"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 15., péntek

Az álmok néha valóra válnak 10.

Heló mindenkinek!
Hiába írjátok, hogy mééééég... én szót fogadok, írok, de nem rakom fel, beeeee... mert gonosz vagyok. Ezt hozza ki belőlem, hogy március 15-én hajnalban bokáig állok a hóban. Hát, milyen világ ez kérem?

***  

Másnap délelőtt a házból kilépve fotósok serege vette körbe őket. Emily védelmezőn ölelte magához a kislányt, és legnagyobb meglepetésére a férfi a másik oldalról őt is átölelve próbálta tőlük távoltartani az erőszakosabbakat. A kiabálásokkal nem törődve szálltak be a kocsiba, a sofőr pedig máris a gázra lépett és elhajtott. Robert a kocsiban a hajába túrt.
-Sajnálom, már egy ideje nem volt ennyire rémes. Most biztosan Angie és maga miatt ilyen érdeklődőek. Nem számítottam rá, pedig talán kellett volna. Megijedtél kicsim? – simogatta meg a kislány arcát.
-Angie megrázta a fejét, aztán némán az ablakon túl elsuhanó világot figyelte. 

Mindannyian csendben töltötték a temetőig tartó utat. Robert az emlékeivel volt elfoglalva. Valaha szerette ezt a várost. Boldog volt itt. Aztán boldogtalan, de újra kisütött felette a nap, amikor a messzi Montanában belebotlott a földön heverő fotósba, akiről az első percben megérezte, hogy össze fogja kuszálni az életét. Úgy történt, de igazából élvezte minden pillanatát. Még azokat is, amikor a lelke majdnem belehalt a nőért való aggódásba. Soha azelőtt nem volt olyan életteli, mint azokban az években. És amióta Cara már nincs mellette, megtapasztalhatta, hogy lehet az életet csak vegetálva, naptól napig, évfordulótól évfordulóig élni. Arra figyelt fel, hogy a lányok sutyorognak mellette.

-Csodaszép asszony volt a mamád – simogatta meg Emily a kis medálban rejtőző képet, ami Angie nyakában lógott. Angienak – úgy tűnt – szüksége volt rá, hogy valakivel beszéljen a mamáról, képeket nézegessen vele. Ő magába fojtotta a múlt képeit és érzéseit, és csak a hálószoba néma sötétjében merte előbányászni szíve és emlékei mélyéről. Pedig talán könnyebb lett volna feldolgozni a veszteséget, ha beszél róla valakivel. De öt év hosszú idő, és mostanában már úgy érezte, mintha egyes pillanatok, egyes emlékek mintha halványodtak volna. És ezért lelkiismeret furdalást érzett. De a lánya a példa rá, hogy nem kéne így éreznie. Keze szinte magától kelt életre és kinyúlt, hogy a medált az ujjai közé vegye. Még emlékezett arra a napra, amikor Carának megtetszett, ő meg titokban megvette és rendbehozatta. És még nagyon élénken emlékezett azokra a pillanatokra, amikor odaadta Carának. 

-Tényleg nagyon szép volt. Nekünk a legszebb. De tudja, az ember a másik személyiségébe szeret bele, aztán ha az Isten csinos csomagolásban nyújtja, az már csak ajándék. Ezért is mondtam mindig, amikor Jasmine kiborította nekem a rajongóktól kapott milliónyi levelet és csomagot, hogy a rajongók szerelme nem a realitáson alapszik, hiszen egyikük sem ismer engem. Őket csak a felszín csigázta fel, de ha egyszer szembesülnének velem korán reggel a fürdőszobában, akkor azonnal kiábrándulnának.
-Nana... biztosan látott videókat, amiket a fotóiból állítottak össze. Ott nem csak a csinos ábrázatát, de még a személyiségét is vissza tudták adni. Érzékenynek mutatták, viccesnek és huncut pasinak, aki nagyon is jól tudja, milyen hatást vált ki egyes mozdulataival, a szeme villanásával.
Robert elnevette magát. Micsoda jellemzés.

