Az álmok néha valóra válnak 27.

Angie még aludt, Zoé sem bújt még elő a szobájából, bár Adam hangját hallották hajnalban, de aztán ő is elcsendesedett. Emily és Robert a konyhában üldögéltek, és az estéről maradt gyümölcssalátával etették egymást, s közben játékosan nyalogatták le egymás szájáról, ujjáról az édes szaftot. A hátuk mögött utolsókat pöffent a kávéfőző, jelezve, hogy az életadó fekete lé is elkészült. Emily töltött a férfinak egy nagy bögrével, aztán az ölébe bújt és a póló nyakkivágásából kikandikáló szőrszálakkal játszott, az ádámcsutkájának mozgását követte az ujjaival, aztán Robert lecsapta a bögrét az asztalra és elkapta a kezét.

-Így nem lehet inni te boszorkány! – megcsókolta jó alaposan, aztán kicsit távolabb tolta magától és ránézett.

-Elárulod nekem, miért voltatok tegnap este annyira elkeseredve? Fel nem tudom fogni, hogy Szenteste min lehet annyira összebalhézni, hogy ott hagyjátok a családot és inkább itt itassátok az egereket.

Emily ízlelgette a száján a férfi kávéjának ízét, s arra gondolt, hogy a férfi csókja hatásosabb bármilyen mennyiségű koffeinnél, aztán nagyot sóhajtva mesélni kezdett. Igazából szégyenkezett, amiért ilyen melegszívű ember előtt a saját családjáról semmi jót nem tud mondani.

-Azt tudod, hogy hogy álltak anyáék Zoé egész terhességéhez, igaz? Na, hát a helyzet azóta sem javult, amióta Adam megszületett. Soha, semmiben nem segítenek neki, Liznek is megtiltották, hogy tartsa vele a kapcsolatot, apa pedig karácsonyi ajándékként bejelentette, hogy az orvosa ráijesztett, és ezért végrendeletet készített, amiből Zoét és a kicsit kizárta. Teljesen lehetetlen helyzetbe hozzák, mert a pici mellett képtelenség dolgoznia és fenntartania kettőjüket. De… - és itt apa úgy tett, mintha kegyet gyakorolna, visszavonja az egészet, ha Zoé örökbe adja a kicsit. Mert – és itt most idézet következik, bár még képtelen vagyok feldolgozni, hogy az én apám ilyet kiejtett a száján – ez a kis fattyú egészen biztosan a mihaszna apjának a gépjeit viszi tovább, és ő nem fogja a nevét és az élete munkáját egy semmirekellőre hagyni. Az anyám meg egy szót sem szólt a lánya védelmében. A másik hugom is lapított, pedig ha mellénk álltak volna, szerintem apa is meggondolta volna magát. Így viszont kiszaladt a számon, hogy szégyelljék magukat, mert egy apa ilyet nem ejt ki a száján, nem is gondol, egy anya pedig megvédené a gyerekét akár a férjével szemben is, és hogy én nem is akarok egy ilyen családba tartozni, aztán összepakoltuk Adamet, és ott hagytuk az egész kompániát. Szóval, azt hiszem, mostantól én is nemkívánatos személy lettem a szüleim házában, de nem hagyhattam magára a bajban a kishugomat. – lábadt könnybe a végére a szeme. 

Robert magához ölelve ringatta és sajnálkozva gondolt a másik fiatal nőre, aki ilyen súlyos árat kell fizessen egyetlen meggondolatlan éjszakáért. Majdnem kiszaladt a száján, hogy felajánlja a segítségét, aztán még időben észbe kapott, hogy tulajdonképpen még neki sincs fogalma róla, hogy ezt a segítséget hogyan érti. Anyagilag tudná támogatni Zoét, ez világos, szívesen meg is teszi, Emily pedig… hát, ő egy egészen más történet. Emily már hozzá tartozik, ezt akár hivatalossá is tenné, ha nem bizonytalanítaná el a rövid idő, amit eddig együtt töltöttek. Néhány hónapja ismerik egymást, annak nagy részében is csak kerülgették egymást, mint macska a forró fazekat, aztán összeszólalkoztak és még éppen csak kibékültek. A lány még ízelítőt is alig kapott az életének az árnyoldalából, és ki tudja, nem éppen ő fog-e megfutamodni, ha forgatásokra utazik majd és többet lesz a világ másik végén, mint idehaza, hogy Emilyt támogassa. Úgyhogy a hirtelen ötletet egyelőre elzárta agya egy kis rejtett zugába, hogy néha elővegye, színezgesse, aztán ha tudja mit akar, akkor majd előjöjjön vele; de most csak Zoéra koncentrált. Tisztában volt vele, ha a támogatását kölcsönnek nevezné is, a lány akkor is egy életre eladósodna nála, és ennek az érzésnek nem akarta kitenni. Bízott benne, hogy Emilynek lesz valami jó ötlete, ami megoldást kínál majd a dilemmájára.

