"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. március 13., szerda

Az álmok néha valóra válnak 8.



A ház egész egyszerűen pazar volt. Emily kissé megilletődötten ácsorgott a nappali közepén, melynek hatalmas ablakain túl az óceán hullámai robajlottak ki a partra. Egy nő várt rájuk, Robert amerikai ügynöke, aki egy barátságos bemutatkozás után félrevonta a férfit és szinte levegővétel nélkül sorolta neki a programokat. Angie eközben már át is öltözött, aztán felrántotta a teraszajtót és odakiabált az apjának. 

-Emilynek megmutatom a partot. Nem maradunk sokáig. – azzal kézenfogta a lányt és máris húzta a kis kapu felé. Emilynek csak annyi ideje volt, hogy lerúgja magáról a szandált, és már nevetve követte is. A homokon Angie szája be nem állt, miközben csillogó szemekkel vonszolta egy közeli ház felé. Aztán megállt a fehérre festett alacsony léckerítés mellett és színpadias mozdulattal rámutatott.

-Itt születtem. Szóval, tudod, igazából nem itt, hanem egy kórházban, de itt laktunk. amíg el nem költöztünk Angliába. Az volt ott az én szobám ablaka. Szerettem itt lakni, mert volt egy kutyám is. Molly. Nagyon szelíd kutya volt, de ha őrá bíztak, akkor senki nem jöhetett a közelembe. Anyu egyszer viccből azt mondta, hogy Molly rendesebb mamám lenne, mint ő. És akkor az apu nevetve felkapta, megpörgette, és azt mondta, hogy senki nem lehetne nála tökéletesebb anya.
Hirtelen elhallgatott, aztán egy kis szünet  után halkan megszólalt: -Nagyon hiányzik!

Emily meghatottan, jókora csomóval a torkában nézte a kislányt, aki hátat fordított a háznak, és lehuppant a meleg homokra. Kis kezeivel néhány könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában, aztán mosolyogva kapta fel a fejét:
-Apu! Tudtam, hogy tudni fogod, hol vagyunk.
-Tudtam, kicsim, hiszen biztos voltam benne, hogy eljössz ide, ha a közelben vagyunk. … Hát, igen… itt laktunk… fura, hogy nem mehetünk be. Na, gyertek, ne hozzuk a frászt az itt lakókra, miért lessük ilyen kitartóan a házat. Még a végén azt hiszik, be akarunk törni.
Emily elnevette magát.
-Hát, ahogy elnézem itt magunkat, tisztára olyanok vagyunk, mint egy betörő banda.

Angie felkacagott, aztán az apjához fordult:
-Apa, Molly milyen kutya volt? Meséltem róla Emilynek, de ezt elfelejtettem.
-Golden retriever, kincsem.
-Jaj, igen… és tudod – fordult újra a lány felé – volt itt egy barátja és kölykeik is születtek, egy csomó fekete és zsemleszínű kutyus.
-Akkor ezek szerelemkölykök voltak, nem tudatos választás, igaz? – nézett a lány a férfira, aki egy pillanatra megrebbent, ahogy elkalandozó gondolataiból visszarántotta a lány hangja.
-Igen, bár egy labradorfiú volt Molly választottja, úgyhogy úgyszólván a családban maradt a dolog. Ugyanaz a fajta, csak rövid és fekete szőrrel.
-Biztosan nagyon aranyosak voltak. – mosolygott Emily a kislányra.
-A nagyiéknál van az egyik kölyök, Jack, de már nagyon öreg, őszül a pofája és fájnak a lábai. – sóhajtott Angie. –Apa, nekünk miért nincs kiskutyánk?

-Nem tudom, csibe. Sose mondtad, hogy szeretnél egyet. De tudod, egy kutyának az a jó, ha a gazdái sokat vannak vele, én meg állandóan utazom, és nem akarok még egy újabb gondot a nyakatokba varrni.
-Egy gyereknek is az a jó, ha az apukája sokat van vele otthon. Ha már anyukája nincs. – suttogta a kislány, aztán eliramodott visszafelé, ahol a bérelt ház magasodott a parton. Robert döbbenten nézett utána.

