Perlekedők 124.

… és telnek az évek …

Lana számolta magában a másodperceket. Ennyit simán ki kell bírnia a nyápicnak – tartotta az öccse fejét a víz alatt, amikor az apja hangja harsant a feje fölött.

-Lana Elisabeth! Bele akarod fojtani Nate-et a medencébe? Nem mindenki született halnak!

Lana elengedte az öccse fejét, aki prüszkölve bukott a felszínre, és miközben a vizet rázta ki a hajából, méltatlankodva szólalt meg:

-Még bírtam volna.

-Ja, de apa nem bírta nézni – világosította fel a nővére, aki a helyi úszócsapat egyik legsikeresebb versenyzője volt tizenöt éves korára. Apró termetét az anyjától örökölte, csak csodás szürke szeme és a temperamentuma származott az apjától, aki ezt az utóbbit is leginkább Anna rovására írta.

-Apa! Különben is leér a lábam – tiltakozott Nathaniel Thomas Pattinson ugyanazokkal a szikrázó ezüst szemekkel, és a félig lehunyt hatalmas szempillákkal, melyekről most még csöpögött a víz. Tizenhárom éves korára már 170 centi volt és mintha minden egyes nappal nőtt volna. Őt inkább a szárazföldi sportok érdekelték, leginkább minden, ami labdával volt kapcsolatos… a focitól a kosárlabdáig, vagy a strandröplabdáig. És most szilárdan elhatározta, hogy megbarátkozik a vízilabdával is, de ehhez először is a vízzel kellett volna, amitől érthetetlen módon egy kicsit tartott. Talán az a váratlan pottyanás, amikor a medence partján Lana és a barátnői belelökték még négy éves korában, talán az okozta a víziszonyt, ami elég kellemetlen volt itt az óceán partjához közel. Ezért aztán megkérte a nővérét, hogy segítsen összebarátkozni az ő számára irigylésre méltóan természetes közeggel. Persze, nem számítottak rá, hogy az apjuk félreérti a helyzetet.

A medence szélére kapaszkodva kinyomta magát a partra és még éppen elkapta az anyja elismerő pillantását. Anyák! Zavarbaejtően tudnak viselkedni. 

Anna nem is titkolta, hogy imád gyönyörködni a fiában. Mintha Robertet látta volna kamaszkorában. Azokban a napokban fogant meg ez az édes kölyök, amikor a medence körüli kerítés készült. Volt néhány furcsa nap, amikor a férje a féltékenységével bosszantotta, aztán persze az összekapásból békülés lett és annak legékesebb bizonyítéka kilenc hónap múltán egy újabb Pattinson csemete. Nehéz időszak következett, mert a kicsi nem volt olyan kiegyensúlyozott csecsemő, mint a nővére. Talán Robert örökké pesszimista angol énje köszönt vissza az alig néhány hetes bébiből, bármennyire is abszurdnak tartották ezt a nagyszülei. De Nate mindenért reklamált. Ha letették, az volt a baj, ha felvették, akkor az… mintha soha nem tudnák eltalálni a pillanatnyi hangulatát. Aztán Lana, aki kezdetben kicsit sértett volt, amiért osztoznia kell a szülein, úgy döntött, hogy kezébe veszi az öccse okítását. Képes volt a kiságya mellett a rengeteg mondókát újra és újra elmondani, a babaházát odavonszolta és az öccse szeme előtt játszotta el az életüket, sokszor egy üvöltő gyereket is felvonultatva a családi színjátékban, nem törődve a fülébe ordító csöppséggel. És végül egy idő után Nate feladta és érdeklődően figyelte inkább a nővérét, mint aki mindent meg akar jegyezni abból, aminek ott a gyerekszobában szem- és fültanuja lehet. Amikor pedig önjáró lett, Lana befogta és a színjátékai aktív részesévé tette őt is. 

Nate már majdnem hat éves volt, amikor rádöbbent, hogy a babaházon és a konyhán kívül léteznek izgalmasabb és férfiasabb elfoglaltságok is. A labda bűvölte el és néha a házba keveredő mesteremberek szerszámai. Amikor először ütött az ujjára a kalapáccsal, a felháborodott visítás helyett összeszorított fogakkal koncentrált jobban, hogy a következő balesetet elkerülje. Amikor előbb Bear, aztán Bernie is az örök vadászmezőkre távoztak, az apjával együtt ásták meg a sírt, aztán a kisfiú valóságos kis emlékművet eszkábált a sír fölé. A fürészt és kalapácsot ügyesen forgató kis kölyök pedig kellemes hangon dudorászott az orra alatt, miközben elmélyülten dolgozott. Türelme ugyan nem volt, hogy hangszeren játszani is megtanuljon, de az éneklés úgy tűnt, a vérében van.

...és az évek csak telnek tovább...
 

