Az álmok néha valóra válnak 4.

-Gondolt már néha rá, hogy az élet micsoda nagy rendező? – szólalt meg a férfi váratlanul még mindig a bögréjében lötyögtetett teát fixírozva. Emily elhúzta a száját, de csak magában válaszolt: El sem tudod képzelni, mostanában hányszor gondolok erre. Aztán a férfi felnézett és a lány elveszett a szürke szemek varázsában. 

-Egész életemben sorsszerű találkozások irányították az életemet. Szinte ijesztő belegondolni, mennyire rajtunk kívül álló erők irányítják sokszor a sorsunkat. Ha annak idején nem kapom meg azt a szerepet az Államokban, talán még színész sem lett volna belőlem. Ha nem találkozom Carával, sosem tudom meg, hogy micsoda mélységeket és magasságokat lehet megjárni egy kapcsolatban, és leginkább nem lenne itt ez a kis angyal. Sokszor gondoltam már rá, hogy tulajdonképpen semmi értelme ennek az egész taposómalomnak, amit sokan életnek hívnak, de amíg ő van nekem, addig feladatom van a világban, és biztos lehetek benne, hogy egy ember egészen biztosan számít rám. Őt nem veszíthetem el! – csapta le a bögrét, aztán a lépcső felé nézett. -Felmegyek hozzá, feküdjön le nyugodtan! – azzal egy szempillantás alatt el is tűnt.

Emily remegő kézzel tette le a bögréjét a pultra. Megrázta ez a csendes vallomás, és a férfi hangjából sütő szenvedély és fájdalom. Olyan természetesen ejtette ki a felesége nevét, mintha még mindig itt lenne vele, odafönt várná, hogy együtt virrasszanak a kislányuk ágya mellett. Milyen lehet, amikor ilyen nagyon szeretnek valakit? 

Nagyot sóhajtva lekászálódott a székről, elmosta a bögréket, friss teát főzött, hogy Angienek is vihessen  föl, aztán egy kancsóval és a kislány kedvenc mackós bögréjével elindult az emeletre. A gyerekszoba ajtaja résnyire nyitva volt. Könyökével kicsit beljebb lökte és belépett. Robert az ágyon feküdt csukott szemekkel, az ölelésében  Angie szuszogott. Apa és lánya, szívet melengető látvány volt. Emily megnézte a kislány nyakát és úgy találta, hogy talán tényleg hatásos volt a hűtőfürdő és a kúp, mert alig érezte melegebbnek a normálisnál. Letette az asztalra a kancsót és a bögrét, aztán egy könnyű kis takarót terített a férfira és halkan visszament a saját szobájába. 

Leült a hatalmas, régimódi karosszékbe, felhúzta a lábait, karjaival átkulcsolta, és az ablakon túl derengő hajnalt nézte. A távolban pirosas fény festette meg a szürke égboltot. Hirtelen gondolt egyet, kinyitotta az ablakot és azonnal betöltötte a szobát a vidám madárcsicsergés. Nagyon remélte, hogy a friss levegő elűzi a szobából és őbelőle az éjszakai vihar és az azt követő történések feszültségét. A gyerekszobában alvó férfira gondolt, aki a világot volt képes megőrjíteni egyetlen mosolyával, és ettől valóságos glóriát szőttek köré a rajongói, s közben a valóságban  ő is csupán egy esendő ember, tele kétségekkel, fájdalmakkal, félelmekkel. Ami csak még vonzóbbá teszi! – ismerte el egy mély sóhajjal. 

Robert szeme abban a pillanatban kinyílt, ahogy a lány halkan kiment a szobából. Angie nyugodtan aludt az ölébe fészkelődve, és erről az a képtelen gondolat jutott hirtelen eszébe, hogy már az idejére sem emlékszik, amikor egy nagykorú nő feküdt így mellette. Cara óta kifejezetten szerzetesi életet élt, és az a néhány alkalom csak még jobban elvette a kedvét a folytatástól. Állandóan úgy érezte, hogy hűtlen lett a szerelmükhöz, miközben tisztában volt vele, hogy tisztességtelen volt azokkal a nőkkel is, hiszen tulajdonképpen csak a testüket használta, az érzelmeit megtartotta magának és a múltnak. Harminchét éves lesz, és néha kicsit fásultan gondolt rá, hogy a testiség mostantól már örökre csak némi svédtornát jelent-e majd a számára? 

