogy az anyja csak kíváncsi. Aztán egy csésze tea mellett viccelődve beszélgetett Emilyvel, s közben megnyugodva látta, hogy a fia szeme ugyanolyan nevetősen figyeli őket, mint néhány héttel ezelőtt. Akármi is történt köztük, sikerült megbeszélniük és túl vannak rajta – vonta le a következtetést mielőtt hazaindult.
*
A karácsonyfa vásárlás kisebb tortúrával ért fel. Angie természetesen a legnagyobbat szerette volna, ami csak befért a  házba, csak éppen helyet nem találtak volna neki a szépen berendezett nappaliban. A szeretet  ünnepe alkalmából Robert már ott tartott, hogy elfenekeli hisztiző szeme fényét. Aztán Emily megrángatta a kabátja ujját és a fülébe súgott:
-Szerintem, ha az ülőgarnitúrát áttoljuk az erkélyajtóval szembe és a fotelokat meg azt a kis komódot is máshova tesszük, akkor elférne.
Robert a szemét összehúzva nézett rá.
-Meg vagy őrülve? Hogy fog kinézni akkor a nappali? Neves lakberendező álmodta ilyenre, te meg tologatnád a bútorokat? – csattant fel hangosan.
-Igen, tologatnám, hogy a lányomnak örömet szerezzek. Végül is, két-három hét múlva visszakerülhet minden a helyére. Addig legfeljebb nem hívod vendégségbe a neves lakberendeződet – forgatta a szemét a lány ennyi férfiúi merevség hallatán. 

Robert a lányára nézett, aki úgy nézett a hatalmas fenyőre, mint aki legszívesebben megölelné. Minden apai erélye kezdett füstté válni a kislány vágyódó tekintete láttán. De aztán megmakacsolta magát. Ha minden alkalommal engedni fog ennek a bestiának egy kis hiszti miatt, akkor hamar a fejére fog nőni. Most még csak ebben a kérdésben kell engednie, de aztán majd jön, hogy este nem akar időben hazajönni, sőt előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor majd fiúzni akar. Nem, a fa marad!
Angie hullajtott még pár krokodilkönnyet, aztán ő is bevágta a durcát, hogy akkor neki nem is kell fenyőfa, így aztán haza is mentek, fa nélkül és háborús hangulatban. Amikor este a kislány lefeküdt, épp csak odanyomott egy kelletlen puszit az apja arcára, sehol a csicsergős, cuppanós puszi és ölelés, aztán hátat fordítva azonnal becsukta a szemét. Akaratosság kérdésében egy picit sem maradt el az apjától.

Emily is csendban pakolgatott a konyhában. Gyerekfejjel mindenki a legnagyobb fára vágyik, és ha Robert nem is akart engedni, a kislány kérdésére, hogy miért, nem igazán volt megfelelő válasz a csak. Ha csak egyetlen ésszerű magyarázatra telt volna tőle, Angie volt olyan értelmes és megértő, hogy elfogadja, de a dacra daccal válaszolt, aztán a két Pattinson egymásnak feszült onnantól minden kérdésben. A szeme sarkából látta, ahogy Robert lógó orral jön-megy, nem találja a helyét. Tudta, hogy a legjobban az borítja ki, ha a lánya szeretetében nem lehet biztos, és mostanra Angie kemény ellenféllé nőtte ki magát. Abban a korban volt, amikor egy kislány megkezdi a maga nőies kis ravaszkodásait. És ki máson próbálgatná a körmeit, ha nem az imádott apján. Letette a kezében lévő serpenyőt és odament a férfihoz, aztán egy szó nélkül kihúzta a nappaliba, lenyomta az egyik fotelbe és az ölébe ült.

-Figyelj rám egy kicsit! Nem az a baj, hogy nemet mondtál neki, hanem ahogy mondtad. Egy gyerek kérdéseire a választ nem lehet egy csak-kal elintézni. Sőt, senki kérdését nem lehet így megválaszolni, mert ez nem is válasz. Ez elutasítás. Nem érdekel, amit mondasz – ezt jelenti lefordítva. Annyi mindent megengedsz neki, és pont egy karácsonyfavásárláson vesztek össze? Legalább ez az öröme meglett volna az ünnep alkalmából. Ma már úgyis  kaptam tőle én is, mert megmondtam neki, hogy Szenteste nem leszek veletek, hanem a szüleimhez megyek. Igen, ne nézz rám ilyen csodálkozva, neked is mondtam, csak te a szokásos figyelmetlenségeddel azt hallod meg, amit akarsz. Az egész család ott lesz, nem tehetem meg, hogy én nem megyek, hiszen itt nem vagyok családtag, és ..