-Még soha nem mondta, nem éreztette velem, hogy úgy érzi, elhanyagolom. Ez most nagyobb pofon volt, mintha az összes előkészület alatt levő filmemet egyszerre mondták volna vissza. Nagyot sóhajtott és beletúrt a hajába, aztán Emilyre nézett. –Valamit nagyon rosszul csinálok. Mondott ilyet már máskor is?
A lány zavartan rázta a fejét. Nem, ilyet valóban nem mondott még a kislány, de úgy beszélt az apjáról mindig, mint valami mesebeli hősről. Azok a gyerekek, akik állandóan a szüleikkel vannak, talán valóban nem istenítik őket ennyire, hiszen a mindennapokban nemcsak öröm és nevetés van, hanem veszekedések és könnyek is. 

-A szakmám miatt kénytelen vagyok időnként magára hagyni. De amikor megszületett, volt egy édesanyja, akivel vagy velem jöhettek, vagy biztonságban tudtam őket otthon, aztán amikor összedőlt körülöttünk a világ, azt hittem egy jó bébiszitterrel és a nagyszüleivel pótolni tudom, de hát nyilvánvalóan nem így van. Egy ideje érzem, hogy kevés neki, amit nyújtani tudok, de nem vehetek el valakit csak azért, hogy Angie … - beszélt tovább a férfi, majd lehajtotta a fejét és a homokot rugdosva elindult ő is vissza a ház felé.
Emily hangosan zakatoló szívvel bandukolt utána. Hát, ez elég egyértelmű volt. Soha nem akar már megnősülni, mert a felesége helyét senki nem töltheti be a szívében. Ez így elég reménytelen ügynek látszik. 

Angie az előbbi búskomor hangulatról teljesen megfeledkezve pacsizott össze egy hasonló korú kislánnyal a ház előtti parton. A homokból egy alacsony barna hajú nő emelkedett fel, leverte a fenekére tapadt homokot és fanyar mosollyal az arcán várta, hogy közelebb érjenek.
-Apu! Itt vannak Jodiék! – kiabált a kislány, de Emily addigra már felismerte a nőt is, Kristen! Robert arca kész tanulmány volt. Egy halvány grimasz után meleg mosoly öntötte el az arcát, de a lány úgy döntött, ez színészi teljesítmény volt, nem szívből jövő mosoly. 

-Sziasztok! – köszöntötte Robert a vendégeket, megölelve Kristent és egy puszit nyomva Jodie feje búbjára. Aztán oldalra fordult, hogy Emilyt is bemutassa. –Kristen Stewart, régi nagyon jó barátom. Emily Hastings, a … pótmamánk? – nézett a lányra csúfondárosan.
-Látom, nosztalgiázni voltatok. Mi történt, hogy a bébicsőszt is gépre raktad, Rob? – kérdezte arrogánsan, nem törődve vele, hogy az illető bébicsősz ott szobrozik mellettük. -Angie-ra igazán vigyáztam volna én is, amíg tárgyalsz. Azt suttogják, a rendezőtök valami tőle merőben szokatlan nagy dobásra készül, úgyhogy kösd fel a gatyád. Ütős dolog lehet, ha nem akarta megírni, hanem személyesen akar beszélni róla. – mondta Kristen hanyagul, a bennfentesek jólértesültségével, s Emily magában meglepve állapította meg, hogy már nem is érti, miért drukkolt ennek a boszorkánynak a robstenes időszakában. Ugyanaz a nyegle stílus, mint majd tizenöt évvel ezelőtt, állapította meg. Akkoriban lazának, menőnek tűnt tőle a nő, legalábbis egy éretlen tinilány számára, most már csak simán gorombának. 

Robert kicsit zavartan nézett rá, és a férfi alig észrevehető hunyorítása volt a jutalma, amiért nem válaszolt visszakézből valami hasonlóan goromba dolgot. A férfi biztosan nem tudta, hogy erre képtelen is lett volna. Egyrészt volt a lányban egy adag kisebbrendűségi érzés, hiszen ez a nő itt előtte akárhogy is, de hosszú évekig Roberttel élt, sztárolt színésznőként kereste mindenki a kegyeit, másrészt a férfit sem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni egy kis hajtépős női veszekedéssel. Ezért inkább egy mosolyt erőltetett magára és elbúcsúzott, mondván készít Angienak valami harapnivalót.

