Késő éjjel volt már, a hatalmas ablaktáblákat csendesen
verte az eső, és Robert hanyatt fekve a plafonon játszó árnyakat figyelte. Már
az idejére sem emlékezett, amikor egy nő miatt álmatlanul vergődött volna az
ágyában. Cara volt az utolsó, aki ébren tudta tartani és megdolgoztatta az
agyát, ha már másra nem volt lehetősége. Cara! …
Nem is kellett, hogy az ágya melletti fotóra nézzen,
pontosan tudta, hogy hogyan mosolygott rá az asszony, amikor Velencében jártak
Angie születése után két évvel, amíg a kicsi a nagyszülőkkel a Menedékben volt. Második nászút volt ez, de pontosan
olyan izgalmas és élvezetes, mint az
első. Vagy talán még annál is jobb, hiszen egész héten hétágra sütött a nap, mégis
alig mozdultak ki a szobából, csak szeretkeztek álló nap. Esténként nyakukba
vették a várost, a langyos alkonyatban eldugott kis ristorantékben vacsoráztak,
gondoláztak, aztán visszabújtak a szerelemillatú ágyba és egymást átölelve
szenderegtek a sós tengeri párában, ami a nyitott ablakokon át borította be
őket.
Öt éve már, hogy nincs, de még néhány héttel ezelőtt is
képes volt álmában utána nyúlni. A csalódás pedig, amiért csupán a hideg
lepedőt markolta, minden alkalommal összetörte. Aztán egy esős délutánon
betoppant ez a lány, és azóta egyre ritkábban bukkant fel a felesége az
álmaiban. Az első napokban az érdeklődése csak a lánya leendő bébiszitterének
szólt. Huh, mekkorát kapna a fejére, ha csak egyszer is így nevezné Angie
előtt, méghogy bébi... – mosolyodott el a gondolatra, ahogy szinte látta maga
előtt a lányát, ahogy kis kezeit a csípőjére téve morcosan néz rá. Aztán teltek
a napok és jól eső érzéssel állapította meg, hogy Emily már nem néz úgy rá,
mint akinek három feje van, hanem teljesen normálisan tudnak beszélgetni
bármiről, a feszengés körülbelül az első nap elején eltűnt kettőjük közül. Tagadhatatlan,
hogy van a lányban valami, ami rég eltemetett érzéseket kezdett életre kelteni
benne, csak még egyelőre maga előtt sem volt egészen tiszta, hogy mit is
kezdjen ezekkel.
Az ajtó felől neszt hallott és elmosolyodott. Angie! Már
csodálkozott, hogy az előbbi égzengés nem ébresztette fel, mert ilyen időben
mindig megjelent az ágyánál és befészkelte magát az ölelésébe, hogy az apja óvó
karjai között aludjon tovább, amíg odakint tombolnak az elemek. Miatta szokott rá, hogy boxerben feküdjön le
aludni, mert soha nem tudhatta mikor jelenik meg a kicsi.
A lépések puha talpakon közeledtek, és a férfi direkt úgy
tett, mintha mélyen aludna, aztán amikor már úgy gondolta, hogy a kislány az
ágy mellett állhat, hirtelen érte nyúlt, hogy berántsa maga mellé. De aztán
ijedten engedte el a hálóinges testet. Nem Angie volt, nagyon nem!
A halk sikkantás, ami az áldozat torkából előtört,
kellemesen borzongatta végig az érzékeit, aztán felhúzta magát az ágyban és
felkapcsolta az éjjeliszekrényen a villanyt. Ez két okból sem volt jó ötlet.
Egyrészt a lányt hozta zavarba, amikor az a kidolgozott mezítelen
férfifelsőtestre nézett, másrészt ő nyelt majdnem mellé, ahogy az olvasó lámpa erős
fényében kissé áttetsző hálóingre nézett. Emily valószínűleg nem volt
tudatában, de a könnyű anyag mindent megmutatott, amit eredetileg elfedni volt
hivatott.
-Bocsánat, azt hittem, Angie az, ilyen időben mindig bebújik
mellém – mondta a férfi kicsit zavartan.
-Angie most az én ágyamba bújt, és azért jöttem, mert lázas,
amennyire meg tudom ítélni, nagyon lázas. – dadogta még mindig az előbbiektől
sokkolva a lány.
A férfi már emelte is a takaró szélét, hogy felkeljen, ezért
aztán Emily gyorsan megfordult és kifelé indult. Éppen elég sokkoló volt a
kellemesen szőrös mellkas látványa, nem kockáztatta meg, hogy valami másra is
fény derüljön hamarjában. Tulajdonképpen már itt toporgott tétován az ajtó
előtt egy ideje, lelkierőt gyűjtve a kopogtatáshoz, aztán győzött a kislány
iránti aggodalom és bekopogott. Mivel válasz nem érkezett, nagy levegőt véve
úgy döntött, bemegy és felébreszti a férfit. De amikor az hozzáért, nem sok
hiányzott hozzá, hogy infarktust kapjon. Hirtelenjében el nem tudta volna
dönteni… a férfi keze, vagy a kislány homloka volt-e forróbb. Esetleg a saját
szíve környéke.