-Na, itt álljunk meg! – csattant fel a férfi. –Hogy érted azt, hogy itt nem vagy családtag?
-Robert! Az anyám szemében itt akkor lennék családtag, ha a testvéred lennék vagy a feleséged. A lányod nevelőnőjeként nem vagyok az. Még ha sejtenek is valamit abból, ami köztünk kialakult, ezt ők nem tekintenék oknak arra, hogy veletek ünnepeljek, ne velük. Sajnálom!  És az az igazság, hogy Zoé miatt is ott akarok lenni. Biztos vagyok benne, hogy neki sem lesz könnyű, egész idő alatt hallgathatja majd a szemrehányásaikat, és ami a legrosszabb, még Lizét is. A drágalátos hugicám olyan vaskalapos, akár az anyám, és semmi testvéri szolidaristás nem szorult belé. Nem hagyhatom Zoét magára!
-Tudom. Értem is, csak nehéz elfogadni. – suttogott a férfi. –Ez az ünnep nem lesz az igazi nélküled!
-Sietek vissza. Még megcsókolhatsz aznap este a fagyöngy alatt. Ígérem.
-Holnap elmegyek azért a nyomorult fáért. Most már én is szeretném. – nézett rá a férfi egy kisgyerek durcás tekintetével, aztán elvigyorodott: -De annak a boszorkánynak odafönt egy szót se, hadd legyen neki meglepetés!
*
A Szenteste a Pattinson családban mindig nagy ünnep volt. A lányok is eljöttek a családjaikkal, Claire kedvére cicomázhatta a lakást, mindegyik gyerekének a kedvére akart tenni a menü kiválasztásánál is, és ott volt persze Angie, a rangidős unokája... szóval, volt dolga bőven. Amikor az ebédre Roberték megérkeztek, már az egész lakás ünnepi fényben ragyogott.  Claire kérdő tekintetére, mellyel Emilyt kereste, Robert kicsit kényszeredetten csak annyit mondott: -Hosszú! -  aztán asztalhoz ültek. A desszertet még alig nyelték le, amikor Robert elbúcsúzott, mondván, neki van még egy kis dolga, aztán Angie feje fölött nagyot kacsintva kilépett a házból. Nem sokkal később, Steve, Lizzy férje is követte, aztán egyszercsak James, Vic férje is eltűnt. Robertéknál egy-egy üveg sörrel a kezükben  fázósan körbeállták a hatalmas fenyőt, amit az árus a ház mögött tett le és eddig egy ponyvával védték a hóeséstől. 

-Basszus Rob, azt nem mondtad, hogy mammutfenyőt vettél! – sóhajtott James a fejét vakarva. -Hogy fogjuk ezt befaragni a talpba? – nézegette a fészer sarkából előkotort kicsit rozsdás fémállványt. –Ehhez gyufaszálat kéne faragni a törzséből.
-Nem kell berezelni fiúk, Rob bácsi vett hozzá fűrészt. Seperc megoldjuk.
A seperc csöppet elhúzódott. Először minden jól ment. Steve vállalta a fűrész kezelését, a másik kettő forgatta a fát nagy nyögve, hogy a törzs körül egyformán szedjenek le az átmérőből. Ügyesen haladtak, amikor is az utolsó részletnél megrepedt a fa és minden eddigi munkájuk kárbament. Steve nagyot sóhajtva levágott a fa aljából vagy harminc centit, hogy a munkát előlről kezdhessék. Egy újabb félóra múlva újabb harminc centi végezte a hulladékok között, ezúttal James kezelte a fűrészt. Robert kicsit elkedvetlenedve nézte a halomban álló ágakat. 

-Ha így folytatjuk, lassan faragás nélkül is belefér abba a nyomorult talpba, sóhajtott, ahogy arra gondolt, a hatalmas fa a végén kisebb lesz, mint a tavalyi, ha ebben az ütemben darabolják. Arról már nem is beszélve, hogy lassan vissza kellene menjenek, és ez a szerencsétlen fa még nem áll a szobában és a díszek sem ugrottak még fel rá maguktól. Ó, Emily, de jó lenne, ha most itt lennél! – sóhajtott arra gondolva, a lány segítségével biztosan hamarabb végezne. De harmadik nekifutásra végre sikerrel jártak. A fa biztosan állt a talpba erősítve, már csak azt bánták, hogy előbb szabadították ki az ágakat, nem odabent a szobában, mert így a dupla erkélyajtón is alig tudták betuszkolni. Mire sikerült, már mindannyian tele voltak horzsolásokkal és ruhájuk, hajuk is tele volt fenyőtűvel. A nagy ijedtségre és a sikerélményre újra megittak egy-egy sört, aztán közös erővel gyorsan feldíszítették a fát. Robert kedvtelve nézegette a kicsit eklektikusan festő karácsonyfát, aztán úgy döntött, ha ő gyerek lenne, igenis örülne neki. James a villanykapcsolóhoz ment, hogy kipróbálják az égőket, mire Robert feljajdult. 