Robert nézte a merev hátat, ahogy távolodik a ház felé, és legszívesebben bokán rúgta volna Kristent. Mi a fene ütött belé, hogy így gorombáskodik ezzel a lánnyal, akit nem ismer még öt perce sem?
Aztán arra való hivatkozással, hogy nemsokára indulnia kell, ők is a ház felé indultak. Kristen magával vitte Jodiet, Emily pedig letelepedett Angie mellé a teraszra és szép nyugodtan belediktált némi ételt. Pedig a kislány tényleg mindent megtett, hogy az önuralmát próbára tegye. Akaratlanul persze, de talán annál hatásosabban. Folyamatosan Jodie és Kristen voltak a téma. Közben Robert elment a tárgyalásra, ők pedig a langyos napsütésben szundikáltak kint a szabadban.
*
Robert már úgy érezte szétrobban a feje. Az utazás is megviselte, jó lett volna egy kis pihenés a találkozó előtt, Kristen gorombasága is bántotta Emilyvel szemben, ráadásul Gustave valóban nagyon termékeny volt az elmúlt hetekben, hónapokban, amíg összehozta az induláshoz a projektet. Teleszórta előtte a tárgyaló hatalmas asztalát skiccekkel, hogy az egyes jeleneteket hogyan képzeli, mennyi zöld hátteres és mennyi valóságos felvételt képzelt el. És a képzelete határtalan volt. Az állatos ötleteivel nem is volt baj, hiszen Rob már gyakran forgatott állatokkal és elég jól kijött velük, hiszen ezek mind jól idomított, szelíd példányok voltak, ő sem idegenkedett tőlük, így soha nem volt gond. De amit a film egyik kulcsjelenetéről próbált elfogadtatni vele, az egyelőre erősen kiverte nála a biztosítékot. 

A hosszú, de gyér lobonccal megvert pasi, aki ráadásul Kristen apjára emlékeztette, lenyomta egy székbe, leült vele szembe, hogy éreztesse a bejelentése súlyát, aztán belekezdett. Szüksége lenne egy hamisítatlan orgazmusra a film egyik kulcsjelenetében, amikor a gyáros fiatal és nagyon csinos barátnőjét Leo elcsábítja. Nem arra a műnyögésre és tipi-tapira gondol, ami a szexjelenetekre általában jellemző, hanem vegytiszta szenvedélyre és igen, egy igazi dugásra.
Robert hallott már erről a mind inkább terjedőben levő rendezői koncepcióról, de idáig sikerült kikerülnie. Nem is értette, miért van erre szükség, hiszen a mai modern vágási technikákkal azt csempésznek a kockák közé, amit csak akarnak. Léteznek testdublőrök, az arcukkal meg csak el tudják hitetni a többit. 

-Figyelj, Gus, ha pornózni akartam volna, akkor azon a pályán próbálkozom, ez viszont nem az én világom. Ne haragudj, de ez nekem nem fog menni. Egyébként sem hiszem, hogy egy kalandfilmmel a legfelső korhatáros karikát céloznád meg. Itthon talán be sem mutatnák a mozik, csak ha kivágod azokat a jeleneteket. Mi a fenéért erőlteted?
-Ó, te angol! A prüdéria fellegvára London, te meg már évek óta ott élsz, szóval elnézem neked ezt a húzódozást, de értsd meg, ideát ez már teljesen bevett dolog; és ha egy színésznőt rá lehet erre beszélni, akkor neked, mint pasinak már végképp nem okozhat gondot. Persze, orvosi vizsgálat is van előtte meg minden, szóval figyelünk a biztonságra és...

-Gus, azt mondtam, nem! Ha nem lett volna elég világos.  – szakította félbe Robert és türelmetlenül felugrott, otthagyva ezt a nevetséges kis kreatúrát a gusztustalan álmodozásával. Átvillant a fején, hogy ezzel a döntéssel talán a szereptől is megválik, de őszintén szólva már az sem izgatta volna nagyon. Most biztosan nem. 