-Láttam. Volt időszak, amikor ezek kellettek az önbizalmam erősítéséhez és örökre hálás lehetek azoknak, akik megmutatták, milyennek látnak engem, még ha ezek erősen idealizált videók voltak is. Némelyik alapján még én is beleestem volna magamba. De komolyan ... a Kris-szel közös videók alapján én is elhittem, hogy rendben vannak köztünk a dolgok. Pedig nyilvánvalóan nem voltak, de egy álomvilágban éltünk, amit nagyrészt a rajongók szőttek körénk. Nem mintha a történtekért most őket akarnám hibáztatni, csak azt akarom mondani, hogy nem ismertek engem, minket, és olyannak mutattak, amilyenek talán lenni szerettünk volna. De nem voltunk olyanok. Szóval, soha ne higgyen a látszatnak, mert az embert megcsalják az érzékei. Csak az számít, amit egy hűséges barát vagy egy szerető kedves mond.

-Kösz a jótanácsot! Maga is eszerint cselekszik?
-Nem. Igaza van. Én sokszor estem már bele a csapdába, de még nem adtam fel, dolgozom rajta, hogy egyszer én is higgyek a saját okos tanácsomban és aszerint is éljek.
A kocsi közben áthajtott a temető kapuján és a gps halk pityegése mutatta a sofőrnek az utat. Amikor megálltak Emily bizonytalanul ült a helyén.
-Szerintem menjenek előre! Biztosan jobb, ha néhány percet csak kettesben töltenek, aztán ha úgy érzi, megbeszéltek mindent, majd intsen és maguk után megyek.
-Köszönöm! – nézett rá a férfi, aztán Angienak nyújtotta a kezét és megindultak az egyszerű márványlap felé, amelyen egy nagy csokor elhervadt rózsa hevert.

Emily nézte apát és lányát, ahogy kézenfogva megállnak a sírnál, aztán a férfi felemelte a régi csokrot és a magával vitt másikat a sírra helyezte. Angie leült a fűre és megsimogatta a márványlapot, aztán látszott, hogy beszélni kezd, de egy idő után sírva fakadt. Emily megfeszült a hátsó ülésen, de nem mozdult. Robert lehajolt a kislányért, felemelte és megtörölte a könnyes szemeket, aztán egy puszit nyomott Angie homlokára, és a mellére vonta a fejét. Végül megfordult és a tekintete olyan hívogató volt, hogy a lány egy pillanatot sem tétovázott tovább. Kiszállt és feléjük indult. Mire odaért, Robert letette Angiet, aki belekapaszkodott Emily feléje nyújtott kezébe, másik kezével pedig az apjába. Így álltak a sír mellett hosszú perceken át és Emily azt várta, valamelyikük beszélni kezd, de a végén csak Angie halk hangja hallatszott, ahogy azt mondja: -Szia Mama, majd máskor is eljövünk!
Aztán előrelépett, és a két felnőtt a kezét fogva csendben követte.
*
Egy kedves kis olasz vendéglőben üldögéltek. Már túl voltak az ebéden és mindketten Angiet figyelték, ahogy a tulajdonos ölében csicseregve be nem áll a szája. Néha feléjük intett, aztán csacsogott tovább. Emily elképedve hallgatta, ahogy szinte tökéletes kiejtéssel, olaszul karattyol.
-Nem is tudtam, hogy beszél olaszul. – mondta meglepetten.
-Én meg nem is értem, hogy tudott ilyen jól megtanulni. Az anyja tanítgatta kiskorában, de mióta Cara nincs... nekem még az sem jutott eszembe, hogy nyelvtanárt fogadjak fel mellé. Aztán kiderült, hogy az iskolában van egy olasz szakkör anyanyelvi tanárral, ahova önként jelentkezett, de mivel én nem beszélek olaszul, nem is figyeltem, hogy haladt-e valamit. Egy újabb dolog, ami azt bizonyítja, hogy nem figyelek rá eléggé. – sóhajtott a férfi letörten. 

