"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 28., csütörtök

Az álmok néha valóra válnak 24.

Hát, most komolyan... ha csez nem lenne, sírnék...
***


-Istenem, ne haragudj! De hát miért etted meg, ha nem ízlett? – térdelt mellette Emily egy vizes kis törülközőt szorongatva, amíg ő a wc-kagylóba kapaszkodva szabadult meg a háborgó gyomrából kifelé igyekvő haggistól. Vagy már csak a whiskytől, mert a haggis talán már valahol a csatornarendszerben kezdett új pályafutásba. Az étteremben még hősiesen tartotta magát. Először felhajtott egy whiskyt szíverősítőként, aztán rezzenéstelen arccal vette tudomásul, amikor a pincér letette elé a szagos ételkülönlegességet, és csak igazán kicsit sápadt el, amikor az első nyisszantásra szétnyílt a bendő és feltárta a benne rejtőző „finomságokat”. Emily jó étvággyal ette a gusztusosan elkészített halat és némi csalódottságot érzett, amiért a férfi nem tolta el maga elől a tányért az első pillanatban. 

Vagy tényleg ízlik neki, vagy nagyon jó színész – ismerte el, ahogy a haggis ha lassan is, de fogyott a tányéron. Már ő nem bírta nézni a látványt. Közben Robert megivott még egyet a maróan erős helyi specialitásból, aztán hátradőlt és megpaskolta a gyomrát, mint aki máris tele van, holott az étel fele még a tányérján volt. Amikor a pincér letette elé a harmadik whiskyt, úgy kapott utána, mintha mentőöv lett volna, és ez már gyanussá tette a dolgot, de aztán a férfi még kitartott, amíg fizettek és hazasétáltak. Amikor azonban a kulcsot a zárba illesztette, Robert egy hirtelen hátraarccal inkább a fürdőszobát választotta, és az ajtót be sem csukva maga után a wc elé roskadt. Azóta itt gubbasztottak mind a ketten, Emily egyre növekvő lelkiismeret-furdalással és aggodalommal, Robert pedig mert egyszerűen nem volt képest felállni.

-Hogy miért? – nézett rá elgyötört arccal a férfi. –Mert tudtam, hogy ez is a bosszúd része, azért; és nem akartam meghátrálni, de most már nem vagyok benne biztos, hogy nem lett volna-e mégis jobb megfutamodni.
-Innál valamit? Egy sört? Iannak biztos van, kérek tőle. – tüsténkedett a lány.
-Isten ments, még egy büfögés hiányzik, meg hogy valaki közben elfoglalja a fürdőszobát... nem, inkább csendben meghalok az ágy  tetején – nézett Robert a lányra olyan tekintettel, hogy Emily szinte elszégyellte magát. Ez azért felesleges kínzás volt. De akkor jóváteszi azzal, hogy beengedi Robertet az ágyba. Ilyen állapotban aligha fogja őt molesztálni – döntötte el, aztán felsegítette és a kezébe adta a fogkefét meg a törülközőt, hogy a férfi rendbe szedhesse magát; aztán kiment.

Robert még mindig görcsbe ránduló gyomoridegekkel nézett utána, miközben a mosdóra támaszkodott. A tükörben egy megviselt férfiarc nézett vissza rá, haja a szokásosnál is ziláltabb volt, és nem sokat segített rajta, hogy most újra végigtúrta. Hát, akkor megvolt már ez is, az első hányás a nő előtt, akinek csak a legjobb formáját szerette volna mutatni. Persze, a betegség idején ezt már kipipálták, de az egy merőben más helyzet volt, és hát a nagy részére nem is emlékszik a láztól. De ez a mostani sokáig emlékezetes megaláztatás lesz.

Nagy nehezen összekaparta magát, és amikor már kezdett bizonyossá lenni benne, hogy nem lesz folytatás, akkor benyitott a szobába. Emily már az ágyban feküdt és megpaskolta maga mellett a másik helyet.
-Azt hiszem, tartozom annyival, hogy ne kelljen farmerben lefeküdnöd. Bebújhatsz a dunyha alá, de szigorúan csak boxerben. És tartsd távol magad az én térfelemtől, megértetted? – nézett rá szúrósan, mire a férfi elhúzta a száját.
-Kösz, a megértésért, és nyugi, a mostani állapotomban eszembe se jutna kikezdeni veled. Ki tudja, van-e még ott, ahonnan az eddigiek jöttek; úgyhogy inkább csak fekszem, mint egy darab fa és számolom a szoba sarkait, hátha akkor nem jut eszembe, ami az előbb odakint történt. 