-Mi a véleményed arról, ha a hugod is ideköltözne hozzánk? – nézett a lányra, aztán folytatta: -Legalább a lakásrezsire nem lenne gondja, meg persze az ellátásukra sem. Itt igazán elférnek, nekünk nem lenne gond, hogy egy személlyel többre kell főzni. Néha tudnál vigyázni a kicsire, vagy akár Mrs. Compton, így aztán Zoé talán még állást is találna magának, és hamarabb talpra állna, mintha egyedül kéne megoldja a gondjait. Majd megkérdezek pár embert, hogy keresnek-e alkalmazottat. Mi a képesítése a hugodnak?

-Hát, igazából még semmi, mert pont az érettségi előtt született meg a baba. Előbb le kéne azt tennie, aztán elvégezni valami tanfolyamot, mert így teljesen esélytelen. De ez az együttlakás… nem tudom… szerinted ez jó ötlet? Adam végül is még annyira apró, rengeteget sír, zavarna téged is… meg egyáltalán… nem kell az én családom nyűgeit is a nyakadba venned, van neked éppen elég. – bizonytalankodott Emily, holott az ötlet már megült az agyában. Zoénak talán tényleg csak Robert az egyetlen esélye. 

Az emlegetett éppen ebben a pillanatban lépett be, a karján a kicsivel. Emily ránézett és egy sötét gondolat suhant át a lelkén, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan próbált is megszabadulni tőle. Csak erőnek erejével sikerült, és a siker még ekkor sem volt teljes. Zoé egészen egyszerűen gyönyörű volt. Dús, hosszú szőke haja egyetlen vastag fonatba fonva pihent a bal mellén. Mindig is jó alakja volt, de az anyaságtól még nőiesebb lett és a fenekén feszülő farmer és a tejtől duzzadó melleken feszülő kivágott póló egyszerűen túl kihívónak tűnt most a szemében. A huga az együttélés gondolatától azonnal vetélytársként jelent meg a szemei előtt. Összevont szemöldökkel nézett a férfira, aki továbbra is az ölében tartotta, de fél kézzel a kisfiú selymes buksiját simogatta, túlontúl is közel azokhoz a telt mellekhez.

*

Emily zavartan feltápászkodott.

-Fel kéne öltözni! – nézett végig magán, a majd a térdéig érő pólón, aztán kifelé indult. Robert melegítőben üldögélt az asztalnál, és most csalódottan kapott utána. Érezte, hogy valami gond lett hirtelen, de elképzelni sem tudta, mitől feszült meg a lány teste egyik pillanatról a másikra.

-Ne menj még! Olyan jó volt így beszélgetni – simogatta meg a lány karját, és az érintések nyomán a lány vére forrón száguldott az ereiben. A simogatásban, az elmélyült hangban, ahogy hozzá beszélt, még ott bújkált az éjszaka szenvedélye, amely most diavetítést rendezett a fejében és teljesen elgyengítette. De amikor felnézett, Zoé tekintetével találkozott a pillantása, ahogy olyan rajongással néz a férfira, ahogy ő nézhetett a plakátjaira ezer évvel ezelőtt. A francba! Zoé! Találj magadnak mást, akiért rajongani akarsz! 

-Mennem kell, Angie is bármikor felkelhet, nem akarok itt hálóingben grasszálni, amikor már mindenki felöltözött. – mordult vissza a lány, és még ő is érezte, hogy ez váratlanul gorombán hangzott. Látta is, ahogy Robert megemeli a szemöldökét kérdőn, de most nem volt hajlandó foglalkozni vele. A huga előtt különben is mit mondhatott volna?

-De meg akartunk beszélni valamit… - kezdett bele a férfi, de Emily türelmetlenül leintette.