-De miért pont az olasz? Vagy a felesége olasz származású volt? A neve alapján gondolom. – nézett rá a lány.
-Hát, ez bonyolult. Nem volt olasz, de bolondult Olaszországért, elsősorban Velencéért. Aztán férjhez is ment egy olaszhoz, de nem volt jó házasság, így elváltak. De a nyelv és a kultúra iránti szeretete megmaradt. Amikor megismerkedtünk, nem volt az olyan egyértelmű, hogy össze is kötjük az életünket. De a véletlenek a kezünkre játszottak többször is, és a legemlékezetesebb alkalom egy velencei filmfesztivál volt., így aztán én is beleszerettem a városba és Velencében töltöttük a nászutunkat is.
Az emlékezés kezdett egyre fájdalmasabb lenni mindkettőjük számára. Robert lelki szemei előtt sorra villantak fel a képek egy boldog szerelemről és ez az arcára is kiült, így a lánynak szembesülnie kellett vele, hogy ez a férfi már odaadta a szívét valakinek. Nem csak egy kis szeletet belőle, hanem az egészet.
*
Az esti bulira készülődve Robert kíváncsian üldögélt a nappaliban, arra várva, hogy a hölgyek előkerüljenek. A meghívás családtagoknak is szólt, de tisztában volt azzal is, hogy egy tízéves gyereknek nem kifejezetten megfelelő program a Chateau Marmontban egy fogadás. Viszont megígérte Angienak, hogy megmutatja neki a híres szállodát, beleshet a stábbulira, és most Emily segítségével a kirándulásnak időben véget is tud vetni. Nem utolsó sorban persze ez jó alkalom volt arra is, hogy a lánynak mutasson valamit az életéből anélkül, hogy emiatt bármelyikük is kényelmetlenül érezné magát. Olyan volt ez az este, mint a mesebeli királynak vitt ajándék. A galamb, akit a király színe előtt szabadon bocsátottak. Hozták és meg nem is; magával vitte őket, meg nem is. 

A gyerekszoba ajtaja kitárult és Robert  hirtelen nem is tudta, kin felejtse a szemét. Angie egyszerűen gyönyörű volt. Fényes vörösesbarna tincsei ragyogó csigákban hullottak a vállára és talán még soha nem hasonlított az arca ennyire az édesanyjára. Emily mögötte egy apró virágos blúzban és feszes farmerben ácsorgott hihetetlen tűsarkakon, de meglepően magabiztosan mozogva. De nem ettől nem kapott hirtelen levegőt. A blúz dekoltázsa mély volt, mint a Marianna árok, és teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy a viselője aznap este otthon hagyja a melltartóját. Aztán rendezte a vonásait és gáláns mozdulattal a kijárat felé intett: -Hölgyeim!
*
A társaság reakciója a belépőjükre több volt, mint nevetséges. A nők tátott szájjal, a férfiak kicsit lógó nyelvvel siettek üdvözölni őket. Angie bűbájos volt, barátságos és tisztelettudó, Emily pedig szexi, de visszafogott, aki leginkább Angie kísérőjeként vegyült el a tömegben, nem a férfi partnereként. Ezt később Robertnek többen is szóvá tették, megpróbálva kiszedni belőle az igazságot. 

Félórányi, a lány számára vesszőfutással felérő jópofizás után kézenfogta Angiet és az apjához kísérte, aki kiment velük a kocsihoz, elbúcsúzott tőlük, aztán – bár ezt ők nem tudhatták – hosszan nézett utánuk. Mígnem egy vérvörösre lakkozott körmű puha kéz vissza nem térítette a valóságba. Eve Langströmm nem tagadta meg skandináv gyökereit, eredeti fehérszőke hajkoronája egy bájos babaarcot keretezett, alatta pedig az egyik legnőiesebb test tette magát közszemlére, amit a férfinak eddigi pályafutása alatt kolléganői körében látni volt szerencséje. Néhány hónappal ezelőtt talán még hagyta is volna, hogy a teste felülkerekedjen az agysejtjein és szerezhettek volna egymásnak néhány kellemes estét, de most mégis érzéketlenül hagyták a dús idomok. 