-Akkor jó éjszakát! – mormolta a lány és hátat fordított. Fázott a takaró alatt, bár tisztában volt vele, hogy ebben nem kis szerepe van a lelkiismeret-furdalásnak is. A bosszú túl jól sikerült. Ő csak annyit akart, hogy Robert feladja és eltolja maga elől a gusztustalan gasztronómiai remeket, beismerve, hogy kifogott rajta; eszébe sem jutott, hogy dacból képes lesz megenni. Most aztán itt fekszik a háta mögött, hallgathatja, ahogy csendesen szenved, és csomót köthet a kezére, amivel szíve szerint megsimogatná, hogy valahogy enyhülést hozzon neki. A helyzetre nyugodtan elmondhatja, hogy öngólt lőtt, mert semmiféle elégtételt nem érzett, szánalmat annál inkább.

Robert ledobálta magáról a ruháit és végül egy boxerben bebújt a vastag paplan alá. Még hideg volt, mint Emily lába, amihez véletlenül ért hozzá, mire a lány úgy kapta odébb a kis jégvirgácsokat, mintha tüzes vas ért volna hozzá. Úgy tűnt neki, egy örökkévalóság telt el azóta, hogy egy ágyban feküdtek Emilyvel, bár az akkori alkalom a mostaninál sokkal élvezetesebb volt. Oldalra nézett a lány merev vállaira és majdnem elmosolyodott, ahogy elképzelte, ahogy összeszorított fogakkal, dacosan fekszik, és már-már megtette neki azt a szívességet, hogy megsimogatja és ezzel átveszi a kezdeményezést, amikor a gyomrába belemart a görcs. Ez kijózanította és nyugalomra intette. Ma éjszaka jó fiú lesz, aztán ha jól ismeri Emilyt, akkor meglesz érte a jutalma talán már másnap. Másnap… Hiszen holnap péntek… 
Egy ötlet villant be, ami azonnal megtetszett neki; és a telefonja után nyúlt. Írt egy rövid üzenetet és bízott benne, hogy az anyja majd tanujelét adja híres öntevékenységének és nem hívja vissza a részletek miatt, hanem feltalálja magát. Aztán lekapcsolta a kislámpát, és a kintről beszűrődő utcai lámpa fényében a plafonon játszó árnyakat figyelte. Gondolkodni akart, de a megpróbáltatások, és a hirtelen megnyugvás, hogy végre itt fekszik Emily mellett, lassan kikapcsolták az érzékeit és elaludt. Emily megérezve, hogy a másik test ellazul mellette és halk szuszogással álomba merül, megfordult és a férfiból áradó hőt keresve, óvatosan átölelve szintén elaludt.
*
Robert a hajnali derengésben jólesően ölelte magához az illatos meleg női testet, aztán megmerevedett, amikor rájött, hogy nem álmodik, viszont a tilosban jár. Óvatosan lefejtette magát Emily testéről, mire a lány öntudatlan álmában panaszosan nyöszörögve belekapaszkodott a mellszőrzetébe. Nocsak, a kis erőszakos! – vigyorgott a férfi, aztán újra közelebb helyezkedett, mire a kapaszkodásból simogatás lett. Mindketten ellazultak, és amíg Emily nyugodtan aludt, Robert felmérte, hogy mit ért el eddig és még miféle feladatok állhatnak előtte, hogy az életük visszatérhessen a baleset előtti harmóniához. 

Először is, megtalálta Emilyt, aki szóba is állt vele, bár ebben addig a pillanatig még bizakodni sem mert, amíg össze nem futottak a kávézó ajtajában. A lány megszivatta, ez tagadhatatlan, de nem tudott haragudni rá, mert az a mondat, ami ehhez az egész helyzethez vezetett, valóban durva és meggondolatlan volt. Ha nő neki ilyet mond, nem biztos, hogy visszadumálhatta volna magát valaha is az életébe. Szóval, kapott Emilytől jogosan, és végül is a lány szíve megesett rajta, erre bizonyíték az a folyondárként rácsavarodó meleg test, amelyre nem maradt érzéketlen egyetlen porcikája sem. Eleinte még zavarta a dolog, aztán úgy döntött, nem árt, ha a lány is tudomásul veszi, ha így bújik hozzá, akkor annak következményei vannak. Nagyon remélte, hogy lelkiismeretes nő lévén, vállalja is a következményeket.