Leült az ágya szélére és megsimogatta a nyugtalanul mocorgó Angie
tüzelő homlokát, aztán felnézett, ahogy a férfi megjelent az ajtókeretben.
Hosszú ujjaival óvatosan végigsimított a lángoló kis arcocskán, aztán halkan
megszólalt.
-Beviszem az ügyeletre, így hamarabb látja orvos, mintha
most kihívnék valakit. Máris felöltözök, őt meg majd beletekerem a takaróba.
Eljönne velem, hogy legyen két szabad kezem?
Emily bólintott és a következő pillanatban a férfi már ott
sem volt. A lány villámgyorsan belebújt egy nadrágba és pulóverbe, aztán
felrántotta rövid szárú kis csizmáját, miközben elhúzta a száját. A finom
anyagot egészen biztosan nem ilyen időre tervezték, de mindegy. Robert jelent
meg az ajtóban talpig feketében, a farmer és a kötött pulóver kifejezetten
rosszfiús külsőt kölcsönzött neki; a kocsikulcsot a lány kezébe nyomta, aztán
óvatosan beletekerte a kislányt a takaróba, felemelte és magához szorítva a
garázs felé indult. Emily kinyitotta a kocsit, beült, hogy a férfi az ölebe
fektethesse a kislányt, aztán ő is beült és csikorgó kerekekkel kilőtt a
garázsból. A kapu éppen kinyílt, mire odaértek, aztán mire gyorsítani kezdett,
már be is csukódott mögöttük.
A kórház parkolójában Robert kiszállt és kiemelte a nyöszörgő
gyereket, Emily pedig intett neki, hogy vigye csak, majd ő elviszi a kocsit a
parkolóig. Aztán ő is sietett utánuk. A kislány már az egyik vizsgálóban
feküdt, amikor végre átküzdötte magát a sürgősségi osztály betegei között. Egy
fiatal doktornő hajolt éppen föléje és figyelmesen hallgatta a szívverését. Robert
éppen beszélt.
-Este, a vacsoránál még semmi baja nem volt, vidáman mesélt.
Aztán éjjel, a nagy égzengés alatt átjött a szobánkba és akkor már ilyen lázas
volt. Nem köhögött, nem tüsszentett, csak hirtelen ez a magas láz… fogalmam
sincs, mi lehet ez.
A doktornő felnézett, ahogy Emily belépett és bátorítóan
rámosolygott. Nyilvánvaló tévedésben van, gondolta a lány, és Robert még rá is
erősített, amikor úgy adta elő a történteket, mintha a közös szobájukba jött
volna a kislány. Pillanatnyilag még fogalma sem volt róla, hogy örüljön ennek
az apró kis füllentésnek vagy kikérje magának. De most nem is volt lényeges.
-A vizsgálatok hamarosan választ adnak, de azt hiszem, ez az
új agresszív influenza vírus lehet a ludas. Sokan panaszkodnak, hogy még sosem
voltak ilyen lázasak, mint most, és szinte kezelhetetlen a dolog, a
lázcsillapítók alig hatnak. Aztán néhány nap múlva kezdődik a köhögés, az
orrfújás. És persze alaposan legyengül a szervezet a magas láz miatt. Most adok
neki egy injekciót, de lényeges, hogy azért próbálkozzanak folyamatosan a
lázcsillapítással, sokat feküdjön, és bőven fogyasszon folyadékot. A láz
hasznos, mert a szervezet küzdelmét mutatja a vírussal szemben, ugyanakkor a
tartós és magas láz legyengíti a szervezetet és szabad utat adhat a
szövődményeknek. Mást nem nagyon tehetünk, mint türelmesek várjuk, hogy
javuljon a helyzet. Ha gondolják, bekötök neki egy infúziót, és itt tartom
reggelig.
-Feltétlen szükség van erre? – nézett fel ijedten az apa.
-Nem, nem igazán. Adok néhány lázcsillapító kúpot, mert
előfordulhat, hogy a láztól hányingere lesz. Ha meg tudják oldani, hogy valaki
állandóan vele maradjon, akkor biztosan neki is jobb, ha a saját szobájában
lábadozik.
-Persze, ez nem probléma – szólalt meg Emily és a kislány
kezéért nyúlt, aki biztonságot keresően kapaszkodott bele. Robert valami
halvány féltékenységgel figyelte a jelenetet, aztán megköszönte a doktornő
segítségét és újra becsomagolta a lányát a takaróba. Angie a nyakát átölelve
bújt meg a vállán, és a férfi még a pulóveren át is érezte a forró arcocska
érintését.
Hazaérve Emily vizet eresztett a kádba. Robert felhúzott
szemöldökkel figyelte, miközben a kislányt vetkőztette.
-Biztos, hogy jó ötlet most egy fürdés?
