Az álmok néha valóra válnak 6.

Hali mindenkinek!

Már látom, maradtak kidolgozatlan részletek a történetben, mint például a zsó által "hiányolt" Rob-féle hűtőfürdő, de ez még előkerülhet, esetleg egészen más okból... Türelem! XD

***  

Emily fürgén pattant ki az ágyból. Néhány napja még vagy negyed óráig eltartott volna, mire ráveszi magát, hogy kibotorkáljon a fürdőszobába, de mostanra visszatért az ereje és a kedve. Ráadásul nagy nap a mai! Angie már bekukucskált hozzá. Teljesen az utazás lázában ég – mosolyodott el, ahogy a kislány izgatott készülődésére gondolt, ami nem is csoda, hiszen még Emily családja is felbolydult, amikor elmondta nekik, hogy elkíséri apát és lányát az Államokba. A hugai ezernyi pletykával árasztották el és a lelkére kötötték, ki mindenkitől szerezzen autogramot. Az édesanyja inkább csak a repüléstől féltette, az édesapja pedig leginkább a művészvilág aljától, ahogy ő fogalmazott. Szinte felüdülés volt otthonról visszatérni ebbe a házba, ami az otthoni nyüzsgés után a nyugalom szigetét jelentette. Még akkor is, ha Angie kis bőröndje már két napja összepakolva állt a fal mellett és másról sem csacsogott  tegnap egész álló nap, mint a repülésről, a los angelesi napsütésről és Kristen néniről meg Jodie-ról. Ez utóbbinál majdnem félrenyelt, amikor a kislány taglalni kezdte, hogy apa barátnőjének a lányával milyen jó barátnők.

Még élénken emlékezett a közös filmjük idején hisztériává nőtt Robsten őrületre, amiben még ő maga is hitt. Akkoriban úgy gondolta, ha már vele nem jár a férfi, akkor olyan valakinek legyen a párja, aki mellett jól érzi magát. Sokáig úgy tűnt, Kristen az. Aztán kiderült, hogy teljesen rossz nyomon jártak mindannyian. Cara felbukkanásával pedig csendesen elkönyvelte magában, hogy a férfi megtalálta a nőt, aki a társa lesz egy életre. Az élet azonban bebizonyította, hogy sosincsenek ezek a játszmák előre lejátszva. 

Kristen négy évvel volt fiatalabb Robertnél, tehát mostanában 33 éves lehet. Kis gonosz mosolyra húzta a száját, ahogy a köztük lévő jó öt évre gondolt, ami most egyértelműen az ő kezére játszott. Lefekvés előtt nem átallott utána nézni, mi minden történt a nővel az elmúlt években. Néhány B kategóriás film, egy válás, jónéhány románc az éppen aktuális kollégákkal – ezek szerepeltek a hírek között. Hollywood nem  figyelt már rá teljes figyelmével, így egyre inkább kezdett egy tisztes háziasszonyra hasonlítani, mint szupersztárra. Hja, babám, kegyetlen az élet, mindig jönnek a fiatalabb kolléganők – gúnyolódott a cikkeket olvasgatva. Bár, ha őszinte akar lenni, akkor a hivatalos megjelenésekre még elég jól össze tudja magát szedni, és persze ott volt néhány nyugtalanító fotó, ahol Roberttel és a gyerekekkel lazítanak a tengerparton. Oké, a barátság ezek szerint megmaradt. De ha a férfi bármi egyébre kapható lett volna, a nőnek lett volna már éppen elég ideje és alkalma, hogy erről meggyőzze. Úgy döntött, egyelőre nem aggódik a várható találkozás miatt.