-Még nem tudom Robert, szerintem ne kapkodd el! – szólt vissza a válla felett és kisietett. Még hallotta, ahogy a férfi megszólal:

-Hát, Zoé, a nővéreden kiigazodni nem egyszerű feladat. Na, add ide ezt a kis tököst, a kávé az előbb lett kész, szolgáld ki magad! – Emily a szemét forgatva lépdelt a szobájuk felé. Ez az! Zoé, szolgáld csak ki magad! Robertnek úgy látszik a kisgyerekes nők a gyengéi… hát, a huga előnyét nem tudja behozni, hacsak… de nem, az egy nagyon rossz döntés lenne… lehet, hogy a gyereket imádná, mert szeret minden egy méter alatti teremtést, de őt talán megvetné, amiért ilyen praktikákkal próbálkozik. Különben is… ki tudja, hogy meddig tart ez az álom… valami megmagyarázhatalan oknál fogva nem nagyon bízott benne, hogy hosszú távra tervezgethet a férfi oldalán, végül is, mit tudna ő nyújtani neki?

*

Már a közös reggelin is túl voltak, amikor Emily még mindig borús arccal tett-vett a nappaliban. Robert utána ment és becsukta az ajtót, aztán magához húzta:

-Mi a baj? Érzem, hogy valami bánt, de nem tudok rájönni, hogy már megint mit mondtam, ami kiboríthatott.

-Nem, tényleg, nem mondtál semmi olyat, csak én vagyok ma valahogy olyan szédült tyúk. De semmi gond, tényleg – hebegett Emily, és érezte, hogy ezzel a sumákolással biztosan nem fogja megnyugtatni a férfit. Aztán úgy döntött, beszél neki valami másról, ami szintén nyomta a bögyét.

-Igazából az bánt, hogy te megleptél azzal a drága bokalánccal, én pedig mit vehettem volna neked, akinek mindene megvan? Már kínomban arra gondolta, a kedvedért megtanulom elkészíteni a haggist.

Robert elnevette magát: -Em! Ezzel ne is viccelj, mert már az említésétől rosszul vagyok, azt hiszem életem egy legmegalázóbb élményeként tarthatom majd számon. De hogy a kérdésedre válaszoljak: nekem nem kell ajándék, mert nem leszek boldogabb egy új pulóvertől vagy egy felesleges újabb órától. Ha szeretsz, az nekem mindennél többet ér. Vedd úgy, hogy a legtöbbet adtad nekem, amit ember csak adhatott, visszavezettél az életbe.

A vallomását, amit csókokkal tűzdelt tele, a csengőszó szakította félbe. Türelmetlenül nézett kifelé, hogy vajon ki zavarhatja őket karácsony másnapján. Aztán visszahajolt a lányhoz, de az eltolta a fejét:

-Csöngettek.

-Na és, majd Zoé kinyitja, nekünk most fontosabb dolgunk van.

-Csak nem mondtad már el neki, hogy költözzön ide? – rándult össze a lány, de Robert megrázta a fejét.

-Megértettem, hogy még nem akarod, úgyhogy hallgattam, bár fel nem foghatom, mit kell ezen még megbeszélni. De ettől az ajtót még nyugodtan kinyithatja.

A következő pillanatban elvigyorodott, ahogy Tom hangját hallotta meg az előtérből:

-Már gyerek is van? Rob, te sumák! Még azt sem mesélted el, hogy ilyen csinos Angie nevelőnője, közben már gyereket is csináltál neki? Hol vagy te hétpróbás gazember?

-Itt vagyok, ne ordíts! – vigyorgott rá felszabadultan, aztán a piruló Zoéra nézett. –Zoétól meg kérj bocsánatot, amiért zavarba hoztad. Egyébként se ő Angie nevelőnője, hanem Emily, Zoé pedig az ő huga – húzta elő a háta mögül a lányt, aki a szemét forgatta, amiért felhívta rá a figyelmet.

-Hoppá, két kis szöszi? Rob, te egészen elzüllöttél! – csapott a vállára a barátja, aztán mókázva bemutatkozott: -Tom Sturridge… a hölgyeknek csak Tom. 

Tom nem sokáig maradt, de az alatt az idő alatt mindannyian dőltek a nevetéstől, még Zoé örökké szomorkás tekintete is vidámabb lett. A férfi némi hezitálás után az ölébe vette Adamet, aztán szinte azzal a lendülettel újra Zoé kezébe nyomta.

