Az álmok néha valóra válnak 23.

A főtér sarkánál bekanyarodva egy helyes kis panzió ajtaját nyitotta ki Emily a férfi előtt. -Ő Maggie, a barátnőm, Ian-t már ismered, ő pedig Robert.. mutatta be egymásnak a bizalmatlanul, bár lassan elkerekülő szemmel figyelő fiatal nőt, és Robertet, aki kicsit zavartan biccentett. Maggie szája néma O-ra nyílt, ahogy felismerte, de aztán rendezte a vonásait és néhány pislogás után visszabiccentett. A barátnője gyászba borult lelke abban a pillanatban magyarázatot kapott, ahogy felismerte a férfit. Ezt a fickót elveszíteni tényleg nagy csapás lett volna. Bár, most úgy tűnt, hogy talán rendezték egymás között a rendezni valókat - sóhajtott a romantikus énje, miközben várakozóan figyelte Emilyt. 

-Ma már úgysem megy gép Londonba, maradjatok itt még egy éjszakára! – szólalt meg a fickó, aki a társalgó kandallójába fűtött be éppen.

-Ha van szabad szoba, akkor nagyon szívesen – motyogta Robert, miközben Emilyt nézte, aki rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rá. Oké, akkor a közös szoba még nem aktuális – értelmezte a férfi ezt a pillantást, aztán a szeme sarkából meglátta Maggiet, aki kézzel-lábbal mutogatott a barátnőjének. Mivel Emlily nem reagált, Maggie hangosan is megszólalt:

-Sajnos, már minden szobánk foglalt. De Em szobájában dupla ágy van, ha esetleg…

Robert kérdőn nézett a lányra, aki látszólag hanyagul megvonta a vállát. –Tőlem… ott alhatsz, ha neked is megfelel.

-Persze, tökéletes lesz. – sietett válaszolni, de Maggie még hozzátette:

-Sajnos az emeleten csak egyetlen fürdőszoba van, amin a másik két szobával kell osztozkodni.

-Nem probléma – vetette oda Robert, de közben a szemét le sem vette Emilyről, aki ettől a pillantástól kezdte úgy érezni, hogy Ian esetleg túlságosan is  befűtötte a kandallót. 

A lépcső felé fordult, Robert pedig úgy követte, mint akit megbabonáztak. Csendben baktattak a keskeny kis folyosón az utolsó ajtóig, amivel szemben a fürdőszoba volt. Emily kinyitotta a szobája ajtaját, aztán az ajtót maga mögött tárva hagyva belépett, látszólag nem törődve vele, hogy a férfi követi-e vagy sem. Tudta, hogy ma este nem akar engedni a bűvös tekintetnek, csak még azt nem tudta, hogy álljon ellent, ha Robert mégis próbálkozna. Ettől pedig kicsit zavart lett. Egyetlen szerencséje az volt, hogy álmai hercege éppen úgy bizonytalan volt, hogy mit engedhet meg magának.

Belépett a lány után és halkan becsukta az ajtót, aztán leengedte a válláról a táskát és hanyagul a sarokba ejtette. Körülnézett a kicsi, de barátságos szobában, ami a külső rusztikus megjelenés után idebent üdítően fiatalos berendezésű volt. Nem mintha a környezet nem lett volna most teljesen mindegy, de jobban érezte magát ebben a vidám színekkel berendezett szobában, mintha még ez is nyomasztóan sötét színekkel vette volna körbe. A nyers fenyőbútorokon világos huzat, az ágyon világos takaró. Csak a párnák voltak színesek, a skót klánok valamelyikének színeiben. Valószínűleg Ian családjának színei lehetnek, gondolt vissza a McMillan vezetéknévre. 

-Bocsáss meg, valamit még el kell intéznem Maggieval, mindjárt jövök – szólalt meg Emily és az ajtó felé lépett. –Szerintem, használd ki, hogy a többi vendég még nincs itthon és frissítsd fel magad a fürdőszobában. – mondta, aztán kisurrant. Robert még egyszer körülnézett, aztán eszébe jutott, hogy egy váltás fehérneműn kívül igazából semmit nem hozott magával. Törülközőt végképp nem. Kinyitotta az ajtót, aztán a fürdőszobába belesve megállapította, hogy ott nem állnak felstócolva a frottírok. A földszint felé indult, hogy megkérdezze Maggiet, kaphat-e egyet, amikor meghallotta, hogy a lányok odalent beszélgetnek. 

-Ó istenem, Em, ez a pasi... ezt az apró részletet elfelejtetted elmesélni, hogy kiről is van szó! Mit tudott mondani, hogy annyira kiakasztott, hogy egy országnyit menekültél előle, hm? De most komolyan, én imádom Iant, de ez a Robert... oké, most nem nagyon mosolygott, de már milliónyi képet láttam róla... egyszerűen olyan, mint a napfelkelte, ahogy elhúzza a száját és kivillannak a fogai. Az ember azt hinné, mellette a párjának is jut ebből a napsütésből.

