"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 17., vasárnap

Az álmok néha valóra válnak 12.



Robert a szobájában leroskadt az ágyára és a fejét a kezébe fogva próbálta tisztába tenni a gondolatait. A józan  esze állította fel vagy megfutamodott? Itt nem volt képe Caráról, csak az emlékeire hagyatkozhatott, de a kép egyre halványodott a fejében, és ez most összezavarta. Amikor a felesége meghalt, úgy érezte, soha többé senki nem töltheti be azt az űrt a szívében, amit maga után hagyott, de most egyre biztosabb volt benne, hogy az a hamvába holt csók odakint valami olyannak a kezdete lehetett volna, amelyik úton Emily talán elfeledtetheti vele az elmúlt évek magányát. Látta a lány szemében a várakozást, talán engedni kellett volna a pillanatnak! Csak még nem érezte magát késznek a változásra, még mindig azzal az érzéssel küzdött, hogy hűtlen lesz Carához, ha megengedi, hogy a boldogság újra rátaláljon. És közben félve gondolt arra is, hogy vajon a lány hogyan éli meg az ő hezitálását, szerencsétlen próbálkozásait és megfutamodásait? Ha csak egy kívánsága lehetne, akkor most azt kérte volna, tartson ki Emily, amíg ő összeszedi a bátorságát, hogy újra élni kezdjen. 

Emily ült az asztal mellett, aztán kiegyenesedett, mert úgy érezte, az előbb a férfi mágikus ujjai felé hajolt és aztán úgy is maradt, amikor az pánikszerűen a menekülést választotta. Tisztelte érte, hogy a végletekig hű a feleségéhez, de megőrjítette a tudat, hogy talán soha nem lesz képes újra szeretni, és így az ő kezei közül is kicsúszik élete nagy lehetősége a boldogságra. Megtehetné, hogy a saját lelkibékéje érdekében felmondjon és messziről elkerülje ezt a családot, de képtelen lett volna magára hagyni ezt a mamára áhítozó édes kislányt, és még inkább a boldogságra éhező, most még magába fordult férfit. Érezte, hogy hármójuk boldogsága most az ő kitartásán múlik. Egyszerűen nem adhatja fel! Nagyot sóhajtva aludni tért, bár biztos volt benne, hogy az álom messziről elkerüli majd. És igaza is volt. Már hajnalodott, amikor végre elnyomta az álom, hogy aztán Angie viharos ébresztőjére úgy érezze, nem aludt egy szemhunyást sem.

A következő napok lustálkodással teltek, mert ők a parton játszottak, miközben a férfi az ügyeit intézte, aztán kora délután hazakeveredett és akkor a nappali szőnyegén társasjátékoztak. Néha összeért a kezük, és ilyenkor már nem volt ösztönös a mozdulat, hogy visszakapják, sőt... kicsit engedtek a kísértésnek, hogy elnyújtsák ezeket az apró, vétlen érintéseket, amik aztán végigborzongatták minden idegvégződésüket.  A lánya mellett Robert mindig kisimult, bármi nyomasztotta, azt igyekezett nem hazahozni és rájuk borítani; ettől aztán a napok szinte idillikusan teltek. Esténként vacsorázni mentek, soha nem felkapott, puccos helyekre, hanem kis eldugott, de annál hangulatosabb kiskocsmákba, ahol jókat játszottak, találgatva a vendégek foglalkozását, életüknek apró kis titkait, valóságos kis sztorikat költve a találgatások köré. A legnehezebbek az esték voltak, amikor Angie már aludt. 

Egyikük sem hozta szóba azt az estét, de nyilvánvaló volt, hogy mindkettőjüknek az jár a fejében, mi lehetett volna és vajon lesz-e ismétlés. Kettesben mindig egy kicsit zavartak voltak, elmélázóak, a régi felszabadultság eltűnt közülük, csak a feszültség nőtt napról napra. Aztán inkább elköszöntek és mindegyikük a maga szobájában folytatta az önmarcangolást.