Emily már régen aludt ilyen jól. Hosszú idő után először érezte úgy, hogy nem fagytak le a lábai, és bár most is nyakig húzta a takarót, ennyire meleg még egyetlen éjszakán sem volt. Lehet, hogy Maggiék elfelejtették éjszakára lejjebb venni a fűtést? Az ébredezés ködében kéjesen nyújtózkodott, amikor keze és lábai valami meleg, de nagyon nem az ágyába való valamibe akadtak. Valaki fekszik mellettem, konstatálta ködös aggyal, aztán a felismerés mellbevágta. Robert! Hirtelen eszébe jutott minden. Nemcsak az elmúlt este és a haggis dicstelen szereplése, de az egész helyzet, ami ehhez az ébredéshez vezetett. Biztos volt benne, hogy nem történt köztük semmi, ami a felejtés ködébe taszította volna az elmúlt hét minden szenvedését, hiszen tapasztalatból tudta, hogy Roberttel tölteni az éjszakát – vagy adott esetben a nappalt – emlékezetes és nem feledhető élmény lett volna. De azért zavarba hozta ez az intim közelség, amit a teste magától értetődően kezelt, csak az agya protestált. Két választása volt. Vagy úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, és teljesen rendjén való lenne, hogy úgy tapad a szőrös hálótársra, mintha másként esélye sem lenne túlélni a mai napot; vagy zavartan rendezi a sorait és igyekszik nem agyvérzést kapni a férfi minden bizonnyal győzedelmes mosolyától. Az előbbi mellett döntött. Csendben feküdt, keze Robert mellén hevert, lába átvetve a férfi lábain. Neki bizonyára nem kényelmes – gondolt a férfi helyzetére, ahogy szinte az ágyhoz szegezte, aztán megkegyelmezett neki és látszólag természetes mozdulattal a hátára gördült. 

-Jó Reggelt! – köszönt halkan, felkészülve a férfi széles vigyorára, de Robert csak felé fordította a fejét a párnán, hogy viszonozza a köszönést. –Szia! Már régen aludtam ilyen jól, bár az este… na, hát ilyenben is régen volt részem. Még Matthew piatúrája sem ütött így ki. Nem is értem, a skótok mit találnak olyan nagyszerűnek ebben a kajában, a piájukról már nem is beszélve? – húzta el a száját. -Tudod, egyszer Tom már megetette az egész bandát. Láttad az esti műsort, most képzeld el ezt négyesben: Tom, Bobby, Marcus és én. Volt, hogy hárman is egyszerre ölelgettük a fajanszot. Felejthetetlen este volt. Mint ahogy ez a mostani is, csak most nem annyira a haggis tette azzá, hanem, hogy végre megtaláltalak. El sem tudom mondani, mennyire rossz volt ez a hét nélküled! 

-Robert!  Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy az is nagyon rossz volt, azt a mondatot hallani és tudni, hogy igenis komolyan gondolod. Ott, akkor, abban a pillanatban, te bármit odadobtál volna tehetetlen aggódásodban. Én voltam kéznél, hát én kaptam a javát. De az az igazság, ha ma kellene döntenem, tudva a reakciódat, ma sem tennék másként. Senki sem sejthette előre, hogy ez fog történni. Mint ahogy annak idején Cara is azért indult útnak – felemelte a kezét, hogy elhallgattassa Robertet, aki Cara nevének említésére szólásra nyitotta volna a száját -, mert ő sem sejtette, hogy az lesz az a nap, ami elveszi őt tőled, és a település történelmének egyik fekete napja lesz a lavina miatt. De erről sem ő, sem te, sem pedig én nem tehettünk. Néha történnek az emberekkel sorsszerű, tragikus dolgok, amiket egyszerűen nem kerülhet el. Neked pedig nem ártana gyakorolni az önuralom erényét, ha a jövőben nem akarsz több, a mostanihoz hasonló helyzetet generálni.
-Em! Az önuralmam többnyire tökéletesen működik. Emberek tucatjai bizonyíthatják, hogy szinte mindig minden körülmények között úriember tudok maradni, de kell egy biztonsági szelep, ahol én is leereszthetek. Ez a magánéletem. Tudom, hogy ez a velem élőknek nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de valamiért ez így alakult ki és nem nagyon tudok ezen már változtatni. Igyekszem, komolyan igyekszem változni, jobbá válni, de segítség és elfogadás nélkül nem fog sikerülni. A kérdés már csak az, hogy Te képes vagy-e, akarod-e ezt a segítséget megadni nekem?
-Azt akarod mondani, hogy ha most úgy döntök, hogy a történtek ellenére is veled maradok, akkor számíthatok további pofonokra? 