Az iskolai bál egy hülyeség! – morgott magában Robert, amikor a lánya és a felesége már egy jó órája bevették magukat a fürdőszobába és neki szigorúan megtiltották, hogy benyisson. Nate-re nézett, aki elmélyülten bűvölte maga előtt a monitort, amin valami műszaki kütyü elektronikájának a rajza volt. Ez a kölyök is hogy képes ilyesmikkel foglalkozni? – forgatta meg a szemét és jobb ötlet híján leült a zongora mellé.

A következő pillanatban feltárult a hálószobájuk ajtaja és két nő lépett ki rajta.A feleségét még csak megismerte, már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert amikor bement, akkor is így nézett ki, de az a másik… Nate is felnézett és elvigyorodott:

-Hú, dögös vagy Lan!

-Nem dögös! – csapta nyakon a fiát Robert.

-Kösz apa! – fintorgott a lánya, aki tizenhét évesen úgy festett most, mintha már nagykorú lenne. Remélhetően az este résztvevőinek hímnemű tagjai nem esnek ebbe a tévedésbe. Mikor lett abból az édes pici lányból felnőtt nő? – rökönyödött meg, ahogy a ruha dekoltázsára esett a tekintete. Basszus, ebben a rongyban ki nem teszi a lábát itthonról! Anna is megőrült, hogy megengedte megvenni ezt a ruhát? Bár, valahonnan ismerős darab volt és elnyílt szájjal eszmélt rá, hogy ezek nem is vettek ruhát, hanem Annáéban feszít ez a boszorkánypalánta. És legalább olyan jól is áll rajta, mint az anyján. Bár, nyilván bevették itt-ott, mert karcsúság ügyében a lányuk most kenterbe verte az édesanyját is. Az úszástól izmos háta és karjai mintha megszelidültek volna ebben a jelmezben, mert valahogy nem volt képes ruhaként tekinteni erre a felnőttesen kihívó darabra. Hiszen az ő lánya sortban jár és könnyű pólókban, blúzokban, nem selyemruhákban.

Annára nézett, hogy a szemére vesse, amiért még segédkezett is a lányuk átváltoztatásában, de aztán inkább befogta a száját. A felesége az előre haladott terhességének jeleként domborodó pocakjára tette a kezét és éppen végigsimított a nemsokára érkező újabb csemetén, aki a várakozások szerint egy újabb boszorka lesz. Arcán egyszerre suhant át a hasában rejtőző gyerek iránti szeretet és a lánya miatti büszkeség, és ettől Robert annyira szépnek látta, hogy hirtelen el is vesztette a fonalat, hogy mit akart mondani. A következő pillanatban pedig megszólalt a csengő. 

A kapu előtt egy nyitott sportkocsi állt és Jeremy Galloway kicsit izgatottan kapkodó tekintete villant a kamerába. A tizenkilenc éves Jeremy, aki lassan két éve rontja náluk a levegőt, amióta egy edzőtáborból a lánya elvarázsolt tekintettel tért haza. Ott ismerkedtek meg, a fiú vízilabdázott és attól a nyártól kezdve levakarhatatlan volt Lana mellől. Robert kinyitotta a kaput, aztán kisétált a bejárathoz.

Hamarosan ott állt előtte a fekete hajú, kék szemű, deltás Jeremy. Úgy döntött, hogy még mielőtt meglátja a lányát, jobb, ha tisztázzák a dolgokat.

-Tudom, mi zajlik a fejedben … és a gatyádban. – morogta halkan, hogy csak a fiú hallhassa a mondandóját. –És jól jegyezd meg, hogy amit a lányommal csinálsz, azt csinálom én is veled.

-Nyugi, fiúk! – szólalt meg mellette a felesége. –Nem mondta komolyan – hunyorított Jeremyre.

-De, halálosan komolyan mondtam. – fortyant fel Robert, mire Anna a karjára tette a kezét, és a fiúhoz fordult.

-Azt akarta mondani, hogy érezzétek jól magatokat.

-Nem ezt akartam mondani! – tiltakozott a férje, de aztán félreállt, hogy ez a nyikhaj végre ne mellette nyújtogassa a nyakát, hanem teljes valójában megcsodálhassa az ő gyönyörű lányát. A fiú szemében felcsillanó csodálat nem tette boldogabbá. Csak lassan a testtel, te kis kakas! – gondolta a nála is magasabb srácra nézve, aztán egy mély sóhajjal helyet adott, hogy Jeremy felköthesse Lana vékony csuklójára a báli virágdíszt. Ettől és a lányát körüllengő illattól csak még aggodalmasabb lett. 

-Pont olyan illata van, mint neked – súgta Anna fülébe, aki félrehajtotta a nyakát, hogy a férje meggyőződhessen az igazságról. Valóban az ő parfümjéből szórtak egy keveset Lanára, akihez úgy tűnt, legalább annyira illik ez az illat.