-A fiatalember alighanem becsinált. Van ugyan gyakorlatom benne, hogyan kéne tisztába tenni, de nem akarok felvágni, úgyhogy inkább az édesanyja gondjaira bízom. Zoé pirulva vitte magával a kicsit és nem látta, hogy a férfi kedvtelve legelteti rajta a szemét.

-Na, most tényleg! Rob, te azt sem mondtad el a legjobb barátodnak, hogy Angie őrangyalát lecserélted egy csinos kis szőkére, aztán azt is attól a félnótás Marcustól kellett megtudnom, hogy végül még a csajt is lacsaptad a kezéről. 

-Na jó, én megyek, rendbe kell hoznom az önérzetemet, és visszatartom Angiet, ha netán rátok akarna törni… - sóhajtott Emily, aztán kifelé indult. Robert nem akarta elengedni a kezét, így aztán az elválás olyan volt, mint egy érzelmes búcsú, ahogy lassan kicsúszott a férfi szorításából a keze. Tom szemét nem kerülte el az apró közjáték.

-Marcusnak igaza volt! Apám, te aztán nyakig benne vagy… nem akartam elhinni neki, de ti tényleg együtt vagytok. Amúgy együtt együtt?

Robertnek csak egy sejtelmes grimaszra futotta, de ennyi is elég volt, hogy Tom kéjesen sóhajtson fel:

-A srác egy kibaszott mázlista!... Nem volt egészen világos, amit Marcus hadovált, de meséld már el, melyikőtök volt a befutó, te csaptad le a csajt az ő kezéről, vagy már jártatok, amikor ő becsöngetett?

Robert a magánéletét firtató nyílt kíváncsiságtól zavartan sóhajtott. Az utóbbi időben annyira megszokta, hogy a magánéletét senkivel nem tárgyalja ki, hogy lassan ezt már a régi barátaira is kiterjesztette. De tisztában volt vele, hogy Tom nem hagyja, hogy válasz nélkül maradjon a kíváncsi kérdése, így aztán kis félmosollyal a szája szélén kibökte:

-Már együtt voltunk, amikor elutaztam és Marcus idetolta a képét, meglátta és le akarta nyúlni de szerencsére Em hűséges típus. 

-És ki a másik szöszke? Kié a gyerek? Van hozzá pasi is, vagy szerinted lehet nála esélyem?

-Uramisten, Tom, többet kérdezel, mint az anyám, állj már le! Zoé Em huga, és nincs pasi a láthatáron, viszont van egy gyereke, aki eléggé bekorlátozza a társasági életét, úgyhogy csak lassan a testtel. Vedd úgy, hogy a védelmem alatt áll.

-Nana, csak nem...? Talonban tartod, amíg kiderül, a nővérke beválik-e? – kacsingatott Tom és Rob elgondolkozott rajta, hogy a barátja mindig ilyen barom volt, vagy csak túl régen találkoztak és elszokott a stílusától?

-Tom, higgadj le, mielőtt a hülyeségeddel keresztbe teszel nekem, mert meghallja valamelyikük! Zoé csak itt tölti velünk a karácsonyt, hogy ne legyen egyedül. Ne csinálj a dologból bulvárhírt, mert abból amúgy is kijut nekünk, bár úgy vettem észre, Em eddig még nem nagyon foglalkozott vele.

-Oké, befogtam, de mielőtt elfelejtem, azért jöttem, hogy Szilveszterkor ráérsz-e, mert bulit szervezek. És ha már így alakult, akkor persze a kérdés Emilynek is áll. És ha a hugi meg tudja oldani a gyereket, akkor neki is. Apám, láttad milyen mellei vannak? Azt hiszem, szerelmes vagyok! Siennába is újra beleestem, amikor Marlowe-ot szoptatta... – a mondat végére a látszólagos jókedv leolvadt róla, mint a hó a radiátoron és valahova a távolba nézett, ahol csak ő látta a látnivalót. Robert tudta, hogy még annyi év után is imádja az asszonyt, aki páros lábbal rúgta ki valami filmes kis hetyegés miatt, amit Tom már abban a pillanatban megbánt, amikor elkövette, de soha többé nem tudta visszaszerezni az asszony bizalmát.  Amikor világossá vált, hogy Sienna nem fog megbocsátani neki, visszaköltözött Londonba, bár az asszony New Yorkban maradt a kicsivel. Azóta pedig rombolt… a kapcsolatát a volt feleségével, a lányával és az egész világgal. Kizárt dolog, hogy Zoé közelébe engedje.