Robert arra a délelőttre gondolt, amikor egyedül ment ki Cara sírjához és a kő mellett a fűben üldögélve a meleg napsütésben mesélt az asszonynak az életéről, a mindennapjairól, a magányáról. És arról is, hogy most felbukkant ez a lány, és úgy érzi, mellette talán lehetne még esélye a boldogságra.
-Oh, Cara, mondd, hogy nem leszek hűtlen a szerelmünkhöz, ha megragadom ezt a lehetőséget! – sóhajtott nagyot, miközben úgy cirógatta az asszony nevét a márványon, mintha azon a velencei ágyon nyújtózna mellette és az itáliai napfény pászmáit követné az ujjaival. –Amikor elmentél, azt gondoltam, utánad megyek, és ha már visszahozni nem tudlak, akkor ott maradok a nyakadon, hogy lásd, nem tudsz szabadulni tőlem. De Angiet nem hagyhattam magára! Istenem Cara, ha látnád,… néha annyira Téged látlak benne, aztán felfedezem benne önmagam is., és csak csodálkozom, hogy tudtunk valami ennyire tökéletest összehozni, mi, a két nagy tökéletlen. Sokszor rettegek, el ne rontsam; és már most fáj, ha arra gondolok, hogy nem láncolhatom magamhoz, ő is el fog menni, amikor megtalálja a maga társát, és akkor velem mi lesz? Egy megtört, magányos öregember leszek, aki belekövül az emlékeibe? Tudod, amikor még együtt voltunk, én gondoltam néha rá, mi lenne veled, ha velem történne valami. És mindig úgy gondoltam, hogy az lenne a helyes, ha tudnál még új életet kezdeni...

...ebben a pillanatban egy rigó röppent el felette és megtisztelte egy pottyantással. A szürkésfehér folt ott csúfolkodott a vállán.
-Hééé, ez nem volt szép tőled! Igaz, hogy valami jelet vártam tőled, de nem kifejezetten ilyesmire gondoltam. És főleg azt, hogy tojsz a fejemre, amikor itt borítom rád a lelkemet. Régen sokkal megértőbb voltál Cara! És csak hogy tudd, nemcsak nekem tetszik ez a lány. Emily egyébként a neve, a múltkor ő volt itt velünk, te is láthattad. Szóval, nagyon jól kijönnek Angieval is…. Nem akarom, hogy ez fájjon neked! Hidd el, Angie szemében örökre Te leszel az édesanyja, soha nem fog elfelejteni, nem is hagynám, hiszen nekem is örökre a szívembe égtél. De szüksége van egy mamára, aki segít neki olyan dolgokban, amikben én kevés vagyok. És hidd el, sok ilyen van. És azt hiszem, nekem is szükségem van valakire, akinek fontos vagyok, aki vár rám, amikor kifacsarva megjövök egy  forgatásról, aki feltölt, akivel együtt nevethetek, aki társ lenne, mert nagyon rossz egyedül lenni! Na mindegy, ez az egész még úgyis csak teoretikus, mert még a kezét sem fogtam meg. Nehéz tőled elszakadni, tudod. 

A háta mögött valaki megköszörülte a torkát. Robert összerezzent a meglepetéstől. Tiszta idiótának nézhetnek, ahogy itt dumálok magamban, gondolta, aztán ültében megfordult, hogy a kertész és a biztonsági őr kutató tekintetével találja szembe magát.
-Bocsásson meg uram, csak Jose szólt, hogy egy férfi már elég régen itt üldögél, és csak azt akartam megkérdezni, minden rendben?
Robert bólintott, aztán feltápászkodott, miközben még egyszer utoljára végigsimított Cara nevén.
-Szia! – suttogta, aztán elindult a kijárat felé.
*
Az időjárás igazán kegyes volt hozzájuk. A londoni esős, hűvös időhöz képest itt szinte még nyár volt. A levegő még balzsamosan meleg, a víz pedig még éppen elfogadható, bár sem Angie, sem Emily nem igazán kívánkoztak bele. Robert azonban engedett egy régi barátja meghívásának és újra megpróbálkozott a paddle boardinggal. Nem volt egy nagy szörfös, ezzel soha nem is vádolta volna senki még viccből sem, de egyszer már megállt a lábán egy ilyen deszkán Malibun. Az emlék kellemes volt, jó szórakozás. Emily is annak gondolta. Nem, persze nem kipróbálni akarta, csak nézni, ahogy munkaadója majd a habok közé csobban újra és újra, ahogy a játékos hullámok kényének-kedvének kiszolgátatva imbolyog majd a masszív deszkán. 