*

Kristen tűnődve nézegette azt a kevés fotót, amit erről az állítólagos bébiszitterről talált az interneten. Szőke. Na, a szőkék sosem voltak hatással Robertre, még Emily de Ravinnak (a szőkék mind Emilyk? ) sem sikerült elcsavarnia a fejét, pedig próbálkozott a forgatáson rendesen, ha hinni lehetett a beépített pletykafészkeknek, akik a new yorki forgatásról súgtak neki. És ő mégiscsak egy szakmabeli volt, nem egy dadus – biggyesztette le a szája szélét. Carával nem vehette fel a versenyt, ezt még viszonylag időben felismerte, de akkoriban úgyis ott volt Sean, aztán megszületett Jodie, így aztán ritkán gondolt arra, mit rontott el és miért hagyta a férfit kicsúszni az kezei közül. De teltek az évek, Sean unalmassá vált, Carát pedig kivonta az egyenletből az a tragédia. Robert ugyan Angliába költözött, de azért évről évre visszatért, hiszen a munkája még mindig ehhez a városhoz kötötte. Természetesen találkozgattak, mert ha mindent mást igen, de a barátságukat szerencsére nem tette tönkre az akkori húzásaival. És most, amikor úgy érezte, talán újra esélye lehetne nála, felbukkan ez a kis senki és megkavarja a dolgokat. Nem értette, miért hozza magával Robert a lányát és ezt a nőt? Angie már elég nagy hozzá, hogy akár nála hagyja néhány órára, amíg tárgyal. Vajon mi mindenre alkalmazza ezt a kis cafkát az ájtatos, mindig csak Caráról sóhajtozó Robert?

A kis dobozban kotorászott, ahol a kevés értékes ékszerét tartotta, és ujjai beleakadtak a kis karikába, amit még a férfitól kapott a Saga forgatása idején. ROB virított rajta a felirat. Amikor kapta még örült neki, aztán egy idő után úgy érezte, mint ahogy egy medve érezheti magát, akinek karikát fűztek az orrába. Mintha Robert a tulajdonjogát fejezte volna ki ezzel a gyűrűvel. Ösztönösen lázadni kezdett ellene. Amikor a Rupert ügy után a férfi faképnél akarta hagyni, ennek a karikának a hordásával igyekezett ország-világnak, s elsősorban a férfinak bizonyítani, hogy mennyire megbánta a félrelépést. De ez kevés volt ahhoz, hogy Robert elnézze neki  a történteket. Az ujjára húzta a gyűrűt, simogatta a kidomborodó feliratot, aztán lecsapta a doboz fedelét. Ha ez a sápatag angol kis liba az útjába akar állni, majd világossá teszi előtte, hogy neki itt előjogai vannak.

*

Robert mosolyogva nézte, ahogy a lánya és Emily egymás kezét izgatottan szorongatva szinte belenyomódnak a repülőgép ülésébe, ahogy a pilóta elég meredeken felkapta a gépet a betonról. Eleinte még ő is így kapaszkodott a karfába, de azóta szinte már észre sem veszi, hogy felszálltak. A leszállást is csak azért, mert a mai napig egészséges kíváncsisággal lesi maga alatt a célállomást, bárhova is vezesse a jó sorsa. Közben a gép elérte az utazási magasságot és kikapcsolhatták a biztonsági öveket. Angie elmaradhatatlan könyveinek egyikébe temetkezett, Emily pedig fülébe dugta a zenelejátszó füldugóját, és egy kicsit hátradöntötte az ülését.

Az elmúlt két hétben mindannyian tökéletesen meggyógyultak, de a betegség alatt köztük megszületett érzelmi kötődések szálait nem boncolgatták, nem beszélték át a történteket, úgy viselkedtek, mintha nem töltöttek volna órákat azzal, hogy megpróbáljanak rájönni, mi történik velük. Éppen ezért úgy döntött, hogy a lányok is kísérjék el Los Angelesbe, ahol egy új filmről akart tárgyalni, s közben talán alkalmuk lesz ezt a régóta esedékes beszélgetést is megejteni. És persze Cara sírjához is kizarándokol, mint minden alkalommal, ha a városban járt. Már felmerült benne, hogy exhumáltatja és magával viszi a hamvait Londonba, de aztán valahogy soha nem tudta rászánni magát, hogy a dolog hivatalos részét kezdeményezze. Végülis nem az számít, hol rejti egy márványtömb a múltat, az asszony emléke úgyis a szívében és Angieben él vele tovább. 