-Az égők! Basszus, tudtam, hogy valami hiányzik. Fogalmam sincs, hol vannak azok a nyomorult égők. Tavaly Mrs. Comptonnal szedtük le a fát, ő biztosan tudná, hova pakoltuk el, de ilyenkor nem hívhatom fel. Na, mindegy, van itthon egy csomó gyertya, majd körberakom azokkal a fát, aztán egyelőre hangulatnak az is megteszi. Kösz srácok a segítséget, de most már húzzunk vissza, mert anya megöl, hogy hol a fenében vagyunk. Tudtam, hogy ezzel a nagy fával csak a baj lesz, de legalább maradt belőle annyi, amivel talán a lányom is beéri majd. Az eredeti méretében be sem fért volna a nappaliba -  nézte a plafont majdnem súroló hatalmas fenyőt.
*
Angie durcásan nézte a nagyiék fáját, ami szép nagy volt, éppen olyan nagy, mint amit az apja nem volt hajlandó megvenni. Az apja a zongorán játszotta éppen az évről évre ismerős karácsonyi dalokat. Tavaly ő is ott ült vele és együtt pötyögtették a billentyűket, de most mérges volt rá, amiért nem teljesítette a kérését, és azzal törlesztett, hogy nem ült oda mellé a padra. A dolog visszafelé sült el, mert most már szívesen zenélt volna vele együtt, csak a dac tartotta a nagyanyja mellett. Aztán a tekintete Lizzyre és Vicre siklott, akik a férjükkel összekapaszkodva nézték, ahogy Richard papa a halk karácsonyi zenére felkapcsolja az égőket a fán, és hirtelen a rossz kedve helyét átvette valami halvány szánakozás az apja iránt. Ő már megint egyedül van. És nem mutatja ugyan, de tudta, hogy ettől most biztosan rosszul is érzi magát, hiszen minden karácsonykor szomorú volt. Az ilyen napokon mindig anyára gondoltak mindketten, aki már olyan régen nem volt velük, hogy az arca szép lassan elmosódni látszott, úgyhogy ilyenkor mindig elővette a fényképalbumot és felidézte annak a nőnek a vonásait, aki valaha a mindenséget jelentette mindkettőjük számára. Most haragudott Emilyre is, aki próbálta elmagyarázni neki, hogy még ő is gyerek, akinek a szüleihez kell mennie, de ezt simán marhaságnak tartotta. Emily már nem gyerek! Felnőtt, aki bármit megtehet, de úgy látszik, ma szívesebben van másokkal, mint velük. 

Az ajándékosztás és a sütemény után hamarosan elbúcsúztak és hazaindultak. Haza, az üres nagy házba – lógatta a fejét a kislány, akit most még az ajándékok sem tudtak felvidítani. Tavaly bezzeg feldíszítették a fájukat, mielőtt átmentek a nagyihoz. Ő állt a létrán és az apja adogatta neki a csillogó díszeket, de az idén még fájuk sem lesz, mert apa nem akart beleegyezni, hogy azt a szép nagy fát vigyék haza, neki meg másik nem kellett. Kicsit már bánta azt a hisztit, amit akkor levágott. A semminél egy egészen picike fa is jobb lenne!
Most nem szaladt előre a bejárathoz, telve várakozással, mert a nappali hatalmas ablaka mögött nem világítottak az apró színes égők. Már előre utálta az estét, csak hősiesen tartotta magát, hogy majd csak a szobájában sírja el a párnájának és Barneynek a bánatát. Az apja komótosan ballagott mögötte és a szomorú kis gyerekarcot figyelte. Már annyira sajnálta, hogy legszívesebben megnyugtatta volna, de akkor nem lenne igazi a meglepetés. Kinyitotta az ajtót és földbegyökerezett a lába. Az nem létezik, hogy a fiúkkal elfelejtették volna bezárni!

