"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 16., szombat

Az álmok néha valóra válnak 11.



Másnap korán reggel Emily lesétált a partra. Apa és lánya még a lóbőrt húzták, de ő megunta az agyalást a tegnap estéről és inkább sétálni indult, hátha a szél és a hullámok kisöprik a fejéből a millió gonosz kis gondolatot, amik mind azt sugdosták a fülébe, hogy ez egy vesztett ügy. Ez a világ csak kívülről és meglehetős távolságból vonzó, belecsöppenni, a részesévé válni, már korántsem olyan vidám dolog. Még életében nem érezte magát ilyen megalázó helyzetben, mint tegnap este, amikor férfiak és nők vegyesen szinte levetkőztették a tekintetükkel, azt találgatva, vajon mi lehet közte és Robert között. Ha tudnák! De mit kéne megélnie, ha tényleg lenne köztük bármi is? Most még csak csiklandozta a kíváncsiságukat, de ha megtörténne a csoda és kialakulna köztük bármi is, biztosan még mélyebben mélyesztenék belé a karmaikat. Ijesztő volt a közeg, ami a férfinak viszont természetes, mint a levegővétel.

Elgyalogolt majd fél mérföldet, aztán visszafordult. Mostanra már biztos felébredtek a többiek is. Elgondolkodva tapicskolt a hideg vízben és már majdnem a házhoz ért, amikor hátulról egy kéz nehezedett a vállára. Az első gondolata az ijedtségen túl az volt, hogy Robert jött utána. Mosolyogva fordult felé, de a mosoly elhalt az ajkán, ahogy az ismeretlen jóképű férfiarcot meglátta.
-Bocsánat, ha megijesztettem, de meg fog fázni. Ilyenkor már nagyon hideg a víz, és tudja, … sokszor jönnek le ide a partra furcsa gondolatokkal az emberek. – nézett rá kutatóan. -Biztos, hogy jól van?
Már éppen válaszolni akart, amikor a ház teraszáról Robert kiabált oda neki. Visszaintegetett, aztán a fickóra nézett.
-Köszönöm, hogy aggódik, de látja, közel van a melegedő; inkább maga miatt aggódjon, teljesen ki van izzadva és ebben a hűvös szélben még tüdőgyulladást kap. Siessen inkább haza! – intett oda neki kedvesen és a ház felé indult. Még alig csukta be maga mögött a kis kertkaput, amikor Robert mérgesen vonta felelősségre:

-Mi jutott eszébe, hogy egyedül bóklászik lent a parton korán hajnalban, amikor sehol egy lélek, akit szükség esetén segítségül hívhatna? Arról nem is beszélve, hogy nem hagyott üzenetet, hogy hova ment. Ki volt ez? Valami ismerős?
-Ja, nem, csak egy futó, aki amiatt aggódott, hátha a jéghideg vízbe ölöm magam. Miért?
-Ebben a városban már sokan tűntek el, akik leálltak egy vadidegennel beszélgetni. – morogta az orra alatt vészjóslóan a férfi.
-Ez kissé paranoiásan hangzott. Meg akar ijeszteni? – meresztett rá nagy szemeket Emily. –Mert akkor sikerült. De egyszerűen képtelen vagyok mindig mindenkiről a legrosszabbat feltételezni. Még ebben a városban sem, ahol ez alighanem a túlélés első számú feltétele, még a maga köreiben is. – tette hozzá még a korábbi gondolataitól felpaprikázva. -Na, megyek, csinálok reggelit.

-Nem kell, majd a városban eszünk, annyi jó kis kávézó van errefelé. – nyúlt a karja után Robert. –Angie már öltözik, ha magára kap valami kevésbé homokost, máris indulhatunk. És esetleg mesélhet majd arról is, mi a baja az „én köreimmel”.
Emily játékosan ráöltötte a nyelvét, aztán a merészségétől megriadva beszaladt a házba. Robert vigyorogva nézett utána. Viháncolunk Emily, viháncolunk? Mit nem adott volna érte, ha ezt a játékot most tovább játszhatták volna… A lány beleugrott a tegnap esti farmerjébe és egy másik pólót rántott magára, aztán már futott is, hogy a többieknek ne kelljen sokat várni rá.