Félretette a forgatókönyvet, amit olvasgatni akart, mert nem is áltatta magát azzal, hogy koncentrálni tudna, amíg Emily vékony blúza alatt emelkedő mellére koncentrál. Szerette, ha egy nőről el lehet mondani, hogy bögyös, így aztán egyáltalán nem értette, miért érzi vadítóan vonzónak a lány kis melleit. Kényelmetlenül fészkelődött, aztán a forgatókönyvet újra az ölébe fektette, miközben igyekezett mélyeket lélegezni, hogy az önuralmát visszanyerje. Basszus, ember! Hiszen nem is látod, csak gondoltál rá! – rótta meg magát, de akaratlanul is az a nap jutott az eszébe, amikor az ájult lányt a fürdőszobában megtalálta. Akkor nem is foglalkozott a testének látványával, csak az iránta érzett aggodalom fojtogatta, most bezzeg az akkori kép élesen rajzolódott ki az emlékezés vetítővásznán.

-Hm, kaphatnék egy pohár vizet? – köszörülte meg a torkát, amikor a stewardess kikukkantott a közeli kis helyiségből, ami a gép kis konyhája lehetett. A nő egy barátságos mosollyal szolgálatkészen máris hozta a kellemesen hűs vizet egy kristálypohárban, a pohár élére akasztott kis citromgerezddel. Hiába na, az első osztálynak is megvannak a maguk kellemes kis előnyei – gondolta, miközben hosszú lábait kényelmesen kinyújtotta, amire a turista osztályon – erre még emlékezett – esélye sem lett volna.

Emily a fülében harsogó zenét hallgatva, lehunyt szemmel emlékezni kezdett. Angievel üldögéltek a kertben, amikor már lábadozni kezdett, és a kislány arról mesélt nagy lelkesen, hogy az apja mennyire aggódott Emilyért, amiért a láza olyan makacsul kitartott napokig. Mesélt arról, hogy az apja mosdatta, öltöztette, megetette, megitatta, amikor szinte magatehetetlenül feküdt (erre egyébként nem is emlékezett, és most utólag kicsit aggódott ezért az intim közvetlenségért), és néha nevetgélve pakolta odalent a mosogatógépet. Amikor megkérdezte tőle, min kuncog magában, azt mondta, hogy Emily valami nagyon vicceset mondott. Megkérdezte, hogy mit, de az apja azt válaszolta, hogy nem mondja el, mert ha a lány meggyógyul, biztos nem is fog emlékezni rá, és nem akarja, hogy akkor majd zavarban legyen emiatt. Na, ez volt az a mondat, ami azóta sem hagyta nyugodni, és állandóan azon törte a fejét, mi a fenét kotyoghatott ki lázálmában, amit a férfi olyan viccesnek talált. 

Robert türelmetlenül csapta össze újra a forgatókönyvet. Elvileg húsz oldalt olvasott, gyakorlatilag egyetlen mondatra sem emlékezett. A repülőgép motorjának halk zúgása mellett egy egészen más hang visszhangzott a fejében, Emily láztól reszkető hangja, ahogy a kezébe kapaszkodik és könnyben úszó szemekkel motyogja, hogy régebben szereti őt, mint sejtené. Aztán a lány lehunyta a szemét és szinte ájulásszerűen elaludt, hogy a férfinak esélye sem legyen kihúzni belőle a magyarázatot erre a meglepő kijelentésre. Oldalra pislantott, Emily még mindig kissé fekvő helyzetben hallgatta a zenét. Formás combjain megfeszült a farmer, a könnyű fehér blúz pedig lágyan hullámzott, ahogy levegőt vett. Aztán hirtelen, hogy már elfordulni sem volt lehetősége, a lány ránézett, mintha megérezte volna, hogy figyeli. Zavarában megemelte a papírköteget az ölében.

-Nem akar beleolvasni?

Emily felegyenesedett, kikapta a fülhallgatót a füléből és egyenesbe állította a székét. Aztán átnyúlt a folyosón a forgatókönyvért.