De a férfi meglepő ügyességgel próbálkozott oly sok év kihagyás után is. Talán nem is csoda, hiszen a forgatások alkalmával igazán odafigyeltek rá, hogy jó kondiban legyen és egyre több mindent sajátítson el a különböző sportokból. Nem törődve a hideg vízzel, kisfiús lelkesedéssel hajszolta a hullámokat. Emily pedig képtelen volt a látványtól szabadulni. Angie már megunta az apját lesni a távcsövön keresztül, bement a házba valami olvasnivalóért, így aztán kissé szégyenlősen ő maga vette kézbe, hogy a lencséknek hála, szinte elérhető közelségben csodálhassa meg a szőrös mellkast, ahogy a sós víz apró erecskékben fut alá a testén, a karja, hosszú lába izmain, ahogy kiegyenesedik a deszkán. A nadrág dereka alatt eltűnő szőrcsik pedig… nos, gondolatban már kitette a 18-as karikát. Mint egy játszó kisfiú, nyelt nagyot, ahogy a távcső segítségével a gondtalan nevetést is látta, bár a hangot a hullámok moraja elnyomta. Egy játszó kisfiú, kellemesen kidolgozott izmú férfitestben. Egy nagyon férfias férfitestben. Mire Roberték megunták a hullámokkal való küzdelmet, Emily már a hideg zuhanyon is túl volt.
*
Aztán a hazautazásuk előtti utolsó napon megjelent Kristen és Jodie. Robert éppen elugrott vacsoráért, amikor becsöngettek, Emily azt hitte, a férfi tért vissza, ezért  kikiabált, hogy nyitva az ajtó. Aztán felnézett, egyenesen Kristen szikrázó zöld szemébe. Amíg a gyerekek játszottak, ők az udvariasság szabályai szerint beszélgetni próbáltak. Emlily mesélt a stúdiókban tett kirándulásról, amit a másik nő enyhe gunyoros mosollyal hallgatott, majd bedobta kettőjük közé a bombát, amit alighanem már az első napon kibiztosított. Elmesélte, hogy az elmúlt napok délelőttjeit Roberttel töltötte. Nem részletezte az időtöltés mibenlétét, de olyan elégedetten leste Emily reakcióját, hogy annak kétsége nem lehetett, hogy végül csak bejött a nő számítása. Miután Kristen elmondta, amit valószínűleg el akart mondani, összeszedte Jodiet, aztán kellemes utat kívánva ott hagyta őket, meg sem várta Robertet. Valószínűleg úgyis megvolt már a nagy búcsújelenet – gondolta Emily összeszorult szívvel, és most kétszeresen sajgott annak a be nem teljesedett csóknak az emléke is.

Nem sokkal később Robert megérkezett, nem igazán értette a hirtelen hangulatváltozást, egészen addig, amíg Angie el nem szólta magát, hogy Jodiék voltak itt. Megterítettek és a kissé feszült vacsora után mindenki aludni tért, tekintettel a másnapi korai indulásra. Tudta, hogy inkább beszélniük kellene, francba a pihenéssel, hiszen egy ilyen este után úgysem fog egyikőjük sem nyugodtan aludni, de nem akarta az utolsó estét veszekedéssel tölteni, ezért aztán inkább csendben maradt.
A repülőn aztán Emily napszemüveg mögé rejtette kialvatlan és kisírt szemeit. Egy ideig kedvetlenül válaszolgatott Angie kérdéseire, amőbáztak, röfi-pókereztek, végül a kislányt elnyomta az álom a lány legnagyobb megkönnyebbülésére. Már éppen hátradöntötte volna ő is a székét, hogy kicsit pihenni próbáljon, amikor a férfi átnyúlt a közöttük húzódó folyosón és megérintette a karját.