-Hogy tetszett a tegnap este? – tette fel Robert ártatlanul mindkettőjüknek a kérdést, miközben helyet foglaltak a kávézó napsütötte teraszán, bár sejtette, hogy Emily korántsem volt annyira elragadtatva, mint a lánya. Hallott ő is eleget ahhoz, hogy tudja, a lány is pontosan tisztában volt vele, miket beszéltek a háta mögött. De magának köszönheti. Aki szolíd nevelőnő helyett nagyvilági vampnak öltözik és közszemlére teszi az idomait, az viselje a következményeket. Az a blúz… reggel az első gondolata volt, ahogy kinyílt a szeme. A többi gondolatot aztán igyekezett a hideg zuhanyba ölni.
-Jaj, remek volt! – sóhajtott Angie. Robert elmosolyodott és Emilyre nézett, hogy tőle is hallja az este értékelését, de a lány ráhunyorított és megrázta a fejét: -Nem akarja az őszinte véleményemet hallani, higgye el!
-Reméltem, hogy ezt fogja mondani. – vigyorgott a férfi, aztán intett a pincérnek és megrendelte a reggelit. Amikor pedig végeztek, kocsiba ültek, hogy eltöltsenek egy teljesen őrült, de nagyon vidám napot a filmstúdiókban.

(A konkrétumok László József és Széles Tamás írásai alapján)
Robert meglepetésnek előre leszervezte a kirándulást és feltűnés nélkül vitte végig őket egy végtelenül barátságos nő vezetésével  a Paramount Stúdión, aztán egy rövid frissítő ebéd után az Universalon is.
Martha Simmons kimeríthetetlen tárháza volt az információknak, tökéletes idegenvezető, még Robert is érdeklődéssel hallgatta, pedig ő aztán sokat hallott már az álomváros múltjáról az elmúlt hosszú évek alatt.

Ki gondolná például, hogy Hollywood összlakossága alig haladja meg a százötvenezret? És ki tudja, hogy bizonyos Wilcoxné asszony találta meg 1886-ban azt a dombos-legelős nagy területet, melyen csupán nyugdíjas éveit kívánta eltölteni? Néhány év múltán aztán kiparcellázta és eladta a föld egy részét, hogy 1903-ban már Hollywoodlandként ismerjék a helyiek az így kialakított kis falut. Aztán jöttek a filmesek, és gyakorlatilag száz éve egyfolytában dollármilliárdokból álmodnak vászonra mindent, amit csak lehet. Hollywoodnak köszönhetően a filmgyártás fő vonalát az amerikai film képviseli. Universal, Paramount, MGM, Warner Brothers, United Artist. Néhány stúdiónév a világszerte ismertek közül. Szuperprodukciók, kasszasikerek, nagy bukások, örömök és könnyek: mindegyik egy-egy külön sztori, híres rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel. 

A huszadik század első éveiben az amerikai filmgyártás központja még New York volt. Akkoriban alig néhány produkció elkészítéséért utaztak Nyugatra. Néhány esztendő elteltével aztán megélénkült Kaliforniában a filmgyártás, elkezdődtek a nagy stúdióépítések. Jól jöttek hát Wilcoxék telkei. Adolph Zukor az elsők között alapított stúdiót, a Paramount Picturest. A Melrose Avenue-n felépített hatalmas gyárból olyan sikertörténetek kerültek a mozivásznakra, mint a Római vakáció (1953), a Háború és béke (1956), a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) vagy az a Keresztapa-trilógia, amely Oscar-díjaival kihúzta az anyagi csávából a stúdiót.

A kis csapat apró golfkocsin járta be a hatalmas területeket (tele van velük a gyár, hiszen óriási távolságra vannak egymástól a stúdióépületek). Megnézték a „Keresztapa” stúdiót, majd sorban a többit. Mindegyik falán egy-egy tábla, melyen felsorolják az ott készült sikeres filmeket. Az udvaron autózva a messze távolban láthatták a világszerte ismert hegyet, melyen a Hollywood felirat olvasható. A régi főbejárat közelében aztán kiszálltak, és egy kis padot kezdtek el bámulni. Pontosabban a rajta lévő táblát, melyen a felirat elárulta, hogy ez az a pad, melyen Forrest Gump várt a buszra. Ja, ha az, leültek egy kicsit ők is…

Aztán újra kocsiba szálltak, hogy a város túloldalán található Universalhoz menjenek. Útközben megebédeltek egy csendes kis étteremben, ahol Martha, aki velük tartott a másik stúdióhoz is, váratlanul egy mellbevágó megjegyzést tett, ahogy Angiet nézte, aki egy szalvétára rajzolgatott.
-Tehetséges a kislányuk. Még a végén ő is a filmiparban fog kikötni. Storyboardokat rajzolhatna, vagy akár díszlettervező is lehetne belőle. Nézzék csak, ahogy pár vonással megragadta a délelőtti látványosságok lényegét!
Robert nagyot nyelve elmosolyodott és minden megjegyzés nélkül megsimogatta a kislány koncentráló kis buksiját, aztán Emilyre nézett és nagyot kacsintott. A lány még hosszú percekig nem volt abban az állapotban, hogy a társalgáshoz érdemben hozzá tudjon szólni. Szemei előtt egy olyan élet képkockái peregtek a nő szavai hallatán, ami a valaha volt ábrándos álmokon túl is nagyon megremegtette a szívét. Szinte rettegett, hogy ez az álom, ami néha már-már reményteljesen elérhetőnek tűnt, esetleg egy hirtelen fordulattal örökre elveszhet számára. 