Ha Cara emléke hatásosan tudta tőle távoltartani a nőket, most valami más, egyelőre még furcsa érzés társult ehhez, Emily fátyolos tekintete, ahogy azt suttogja, hogy „régebben szeretem, mint sejtené”. Barátságos arccal fordult a csinos nő felé, de úgy, hogy a másfél lépés távolság meglegyen köztük és a karját észrevétlenül elhúzta Eve elől.
-Szerencsés, hogy ilyen megbízható bébiszittert talált. Itteni vagy magával hozta Angliából? – nézett rá a fiatal nő élénk kíváncsisággal a szemében. Naná, ő is, mint majdnem mindenki bent a teremben, arra kíváncsi, van-e Emily és közte valami. 

-Emily úgyszólván a családhoz tartozik – válaszolt rá olyan hangon, amiből egyértelmű volt, hogy ma este ezt a témát nem tekinti a későbbi beszélgetések tárgyának. –De menjünk be, szerintem Gus már kezdeni akarja a beszédét – intett a bejárat felé, aztán elindult, nem törődve azzal, hogy a nő ezt esetleg mennyire veszi udvariatlanságnak. Eve fürkésző tekintettel követte. Fiatal volt még, de nem nyeretlen kétéves és éppen elég időt eltöltött már ebben a városban ahhoz, hogy tudja, a férfi nyers magatartása mögött védelmezés áll. Bármi is van a bébiszitter és közte, arról nem fog nyilatkozni és éppen elég erős kapocs lehet ahhoz is, hogy ő ma este ne erőszakoskodjon a forgatás miatt, bár Gus ezt szigorúan a lelkére kötötte.

Gus persze észrevette, hogy a két főszereplője nem tölt túl sok időt egymással, ezért aztán a beszéde után kézenfogta Evet és odakacsázott vele Roberthez.
-Remélem megismerkedtetek már? Most hogy láttad a feladatot, a maga ragyogó csomagolásában, nem gondoltad meg magad? – súgta a férfi fülébe egy kissé alkoholmámoros kacsintás keretében. A szemforgatást figyelmen kívül hagyva folytatta: -Julie az előbb azt mondta, hagyjalak békén, mert a feleséged óta még annyira sem csíped ezeket a jeleneteket, mint azelőtt. De aranyapám, fiatal vagy még te ahhoz, hogy takarékra tedd a kis Robot. Tisztelem, hogy nem nőzöl, mert adózol az asszony emlékének, de hülye vagy ha nem használod ki a szerep kínálta numerát, mert még a lelkiismereted is tiszta maradhat, hű maradtál az asszonyhoz, csak a munkádat végezted. 

Amikor látta, hogy a főszereplője fele lilulni kezd, még gonoszkodva odaszúrt egy megjegyzést: -Persze, ha az a baj, hogy a bébiszitter elszívja a fölös energiáidat, arra is van megoldás. Majd a forgatás közepe felé időzítjük a jelenetet, addigra már úgyis csak egy szép emlék lesz az otthoni hentergés.
Nem sokon múlt, hogy Robert Gust most orrba ne verje. Érdekes módon Eve volt az, aki lefogta a kezét és odébb vezette néhány lépéssel. Robert szinte lesöpörte magáról a nő kezét, mélyeket lélegzet, aztán kicsit észhez térve elnézést kért. A nő végül is megóvta attól, hogy botrányt csináljon. Körbenézett és látta, hogy a többiek őt figyelik. Bassza meg, akkor az egész forgatás erről fog szólni? – nyögött fel gondolatban, aztán Eve-re nézett, még egyszer bocsánatot kért, aztán hosszú léptekkel elhagyta a termet. Az első gondolata az volt, hogy hazamegy és megírja a felmondó levelét, de tisztában volt vele, hogy ezzel a lépéssel is csak magát járatja le, egy profi úrra lesz egy ilyen hülye helyzeten is, úgyhogy remélte, mire kiszáll majd a kocsiból, lehiggad annyira, hogy kezelni tudja ezt az egészet. A sofőr nem ült a kocsiban, így aztán a benne fityegő kulcsot elfordítva kiszolgálta magát és hazahajtott. Nem árt, ha az a barom is leizzad, hova lett a gondjaira bízott méregdrága autó.
*
Emily lefektette Angiet, aki csillogó szemekkel beszélt a stábbulin szerzett benyomásairól. Néha nevetgéltek, ahogy a jelenlévők furcsaságait sorra vették. Emilynek ugyan voltak kevésbé mulatságos emlékei is, de azokat nem szándékozott megosztani egy tízéves kislánnyal. Mikor végre puszit nyomott a homlokára és kiment a szobából, már úgy érezte, hogy most ő van olyan állapotban, hogy el tudna kortyolgatni akár egy egész üveg bort egyedül is. Szerencséje volt, a tegnapi üveg alján még lötyögött néhány korty, kitöltötte és kiült a teraszra. 