-Amióta csak elindultunk, érzem, hogy valami bántja. Ki vele, mi az!? Már tegnap este is olyan szótlan volt, de betudtam annak, hogy az utazás előtti készülődés. De órák óta figyelem, valami baj van. Kristen bántotta meg? Vagy én? Esküszöm, nem emlékszem, hogy ...
Emily lekapta a napszemüveget és Robertben bennakadt a hang, ahogy megdöbbenve nézte a karikás szemeket.
-Ha nagyon tudni akarja, nem aludtam jól. Sőt, egészen ócska volt már a délutánom is. Amíg maga házon kívül volt, váratlan kedves látogatóink voltak, akik közül az egyik felvilágosított, hogy tudjam, hol a helyem a maga életében.

-Kristen? – kerekedett a férfi szeme, aztán összehúzta a szemöldökét. -Már megint mi a jó francot mondott az a boszorkány?
Emily csak a vállát vonogatta. Végül is, miért tenne szemrehányást a férfinak? Felnőtt ember, ott tölti az idejét, ahol akarja. Neki nem ígért semmit, így aztán semmi joga, hogy rosszul essen az, hogy a szavaival ellentétben mégis ezzel a boszorkánnyal érzi magát a legjobban. Csak ne fájt volna annyira!
-Csak elmesélte, hogy a héten mennyit találkozgattak. Én meg naívan azt hittem, ez az, amit egész idő alatt elkerülni szándékozott. Hát, úgy tűnik, mégsem.  De végül is semmi közöm hozzá.
Robert meglepetten vonta fel a szemöldökét. Tényleg találkoztak Kristennel az egyik nap, mert a nő elvitte a kisállat-temetőbe Bear sírjához. De találkozgatásokról szó sem volt. 

-Egy régi kedves közös … nem is tudom, hogy fogalmazzam meg… családtag miatt találkoztunk, de csak egyszer. És egyszer Caránál voltam a temetőben, szóval nem töltöttem a napjaimat Kristennel. – mondta kissé mentegetőzően, de nem akarta, hogy Emily azt higgye, valami romantikus program miatt nem volt otthon délelőttönként. Aztán folytatta: -Egyszer régen megmentettem egy kölyökkutyát az elaltatástól azzal, hogy örökbefogadtam. Bear volt a neve. Akkoriban még együtt voltunk, úgyhogy Bear a közös kutyánk lett. Aztán az élet úgy hozta, hogy a kutya Kristennél maradt. Később a férje, Sean ugyan át akarta passzolni, de Kristen nem adta. Talán őszintén ragaszkodott hozzá, talán csak nekem akart vele fájdalmat okozni, most már nem is érdekes, de Bear megérdemelte, hogy meglátogassam a sírját. Amikor pedig Molly meglepett minket egy rakat kölyökkel, Kristen elvitte az egyiket, Berniet, de ő sajnos nem sokáig volt Bear társa, mert egy party alkalmával kiszökött a kertből és egy autó elütötte. Kris nem volt a nevelés mintaképe…sem - tette hozzá egy fájdalmas grimasszal. –Remélem, Jodival jobban összekapja magát.

Aztán csak dőlt belőle továbbra is a szó a kutyáról, régi vidám történetekről, hogy a lány rá figyeljen, pedig egész idő alatt egészen másról akart vele beszélni. De erre a repülőgép fedélzete nem a legalkalmasabb helyszín volt. Majdnem egy hetet töltöttek LA-ben és nem volt alkalmuk beszélni a köztük lévő megfogalmazhatatlan valamiről, pedig még otthon eltökélte, hogy a végére jár annak, miért kísérti a lány az álmaiban, miért nem tudja levenni róla néha a szemét, miért érzi úgy a hangját hallgatva, mintha balzsammal kenegetnék sajgó szívét. A lány Kris kapcsán sértettnek tűnő reakciója láttán reménykedni kezdett, hogy ami otthon elkezdődött szép csendesen, talán éppen a betegápolás idején, azt nem tette tönkre odaát a tengerentúlon.