Los Angeles központjától jó félórás autóútra volt szükségük, hogy Hollywood egy másik híres filmgyárát, a Universal Pictures-t meglátogathassák. Ez az a stúdiókomplexum, amely nem csak filmkészítésből, hanem látogatóiból is él. 1912-ben alapította Carl Laemmle, aki a Universal Cityvel gyakorlatilag a világ legnagyobb filmvállalkozását hozta létre. Az első jelentős sikert a Nyugaton a helyzet változatlan (1930) című film hozta, majd a Lugosi Béla főszereplésével készült Drakula (1931) futott be a filmszínházakban. A 60-as és 70-es évek sztárrendezője Alfred Hitchcock (Madarak, Psycho) volt, később aztán George Lucas és Steven Spielberg vitte tovább a hírnevet. Michael Cimino Szarvasvadász című, Oscar-díjas filmjét a magyar Zsigmond Vilmos fényképezte (1978, főszerepben Robert De Niro-val).

A Universal City számos filmjének díszleteit felhasználva gyakorlatilag vidámparkként működik. Gyakorlatilag az egész napot el lehetne tölteni a filmek (és filmes emlékek) bűvöletében. Hullámvasutak, 3 és 4D-s vetítések, produkciók és hihetetlenül sok ajándéktárgy kínálja magát a látogatóknak. A legnagyobb sláger talán a stúdiótúra: egy gumikerekű kisvonattal bő félóra alatt mutatják meg a stúdiótelepet. Megnézhették a filmforgatások híres helyszíneit, így például a domboldalon álló Bates Motelt (Hitchcock: Psycho), a Cápa „nyugalmas” tengerpartját, egy repülőgép katasztrófa helyszínét, valamint sok üresen álló díszletépületet és teret.

Az élőben bemutatott show-műsorok legjobbja az 1995-ben Kevin Costner főszereplésével készült Waterworld alapján készült. Maga a film a mozikban óriásit bukott, de ez a jó húsz perces bemutató egészen kiváló volt. Víz alatti és feletti harcok, bámulatos kaszkadőr jelenetek, káprázatos műsor. Egyszerre legalább ötszáz ember nézheti meg félkörben ülve a showt, miközben alig hiszi, hogy szinte itt forgatták le az egész filmet. A bemutató csúcspontja, amikor az előttük álló vízi világba becsapódik egy lángoló repülőgép. Egészen hihetetlen jelenet. A nézőket szerencsére annyira lekötötte a fantasztikus látvány, hogy ügyet sem vetettek a mellettük letelepedő  kis társaságra.

A House of Horror szellemházán végigmenni csak erős idegzetűeknek ajánlott, míg a Múmia filmek hullámvasútjához erős gyomor szükséges. Emily és Angie kétoldalról kapaszkodtak Robertbe, aki a lányok közelségéből igyekezett annyi erőt meríteni, hogy időnként a berezelés helyett az erős férfi képét tudja produkálni. A Jurassic Park vízi hajózása a különféle „Rexek” között laza felüdülés volt, egészen a végéig, amikor csónakostól zuhantak jó száz métert a mélybe! A Special Effects stúdióban pedig beavatták őket a filmes trükkökbe, melyek közül nem egyet a férfi filmjeiben is alkalmaztak már.
A Warner Bros.-stúdiótúrát félig golfkocsival tették meg. A hotel fala fából készült, és csak a frontális részét építették meg, ahogyan a külső helyszíneken található városrészek épületeinek is. Minden stúdióban van egy felépített kertvárosrészlet, egy Brooklyn-szerű magasabb „bérháznegyed” (persze lehet az bármelyik más városé is) és egy kis zöldövezet, amit mindenhol Central Parknak neveznek. 