-Hééé, Maggie! Ébresztő! Ian meg ne hallja, hogy áradozol róla, mert megbántódik. És csak hogy tudd, a napfénynek árnyéka is van. És éppen azért vagyok itt én is. Nem fogok belemenni, hogy mi volt a gond, de hidd el nekem, hogy egy csinos arc még nem minden.

-Megütött? – nézett rá elszörnyedve a barátnője.

-Micsoda? Jézusom, dehogy! Honnan vetted ezt a képtelenséget? – nézett rá Emily megbotránkozva. -Bár, tudod, néha szavakkal is lehet ütni. Ha innen nézem, akkor talán mégis kaptam tőle egy nagy pofont. 

Robert összerázkódott a gondolatra, hogy a szavaival ilyen nagyon sikerült megbántania a lányt. Aztán megreccsent a talpa alatt a padló, ahogy lelépett a folyosón végigfutó szőnyegről, és erre odalent elhallgattak a lányok. Direkt hangsúlyosabbakat lépett, mintha idáig nem lábujjhegyen lopakodott volna, és a lépcsőn megjelenve bevetette a Maggienak oly kedves mosolyát... nem árt egy szövetséges alapon:

-Bocsássatok meg! Nem hoztam magammal törülközőt, és ha kaphatnék egyet, hálás lennék érte.

-Ó jaj, nekem kellett volna gondolnom rá, hogy szóljak, hol találod – szólalt meg Emily, látva, hogy a barátnője úgy olvad el a férfi mosolyának melegétől, mint a napon felejtett vaj. –Van odafönt a komódban, amelyik az ablak alatt áll.

-Kösz, akkor nem is zavarok – fordult meg a férfi és felsietett a lépcsőn. Odafönt egy pillanatra megtorpant, hogy vajon folytatódik-e odalent a beszélgetés. Nem kellett csalódnia.

-Na, erről beszéltem – sóhajtott Maggie. –Hogy vagy képes nap mint nap elviselni ezt a tömény érzékiséget?

-Ki lehet bírni – vágott egy grimaszt Emily, aztán mindketten elnevették magukat a gondolat képtelenségén. Robert is akaratlanul elvigyorodott odafönt. Szóval, ki lehet bírni? Talán be kéne dobnia magát, hátha ennél jobb értékelést is ki tud csikarni a lányból. Az ötlettől felvillanyozódva kikapott egy törülközőt a komódból, aztán ledobálta magáról a ruháit, majd a folyosóra kilesve átsurrant  a fürdőszobába. Ilyen élményben sem volt része már időtlen idők óta, utoljára talán kamaszként az egyik barátnője szüleinek házában. Megnyitotta a csapot és a zuhanyt próbálta beállítani. Nem keverő csap volt. Ha a hideg vizet eresztette meg jobban, majd odafagyott, ha ráengedett a melegből, akkor nem győzött elugrani a hirtelen forró sugár elől. A francba! Még leforrázza itt valami nemesebb testrészét, aztán lőttek a romantikának. Végül a borzongató változatot választotta és nem is időzött alatta sokáig. Gyors mozdulatokkal megtörülközött, aztán a vizes törülközőt a dereka köré csavarva újra kilesett és két hosszú lépéssel már bent is volt a szobájukban. Emily az ágy mellett állt és éppen az ő ruháit hajtogatta össze. Megtorpant és hirtelen elvesztette a fene nagy bátorságot, amit a fürdőszobában –azt hitte – már összekapart magának. 

-Szerinted hideg lesz az éjszaka? – tette fel a nagy kérdést, ami mögött ő próbált volna némi mögöttes tartalmat sejtetni, de úgy tűnt, hogy a lány csak szó szerint hajlandó foglalkozni vele.

-Szerintem igen. Főleg ha azt nézem, hogy egyetlen takarónk van és nem igazán szeretnék osztozkodni rajta – szorította magához a kezében lévő ruhadarabokat a lány, aztán amikor észrevette, hogy mit tart a kezében, gyorsan letette őket a komód mellett álló fotelre. –Ez az ágytakaró elég vékonyka, úgyhogy szerintem öltözz fel rendesen. Maggiék éjszakára mindig lejjebb veszik a fűtést.

Hát, ez remek! – kedvetlenedett el a férfi, ahogy arra gondolt, Emily mellett feküdjön farmerben, pulóverben, de nyilván ez nem az az időpont, amikor szívóskodni van értelme. 

Emily felmarkolta a saját törülközőjét és a fördőszoba felé vette az irányt, ezalatt ő legalább feszengés nélkül magára húzkodhatta a ruháit. Már előre utálta az éjszakát. Amikor aztán Emily a zuhanytól kipirult rózsás bőrrel érkezett vissza, ez az utálat az önmegtartóztató éjszaka iránt még erősebb lett.

-Nem volt túl forró a víz? – nézett rá csodálkozva, amiért a lány tudott magának csinálni egy kellemes fürdőt.