Érezte, hogy  a kislány bőre újra melegebb lett. Felkelt és az ágy végében heverő kis kéztörlőkre esett a pillantása. Emily azt mondta a csuklókra és bokákra rakott borogatás is segíthet. A fürdőszobában bevizesítette a kis frottírdarabokat, jól kicsavarta és gyengéden beburkolta vele a gyerek végtagjait. Angie összerezzent a váratlan hűs érintéstől, kinyílt a szeme és kicsit kábán az apjára nézett, aztán  megnyugodva lehunyta a szemét. Robert végigdőlt mellette az ágyan, lassan cirógatni kezdte a kicsi hátát, mint bébi korában, közben a gondolatai visszatértek Emilyhez.

Egész jól veszi az akadályokat. Az első napokban azt hitte, hogy valami olyat lát a lány tekintete mélyén, ami már sokszor lehetetlenné tette, hogy alkalmazzon valakit. De egyetlen nap sem tapasztalata, hogy elhanyagolta volna a gyereket és inkább az ő érdeklődését próbálta volna felkelteni. Ennyit kopott volna a vonzereje az utóbbi időben? - húzta grimaszra a száját. Vagy a lány rájött, hogy a valóságban mennyire más, mint az a férfi, akiért rajonganak, egy unalmas pasi egy gyerekkel, akit mindig is mások elé fog helyezni. De az is lehet, hogy bevetette az ősi trükköt, miszerint a közömbösség a legvonzóbb dolog egy férfi szemében?

Bevethetné az eredendően pasis énjét, hogy megpróbálja meghódítani. Bár, ő már tHett is néhány tétova próbálkozást, kétértelmű megjegyzést, még a maga nehézkes felfogása számára is olyan egyértelműen, hogy reakciók híján már tényleg úgy érezte, kijött a gyakorlatból. A lány mintha nem fogta volna a jeleket, amiket sugárzott feléje. Ez kicsit elbizonytalanította, de elszántabbá is tette. Bár, őszintén szólva fogalma sem volt róla, mit akar Emilytől. De hosszú idő után először éppen ő volt az, akitől valamiféle választ várt. De a visszajelzés csak nem akart megérkezni, pedig a kórházban szinte már durván úgy állította be a kapcsolatukat, mintha közös ágyból érkeztek volna a neonfényes vizsgálóba. De Emilynek a szeme sem rebbent. 

Már túl volt azon a korszakán, amikor csak az számított, hogy egy kellemes éjszakája legyen. Szüksége volt egy társra, bár az elmúlt években ezt a gondolatot szinte erővel tartotta távol magától. Ma éjjel kifejezetten jó párost alkottak, és ott a konyhában még önmaga számára is váratlanul képes lett volna megnyílni előtte, ha csak egyetlen kérdéssel visszakérdez. De Emily csak hallgatott, ő pedig nem tudta értelmezni ezt a hallgatást, így aztán inkább menekülőre fogta. Mindenesetre most néhány napig itt lesznek hármasban, biztosan nyílik alkalom újabb beszélgetésre. Csak még abban sem volt egészen biztos, mi mindent akar megosztani a lánnyal. 

Nyugtalan gondolatait alighanem Angie is megérezte, mert mocorogni kezdett az ölében. Magához ölelte, de aztán úgy érezte, mintha egy forró kályhát ölelgetne és inkább elhúzódott a kicsitől. De a forróság mintha vele maradt volna. Lerúgta magáról a könnyű kis takarót, aztán ügyetlenül tapogatózott utána a padlón, mert a hidegrázás ellen, ami megborzongatta a testét, attól a pókhálónyi kis anyagtól várt mégiscsak valami védelmet.

Emily megunta csapongó gondolatait, amikben leginkább a férfi feltűrt ujjú pulóveres karját látta maga előtt, az aranyos színben ragyogó szőrszálakat a vizsgáló erős fényében, összeráncolt homlokát, ahogy a doktornőre koncentrálva hallgatja a diagnózist, és azt a fél mondatot, amiből úgy tűnt, mintha ők közös szobában töltenék az éjszakákat. Felugrott és gyors mozdulatokkal öltözködni kezdett. Az óra már reggel hetet mutatott, és úgy döntött, mindenkinek jobb, ha nem álmodozik, hanem valami reggelit készít. Előtte azonban benézett még Angiehez.