Érdekes este volt. A művészvilág… jézusom, miért hitte erről valaha is, hogy ugyanolyan munka, mint bármi más, vagy még szórakoztatóbb. Neki speciel a gyomra forgott. A kényes angol gyomra, ahogy Robertét is emlegette az a paprikajancsi, aki Gustavként mutatkozott be. A barátaimnak csak Gus – súgta oda, és ő nem tudott elég messze hajolni az alkoholos lehelet elől. Úgy érezte magát, mint egy 19. századi nevelőnő, akit az úri társaság hölgyei lenézően kezelnek, a férfiak pedig azt hiszik, a gazda ágyasa, s mint olyan, szabad préda. Hiba volt azt a vidám, de kicsit kihívó blúzt felvenni, ez is világossá vált már az első percekben. De azért az első pillantásért, amikor Angievel előbújtak indulás előtt, na, azért mégis megérte – sóhajtott nagyot, ahogy Robert leesett állára és felcsillanó szemeire gondolt. Egészen addig ki is tartott az érzés, mely szerint ma este kifejezetten nőiesnek érezte magát, amíg meg nem látta a férfi filmbeli partnerét. Kevés ilyen tökéletes testű nő él a föld kerekén, ezt el kellett ismerje. Még álmodozott egy kicsit, többnyire a férfi szürke szemének csillogásáról, aztán lassan visszaereszkedett a realitás talajára és elment aludni. De az álmai nyugtalanok voltak, főleg azután, hogy a férfi hazaérkezett.

A kocsi kerekeinek csikorgására riadt. Addig a percig csak álmatlanul forgolódott, aztán meghallotta, hogy Robert benyit Angie szobájába, majd halkan visszacsukja az ajtót. A gondoskodó apa! – lágyult el a szíve, ahogy elképzelte a lábujjhegyen lopakodó férfit, ahogy puszit nyom a kislány fürtjeire. Aztán megmerevedett, mert a léptek a szobája felé közeledtek. Hallotta, hogy a kilincs halkan megmozdul és ijedten behunyta a szemét. Még levegőt is alig mert venni és minden erejével a mély alvást próbálta imitálni, a félhomály segítségében bízva, hogy sikerrel. 

Robert benyitott a lányához, visszahúzta rá a kissé lecsúszott takarót és puszit nyomott a homlokára. A kislány félálomban átölelte a nyakát és visszacsókolta, aztán magához ölelte a macit, amit az apja a földről tett vissza az ágyra és békésen aludt tovább. Robert idegességét mintha elfújták volna. Ez a puszi sok mindenre orvosság volt, és akkor egy hirtelen ötlettel benyitott Emilyhez is. Abban nem nagyon bízott, hogy tőle is kap egy puszit, de az ajtóból nézte az alvó lányt egy ideig, aztán egy kis sóhajjal becsukta az ajtót. Annyira más volt, mint azok a nők ma este, üdítően más. Valahogy Carára emlékeztette, pedig egyetlen hasonló gesztusuk sem volt. De mégis a nyugodtsága és közömbössége, amivel a sok lihegő pasinak az érdeklődését levegőnek nézte, Carát juttatta az eszébe. Persze, mindenki égett a kíváncsiságtól, hogy mondjon róla valamit. Ki ő? Miért hozta magával? Mi van köztük? Talán el is mondta volna, ha ő maga tisztában lett volna a válaszokkal. 