-Jaj, nem mondtam?... Ahogy belépsz az ajtón, jobbra van egy zsinór. Azt erőteljesen megrántod és akkor a csaptelep átvált keverőre és kellemes lesz a zuhany, mert egyébként elég nehezen lehet szabályozni.

-Hát, nem mondtad. – húzta el a száját a férfi, aztán sietve hozzátette: -de nem baj, legalább frissítő volt a zuhany.  

Igyekezett nem felhúzni magát, ahogy észrevette a lány szája sarkában megbújó mosolyt. Oké, kislány, direkt csináltad – vonta le a következtetést. Aztán leült a fotelbe, mint akinek eszébe sem jut, hogy a másik vajon hogy öltözik fel a jelenlétében. Emily is csak ácsorgott egyik lábábról a másikra toporogva, aztán összeszedte a ruháit és újra kifelé indult.

-Figyelj, nincs kedved elmenni vacsorázni valahová? – szólt utána Robert, és Emily háttal állva átkozta, amiért nyilvánvalóan őt skubizza eközben. -Korán van még, és tudnék enni.... Ha Maggiéknél van kaja, nekem az is jó. – tette hozzá a férfi, látva, hogy a lány legszívesebben már nem mozdulna ki itthonról.

Emily megtorpant. –Maggiéknél csak reggeli van, de az is csak akkor, ha valaki előre megrendeli. De van a közelben pár kellemes kis kocsma. Elmehetünk, ha éhes vagy. Mindjárt jövök. 

Gyáva kukac – gondolta vigyorogva a férfi, ahogy a lány szinte kimenekült a törülközőbe takart formás kis testével. Naná, hogy nem volt hajlandó itt öltözködni, hiszen egészen biztosan érzi, milyen vékony jégen táncol az ő önuralma is. De nem is baj, most jobb, ha elmennek enni valamit, aztán majd kiderül, muszáj-e ezzel a vékony pókhálóval takaróznia, vagy helyet kap Emily mellett a vastag dunyha alatt.

A Bobby’s barban szinte minden asztal foglalt volt már, de végül hátul a sarokban kaptak egy apró, két személyes kis asztalt. A főként férfiakból álló közönség a műértő szemével figyelte a bevonulásukat és Robert látta az innen-onnan felvillanó elismerő pillantásokat, ahogy Emilyt az asztalok között maga előtt terelgette. A büszke tulajdonos dölyfös önelégültségével caplatott mögötte, de amikor a lány megfordult, olyan ártatlan tekintettel nézett vissza rá, hogy Emily majdnem elnevette magát. Na, legalább nem adja itt a macsót, gondolta vidoran és igazán csak egy picit irigykedve, ahogy a múltkori alkalomra gondolt, amikor Ian villogó tekintettel védelmezte a hozzá tartozó nőket, amikor itt vacsoráztak. Lehet, hogy egy picit Roberttől is jól esett volna valami hasonló tulajdonosi gesztus?  

A viszonylag egyszerű étlapot nézegetve megszólalt a lányban a kis ördög és angyali mosollyal az arcán megkérdezte:

-Ajánljak neked valamit? A múltkor itt ettünk Maggiékkal és ettem valami istenit, ha gondolod, te is megpróbálhatnád, ha már itt vagy Skóciában.

-Miért is ne? – tette le az étlapot Robert. –Akkor rendelj te!

Emily szeme csillogása árulkodóvá vált és ő volt annyira jó megfigyelő, főleg, ha minden figyelmét a szemközt ülő nő foglalta le, hogy észrevegye a hamis kis csillogást. Meg fog mérgezni – gondolta vidáman és elszántan az alighanem a lány bosszúhadjáratához tartozó vacsora-választáshoz. 

A lány végül halat és egy haggist kért, két sörrel. Robertnek összerándult a gyomra. Ó, ez a kis átok, az utóbbit biztos neki rendelte. Hát, ez nem a nemes bosszú kategóriája, kislány! – gondolta már a gondolattól is enyhe hányingerrel küzdve. Ismerte ő a haggist, de még mennyire, hogy ismerte.

Robert Burns, a skót nemzeti költő tette híressé, vagy hírhedté ezt az ételt, amelyhez még egy ódát is írt. Máig sem tisztázott, hogy tényleg kedvelte, vagy az irónia hatja át minden sorát. Ugyanis a haggis egy Robert szerint gusztustalan ételkülönlegesség, hagymával, zabliszttel, árpával és faggyúval elkevert, finomra vagdalt birkaszívvel, -tüdővel és -májjal töltött birkabendő, amelyet főzve tálalnak. A fogást whiskyvel öblítik le, amire, ha egyáltalán képes lesz enni belőle, neki is szüksége lesz. Egyszer még ifjonti tudatlansággal hagyta, hogy Tom rendeljen mindannyiuknak és akkor egy egész üveg, valamint egy éjszaka kellett hozzá, hogy feledni tudják az élményt. De ha Emily így játszik, akkor fel kell vegye a kesztyűt.