Angiet a háta mögé tolta, aki kíváncsian lesett ki mögüle, megérezve, hogy az apja valamitől ideges lett. A konyha felől tompa hangokat hallottak, erre Robert körülnézett, hogy mit vegyen magához fegyverként és Angiere ráparancsolt, hogy húzódjon be a kabátoknak kialakított kis szekrénybe. Aztán hevesen zakatoló szívvel benyitott a konyhába.
Odabent az egyik széken Zoé zokogott, a kis Adammal az ölében, a másikon Emily itatta az egereket, miközben a huga haját simogatta. Az ajtó nyílására mindketten felnéztek és Robert szíve összeszorult ennyi női bánat láttán. Sosem tudott mit kezdeni a könnyekkel, legszívesebben csatlakozott volna a lányokhoz, de aztán erőt vett magán és belépett.

-Sziasztok! Mi történt? – nézett óvatosan egyikről a másikra.
-Semmi, csak a szokásos – szipogott Emily, aztán felpattant, hogy a férfi öleléséből merítsen erőt. –Botrány volt otthon és nem akartam, hogy ezek után Zoé egyedül üldögéljen a lakásában a kicsivel, ugye nem baj?
-Dehogyis baj, örülünk, hogy itt vagy velünk – mosolygott a fiatal lányra Robert, és Zoé egy pillanatra megérezte annak a napfénynek az erejét, amiről a nővére beszélt, amikor Robertről áradozott.
A férfi magához ölelte Emilyt, aki szinte érezte, hogy szélednek szét a bánat felhői a fejük fölül.
-Kérsz egy teát?... és hol van Angie? – nézett az ajtó felé.
-Jézusom, Angie! – nevette el magát a férfi. –Azt hittem, betörő van a házban és bedugtam a gardróbba. Szólok neki, hogy tiszta a levegő. 

Rövidesen Angie szaladt be hozzájuk és azonnal Emily ölébe bújt.
-Olyan jó, hogy itt vagy! Már azt hittem, ez lesz életem legrosszabb karácsonya, még karácsonyfánk sincs – biggyedt le a szája széle és Emily értetlenül nézte, ahogy a kislány sírással küszködik. Eközben Robert eltűnt, aztán pár perc múlva újra visszajött.
-Karácsony van, ne üldögéljünk már a konyhában! Begyújtottam a kandallóba a nappaliban, hozzátok a teákat meg a süteményt, aztán üldögéljünk inkább a tűz előtt.  – A lányának nyújtotta a kezét, aztán felkapta és egy puszit nyomott az arcára:
-Annyira szeretted volna azt a fát?
Angie könnyes szemekkel bólintott, aztán átölelte az apja nyakát.
-Sajnálom apa, hogy hisztiztem.
-Én is sajnálom kicsim, hogy makacs voltam, mert emlékeznem kellett volna, hogy gyerekként én is mindig a legnagyobbat szerettem volna. - Közben kitárta a nappali ajtaját és odabent a fa körül ott pislogott az összes gyertya, amit hirtelenjében talált a házban. A kandalló tüzével erősítésben egészen hangulatos fényt adtak. Angie szeme felragyogott, ahogy a csodás fenyőillatot megérezte és boldogan borult az apja nyakába: -Köszönöm! – suttogta hálásan. Emily a hátuk mögött meghatottan nézte őket, aztán Angie kinyújtotta felé a kezét, és amikor melléjük lépett, Robert őt is magához ölelte.
-Hát, akkor nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

5 megjegyzés:

csez írta...

Boldog karácsonyt! ;)
A két makacs, hisztizős Pattinsont nagyon bírtam <3
2x30 centi: kééész XDD
A zongorázás, Angie szívbe markolóra sikeredett.... *sóh*
Viszont minden jó, ha jó....
Tetszett!
Kösz&pusz

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó volt! A családi durci :) ..., a fafaragás :) ..., és az egészt. :)
A Nyuszi hoz majd esetleg dupla részt? (Na ez csak vicc volt, mert túl hamar vége lenne a történetnek, bár...) :)
An

Pixie írta...

Awww...
Édesek voltak, még durcásan is. :)
Még sok ilyet! <3
Kösziii

Gabó írta...

Hát ebben a fejezetben volt minden! Humor, bánat, szeretet, hiszti! Hajh, de jó volt!
Jó kis elő Húsvéti ajándék! *.*
Tessék akkor holnapra fő húsvéti ajándékot hozni! *telhetetlen perszóna vagyok tudom XDDD ;)
ezer millió puszi!

zsorzsi írta...

Nagyon jó volt Jutka. Köszönet a fenyőtalpalásért, végig vigyorogtam és a fenyő körüli gyertyákat meg végig szipogtam... Komolyan, már néha nagyon utálom, hogy végig mozizom az egészet.