-Nézd Robert, én megértelek, mondták is, hogy biztosan nemet mondasz, de azért gondold végig. Eve már aláírta a beleegyező nyilatkozatot. És őszintén, aggodalomra semmi ok, ketten leszünk csak ott veletek, nem az egész naplopó banda, nincs miért izgulnod.
-Gus! – nézett rá Robert egy elmeorvos magára erőszakolt nyugalmával, merthogy az ember a rendezőjét  mégsem vághatja pofán már a forgatás megkezdése előtt. –Az pontosan két emberrel több, mint amennyit én helyesnek tartok, ha egy nővel kezdek. Másrészt aztán kikerül a mozikba, megjelenik dvd-n, és én nem szándékozom a lányomat eltiltani a megnézésétől csak azért, mert te az apja farkát kívánod megörökíteni. Te is tisztában vagy vele, hogy egy szexjelenet akkor is lehet éppen elég erotikus, ha az egész csak színház. Vagy te annyira jó a vágásban, hogy nekem ne kelljen ténylegesen gerincre vágnom a partnernőmet. 

-Hát jó! – sóhajtott a fickó a fejét vakarva. –Látom, ma semmiképpen nem boldogulok veled ebben a kérdésben. De holnap este amúgy is összejövünk a többiekkel egy kis poharazásra, beszéljétek meg Eve-vel. Lehet, hogy ő meggyőzőbb lesz, mint én.
Robert a szemét forgatva a plafonra nézett. –Sosem adod fel? Gus, ha a hozzáállásom probléma, jogod van mást keresni a helyemre, de nem akarok élesben kefélni a vásznon akkor sem, ha erre maga Marilyn Monroe kérne.
-Rossz kisfiú vagy Robert, az már nekrofília lenne; én meg csak arra kérlek, hogy egy huszonéves bögyös szőkét tegyél rendbe, de alaposan. Hát, olyan nagy kérés ez?
-Az Gus, úgyhogy zárjuk is le a témát, a válaszom nem.
-Na jó, egyelőre nem erőszakoskodom, akkor menj hercegem, holnap hétkor találkozunk a Chateau Marmontban. Laza elegancia elég, nyakkendőt otthon hagyhatod.
*
Robert hazafelé a kocsiban a halántékát dörzsölte, miközben a sofőr merész manőverekkel nyert néhány autónyi előnyt a dugóban. Tisztában volt vele, hogy Gus még nem adta fel a győzködését, és azzal is, hogy ő meg úgysem fogja beadni a derekát. Ennek már semmi köze a filmhez és a szerepjátszáshoz. Aztán végre megérkeztek a házhoz és már előre örült a nyugodt óráknak, amikre ezek után úgy érezte, nagyon rászolgált.
Angie futott eléje és a nyakába csimpaszkodva megkérdezte:
-Apa! Jodie és én tényleg lehetnénk igazi testvérek?

4 megjegyzés:

csez írta...

XDDDDDDD zúdítassz itt a végén hideget - meleget a pasira ;)
Egyébiránt bírtam a határozottságát :P
Angie nagyon helyes kis durrbele!XDDD
Már az elején is... <3 :( nos, ott is zúdult Robra...
Emily meg jól vizsgázott ;)
Bírom, ahogy Kristent látod ;)
Távírati stílusban ennyit :P
Köszi-puszi

Gabó írta...

Hát van neked szíved kedves írónők gyöngye???
Ez a támadás felért egy atomháborúval Robnál!
Sajgó emlékek, sértések, elégedetlen gyerek, hárpia, szervezkedő ex,utazás utáni agyzsibbasztó tárgyalás valós szexről, egy amúgy szinte szerzetesi életet érő apának???
Ki akarod nyírni?????
Nem máááár, még olvasni akarok Róla bakker!!! /morci szmájli
Emily remélem egy relax fürdőt engedett neki a kádba, bár előtte már látom még egy csata hátra van! :O
Igazi testvérek!!!!????? Valaki vágja már szájon ezt az áskálódó Kristent! Please!!!! *.*
Jahj..... tudom egy türelmetlen perszóna vagyok, mert napi friss sehol sincs, de most úgy, de úgy olvasnám tovább. *sóh
Még szerencse, hogy meló hegyek várnak, elveszik a figyelmemet.
Szupppper volt, köszönöm! <333

Névtelen írta...

MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

zsorzsi írta...

Huhh! Ez jó volt . Nem fogok olyanokat írni ,hogy szegény Rob,meg ilyenek . Legyen annyi elég ,hogy vagy vigyorogva olvastam , vagy gyomorszorítóan átélve ..... hallottam a hangjukat.