A konyhában észrevette az üres üveget és elmosolyodott. A kis iszákos! Mennyi lehetett az üvegben? Három korty? És annyival beérte ezután az este után? Elővette a másik üveget és halk pukkanással kihúzta a dugót, aztán öntött magának egy jó pohárral, a többit meg visszatette a hűtőbe. Jobb, ha nem viszi magával, mert aztán kiürül az üveg, holnap meg fejfájással küzdhet, hogy elrontsa a napot, amit végre zavartalanul tölthet a lányokkal. 

Matthew Mayfield - Open Road  http://youtu.be/n7hI542VGPs  (Ez most valamiért nem akar ide jó minőségben, csak ebben az élőben felpakolódni, de a szám jó, és a videó ezen a címen a Youtube-on elérhető... sorry)

Lezökkent a terasz egyik székére és a szinte mozdulatlan vizet nézte a sötétben. Még a hullámok is olyan lustán mosták a partot, hogy szinte hangtalanul nyaldosták a homokot. Balra nézett, mert a távolból hangokat sodort feléje a szellő. Valahol a régi háza tájékán égő fáklyák sorakoztak a homokon. Buliznak – gondolta kicsit letörten. Akkor az új lakó is élvezi azt a házat, mint ahogy ők is imádtak minden napot és éjszakát, amit benne tölthettek. A számtalan tenger illatú estére gondolt, amikor Angiet az ágyba dugták és Carával kettesben odakint üldögéltek, tervezgettek, nevetgéltek; vagy ő éppen dühöngött valamin és az asszony egy csókkal belefojtotta a mérget, aztán szinte kiszívta belőle, hogy percek múlva már a nevére se emlékezzen, csak arra, hogy milyen forró volt a nő szája és édes a nyögése, amivel ágyba hívta. Lehajtotta a maradék bort és bement a házba. Carára emlékezni mindig is felzaklató volt, de most nem érezte, hogy nyakon kéne ragadnia az üveget és vele pótolni az asszony hiányát. Lezuhanyozott, a víz alatt még bevillant neki Emily kacér virágos blúza, aminek hatására kicsit hűvösebbre állította a víz hőfokát, aztán az ágyban szinte rajtaütésszerűen elaludt, hogy reggel azzal a két lánnyal kelhessen, akiknek a nyugodt álma most őt is megnyugtatta.

3 megjegyzés:

csez írta...

Nehezen akar ez most megszületni részemről, lehet, egy kis hólapátolás kellően felébresztett volna... O.o
Tetszett a temetői jelenet visszafogottsága, tudtam én: nem az vagy, aki a végletekig kihasznál egy ilyen helyzetet, de a zsepis-fenyegetés ;) kissé aggódóvá tett... Pont jó. Ahogy szokott ;)
Sokat jelenthet, hogy egyre könnyebben beszél Rob is Cara-ról, kedvelem a beszélgetéseiket! (ez egy jó jótanács volt)
Gus-t sikerült olyan ellenszvessé tenned két rész alatt, hogy az én nem igazán angol gyomrom is nehezen veszi be... O.o
A kilenc évvel fiatalabbaknak pedig ezúton üzenem, így jár, aki nem vesz melltartót... XDDD
De az az egy pillantás tuti megérte ;)
Köszi-puszi

Pixie írta...

Most még nagyobb szükségem volt erre a nyugtatóra, mert az idegeim a pattanás szélén vannak. Sose jutok haza. :(
De legalább LA-be és egy filmes partyra igen. Nem tudom, én tisztelem Robban, hogy nem adja fel, de tuti, hogy mindent azért nem tűrnék el. Tudja már ez a Gus is, hogy hol a helye! Oké be volt rúgva, de amiket mondott, én tuti nemes testrészen rúgtam volna. Barom. -.-
Tetszik, hogy Rob Carára gondol még mindig, annyira keserédes az egész, hogy mindig visszaemlékszik rá, de már annyira nem fáj neki, és hogy Emily vallomása valami kapaszkodó neki. Remélem, legközelebb ad neki is jó éjt puszit! :P
Várom nagyon a folytatást!

Pixie

zsorzsi írta...

Nem tudok mit írni. Csez már megírta elötte. Gombóc a torkomban./és nem szilvás