A következő pillanatban megjelent mellettük Nathan is egy tiszta farmerben és felgyűrt ujjú apró kockás kék ingben.

-Szia! – köszönt oda a srác Jeremynek, akivel összepacsiztak, és Robert elhűlve nézte, hogy a fia majdnem olyan magas, mint a srác. Basszus, ezek simán a fejemre nőnek, már éppen itt az ideje, hogy legyen megint egy bébi, aki mellett nem érzem majd vén fószernek magam – dohogott a nemlétező bajusza alatt. 

Közben Lana és Jeremy elköszöntek és lassan kihajtottak a kapun. Robert sóhajtva képzelte el, ahogy a sarokra érve a fiú tövig nyomja majd a pedált. Nem volt elég átgondolt dolog ez a gyerekvállalás – döntötte el magában. Fogalma sem volt róla, hogy ahogy nőnek, azzal arányosan egyre többet idegeskedhet miattuk.

-Apa, miért vagy ilyen ideges? – szólalt meg mellette Nate.

-Fiam, a nővéred ma hirtelen nő lett a szemem előtt, és ez sokkolt egy kicsit. De semmi baj, majd összeszedem magam.

-Akkor jó, én is indulok, mert buli lesz Jacksonéknál és megígértem Riának, hogy együtt megyünk.

-Helyes fiam! Érezzétek jól magatokat!

Anna a szemét forgatva karolt mindkettőjükbe.

-Igen? Lana fiúja életveszélyes fenyegetést kap, Nate-et meg még buzdítod is? Ez gusztustalan hímsoviniszta hozzáállás, vedd tudomásul!

-Oké, nem is akarom tudni, hogy anya most mire gondol, de kéne egy huszas a taxira – nyújtotta ki a kezét a gyerek az apja felé, aki elengedve a feleségét, a zsebéből kikotort némi pénzt, aztán kis gondolkodás után még egy tízest hozzácsapott.

-Aztán csak ésszel! – intett a gyerek után, aki vigyorogva a kapu felé indult. 

Amikor magukra maradtak, Robert átölelte Annát… úgy, ahogy régen, a háta mögött állva, a pocakját dajkálva. A lassan csukódó kapuszárnyakat figyelték, aztán szinte egyszerre sóhajtottak fel.

-Kegyetlen gyorsan múlik az idő! – sóhajtott Anna. –Igazából eleinte nem is örültem, hogy már megint bevonzottuk a gólyát, e mellé a két nagy lakli mellé, de most már örülök, mert talán becsaphatjuk magunkat még egy kicsit a fiatalság illúziójával, amit ez a pici jelent majd.

-Miről beszélsz, tündérem? – simogatta meg Robert a pocakot, amire a lányuk odabent egy erőteljes rúgással válaszolt. –Még mindig fiatal vagy… és én sem vagyok még öreg… csak ez a két lókötő nő ki lassan a fészekből, de azért szerintem még van pár jó évünk. – nyomott egy puszit a nő fejére. –Na, gyere, helyezzük magunkat kényelembe, mert hosszú lesz az este, mire ezek ketten hazavetődnek. Eddig valahogy nem is foglalkoztam vele, hogy egyszer ez a korszak is eljön, de most kezdem megérteni anyámat, hogy miért ült néha a nappaliban virrasztva, hogy hazaérjek. Igaz, amikor Vic és Lizzy mentek el otthonról, akkor meg apa döntött úgy, hogy az éjszakát olvasással tölti. Ezért jó, ha van fiú is, lány is, mert akkor legalább együtt virraszthatunk. 

Befelé indultak és Anna kuncogva csípett a férje derekába. -Felszedtél.

-Ez csak szimpátia úszógumi – hessentette el a felesége kezét Robert. –Ha szültél, majd én is leadom.

Anna egy vidám grimasszal jegyezte meg: -Ahhoz mozogni is kéne!  Játszhatnál néha Nate-el.... a kosarazás jó zsírégető. Vagy eljárhatnál futni, mint régen.

-Hát, szívem... már nem kergetnek a nők, mint régen, úgyhogy nem kell már annyira edzésben lennem – koppintott az asszony orrára Robert.

-Nem kergetnek? – forgatta meg a szemeit Anna.

-Nem. De ha valamelyikük nagy ritkán mégis, akkor inkább bevárom, mert udvarias embernek nevelt az anyám.

-Azt hiszem, agyoncsaplak – sóhajtott az asszony.

-Dehogy csapsz! Hiszen szeretsz... – suttogott a fülébe a férje, aztán a forró levegőt a forró szája követte, ahogy elmerült a nő finom illatában és megcsókolta a nyakát. Ezzel az érvvel pedig Anna sem tudott, de nem is akart vitába szállni.