-Nem tudom, Em! szándékosan, esküszöm, hogy soha, de bármikor adódhat egy újabb szituáció, amiben elvesztem a fejem; és akkor nem akarom felkutatni utánad megint az országot. Állj elém, és olvass be! Azzal sokkal többet teszel kettőnkért, mint egy ilyen lelépéssel. Számíts rá, hogy Angie is berágott rád, amiért búcsú nélkül ott hagytad. Elvégre nőből van ő is – húzta el a száját mókásan.
-És te úgy érzed, hogy meg tudsz birkózni két nővel? – sandított rá a lány, de a hangján már érezhető volt a felszabadultság és játékosság. –Két nővel, aki sok figyelmedre tart igényt?
-Bármivel meg tudok birkózni, ha ez a két nő szeret engem! – sóhajtott a férfi és félredobva a józan észt, lehajolt Emilyhez, hogy a csókjával mondja el neki, mennyire hisz benne, hogy együtt bármilyen nehézséget legyőzhetnek. Emily úgy döntött, hagyja Robertet érvelni a maga módján, mert ebben a módban eddig még soha nem csalódott. 

A csókban kifulladva Robert az utolsó pillanatban nyerte vissza a józan eszét. Nem készült rá, hogy a kibékülés ilyen hamar aktuálissá válhat, és ez a gondatlansága most majd megőrjítette. De nem akart kockáztatni, mert amilyen passzban volt mostanában, egy szeretkezés Emilyvel védekezés nélkül olyan lett volna, mintha tizenkilencre húzna lapot. Nem mert kockáztatni. Nem mintha a következményektől félt volna, egyszerűen csak túl korainak tartotta még, hogy akár egy bébivel kelljen osztozkodnia a lányon. Emily megérezte a visszavonulást és csalódottan szorította magához, aztán kihúzta az éjjeliszekrény fiókját és egy csuklómozdulattal arrafelé mutatott. -Ha csak ez tart vissza, szolgáld ki magad! 

Robert belenyúlt a fiókba, és némi kotorászás után elővette a Bibliát.
Mind a ketten elnevették magukat, aztán a férfi visszacsúsztatta a fiókba a nagyszerű könyvet, és kicsit beljebb megtalálta az apró fóliacsomagot. Maggiék igazán mindenre gondolnak – futott át az agyán.
-Lehet, hogy a hit sok mindenen átsegít, de vannak dolgok, amikben jobb, ha biztosra megyünk – mormolta a lány fülébe, és Emily most kivételesen egyetértett vele.


6 megjegyzés:

Henrieme írta...

Hát lehet, hogy a szűzies imádkozás is segítségükre lett volna! Annyira röhögtem! XDDDD Teccccett a fejezet!

Pusza!

Heni

margo27 írta...

Örülök a békülésnek,és tetszett a ma rész is mint mindig.
Rohannom kell dolgozni!
ma27

csez írta...

Miért van az, hogy bármilyen körülmények között ezzel a pasival szimpatizálok?!?! O.o
Eeeeeeez durva volt! :P még jó, hogy Rob szereti ezt a csajt XDDDDDD de ha még reggel is durcizott volna.....
A biblia fergeteges volt ;)
Tetszett ;)
Kösz&pusz

Névtelen írta...

Nagyon tetszett, hogy Angie is nőből van! :)Meg a Biblia is...
Anna

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon megsajnáltam az elején Robot:). Az Angie-s és a Bibliás mondatok is nagyon jók lettek :)! Élvezem!
Várom a folytatást és a tavaszt is! (Imádom a telet, de most már jó lenne, ha a szegény tulipánok és jácintok kinyílhatnának végre a kertben, a szegény énekes madarakról ne is beszéljünk!)
An

zsorzsi írta...

Végig nevettem az ébredős részt,nagyon tetszett. Sajnos Csezzel kell egyetértenem: nem tudtad még megírni azt a történetet, ahol nekem ne lett volna szimpatikus Marci gyerek !!! XDDD