A férfi még mindig a kislány mellett feküdt, de most mindketten az ágy szélére húzódtak, mintha nem esne jól a másik test sugározta hőség. És ez valószínűleg így is lehetett, mert ziháló légzéséből nyilvánvaló volt, hogy ő is belázasodott. Ez remek! – sóhajtott elkeseredetten a lány. Úgy látszik a betegség lassan átveszi a házban az uralmat. Ugyanakkor egy pillanatig sem volt kétséges, hogy gondoskodó ápolását ettől a pillanattól kezdve a férfira is kiterjeszti. Megágyazott a férfinél, aztán mire visszatért, már Angie is felébredt. A fürdőszobából jött ki éppen, amikor Emily belépett a szobába. 

-Apu is beteg? – suttogott halkan a kislány.

-Igen, úgy néz ki, ő is elkapta a vírust. De jobb is, mert legalább egyszerre túl lesztek rajta. – simogatta meg a kislány haját a lány, aztán tiszta pizsamát húzott elő és segített neki átöltözni.

-Most legyél jó, bujj be az ágyba, felhozom a reggelit, meg friss teát. Aztán ha ettél és bevetted a gyógyszereket, akkor őt is leápolom.

Angie engedelmesen tette, amit mondott. Evett néhány falatot, bevette a gyógyszereket, aztán elhelyezkedett a nagy ágyon.

-Én most elleszek, segíts, hogy apu is minél előbb az ágyába kerüljön! – utasította felnőttesen Emilyt, aki mosolyogva fogadott szót neki.

-Robert! Ébredjen! – dugta kézfejét a forró férfinyakhoz. A férfi összerezzent és ködös tekintettel nézett fel rá.

-Mi a baj? Angie? … - aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a lánya szobájában, a lánya ágyában fekszik és ijedten nézett körül.

-Angiet már elláttam, most pedig segítek magának is … biztosan érzi, hogy belázasodott, azt hiszem, az lenne a legjobb, ha visszamennénk a szobájába, lezuhanyozna  és lefeküdne. Hozok pár falatot és innivalót, hogy maga is bevehesse a gyógyszereket. Segítsek? – nyúlt a férfi karja után, aki megrázta a fejét.

-A fene egye meg, érzem, hogy engem is elkapott. Hívja fel Mrs. Comptont, hogy jöjjön, segítsen magának! – nézett hunyorogva Angiere, aki elszundikált, mialatt ők itt sugdolóztak mellette.

-Szerintem jobb lenne, ha inkább nem jönne. Nem hiányzik, hogy szegény asszony is elkapja. Ezt a pár napot ki fogjuk bírni. – mormolta a lány.

-Igaza lehet, kicsi unokái vannak, csak tovább vinné a bajt. Akkor majd igyekszem magam gyorsan összekapni, hogy ne terheljük túl magát se…

-Helyes, tegye azt, de most irány a fürdőszoba! – utasította a lány és Robert mosolyogva engedelmeskedett neki, bár ez a mosoly most elég torzra sikerült. 

 Nemsokára a zuhanytól egy kicsit felfrissülve, de vacogva feküdt a takarója alatt. Hálás félmosollyal vette el a lány kezéből a lázcsillapítót, aztán egy korty teával lenyelte. Istentelenül zúgott a feje, ezért inkább lehunyta a szemét és abban a pillanatban már aludt is. 

A következő napokban Emily keveset aludt, azt is zaklatott álmokkal tarkítva. Robert nagyon belázasodott, és talán a tudatában sem volt, hogy orvost hívott hozzá, aki injekciókat adott neki. Angie viszonylag könnyebben esett túl a betegségen. Mostanra már felkelt és az osztálytársaival telefonon egyeztetett az elmaradt feladatokról. A férfi azonban napok óta 39 fokos lázzal feküdt, és a szervezete egyszerűen  nem akart reagálni a lázcsillapítókra. Néha lázálmában beszélt, többnyire összefüggéstelenül, hol Cara, hol Emily nevét suttogva a szoba csendjébe olyan gyötrődően, hogy Emily majdnem elsírta magát a halk keserűen karcos hangtól. 

A lány órákon át ült mellette, cserélgette a testén a hűs borogatásokat, belediktált pár korty teát, és a kimerültségtől már szinte észre sem vette, hogy milyen csábító az a test, amelyet nap mint nap lemos a szivaccsal. Aztán a harmadik nap után hirtelen leesett a férfi láza, végre jóízűen kanalazta a lány által készített húslevest, és a gyengeségen kívül csak a szeme körül sötétlő karikák árulkodtak az elmúlt napok nehéz időszakáról.

Ez volt az a pillanat, amikor Emily szép csendesen összecsukódott a fürdőszobában.