Amúgy is aggódott a jövő miatt, mert mozgalmas időszak közeledett. Kanadába kell utaznia hamarosan, aztán Párizsba kell menjen egy fotózásra, és már az afrikai forgatás sincs olyan messze. Attól félt, egyszerűen nem találnak egy olyan nyugodt időszakot, amikor tisztázhatják a köztük alakuló kapcsolat mibenlétét. Néha már attól tartott, csak ő lát bele érzelmeket, lappangó, felszínre törni készülő szenvedélyt, de aztán, ha kitartóan figyelt, meglátta az apró jeleket, amik elárulták Emily bizonytalanságát is.  Leginkább az afrikai utazás miatt törte a fejét. Sok ezer mérföld és majd hat hét választja majd el őket egymástól. Egyrészt ilyen hosszú időre nem akarta Angiet kivenni az iskolából, másrészt még nem tudta, mire számíthat ő maga az eredeti helyszíneken. Nem akarta kitenni őket veszélynek, kényelmetlenségnek, ugyanakkor elkeserítette a gondolat, milyen átkozottul hosszú lesz a forgatás hat hete. De talán egy látogatást leszervezhetnének, jutott eszébe a megoldás, ezért aztán elő is vette a noteszát, hogy feljegyzéseket készítsen, mi mindenre kell gondoljanak az utazás előkészítésekor. 

bonus:

4 megjegyzés:

csez írta...

Köszi-köszi-kösziiiiii!!! <3
A temetői monológ nagyon helyes volt! Igaz, kicsit előreszaladt Rob a tervezgetésben.... Mikor még... De aztán.... jött a társasozás, a szörf... O.o
Ezek ketten remekül kikészítik egymást és magukat, mire Rob belátja, hogy készenáll ;)
Kris, azt hittem, nagyobb kavarodást okoz, nem mintha ennyi nem bőven elég lett volna belőle... :P
Emily-nek kitartást a kitartáshoz ;)
Szép vasárnapot mindenkinek!
Pusz

zsorzsi írta...

Nem tudom ,lehet ,hogy korán van és a kv-t is már lehörpöltem ,de ez a temető látogatás nem esett jól ,így a vasárnapi két pirítósra .
Jó volt ez Jutkám !

Pixie írta...

Óhh pontosan egy olyan temetős beszélgetést vártam annak idején. Hajjhh olyan szép volt!! <3 De örülök, hogy a humor is megcsillant azért benne. :)
Rob remélem, nem fogja hagyni, hogy K bekavarjon, talán egy óceánnyi távolságból nem fog tudni. :)
Olyan édesek, ahogy kerülgetik egymást, egymás után veszik a hideg zuhanyokat. :D :D
Továbbra is kitartóan várom a Kiss-t!! http://www.youtube.com/watch?v=kFfKb_WEkCE
Imádtam!
puszi
Pixie

Gabó írta...

Kitartás Emily! Meg fogja érni kivárni ezt a mamlaszt. Jó nem bántom, mert tisztelem, hogy ennyire ragaszkodik Cara-hoz. Figyelemreméltó tulajdonság.
A temető már megint betette a kaput nálam, olyan homályosak tudnak lenni a betűk néha, összefolynak a szemem előtt! ;)
Kristen meg egy hárpia, ott üt, ahol a legjobban fáj!
Mondjuk ezzel is a két mimózának segített akaratlanul, mert Emily reakciója magáért beszélt, és még talán ez a nehézfejű pasi is értett belőle. Hajajjj...közeledünk a..a... tudod mihez. ;) Csak ne lennék olyan türelmetlen.! XDD
Akkor most mmmmmmmmmm... /jógaülésben koncentrál/ megpróbálom kivárni a következőt! :D
Puccca!