Robert régebbi filmjeivel példálózva magyarázta a lányoknak, miért van ezekre a helyszínekre szükség, amikor sokszor eredeti helyeken forgatnak. Amúgy csak a Warner Bros. stúdiójában van valamire való filmes „múzeum”. Az ember azt hinné, hogy a stúdiók tobzódnak a filmes relikviákban, de ezeket valamiért nem teszik közszemlére. Az pedig csak mendemonda, hogy a színészek a forgatás végén megtarthatják kedvenc kosztümjeiket vagy más használati tárgyakat. Mindenütt volt egy szobányi kiállított  tárgy, de röhejesen kevés a stúdiók múltjához, filmográfiájához képest, és alig akadt valami a nemrég bemutatott filmekből. A Warner Bros. kitett magáért ilyen téren, külön volt egy kisebb hangár híres járművekkel, mint például a Tim Burton-féle Batman Batmobilja, a Nolan-féle Batman-filmekből a Tumbler és a Batpod. Világos volt, hogy a stúdiótúrák elsősorban gyerekeknek szólnak és tényleg az átlagamerikai ízléséhez és igényéhez vannak igazítva, akinek az számít, hogy  elmondhatja magáról, hogy járt ott. 

Elmentek a Universal Theme Parkba is. A King Kong 360 3D showja teljesen elvarázsolta őket. Felültek egy kisbuszra, ami behajtott egy alagútba. Kétoldalt két, mozivászon nagyságú, 3D-ben vetített kép, természetesen ezt is 3D-szemüveggel kell nézni. Egy dzsungelben játszódó jelenet, melyben King Kong megharcol két Tyrannosaurus Rexszel. A buszt himbálták rendesen és itt sem maradhatott el a füst meg egy kis vízspriccelés a nézőkre, hogy végérvényesen bevonják az élménybe. A látvány nagyon hatásos és profi,  ízelítőt adva, milyen lesz a jövő mozija. 

Szerencsére a King Kong show-val egybekötöttek egy másik látványosságot is, a „behind the scenes” stúdiótúrát. A kisbusz híres filmek egy-egy külső helyszíne mellett halad el. Jó volt látni a Psychóból a Bates Motelt és mögötte a házat, vagy a Spielberg-féle War of the Worlds azon helyszínét, ahol a lezuhant repülőgép maradványai és a szétrombolt házak között sétált Tom Cruise. Remek díszlet, megdöbbentő látványt nyújt, mintha tényleg egy apokalipszis után járnának. 

Hazafelé még ellátogattak a Kodak Theatherbe. Kisebb a színház, mint amekkorának a tévéből látszik. A színpadot éppen valami show-ra készítették elő. A Kodak Theather folyosóján, amin a sztárok szoktak keresztülmenni a vörös szőnyegen, oldalt a falon a legjobb film kategóriában Oscar-díjat nyert filmek címe látható, 2071-ig előre megszámozva.

Az egésznapos tömény élménytől hullafáradtan értek haza. Angie vacsora nélkül szinte elájult, de a felnőttek sem akartak már a főzéssel bajlódni. Robert kipakolta a hűtőgép nasikészletét és egy-egy nagy pohár tejjel gyerekmódra tudták le a vacsorát.
Amikor végeztek, Robert lassan a lány felé hajolt és az ujjaival letörölte a lány szájaszélén fehérlő tejet. Emily megbűvölten hagyta, szemük összekapcsolódott, kért és ígért, szíve majd kiugrott a bordái mögül és csak arra tudott gondolni, hogy Most... most fog megcsókolni! De a férfi csak nézte a vágytól kissé elnyílt ajkakat, majd elsápadt és felállt.
-Bocsáss meg! – suttogta, aztán eltűnt a szobájában.



4 megjegyzés:

csez írta...

Száraznak semmi esetre sem mondanám, de hogy még olvasni is fárasztó volt, az tuti ;) XDDD
Szóval már Emily a reggeli első gondolata?! Meg kacsingat?! Aljas "vénember"!!! Kikészíti ezt a lányt...
A. Végéről. Pedig. Ne. Is. Beszéljünk!!!
Olyan vagy Te is, mint Rob ;)
Kikészítesz!!! Azért remélem, elrágtál pár ceruzavéget, mire ez a befejezés megszületett ;)
Tetszett!!! <3

Pixie írta...

Mindig is el akartam jutni egy ilyen filmstúdióban. Az igazság az, hogy film khm a b betűs szó helyett mondjuk inkább, hogy mániás vagyok. :D Jó lenne egyszer ezt a felvázolt kirándulást élőben is megejteni. Hát ha még egy ilyen kísérővel, mint Rob! xDD
Tetszett, hogy a sok info közé azért sikeresen beszúrtál két szívleállós/dobogtatós jelenetet. Főleg a végén!!! Végem van. :D Igyekszem türelmesen várni a csókra, de ha már a majdnem csók is ennyire bizsergető, nem tudom, akkor mi lesz velem. :)
Szerettem!

Pixie

csibe írta...

Gratulálok:)

Egy bánaton van, mire belejövök az olvasásba,már vége is van :((

és ezek a végek kikészitenek..
Alig várom a folytatást :))

zsorzsi írta...

Bakker.