-Ha nem titok, nagyon szívesen. Mindig is érdekelt, hogy az eredeti regényhez képest, hogy fest egy forgatókönyv.

-Csak nem ismeri az eredeti sztorit? – nézett rá a férfi meglepetten?

-Michael Connelly Madárijesztő című regényét? Olvastam, végül is bestseller. Egy tapasztalt bűnügyi újságíró, akit elbocsátanak a válság miatt, de előtte még be kell tanítsa fiatal, becsvágyó utódját. A főhős még egy nagy dobásra készül: meg akarja írni élete legjobb cikkét. A sztorija hőse emberölés gyanujával kerül rács mögé, de aztán hamarosan kiderül, hogy egy nála is félelmetesebb gyilkos vadászik újabb áldozatokra, és az újságíró sincs biztonságban. A nevekre már nem emlékszem, de a történet azt hiszem röviden ennyi.

-Jack – szólalt meg a férfi. Jack McAvoy

-Ezek szerint maga játsza majd az újságírót?

-Miért, melyik szerepben tudna inkább elképzelni?

-Hm, a gyilkos…? Nem, nem… csak vicceltem. Szerintem maga teljesen jó Jack McAvoy lesz. De most ne zavarjon, mert tényleg érdekel, hogy lesz egy könyvből forgatókönyv.

Robert elmosolyodott, aztán újra átnyúlt a folyosón és megbökte a lány könyökét.

-Amíg olvas, kölcsönadhatná a fülesét, a zene úgyis zavarná a koncentrálásban.

-Nem zavarna, mert mi nők tudunk több dologra is koncentrálni, de tessék – nyújtotta oda a férfinak az mp3 lejátszót és a fülhallgatót. –Aztán nekem ne reklamáljon, hogy miket hallgatok!

Robert kíváncsian kapcsolta be a készüléket, őszintén szólva arra számított, valami divatos sláger szólal meg, aztán elvigyorodott, ahogy Christina Aguilera rekedtes hangját meghallotta. A Díva című film zenéje harsogott a fülébe.   

Szerette ezt a filmet, az edzőtermében is gyakran futott úgy a gépen, hogy elindította a dvd-t, aztán amíg szólt a zene futott, amikor dumáltak, sétára váltott. Cam is játszott a filmben, aki az első Alkonyat filmben volt a kollégája. Egy nap Emily ott nyitott rá, ahogy éppen jól kihajtotta magát a zene ritmusára. Éppen lerángatta magáról a teljesen átizzadt pólót és mire kibukkant a feje, már csak a lány kissé elnyílt száját látta. Nyilvánvaló volt, hogy Emilynek tetszett a látvány, és akkor olyan történt, ami utoljára talán kamaszkorában, elpirult. Szerencsére Emily volt az, aki elsőként menekülőre fogta, mert az már végképp kínos lett volna, ha ő futamodik meg előle. Mindenesetre az a pillanat olyan képzelgések sorát indította el őbenne, hogy aznap kivételesen sokáig állt az egyre hidegebbre állított zuhany alatt.

Lehunyta a szemét és a számok alapján végigmozizta magában a filmet. Mennyi jó nőt válogattak össze, mégis eszébe sem jutott, hogy a nyálát csorgassa valamelyikük után. Erre itt van ez a kis szöszke tőle karnyújtásnyira, aki csücsöri ajkai közé szorított ujjal olvassa azt a francos irományt, amire ő maga képtelen volt egy percig is koncentrálni – lesett félre egy pillanatra; és hetek óta körülötte forognak a gondolatai. Mindenképpen beszélni fognak, mert a köztük időnként felszikrázó feszültség lassan ívet húz közéjük, de neki először Los Angelesben küldetése van. Angievel mindenképpen felkeresik Cara sírját, és még nem tudta, hogy hozza a lány tudomására anélkül, hogy megbántaná, hogy ehhez a programhoz nem lesz szükségük kísérőre. 

a film trailere, ha valaki nem ismerné (nekem nagyon tetszik!) :  http://youtu.be/-LLlH3BJaSg