-Biztos. – szögezte le a lány. Egyrészt lemossuk magunkról a
kórházi bacikat, másrészt, majd szép óvatosan lehűtöm a vizet, ha Angie már
benne ül. Úgy nem lesz annyira sokkoló, de talán egy kicsit lejjebb viszi a
lázát. És hogy érezze, mennyire vele érzek, együtt fogunk fürödni, úgyhogy ha
megkérhetem… - mutatott az ajtó felé a lány. Robert elvigyorodott.
-Én is nagyon szívesen szolidarítanék, csak attól tartok
annyi hely már végképp nincs a kádban. Úgyhogy addig hasznossá teszem magam és
főzök teát.
-Helyes – pirult el a lány, ahogy arra gondolt, a férfi
hosszú lábai között ő éppen elférne, és talán még Angie is, bár abban a
helyzetben talán jobb lenne, ha a kislány nemhogy a kádban, de még a házban sem
tartózkodna.
Negyed óra elteltével Robert benyitott a gyerekszobába és a
lánya lehunyt szempilláira esett a puha fényben a pillantása. Angie aludt. Odalépett
hozzá és óvatosan végig simított a válla ívén. Mintha kicsit hűvösebbnek érezte
volna, mint korábban. Emily egy vastag fürdőköpenybe burkolózva éppen kilépett
a fürdőszobából.
-Lejjebb ment a láza. – suttogott a férfi.
-Igen, egy kicsit, de sajnos nem fog sokáig tartani.
Mindenesetre majd teszek a bokáira és a csuklóira kis vizes törülközőket, az is
jó lesz a hűtőfürdő helyett. Egy kúpot is beadtam neki, bár efölött volt egy
kis vitánk. Angie ugyanis úgy érzi, ő már sokkal nagyobb annál, hogy ilyen …
idézem: megalázó procedúráknak tegyük ki. De aztán győzött az elesettsége, és
hagyta, hogy … szóval túl vagyunk rajta. És most nagyon remélem, hogy tényleg
segíteni fog, mert különben az életben még egyszer nem fogom tudni rábeszélni.
– mosolyodott el halványan a lány.
-Jöjjön, igyunk egy teát, már hajnalodik, lassan úgyis fel
kéne kelni. Legfeljebb majd napközben szundikálunk.
Emily beleegyezően bólintott, aztán követte a férfit a
konyhába, ahol feltelepedett egy székre a pult mellé. Robert otthonos
lazasággal készítette el a teát, aztán magának is töltött egyet és némi nemtörődömséggel a lánnyal szemben a pultra
könyökölt. Hirtelen az eddig biztonságos távolság alig husz centire csökkent
kettőjük között és Emily zsibbadtan várta, hogy mi történik majd. De a férfi
leginkább a bögréje mélyén vélte megtalálni a válaszokat az el sem hangzott
kérdésekre. A lány nézte maga előtt a lesütött pillákat és egy pillanatra el is
feledkezett a köztük tátongó mindenféle szakadékról. Most csak egy férfi és egy
nő voltak, és ez az érzés fájdalmasan jó volt ahhoz, hogy hamarosan bekövetkezzék
az ébredés.
8 megjegyzés:
Milyen hasznosak is a személyes tapasztalatok ;)
Főleg, ha végül így lecsökkentik két ember között a távolságot ;)
Kíváncsivá tettél, mennyire fogod harcoltatni önmagával..... ?! ;)
Köszi-puszi
Alakulnak a dolgok, alakulnak! ;)
Jó tudni, hogy mindketten vívódnak. Emily csodálata a férfi iránt ugye adott és mélyen gyökeredzik, de Robert?!
Felébredt az alvó oroszlán! És ez jó, nagyon jó! :P
Köszönöm, isteni volt a reggeli és a kávé mellé.
Óriási pillákat meg 20 centiről vizuztam. Hát szép halál lenne az már tuti! XDDDD
Pusza a sorokért! :)
Tetszik ahogy lassan kibontod a cselekményt, ahogy óvatosan megpillantják rácsodálkoznak egymásra. Angie betegsége jókor jött.
Kíváncsian várom a folytatást!
MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mindig vannak dolgok amik szépen összekuszálják az életet:)
Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra,vajon meddig fogják kerülgetni egymást?
Angie csajszit imádom,remélem nem hagyod sokáig betegségben.
Várom az új részt:)
Zsuzsa
Szia Pasa!
Valahogy, egyéb dolgaim miatt kimaradt az utóbbi pár napban hogy belenézzek a blogodba, így nagyon tetszett egyszerre a három rész! Úgy gondolom ez is a kedvenceim közé fog tartozni. Rajta hát. írásra- olasásra fel!
Várom a következőt!
ma 27
Én már nem is kellek ide ,úgy látom . Komizó tömegek....
Most mit mondjak ?Na jó elment ....<3
Ha gondolod és Emily megunja a banánt és szívesen beugrok bébyszitternek...
Na jó,elment...XDDD Csak a félreértések elkerülése végett.
Megjegyzés küldése